tag:blogger.com,1999:blog-1858523372995266632024-02-19T09:17:48.074+02:00urszu2bKávédarálóhttp://www.blogger.com/profile/03292579235462024108noreply@blogger.comBlogger292125tag:blogger.com,1999:blog-185852337299526663.post-44234490703269523162020-06-28T16:33:00.001+03:002020-06-28T16:33:33.097+03:00Elő könyv, utolsó könyv - 1980-ból (8)<div><font face="verdana"><table cellpadding="0" cellspacing="0" class="tr-caption-container" style="float: left;"><tbody><tr><td style="text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi_df99TojjfPG_nM_6brBAopoN-VDovNre-bW0xVTyFJunD7Lgn2jXTBOh7RuYdIl4xP80bM-gYOaV66eaVSQyTv6m9ua1ETnttx4FM5fMzH2f-wBIXhpnqSRf5eoNRy_V2mj7YEjEPnk/s400/Zidul.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; margin-bottom: 1em; margin-left: auto; margin-right: auto;"><img border="0" data-original-height="400" data-original-width="285" height="400" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi_df99TojjfPG_nM_6brBAopoN-VDovNre-bW0xVTyFJunD7Lgn2jXTBOh7RuYdIl4xP80bM-gYOaV66eaVSQyTv6m9ua1ETnttx4FM5fMzH2f-wBIXhpnqSRf5eoNRy_V2mj7YEjEPnk/w285-h400/Zidul.jpg" width="285" /></a></td></tr><tr><td class="tr-caption" style="text-align: center;"><font size="1"><i>A Fal c. film plakátja</i></font><br /></td></tr></tbody></table>A magnószalagokon rögzített gondolataiban mindegyre visszatérő motívum az önmegvalósítás gondolata, lehetősége. Cătălin Bursaci két kézzel kapaszkodik kamaszkori álmaiba, hogy filmmel, irodalommal, festészettel foglalkozzék. Az első kettőhöz szenvedélyesen viszonyul, a festészet, maga a képzőművészet viszont megnyugtatja, harmóniát teremtve körülötte. Lássuk, mit szűrt le magának művészi hitvallásként, konkrét élményei nyomán, a múlt század nyolcvanas éveinek Romániájában egy 17-18 éves fiatal, az Élet küszöbén – s máris búcsúzóban?</font></div><div><font face="verdana"><br /></font></div><div><font face="verdana"><i>„Milyen egyedi sors … Még semmit sem csináltam… mindabból, amit szerettem volna… a filmeimből, a könyveimből … mind kialakult már az eszemben … és hiába! Valaki ellenem szegül, valaki nem hagyja, hogy teljesítsem …vágyaimat.”</i></font></div><div><font face="verdana"><i><br /></i></font></div><div><font face="verdana"><i>„Egyszer, most, a tizenegyedik osztályban, nekem kellett levezetnem egy osztályfőnöki órát. Azt akartam, hogy kötetlen beszélgetésből álljon az óra. De megjött az Igazgató és meg kellett változtatnunk, és megint a pályaválasztásról beszéltünk. Akkor én megmondtam, hogy miért akarok filmrendező lenni: mert meg tudom írni magam a forgatókönyvet, meg tudom tervezni a díszleteket, rendezni és játszani is tudok… Olyan jól érveltem, hogy az Igazgató azt mondta, meg van győződve, hogy sikerülni fog …”</i></font></div><div><font face="verdana"><i><br /></i></font></div><div><font face="verdana"><i>„Emlékszel, anyu, milyen filmeket láttunk mi vasárnaponként az írók filmklubjában … Emlékszem Ken Russel Ördögeire, Vanessa Redgrave-val és Oliver Reeddel… Merőben fantasztikus, korszakalkotó, őrjítő film. Ez a film a förtelemről, a borzalomról, a szörnyűségről elmondott — mindent. Röviden felsorolom, ‘mi tetszett: az inkvizíciós, templomi nyomorúság és obskurantizmus hangulata… Annak a nőnek a rettenetesen megkínzott teste, az őt vizsgáló két kuruzsló. Annak a papnak a játéka és a gondolkozásmódja, ahogyan az emberekkel bánt, ahogyan a nőkön segített, ahogyan szerette őket, s a ház, amelyben lakott, az oroszlánveremmel a közepén … Az apáca, a rend főnöknője, a játéka, ahogyan a fölgerjedés egy pillanatában átlyukasztja a tenyerét a nyakában függő kereszttel, amikor az az érzése, hogy Krisztus sebeit csókolja… Az orgia a végén, azok a meztelen, örjöngő nők, akik közé betoppan a király…”</i></font></div><div><font face="verdana"><i><br /></i></font></div><div><font face="verdana"><i>„Aztán Ford és Wajda filmjei… A Teuton lovagok például … Rendkívüli operatőri munka, szép képsorok, érdekes gondolatok… jó lengyel film, messzi a mi filmjeink fölé magasodik … Megjegyeztem azt a pillanatot, amikor a lengyel lovag megadta magát a teutonoknak, ezek viszont nem adják ki elrabolt lányát, s akkor ő megragad egy teuton lovagot, két kezével az égig emeli, és úgy a földhöz vágja, hogy az szörnyethal; ereje fantasztikus, de nem testépítéssel kiművelt erő, hanem férfiúi erő… Vagy a Nemzedékek — jó film, kérem, jó film; hazafias, történelmi film, gyermekekkel, ellenállással, de jó, jó. Nos, mi miért nem csinálhatnánk ilyesmit?… Láttam még a Csata utáni táj-at, nagyon jó a rendezése… A pornó jelenet olyan jól illeszkedik be, hogy a lehető legtermészetesebb dolognak tűnik. Meghatott a tömeg, amely szét akarta tépni a lányt, és az, aki védte, ez fantasztikus dolog volt…”</i></font></div><div><font face="verdana"><i><br /></i></font></div><div><font face="verdana"><i>„Igen, megnéztem a román filmeket… érdekeltek, és felkészülésemhez is szükségem volt rájuk… a főiskolai felvételihez … Most viszont… lehet, hogy minden hiábavaló… Mindig feljegyeztem a véleményemet a noteszembe … Most azonban … Nos, ez van … Láttam a Falat is —- Constantin Vaeni rendezésében. Ez a film, úgy gondolom, egyike azoknak a román filmeknek, amelyeket érdemes megemlíteni, mivel, azon kívül, hogy sok dolgot más, külföldi filmekből vett át, bizonyos mértékben mégis volt egyénisége… Megjegyeztem magamnak azt, hogy az emberek, akik elhatározták, hogy bezárják abba a szobába és befalazzák, elmennek egy pszichiáterhez, és kikérik egy ilyen elszigeteltség következményeiről a véleményét; ő pedig az elszigeteltség néhány esetét ismerteti, s látjuk őt is, amint a drótkerítés mögül nézi azokat a hülyéket, akik pedig mintha mosolyogva néznék őt… Elszigeteltsége idején én még néhányszor eszébe juttattam volna ezt a dolgot…”</i></font></div><div><font face="verdana"><i><br /></i></font></div><div><font face="verdana"><i>„Igen, a filmmúzeumba is jártam … ugyancsak felkészülés céljából. Utoljára éppen egy héttel kórházi beutalásom előtt voltam. Már vérszékletem volt, de nem tudtam róla. S arról sem, hogy milyen súlyos a betegségem … bár állandóan éreztem, hogy valami nagyon súlyos… Igen .. . igen! nagy fájdalmaim voltak, bár nem mondtam, nem panaszkodtam… tudtam, hogy az orvosok tehetetlenek … Ott láttam a Freudról szólót, Montgomerry Clift-tel … Freud életéről, hogyan jutott el következtetéséig. Az Ödipusz-komplexust kezelik, a gyermek szereti az ellenkező nembeli szülejét, ez természetesen azon múlik, hogy hogyan viselkedik mindegyik vele … Filmművészeti szempontból nem figyeltem fel semmire, talán csak arra, hogy jól megcsinált életrajzi film volt … Igen, a filmmúzeumban utoljára a Psychót láttam — Hitchkock rendezésében, Anthony Perkinsszel és Vera Miles-szel… február 8-án … február 17-én pedig először utaltak be … Igen, a tudathasadás egy pasasnál, aki gyilkolt, amikor az „anyjának” érezte magát, és elrejtette a hullákat, amikor „önmagának” érezte magát… Megjegyeztem azt a tényt, hogy szerette az anyját — az Ödipusz-komplexus —, majd meggyilkolja, és amikor ráébred tettére, tíz évig múmiaként őrzi a lakásán és beszélget vele …”</i></font></div><div><font face="verdana"><i><br /></i></font></div><div><font face="verdana"><i>„Most biztos vagyok benne, hogy sikerül a főiskolai felvételim, most már nem félek. Sokat tanultam ebből a betegségből.”</i></font></div><div><font face="verdana"><i><br /></i></font></div><div><font face="verdana"><i>„Aztán… mielőtt elindultam Bukarestből… a nagyvilágba … láttam még néhány filmet. Ugyancsak a tévében. Végignyúltam a zöld heverőn, hogy ne fájjon a műtét, otthon voltam és… és néztem a tévét. Noteszembe még akkor is feljegyeztem a véleményemet… Tudom, hogy láttam Dzsingisz kán utódát — Pudovkin rendezésében, Innkizsinovval. Remek, a következő film az Ördögök nyomán készült, hallatlan film, bár csak néhány jelenetet láttam belőle… Az utolsó pedig A nap, amikor jönnek a halak volt — Kakoyannisz rendezése. Fantasztikus egy film … megragadt bennem az a jelenet, amikor a radioaktív „tojásokat” a várost ellátó víztárolóba dobják, a fantasztikus táncok, valami görögös volt bennük és szívbemarkolóan rikoltó hangokkal, ebbe iktatták be azt a jelenetet, amikor az összes gyermekek radioaktív vizet isznak. Kiemelkedő az a jelenet, amikor a pásztor gyereke a kunyhóban a radioaktív „tojásokat” tartalmazó láda körül játszik”.</i></font></div><div><font face="verdana"><i><br /></i></font></div><div><font face="verdana"><i>„Ha majd Bukarestbe érkezünk, elolvasom, Mici, a három találomra kiválasztott szóra alkotott forgatókönyveimet. Megtudtam, hogy a felvételin ez kizáró jellegű gyakorlat. Megadnak három szót és egy rövid forgatókönyvet kell írni, úgy hogy legyen füle-farka. Írtam néhányat. Megmutatom neked …”</i></font></div><div><font face="verdana"><br /></font></div><div><font face="verdana">Természetesen, ezek a három szóra írt forgatókönyvek – négy darab van belőlük – is helyet kaptak a posztumusz könyvben. Hiszen szervesen a torzóban maradt életmű részei – kár, hogy nem álmodhatta őket senki beszédes képsorokká…</font></div><div><font face="verdana"><br /></font></div><div><font face="verdana">(<i>Folytatjuk)</i></font></div><div><br /></div>Kávédarálóhttp://www.blogger.com/profile/03292579235462024108noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-185852337299526663.post-63429562686058618442020-06-23T22:03:00.004+03:002020-06-23T22:05:29.856+03:00Első könyv, utolsó könyv - 1980-ból (7)<div><font face="verdana"><table cellpadding="0" cellspacing="0" class="tr-caption-container" style="float: right;"><tbody><tr><td style="text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgyM3Df0LmBKpKvGXYWIvzC70vAoDYQSq7LMYI72OIqVawgDDw90BskFrzmW-muhadlYgRIS1WxY4ZEHpcJo89Z25PMfIDXWTSF-bQWQEBlw1VstG0hb5xByLPdkx2EJ1RVZrJsPsnRlB4/s993/bursaci4.jpg" style="clear: right; margin-bottom: 1em; margin-left: auto; margin-right: auto;"><img border="0" data-original-height="683" data-original-width="993" height="275" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgyM3Df0LmBKpKvGXYWIvzC70vAoDYQSq7LMYI72OIqVawgDDw90BskFrzmW-muhadlYgRIS1WxY4ZEHpcJo89Z25PMfIDXWTSF-bQWQEBlw1VstG0hb5xByLPdkx2EJ1RVZrJsPsnRlB4/w400-h275/bursaci4.jpg" width="400" /></a></td></tr><tr><td class="tr-caption" style="text-align: center;"><font size="1"><i><span style="text-align: left;">Cătălin</span> Bursaci rajza</i></font><br /></td></tr></tbody></table>Mutatványt ígértem a Cătălin Bursaci 1975. február 17. — június 2. között rögzített magnófelvételeiből, amelyek azért tanulságosak, mert kérdéseket tesznek föl nekünk, olyanokat, amikre az embernek kutya kötelessége válaszolni. Ezek a kérdések ott lappanganak mindannyiunk életútján, csak nem mindig figyelünk föl rájuk. Ezért is tanulságos megszívlelni a könyvet bevezető szerkesztő, Mircea Sântimbreanu szavait, hogy az idővel, bár végtelennek tűnik, sohasem szabad visszaélni. Se szülőnek, se gyereknek, se orvosnak, se társadalomnak. Hagyni kell mindenkit, hogy kifuthassa a képességeit, kiélhesse legszenvedélyesebb, építő vágyait. Különben nagyon hamar juthatunk arra a következtetésre, amivel Cătălin<i> magnófelvételeit </i>indítja:</font></div><div><font face="verdana"><br /></font></div><div><font face="verdana">*</font></div><div><font face="verdana"><br /></font></div><div><font face="verdana"><i>„Soha többé nem lesz ember belőlem, sohasem fogok táncolni.”</i></font></div><div><font face="verdana"><i><br /></i></font></div><div><font face="verdana"><i>„Én nem látom ennek a kezelésnek a kimenetelét… Ki tudja mit talál még ki a szakállas öregúr! Mert ő úgy keveri, ahogyan akarja… ki tudja, milyen szenvedést tartogat még számomra.”</i></font></div><div><font face="verdana"><i><br /></i></font></div><div><font face="verdana"><i>„Nálam minden bonyolódik. Szeretném előre tudni, hogy mi következik még, bármilyen rossz is lesz, de tudnom kell, tudnom, nehogy állandóan más bukkanjon elő. Minduntalan vizsgálatok és megint csak vizsgálatok, s ez a véget nem érő kezelés.”</i></font></div><div><font face="verdana"><i><br /></i></font></div><div><font face="verdana"><i>„Én nem hagyom el élve a kórházat! Mici, ne hagyj el egy percre se, maradj mellettem állandóan, éjjel-nappal. Hallod, hogy vijjog a mentő szirénája?”</i></font></div><div><font face="verdana"><i><br /></i></font></div><div><font face="verdana"><i>„Hagyd, anyum, tudom én azt, milyen az, amikor az ember rákos, amikor a Davilában az intenzív osztályon voltam, hoztak valakit már nem műthető rákkal, s amikor bejött a felesége, két orvos beszélgetett, egyikük azt mondta a másiknak: „Közöld vele te, mert nekem nincs bátorságom hozzá …”</i></font></div><div><font face="verdana"><i><br /></i></font></div><div><font face="verdana"><i>„Megnőtt a hajam, Mici, látod milyen szép! Ősszel az iskola miatt sem fogom levágatni. Vásárolok egy rövid parókát, s azt teszem a fejemre, s amikor kijövök az iskolából, leveszem, s maradok hosszú hajjal. Roppant muris lesz, s mérgükben megpukkadnak az összes kollégáim.”</i></font></div><div><font face="verdana"><i><br /></i></font></div><div><font face="verdana"><i>„Csupa várakozásban élek. Aludni szeretnék, hogy ne tudjak semmiről, hogy ne várjak semmit.”</i></font></div><div><font face="verdana"><i><br /></i></font></div><div><font face="verdana"><i>„Vessetek véget az életemnek, vessetek véget az életemnek, ne hagyjatok kínlódni! Nem bírom …”</i></font></div><div><font face="verdana"><i><br /></i></font></div><div><font face="verdana"><i>„Nem akarok rászokni a drogokra, ha majd sor kerül rá, képes leszek leszokni róluk, képes leszek… csak a fájdalom múljon el, s akkor nem kérek többet. Lám, csak este akarok egy injekciót, csak este, aztán többé nem, meglásd!”</i></font></div><div><font face="verdana"><i><br /></i></font></div><blockquote style="border: none; margin: 0px 0px 0px 40px; padding: 0px; text-align: left;"><blockquote style="border: none; margin: 0px 0px 0px 40px; padding: 0px; text-align: left;"><blockquote style="border: none; margin: 0px 0px 0px 40px; padding: 0px; text-align: left;"><div><font face="verdana"><i>„DRÁGA NANYÓ!</i></font></div></blockquote></blockquote><blockquote style="border: none; margin: 0px 0px 0px 40px; padding: 0px; text-align: left;"><blockquote style="border: none; margin: 0px 0px 0px 40px; padding: 0px; text-align: left;"><div><font face="verdana"><i>Itt nagyon szép, gondolataim mégis a maga omladozó kerítései felé irányulnak, és arra vágyom, hogy ismét együtt lehessünk.</i></font></div></blockquote></blockquote><blockquote style="border: none; margin: 0px 0px 0px 40px; padding: 0px; text-align: left;"><blockquote style="border: none; margin: 0px 0px 0px 40px; padding: 0px; text-align: left;"><div><font face="verdana"><i>Csókolja és szereti Cătălin”</i></font></div></blockquote></blockquote></blockquote><div><font face="verdana"><i><br /></i></font></div><div><font face="verdana"><i>„A nagy U professzor! A csirkefogó! A csirkefogó!… Azt mondta, hogy hajlamos vagyok a fekélyre. Orvosi leckéket tartott rajtam a diákjaival! Nagy pofája volt, de fogalma sem volt, hogy mi történik velem. Azt mondta, hogy már-már kórosan érzékeny az idegzetem, és hogy mit fogok majd csinálni, miután elmúlik a fekélyem… A fontos az, hogy mit csinálok most. Azután — majd meglátom…”</i></font></div><div><font face="verdana"><i><br /></i></font></div><div><font face="verdana"><i>„Fantasztikus … Fantasztikus … Morfium … Morfium … morfiumot kaptam, s hirtelen megszűntek a fájdalmaim… Micsoda? Fortalgesic? Nem morfium? Pedig azt hittem, mert hirtelen szűnt meg minden fájdalmam.”</i></font></div><div><font face="verdana"><i><br /></i></font></div><div><font face="verdana"><i>„Itt mindenki azt mondja, hogy elbűvölő vagyok, de egyikük sem ismert, amikor még egészséges voltam!”</i></font></div><div><font face="verdana"><i><br /></i></font></div><blockquote style="border: none; margin: 0px 0px 0px 40px; padding: 0px; text-align: left;"><blockquote style="border: none; margin: 0px 0px 0px 40px; padding: 0px; text-align: left;"><blockquote style="border: none; margin: 0px 0px 0px 40px; padding: 0px; text-align: left;"><div><font face="verdana"><i>Az Utolsó osztozkodás</i></font></div></blockquote></blockquote><blockquote style="border: none; margin: 0px 0px 0px 40px; padding: 0px; text-align: left;"><blockquote style="border: none; margin: 0px 0px 0px 40px; padding: 0px; text-align: left;"><div><font face="verdana"><i>Köztünk folyik és senki más,</i></font></div></blockquote></blockquote><blockquote style="border: none; margin: 0px 0px 0px 40px; padding: 0px; text-align: left;"><blockquote style="border: none; margin: 0px 0px 0px 40px; padding: 0px; text-align: left;"><div><font face="verdana"><i>Csak kik holtan is lélegzünk</i></font></div></blockquote></blockquote><blockquote style="border: none; margin: 0px 0px 0px 40px; padding: 0px; text-align: left;"><blockquote style="border: none; margin: 0px 0px 0px 40px; padding: 0px; text-align: left;"><div><font face="verdana"><i>S haláltusa az életünk,</i></font></div></blockquote></blockquote><blockquote style="border: none; margin: 0px 0px 0px 40px; padding: 0px; text-align: left;"><blockquote style="border: none; margin: 0px 0px 0px 40px; padding: 0px; text-align: left;"><div><font face="verdana"><i>Akár egy csecsemő lelke,</i></font></div></blockquote></blockquote><blockquote style="border: none; margin: 0px 0px 0px 40px; padding: 0px; text-align: left;"><blockquote style="border: none; margin: 0px 0px 0px 40px; padding: 0px; text-align: left;"><div><font face="verdana"><i>Kinek fejét bögre verte,</i></font></div></blockquote></blockquote><blockquote style="border: none; margin: 0px 0px 0px 40px; padding: 0px; text-align: left;"><blockquote style="border: none; margin: 0px 0px 0px 40px; padding: 0px; text-align: left;"><div><font face="verdana"><i>Szeme pedig…</i></font></div></blockquote></blockquote><blockquote style="border: none; margin: 0px 0px 0px 40px; padding: 0px; text-align: left;"><blockquote style="border: none; margin: 0px 0px 0px 40px; padding: 0px; text-align: left;"><div><font face="verdana"><i>Genf, 75. április 29.</i></font></div></blockquote></blockquote></blockquote><div><font face="verdana"><i><br /></i></font></div><div><font face="verdana"><i>„Gyilkosok, gonosztevők! Minden orvos gyilkos! Miután hazatérek Bukarestbe, előveszem Vengence Corse késemet, megvárom a lépcsőn J. professzort, felmetszem a hasát, aztán a szemébe vágom: Most pedig varrd be magad!”</i></font></div><div><font face="verdana"><i><br /></i></font></div><div><font face="verdana"><i>„Mici, minden lány azt hiszi rólam, hogy Casanova vagyok, a valóságban azonban mindig pechem volt a lányokkal, csupa kudarc.”</i></font></div><div><font face="verdana"><i><br /></i></font></div><blockquote style="border: none; margin: 0px 0px 0px 40px; padding: 0px; text-align: left;"><blockquote style="border: none; margin: 0px 0px 0px 40px; padding: 0px; text-align: left;"><blockquote style="border: none; margin: 0px 0px 0px 40px; padding: 0px; text-align: left;"><div><font face="verdana"><i>„DRÁGA NANYÓ!</i></font></div></blockquote></blockquote><blockquote style="border: none; margin: 0px 0px 0px 40px; padding: 0px; text-align: left;"><blockquote style="border: none; margin: 0px 0px 0px 40px; padding: 0px; text-align: left;"><div><font face="verdana"><i>Barátainknak, akiknél lakunk, kis kertes házuk van, amely most, a genfi tavaszban kivirágzott és remek látvány.</i></font></div></blockquote></blockquote><blockquote style="border: none; margin: 0px 0px 0px 40px; padding: 0px; text-align: left;"><blockquote style="border: none; margin: 0px 0px 0px 40px; padding: 0px; text-align: left;"><div><font face="verdana"><i>Láttán azonban mindig a maga udvarán nyíló mályvára terelődik a gondolatom, és a tyúkokra és magára, és várom a mihamarabbi viszontlátást!</i></font></div></blockquote></blockquote><blockquote style="border: none; margin: 0px 0px 0px 40px; padding: 0px; text-align: left;"><blockquote style="border: none; margin: 0px 0px 0px 40px; padding: 0px; text-align: left;"><div><font face="verdana"><i>Szeretettel csókolja!</i></font></div></blockquote></blockquote><blockquote style="border: none; margin: 0px 0px 0px 40px; padding: 0px; text-align: left;"><blockquote style="border: none; margin: 0px 0px 0px 40px; padding: 0px; text-align: left;"><div><font face="verdana"><i>Cătălin”</i></font></div></blockquote></blockquote></blockquote><div><font face="verdana"><i><br /></i></font></div><div><font face="verdana"><i>„Anyu, az én pleniţai álmaim valóságosak, ugye? Nem ábrándról van szó, lehetségesek, egyszerűek és teljesíthetőek. Valóságosak, nem kártyavárak, hanem elérhető dolgok…”</i></font></div><div><font face="verdana"><i><br /></i></font></div><div><font face="verdana"><i>„Milyen jó vagy, anyu, milyen finom dolgokat hoztál… ni csak, cseresznyét is … az elsőket… és Asterixet is és finom kenyérkét is, és mindent… Gyere, csókoljalak meg!”</i></font></div><div><font face="verdana"><i><br /></i></font></div><div><font face="verdana"><i>„Ha te lettél volna beteg, anyu, akkor én gondoztalak volna, biztos, hogy ápoltalak volna. Az iskolából kijövet első utam hozzád, a kórházba vezetett volna. Melletted lettem volna, és őrködtem volna fölötted. . Hoztam volna mindent, amire csak szükséged lett volna… felvidítottalak volna, nevettél volna, ha én lettem volna melletted, nem hagytam volna, hogy ráérj szomorkodni és szenvedni… Ezt nem tudom bizonyítani, ezek csak szavak … de ha te lettél volna beteg, mindig melletted lettem volna … De mégiscsak jobb, hogy nem vagy beteg.”</i></font></div><div><font face="verdana"><i><br /></i></font></div><div><font face="verdana"><i>„Eltávolodtam a kollégáimtól. Sokat szenvedtem és magasan fölöttük állok … s mégis milyen rosszul esett, hogy elveszítem az évet, elveszítem a kollégáimat is… most ébredek tudatára, hogy milyen törpék voltak, s milyen kicsinyes dolgokkal törődtek. De ez attól van, hogy egészségesek. Én is olyan voltam, akkor…”</i></font></div><div><font face="verdana"><i><br /></i></font></div><div><font face="verdana"><i>„Gyógyszereket sem akarok többé szedni. Minek, ha semmi hasznuk? Lemondok mindenről. Állandóan arra kényszerítenek, hogy olyasmit csináljak, amit nem akarok!”</i></font></div><div><font face="verdana"><i><br /></i></font></div><div><font face="verdana"><i>„Anyu megnyugodott. Nem tudja, hogy ez a műtét sem old meg semmit, mert semmit sem lehet megoldani! Mindig valami újabb bukkan elő… nem úszom meg én olyan könnyen… lehet, hogy egyáltalán nem úszom meg.”</i></font></div><div><font face="verdana"><i><br /></i></font></div><blockquote style="border: none; margin: 0px 0px 0px 40px; padding: 0px; text-align: left;"><blockquote style="border: none; margin: 0px 0px 0px 40px; padding: 0px; text-align: left;"><blockquote style="border: none; margin: 0px 0px 0px 40px; padding: 0px; text-align: left;"><div style="text-align: left;"><font face="verdana"><i>„DRÁGA NANYÓ!</i></font></div></blockquote></blockquote><blockquote style="border: none; margin: 0px 0px 0px 40px; padding: 0px; text-align: left;"><blockquote style="border: none; margin: 0px 0px 0px 40px; padding: 0px; text-align: left;"><div style="text-align: left;"><font face="verdana"><i>Nehezen telnek a napok, s bár csodás országban vagyok, nem tudom elfelejteni Pleniţát, valamennyi kellemetlensége (bolhák) ellenére sem, mert annyira szeretem, hogy egyetlen gondolatomban, egyetlen mondatomban sem hagy el.</i></font></div></blockquote></blockquote><blockquote style="border: none; margin: 0px 0px 0px 40px; padding: 0px; text-align: left;"><blockquote style="border: none; margin: 0px 0px 0px 40px; padding: 0px; text-align: left;"><div style="text-align: left;"><font face="verdana"><i>Csókolja Cătălin”</i></font></div></blockquote></blockquote></blockquote><div><font face="verdana"><i><br /></i></font></div><div><font face="verdana"><i>„Okvetlenül dongót akarok venni! Hogy Bukarestből Pleniţára, Pleniţáról pedig Craiovára motorozzak … Igen, igen, veszek egy dongót! Narancssárgát akarok… Mit szólsz hozzá, Mici, megvehetem a kis dongót? Van elég pénzünk hozzá?”</i></font></div><div><font face="verdana"><i><br /></i></font></div><div><font face="verdana"><i>„Néhány dolgot csak, nem sokat, takarékosan… és csak a szükségeseket, nem butaságokat… néhány fafaragó kést, hogy dolgozhassam, ha majd Plenitán leszek. Menj, Mici, egy szaküzletbe és vásárolj fafaragó késeket, és nitrolakkot is, ugyancsak szaküzletből, hogy vonjam be a színes üvegablakot, amelyet a múlt őszön otthon festettem, huszonkét ablakszem… az erkélyünkön … Egy nap, amikor Prométheuszt festettem, megfájdult a gyomrom és azt hittem, hogy azért fáj, mert két órán át az asztal tetején dolgoztam, ott nyúltam végig, mert a legfelső ablakszemet festettem… de nem ez volt, hanem az átkozott betegségem, s azóta egyre fájt… Nitrolakkal vonom be, hogy rögzítsem a színeket… És kedvtelésből veszek néhány „mousse”-t, fürdőhabot, hogy Pleniţán bebújjak a fakádba, amit majd készíteni fogok, s benne fürödjek. Most, hogy megvettem a csizmát, lemondok a bakancsról.”</i></font></div><div><font face="verdana"><i><br /></i></font></div><div><font face="verdana"><i>„Krisztus a kereszten sem szenvedett annyit, amennyit én szenvedtem. Ő egy napig volt keresztre feszítve, de én mióta kínlódom, mondd, mióta kínlódom? Alaposan túltettem Krisztuson.”</i></font></div><div><font face="verdana"><i><br /></i></font></div><div><font face="verdana"><i>„Milyen silány az itteniek kosztja, fogalmuk sincs mi egy ízletes étel! Ha látnák ők, hogyan eszünk mi, Bukarestben … És a kenyér! Hát ez kenyér? Mindent elrontanak… joghurt gyümölccsel, szarságok … Semmi sem természetes, minden szintetikus. Úgy elrontja az ember szájízét, hogy már azt sem lehet tudni, hogy mi a jó.”</i></font></div><div><font face="verdana"><i><br /></i></font></div><div><font face="verdana"><i>„Anyu, te ne tétlenkedj, fogj te is hozzá valami munkához! Nézd, van itt gyapjúd, láss hozzá és köss nekem egy pulóvert. Dolgozz, anyu, ne tétlenkedj!”</i></font></div><div><font face="verdana"><i><br /></i></font></div><div><font face="verdana"><i>„Anyu, hozzáfogok ikonokat festeni! Itt van minden, amire csak szükségem van hozzá. Vásárolok festéket és ecsetet, műhelyem van… Naponta benézek a Tout pour le bureau-ba és vásárolok egy-egy ecsetet és festéket… így mindennap mozgok is egy kicsit.”</i></font></div><div><font face="verdana"><i><br /></i></font></div><div><font face="verdana"><i>„Mit gondolsz, Mici, sikerülni fog?… Igen, igen … a zománc és a mozaik csillogása… a meleg tónusok vibrálnak, aranyfoglalatok, hogy az ikonok önálló életet éljenek … nem úgy, mint a falfestményeken, amelyek az építészet függvényei… igen, igen… naponta, naponta… veszek magamnak festéket és ecsetet és festeni fogok… naponta …”</i></font></div><div><font face="verdana"><i><br /></i></font></div><div><font face="verdana"><i>„Nézd, Mici, a vívással kifejlesztett izmaimat! Nézd, mi lett az izmaimból… Csontvázzá aszalódtam. Hol vannak a vívásban edzett izmaim? Két órát is álltam en garde-ban, és meg sem éreztem… Nem szerettem a vívást, de vívtam, mert ti szekíroztatok. Én a kosárlabdázást szerettem… az ember mozog, tréfára is futja, amíg labdát kap… a vívásnál viszont, a vívásnál en garde-ba merevedik… És nem akartam versenysportot űzni, testi erőnlétem akartam csupán tartani. De ti, nem és nem! Versenysportot! Hogy külföldre járhass szétnézni! Nem érdekelnek a külhoni országok, mondogattam nektek… Hogy tinóként menjek és ökörként térjek vissza — Creangă szavaival élv… S most íme a vívásban megedzett izmaim …”</i></font></div><div><font face="verdana"><i><br /></i></font></div><div><font face="verdana"><i>„Le akarom borotválni a hajamat. Nem vagyok képes elviselni a látványt, hogy hull a hajam. Hogy a kezemben egy-egy tincs marad, hogy kopasz részek keletkeznek, hogy a párnán lássam a hajamat. Inkább leborotválom, és semmiről sem veszek tudomást!”</i></font></div><div><font face="verdana"><i><br /></i></font></div><div><font face="verdana"><i>„Sohasem leszek már olyan, amilyen Bukarestben, nyomban a gyomorműtét után voltam, de legalább érezzem magam úgy, mint itt, Genfben, amikor először hagytam el a kórházat. Ha úgy érzem magam, Stockholmba is elmegyek, Magdához, és mindenüvé. Mindenki mindenüvé hív, csak én érezzem jól magam, hogy örvendhessek az itteni csodáknak. Semmit sem láttam ebből a városból, csak a manzárdból a kórházba vezető utat — taxiból. Lehet, hogy vannak akik irigyelnek, hogy külföldön vagyok, hogy szerencsém volt, hogy annyi mindent láthattam, csakhogy azok nem tudják, hogy én semmit sem láttam, hogy én semminek sem tudok örvendeni.”</i></font></div><div><font face="verdana"><i><br /></i></font></div><div><font face="verdana"><i>„Anyu, tarts az öledben, anyu! Roncs vagyok, anyu! Ringass és beszélj, beszélj, meséld el a pleniţai tervemet, mondd, hogyan lesz Pleniţán, mondd, mondd, ismételd meg azt, amit én mondtam, vagy találd te ki a folytatását. Beszélj a mezei munkáról, beszélj a cséplésről és az aratásról és a kukoricatörésről és hogyan jártatok a szőlőbe … mondd, mondd, ne hallgass el…”</i></font></div><div><font face="verdana"><i><br /></i></font></div><div><font face="verdana"><i>„Éhes vagyok, Mici, éhes vagyok, de nem ízlik ennek az országnak a főztje. Ha majd Bukarestbe érek és Andrei fog főzni, mindazt enni fogok, amit szeretek. Mindazt főzzetek majd apuval, amit szerettem.”</i></font></div><div><font face="verdana"><i><br /></i></font></div><div><font face="verdana"><i>„Hát engem senki sem kérdez? Miért megyünk, miért nem megyünk már? Majd aztán? Egyedül én döntök az én életem fölött! Csak én tudom, mikor kell hazatérnünk.”</i></font></div><div><font face="verdana"><i><br /></i></font></div><div><font face="verdana"><i>„Milyen jó, anyu, hogy eszedbe jutott, hogy salátalevest hozzál! Milyen jó! Meleg és jó! Így készítette Andrei is Bukarestben… Jó, hogy eszedbe jutott. Ó, és palacsinta is! Köszönöm.”</i></font></div><div><font face="verdana"><br /></font></div><div><font face="verdana">A magnótekercs pedig sokat megbír, mert hosszú – és szédítően forog tovább, tovább…</font></div><div><font face="verdana"><br /></font></div><div><font face="verdana"><i>(Folytatjuk)</i></font></div>Kávédarálóhttp://www.blogger.com/profile/03292579235462024108noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-185852337299526663.post-21851590032457720292020-06-22T21:24:00.002+03:002020-06-22T21:24:45.045+03:00Első könyv, utolsó könyv - 1980-ból (6)<div><font face="verdana"><table cellpadding="0" cellspacing="0" class="tr-caption-container" style="float: left;"><tbody><tr><td style="text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg0zR4EuFZDtfXSWT5uipj7pmZFK1ILwhpCQS5yNBI_k5291JkCMGXitl1y3hRa-zXeqiO-68nLyg4oCO07i_PUMtFLMbXjMVodZb0JDGUDKdUVwWz9luFy_Wwb0dbqiaPm5lR_KPaNJOY/s976/bursaci3.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; margin-bottom: 1em; margin-left: auto; margin-right: auto;"><img border="0" data-original-height="662" data-original-width="976" height="271" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg0zR4EuFZDtfXSWT5uipj7pmZFK1ILwhpCQS5yNBI_k5291JkCMGXitl1y3hRa-zXeqiO-68nLyg4oCO07i_PUMtFLMbXjMVodZb0JDGUDKdUVwWz9luFy_Wwb0dbqiaPm5lR_KPaNJOY/w400-h271/bursaci3.jpg" width="400" /></a></td></tr><tr><td class="tr-caption" style="text-align: center;"><span style="text-align: left;"><font size="1"><i>Cătălin Bursaci rajza</i></font></span></td></tr></tbody></table>Van egy fejezet a Cătălin Bursaci könyvében (<b>Amikor minden odalett)</b>, amelynek feljegyzései azt az időszakot fogják át, melynek során a kamaszkorú szerző Bukarestben, Genfben, majd ismét Bukarestben keresi a gyógyulásba való menekülést. A nem túl terjedelmes fejezet részben bepillantást enged azokra a vívódásokra, melyek a végzetes kór megállapítása körül úrrá lesznek a nagybetűs élet kapujában álló fiatalemberen. Genfi tartózkodásáról írja 1975 májusának elején: „Amikor először léptem be a kórházba, még hó volt, most pedig minden kivirágzott… Minden virágba borult.” Pár nap múlva hosszú levelet fogalmaz édesapjának, akit könyvében hol csak Andreiként emleget, s aki Bukarestben maradt. A beteg fiút csak édesanyja, Cristina Tacoi kísérte el Genfbe. A levelet bő részletességgel idézzük, mert belőle – némileg megszépítve – képet nyerhetünk arról, mi történt utolsó éveiben a súlyosan beteg fiúval s mivel kecsegtetik a külföldi orvosok.</font></div><div><font face="verdana"><br /></font></div><div><font face="verdana"><i>„Genf, 1975. május 7.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>DRÁGA APU!</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Az utóbbi időben leszoktam az írásról, ezért úgy döntöttem, hogy ezt a levelet tollba mondom; tehát a beszámoló hiteles.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Azt mondtad, hogy A-tól cettig meséljek el mindent, hogy te is részt vehess a mi itteni életünkben és tudd meg, hogyan érezzük mi magunkat. Az ábécé 21 betűje közül néhányat mégis át fogok ugrani, hogy egyszerűbbé tegyem a helyzet megértését.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Meglehetősen kellemes utazás után érkeztünk ide (ha leszámítjuk azt a kis affért a vonatjegyekkel, de az affér miatt nem is annyira mi voltunk hibásak) és egy csodálatos házra leltünk, pompás kert fekszik előtte, vadregényességében pompás, a ház fémsarkait az esőtől kikezdte a rozsda, kétemeletes, kicsiny szobákból áll, két vécéje van, remek festőműhely a padláson és egy másik remek fazekasműhely a pincéjében, s egy jövendő remek zenei stúdiója, basszus gitárral, teljes villamos szereléssel, sztereo berendezéssel, egy bizonyos Zobi hozta és a gépházban helyezte el, ott, ahol a kóceráj melegítéséhez gerjesztik a gőzt. S van egy kis nyári műhely is (egy barakk), ezt elrejti a gaz, s ez egyelőre teli van nagy Johnnie Walker dobozokkal.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Ebben a házban, ahol a nagyszerű Doru, az elragadó Denisa és a felelőtlen Mihnea várt ránk, a manzárdon szállásoltak be, fent, az egész épületet elárasztó növényzet fölött, innen igyekszünk mi, átutazói ennek a világnak, ahol minden oly hihetetlen, világosan tájékozódni és a megfelelő lépést megtenni.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Úgy tetszik, hogy minden egy csodálatos jövőbe nyílik, de … de tulajdonképpen itt kezdődik a mi történetünk. Az én történetem, mert nekem kezdett fájni az oldalam, fájni a hátgerincem, fájni a vesém, fájni a farcsontom (ebből neked is volt részed); tehát lassan sétálni kezdtem az ágy és a fotel, a fotel és a heverő, a heverő és ismét az ágy között, egy nyugdíjas lagymatag élete ez, gondold csak el.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Öt nap elteltével sikerült összejönnünk Maurice professzorral, akit meglepett sápadtságom és gyengeségem. Gyönyörű, de, meglehetősen drága klinikába utaltak be, valóságos paradicsom. Paradicsom addig a pillanatig, amíg az áruját kínáló kereskedő közismert mosolyával tudomásomra nem hozzák, hogy egy kis csapolást végeznek a májamon.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>De, nyugtalanított az a kis nyirokdaganat is (amelyet már Bukarestben felfedeztem, s amelyet te és Costica, a próféta, semmiségnek véltetek, s amely időközben megnőtt), kérem, hogy ezt is vizsgálják meg. Azt válaszolták, hogy ezt egy kis csapolással könnyű megoldani.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Véletlenül náluk a vérszegénységet is egy kis csapolással vizsgálják, egy bizonyos csontban, amely nálam a keresztcsont.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Tehát a jövő mégsem volt teljesen világos, és három csapoláson kellett átesnem.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Az elsőt a májon végezték.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Egyik nap fogtak, és a legmesszebbmenő gondossággal, ágyastól egy szobába gördítettek, ott egy tűt szúrták a bordáim közé, egy hosszú tűt, amely a májamig ért, belefúródott a májba és kicsípett belőle egy darabocskát. Ezután hét órán át mozdulatlanul kellett feküdnöm, hogy elkerüljem a májvérzést.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Három csapolás volt, maradt kettő.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Másnap reggel, ugyanolyan gondosan, egy másik szobába vittek, ott hasra fektettek és egy közepes nagyságú (15 centiméteres) tű hatolt be a csontomba, a hátgerincem közelében, kicsípett belőle és a velőből egy kis darabot, s aztán visszatoltak gördülő ágyamon a szobámba.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Három volt, maradt egy.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Még aznap délután egy másik szobába vittek, hogy elvégezzék a csapolást a herezacskóm jelentéktelen duzzanatából. Elaltattak, szobámban, a négykerekű ágyban tértem magamhoz az altatásból, és 18 éves és 5 napos koromban, anélkül, hogy bárki is előre figyelmeztetett volna, EGYIK HERÉM NÉLKÜL ÉBREDTEM FEL! Tehát azon a testtájamon műtöttek meg.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Három csapolás volt, egy sem maradt.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>A lépteimet irányító férfiasságomban én, én, Cătălin Bursaci, Cătălin Bursaci… kettesben folytatom a harcot, s átestem ezen az apró hiányon, én és önmagam, Cătălin Bursaci.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>A könyörületes emberek azt mondták, hogy ne írjam meg neked. Én, a Rámenős Titi, a Sárkány Tache, a . . . nélküli Cătă, én írok, mert tudom, hogy te is, akárcsak én, szembe tudsz szegülni a múlandó hullámokkal.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>A mindennapos vérvizsgálat mellett, mint közölték, egy kis báriumos röntgenfelvételt végeznek, a folyamat 30 percenkénti ellenőrzésére. De nem ez a lényeges. Az orvosok mosolyra nyíló ajka, édesded szava csivitelve közli, hogy egy aprócska LIMFOGRÁFIÁT is végeznek (ez a nyirokmirigyek röntgenfelvétele — hogy láthatóvá tegyék és 24 órán át nyomon követhessék); kerekes ágyammal egy másik szobába gördítettek, ahol rögzítették a lábamat és megkértek, hogy mindössze két órányi türelmem legyen a műtőasztalon, amíg az ismert helyen, ahol Krisztus lábaiba verték a szögeket, négy egymást követő injekciót fecskendeznek be és bemetszik — igaz, alig két centiméternyit, mindkét lábamat. . . Így elintézve, a Cătălin Bursaci segítségével magamra erőszakolt roppant nyugalommal vártam, hogy a befecskendezett kékes folyadék szívódjon lassan fel a nyirokereken és színezze meg azt az ártatlan mirigyet. Két óra múltán bevarrták a lábamat, majd kicsiny szertartás következett: 24 óránként egy bizonyos röntgenfelvétel, annak megállapítására, hogy miként viselkedik a folyadék.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Semmilyen különös diétát nem írtak elő. Ezután a limfográfia után azonban naponta három liter vizet kellett innom. De három litert a szűk gyomorba beleerőszakolni, képzelheted, milyen „könnyen” megy.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Ezt követően abban az örömben részesítettek, hogy megkezdtem azt a nevezetes kezelést: három kis vénás vérátömlesztést husszonnégy óránként, két órán át, hát amennyit én és jómagami elviseltem … ezen a kis szarakodáson is túlestem. A 3 vérátömlesztés után újabb két nap következett, ezeken napi 15 pasztillát nyeltem le. Hogy elkerüljük annak a lehetőségét, hogy vesekövem keletkezzék, vagy az orvosságok miatt veseműködésem leálljon, azt tanácsolták, hogy folytassam a kúrát a három liternyi vízzel.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>És íme, visszatértem kis manzárdszobámba, és hallom, hogy apámat tévesen tájékoztatják, s elhatároztam, hogy írok neki, s hogy most a levél végén egy csekély kéréssel fordulok hozzá. Ne igyekezzen telefonon tanácsokat adni nekem, aki holmi kis vidéki nyugdíjasként, néhány egészségügyi bonyodalommal ágytól ágyig vonszolja magát, mert nem tudhatod, hogy mennyi erő rejlik még bennem, miután a májgyulladás miatt a kórházban 18 napon át semmit sem ettem — tehát hagyj, hogy megküzdjek egymagam, mint eddig is. És tudhatod, hogy egyelőre nem lehet szó „itt-tartózkodásom” minél maradéktalanabb kiaknázásáról.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>A másik kérés, amivel a te és a Tacoi féltökű fia hozzád fordul, az az, hogy ne tégy fel megbízhatatlan távközlési eszközök — telefon, posta — útján indiszkrét kérdéseket … mert egyelőre, hála istennek, zöldágra vergődünk, és ne aggódj, ha pedig majd nem vergődünk zöldágra, magunk fogjuk kérni a segítségedet, addig viszont ne okozz nekünk is, magadnak is bonyodalmakat.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Remélem, hogy ezeket a sorokat idejében megkapod, és remélem, nem zavar a levélben előforduló néhány áthúzás, ezek a Fa- és a Féltökű ellentétes természetéből eredtek.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Bocsásd meg ezt a hangnemet, de remélem, hogy most végre rádöbbensz állapotomra, s megérted, hogyan hatottak telefonon elhangzott kéréseid.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Szeretettel csókollak és arra kérlek, hogy légy boldog és igyekezz minden múló percet értékelni, mert bármilyennek tűnnek, hasznosaknak vagy haszontalanoknak, felbecsülhetetlen értékűek — de teljesen bizonytalanok. Akkor, amikor már eltékozoltad őket, és nem értékelted, nem voltál képes értékelni őket, akkor következik be a kis vidéki nyugdíjas „nagy drámája”, a maga szövevényeivel …</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Cătălin Bursaci”</i></font></div><div><font face="verdana"><br /></font></div><div><font face="verdana">A fejezetben található egy,<b> A magnetofonszalag</b> című alfejezet is, amely Cătălin magnóra mondott gondolatait és kommentárjait tartalmazza, a maguk nyersességében, ahogy azok megszülettek. A továbbiakban, bőven idézve belőlük, megpróbálom közel hozni az olvasóhoz a gyógyíthatatlan beteg belső vívódásait, tervei feladásának folyamatát, egyre fájdalmasabb búcsúját a földi világtól. (A magnós vallomásokban számos megjegyzésében édesanyjához fordul, akit hol Mamicinak, hol egyszerűen csak Micinek nevez.) Gyakran gondol Pleniţára is, anyai nagyanyjára, akit Nanyónak nevez, s akire szeretettel és sűrűn emlékezik. Megerősödik benne a szándék, hogy az országba való hazatérésük után Pleniţán telepedik meg, ott kezd új életet, próbálván megvalósítani beteljesületlen vágyait. A genfi tartózkodásra jellemző szélsőséges érzelmi hullámzás során felszínre kerülnek a családban elszenvedett gyermekkori traumák is, melyek a nehéz pillanatokban szembe fordítják szüleivel is. A következő részben a magnófelvételekből idézek majd.</font></div><div><font face="verdana"><br /></font></div><div><font face="verdana"><i>(Folytatjuk)</i></font></div>Kávédarálóhttp://www.blogger.com/profile/03292579235462024108noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-185852337299526663.post-1556360535797999692020-06-21T14:07:00.001+03:002020-06-21T14:07:15.051+03:00Első könyv, utolsó könyv - 1980-ból (5)<div><font face="verdana"><table cellpadding="0" cellspacing="0" class="tr-caption-container" style="float: left;"><tbody><tr><td style="text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhpoKOHs_P2W9vEsR6fjg6zfnh9LLIqg0fU4VLuuE4LQuk1x3tF_K_3hgdokszAqDG8fZ7-bRCLZQvm8UT0EEGkABF8DoATLQ7jynM23z72b4BsNV4opade51OT3kcI8vxCc45-aJeKBg0/s1045/bursaci2.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; margin-bottom: 1em; margin-left: auto; margin-right: auto;"><img border="0" data-original-height="680" data-original-width="1045" height="260" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhpoKOHs_P2W9vEsR6fjg6zfnh9LLIqg0fU4VLuuE4LQuk1x3tF_K_3hgdokszAqDG8fZ7-bRCLZQvm8UT0EEGkABF8DoATLQ7jynM23z72b4BsNV4opade51OT3kcI8vxCc45-aJeKBg0/w400-h260/bursaci2.jpg" width="400" /></a></td></tr><tr><td class="tr-caption" style="text-align: center;"><span style="text-align: left;"><font size="1"><i>Cătălin Bursaci illusztrációja</i></font></span></td></tr></tbody></table>Cătălin Bursaci-t a lehető legrosszabb életkorban érte végzetes tragédiája: kamaszodása ugyanis egybeesett a menthetetlen hanyatlással, az agonizálással. Könyvének oldalain szemmel látható az a szemléleti beszűkülés, amire a fizikai szenvedés és reménytelenség kényszerítik. A betegség első jelei még azzal kecsegtetik a családot, hogy egy gyógyítható kórral állnak szemben; ezért előbb csak aránytalanul megnyúlt testének viselkedése ejti kétségbe betegünket, majd ébredező érzelmi élete is élénken foglalkoztatja. Különösen szokatlanul hosszúra nőtt lábai zavarják – és nemcsak őt, a környezetét is. Mindegyre megbotlanak benne, ő pedig nem tudja, mihez kezdjen velük.</font></div><div><font face="verdana">Egyik első kórházi élményének groteszk jeleneteit is híven megörökíti könyvében – ekkor még csak baloldali ércsomós heresérvvel diagnosztizálták. Jellemző az a jelenet, amint (Cristianként) elfoglalja helyét a kórteremben:</font></div><div><font face="verdana"><br /></font></div><div><font face="verdana"><i>„Alsónadrágban maradva, Cristian feljebb húzta a kórházban kapott pizsamanadrágot — bőségét két személyre szabták, hossza pedig feleannyi volt… Kinyitotta az ajtót és megkérdezte a nővért, hogy magára veheti-e legalább a hazulról hozott pizsamanadrágot, mert ez nagyon rövid; a nővér töprengett, majd megengedte, hogy felvegye az otthoni pizsamanadrágot, azzal a feltétellel azonban, hogy a »viziten« a kórházit húzza magára.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Felvette az otthonit, hóna alá csapta a levetett ruhacsomót és kilépett a kis helyiségből. Kint a nővér várta, aki felvezette a második emeletre, a raktárba, ahol egy vas vállfára helyezte a ruháit és egy fehér zsákot húzott rájuk. Átadott Cristiannak egy kis fehér műanyaglapot, az ötös számmal, és visszakísérte az első emeletre, ahol megmutatta neki a 29. kórtermet, a 46. ágyat.”</i></font></div><div><font face="verdana"><br /></font></div><div><font face="verdana">Ez volt a belépője abba a világba, amelyből aztán, bárhogyan reménykedne, nincs többé szabadulása. A furcsa alakú kórteremben három veterán beteg fogadja, akik szokás szerint azonnal kérdezősködni kezdenek az új lakó betegsége felől; ő pedig hiába mondja el a kacifántos diagnózist, társai elkönyvelik, hogy vakbéloperációra utalták be ezt az óriási kamaszt, aki a valóságra kiéhezett ember mohóságával hallgatja idős betegtársai élettörténeteit.</font></div><div><font face="verdana"><br /></font></div><div><font face="verdana"><i>„Cristian oldalra fordult és az éjjeli szekrényről felemelt egy kórházi könyvecskét néhány vérbajt ismertető esetről. Pár oldalt olvasott, amikor egy másik, sötétebb hajú, beesett arcú öregember lépett be a kórterembe; arca annyira be volt esve, hogy úgy tűnt, mintha a szeme alatt két gödör húzódna. Belépett a szobába, felemelte a kezét, pattintott az ujjával és dalolni kezdte:</i></font></div><div><font face="verdana"><i>—- Tavaszi szél fújdogál, A leányka kint hál.. .</i></font></div><div><font face="verdana"><i>A többiek nevetésre fakadtak.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— Megjött, Costica bátyó?</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— Megjövék.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Felemelte a pizsamáját és megmutatta három hosszú műtét nyomát viselő mellét; ujját ráhelyezte az egyikre és rámutatott:</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— Nézzétek, kilenc nap után ugyanúgy néz már ki, mint a többi, mégsem akarnak hazaengedni; azt mondják, hogy még maradnom, kell, hogy biztosak legyenek benne, hogy teljesen meggyógyul. Az ördög vinné el őket! Hát neked mi bajod? Mi fáj?</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— Baloldali ércsomós heresérv! — válaszolta Cristian.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— Á — szólalt meg az öreg, letelepedve a fiú ágyára — a tököd! Én, fiam, amikor hét évvel ezelőtt a kórházban voltam, a nyelőcsövem miatt, halat ettem s egy szálka fennakadt a torkomon; én erőltettem a nyelést, míg el nem tört, de egy darabja a torkomba fúródott. Vadhús nőtt fölé, egyre csak nőtt, nőtt, míg el nem zárta a torkomat. Nálunk, a község kórházában azt mondta a doktor, hogy elburjánzott bennem a rák, s hogy három nap alatt elpatkolok, s hogy ne menjek Bukarestbe, mert ott találok meghalni, de én mégis eljöttem, fiam, s amikor megérkeztem, ezek rámszálltak az analízisekkel. És miután tizenhárom napig semmit sem ettem — csak vagy tizenöt olyan nagy glukóz fiolát nyomtak belém —, amikor mellém jött egy alacsony termetű orvos, három nővérrel a nyomában, és hozta az összes analíziseket és felvételeket, azt mondta, a lányok füle hallatára mondta — s az egyik közülük ilyen csicses volt, né — mesélte az öreg, miközben a kezével mutatta is —, a doktor azt, mondta: »Jó ember, a maga nyelőcsöve akkora, mint az én f … om.«</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Nevetésre fakadtak mindannyian.”</i></font></div><div><font face="verdana"><br /></font></div><div><font face="verdana">A szerző, fiatalsága okán meghúzza magát, valósággal issza az idősebbek ízes, keresetlen szavait, s vele együtt az élettapasztalatnak vélt mesemondó kedvet. E pozitívnak elkönyvelt élmények dacára első kórházi éjszakáján egy szűkülő alagúttal álmodik, amelynek sehogyan sem képes a végére jutni.</font></div><div><font face="verdana">Kamaszodásának évei természetes módon felvetik Cătălinben a másik nemhez vonzódásának kérdését. Bursaci furcsa könyvének tanúsága szerint az ébredező szexuális vágyak őt sem kerülik el. Szívesen udvarolna lányoknak, mint bárki más, de a szerelem mibenlétéről hangsúlyozottan filozofikusan elmélkedik, elképzelései pedig nem fedik a mindennapok gyakorlatát. Számára a szerelem nem örömszerzési élményt jelent elsősorban, hanem olyan személyi kapcsolatot, amiből erkölcsi erőt meríthet.</font></div><div><font face="verdana"><br /></font></div><div><font face="verdana"><i>„Nem tudok egyedül küzdeni, szükségem van valakire, jobban mondva képes vagyok egymagam küzdeni, de szükségem van valakire, aki legalább a belső arcvonalon biztosítja számomra — a békességet. Ha megküzdök a külvilággal, a barátokkal, a tanárokkal, s valahogy a szüleimmel is, akkor legalább bensőmben ne küzdjek senkivel. De nekem a lelkemmel is meg kell küzdenem, mert nem elég meggyőznöm, hogy legyen erős és ne szeressen, de léteznek élettani szükségletek is, továbbá az a tény is bosszant, hogy szeretem az életet, dúskálni akarok benne, de a körülöttem élő emberek közt ez lehetetlen.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>A legkomolyabban neki kell fognom az íráshoz, nem szabad elhanyagolnom a festészetet, de az egyetemi felkészítőről sem feledkezhetem meg.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Meg kell kísérelnem lemondani a lányokról. Ők nem képesek megérteni engem, én nem szeretni akarok, én társulni akarok egy lánnyal, aki ott nyújtson kellő segítséget, ahol én akarom, aki buzdítson, én pedig megküzdhessek mindenkivel. Ehhez azonban bátornak kell lennie, s nem szabad félnie senkitől a föld kerekén. Úgy kell szeretnie az életet, amilyen, tudnia kell élni, és bíznia kell bennem. Most már megértem Vasét, hogy miért keresgél állandóan és miért csak közvetve veti fel a kérdést minden lánynak; egy olyan lányra van szüksége, aki bízik benne, aki segíti, aki bátorítja, s aki szereti az életet mellette, ne béklyózza meg …”</i></font></div><div><font face="verdana"><br /></font></div><div><font face="verdana">Az események, amelyek Cătălin rövid életét jellemzik, nem kedveznek elképzeléseinek: a beteg kamasznak rá kell jönnie, hogy betegségében egyre inkább magára marad, bátorítani még az sem tudja, akihez pedig személyesen a legjobban ragaszkodik s aki, mint a könyvből később kiderül, végig kitart a betegágy mellett – az édesanyja.</font></div><div><font face="verdana">Megrendítő az az elidegenedési folyamat, ami Cătălinban rövid lefolyású, halálos betegsége során lezajlik és ami egyik hétről a másikra, óhatatlanul a világ ellen hangolja őt. Az egyre kínzóbb fájdalom mind jobban behatárolja józan gondolkodását, önzővé, s egyúttal védtelenné teszi a világ könyörtelenségeivel szemben. A könyv második felében már azok a naplófeljegyzések sorakoznak, melyeket előbb egy genfi klinikán, majd onnan Bukarestbe visszatérve, betegsége végső stádiumában papírra vetett. Ritka olvasói élményt jelent megtapasztalni a kettősséget, amivel Cătălin Bursaci egyfelől búcsúzik az élettől, számba veszi soha be nem teljesülő szakmai álmait, irodalmi-művészeti terveit, mintegy megszabva, mi történjék halála után irodalmi hagyatékával; ugyanakkor elszakít magában minden érzelmi szálat, ami rövid életét a valósághoz, a világhoz, a családhoz kötötte. A nagybeteg, aki tudva tudja, hogy menthetetlen, tüntetően hátat fordít az életnek és szeretteinek.</font></div><div><font face="verdana"><br /></font></div><div><font face="verdana"><i>(Folytatjuk)</i></font></div><div><br /></div>Kávédarálóhttp://www.blogger.com/profile/03292579235462024108noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-185852337299526663.post-47907712322591754212020-06-20T14:21:00.001+03:002020-06-20T14:21:21.551+03:00Első könyv, utolsó könyv - 1980-ból (4)<div><font face="verdana"><table cellpadding="0" cellspacing="0" class="tr-caption-container" style="float: right;"><tbody><tr><td style="text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj84X_FVelLpMyg1SrS-k13t_4Gti-CMpZZStPwwSstnvhE5UN6OudcrJlZUBf-5WHg2Jo66w-mL1FhScyvNli_sANFz_iLshNkTEVIScy3XrrN1HFWTWgzqgMyRKbw-waPW7UBXVfTJZE/s1045/bursaci1.jpg" imageanchor="1" style="clear: right; margin-bottom: 1em; margin-left: auto; margin-right: auto;"><img border="0" data-original-height="702" data-original-width="1045" height="269" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj84X_FVelLpMyg1SrS-k13t_4Gti-CMpZZStPwwSstnvhE5UN6OudcrJlZUBf-5WHg2Jo66w-mL1FhScyvNli_sANFz_iLshNkTEVIScy3XrrN1HFWTWgzqgMyRKbw-waPW7UBXVfTJZE/w400-h269/bursaci1.jpg" width="400" /></a></td></tr><tr><td class="tr-caption" style="text-align: center;"><i><font size="1">Cătălin Bursaci rajza</font></i><br /></td></tr></tbody></table>Cătălin mintakamasz olyan szempontból is, hogy rendkívüli módon ragaszkodik – kötődik – nagyszüleihez, pontosabban két nagyanyjához. Egyik nagyapja sem él már, de az oltyán és a kolozsvári magyar nagymama szívesen pátyolgatják bukaresti „kisunokájukat”, mindegyik a maga helyén és módján.</font></div><div><font face="verdana">Cătălin pedig, amikor s ahányszor csak teheti, szívesen időzik mind Kolozsváron, mind Pleniţán. Előbbin valamennyire mozgalmas az élet, létezik mozi, számos cukrászda, szórakozóhely, az utóbbi inkább a bukolikus, rurális hangulatoknak kedvez. De Cătălintől ez sem idegen – egyként izgatja kolozsvári nagyanyja és magyar környezete, akárcsak az oltyán falu hagyományőrző világa. Nem véletlen, hogy mindkét helyszín belső összefüggéseit igyekszik megörökíteni egy-egy torzóban maradt önéletrajzi regénykísérletben.</font></div><div><font face="verdana">Érdekes módon, vakációs tartózkodásai a nagymamáknál, nem mentesek a konfliktusoktól. Kolozsvári nagyanyja például nehezen viseli el a nagyra nőtt kamasz örökös indiánosdiját – az állandó rohangálást, csatakiáltásokkal fűszerezve. Ezen mindegyre összekapnak; egy ilyen nagymamai neheztelés körülményeit le is írja, a lélektani ábrázolás finom eszközeivel. Minden onnan ered, hogy a kolozsvári tartózkodás, különösen vasárnap, olykor halálosan unalmas tud lenni.</font></div><div><font face="verdana"><br /></font></div><div><font face="verdana"><i>„Mennyire vártam a vasárnapot, most íme, itt van, és mégsem tudom, mit csináljak, hogy minél jobban kihasználjam.”</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Az egyetlen hely, ahol az emberek arckifejezése oldottabb, az a mozi, mert mindenki tudja, hogy szórakozásra fordítja két és fél óráját.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Cristian a konyhaajtó elé állította a botot és belépett:</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— Nagymama, adj egy szalagot és egy tollat!</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— „Kérlek, adj!” Minek az neked?</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— Majd meglátod…</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— Tessék!</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Egy szalagot és egy tarka kakastollat nyújtott át neki. Cristian elvette és kirohant az ajtón.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>-— Köszönöm! — kiáltotta utána a nagymama.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>(…)</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Cristian felkötötte a szalagot a fejére, a tollat a szalag és a haja közé tűzve, fogta a dárdát és egy rakás követ, és indián csatakiáltással rohangálni kezdett az udvaron; a szigorúan elrendezett virágágyások fölött kezdett ugrálni, letaposta azokat, majd támadást indított egy bódé pléhteteje ellen, s az csattogni kezdett a reádobált kövektől.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Nagymama rémülten jött ki.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— Megkergültél? Mit döntöttél le? Mi lelt, hogy így ordibálsz? A dzsungelben érzed magad? Vadállat vagy? Mi van itt? Bolondokháza?</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Ugyanabban a pillanatban lépett ki az utcai lakásból Anna néni, nagymama húga is, aki folytatta:</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— Mi az, Pleniţán érzed magad? Itt egy civilizált városban vagyunk! Idős emberek vagyunk, szívbajosak, már azt hittük, hogy ránk dőlt a ház. Elállt a szívverésem. Ha nem tetszik, térj vissza Bukarestbe, rombold le ott a blokkházat, ne bennünket gyilkolássz!</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Mind nagymama, mind Anna néni egyszerre rikácsolt, s olyan hévvel, hogy behunyták a szemüket, kinyújtották a nyakukat, és egyre csak kiabáltak… a nyakukon úgy kidagadtak az erek, hogy egy szoba falán húzódó vízvezeték-csövekhez hasonlítottak.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>(…)</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Amióta Kolozsvárra érkezett, sorban tiltották el összes kedvenc játékaitól, pedig azt szokás mondani, hogy a nagymamák jók és szeretik az unokáikat. Tulajdonképpen Cristiant is szerette a nagyanyja, de úgy vélte, hogy korához képest túlságosan rakoncátlan, és ráadásul játékai mindig nagy zajjal járnak.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— Egy magad korabeli tizenegy éves kisfiúnak olvasnia kell, sétálnia, a tanulásról beszélgetnie barátaival — hangoztatta a nagymama.</i></font></div><div><font face="verdana"><i><br /></i></font></div><div><font face="verdana"><i>[Cristian] Minden este és minden szabad pillanatában, sétálás közben, vagy amikor sorban állt az üzletekben, egy boldog, hegyvidéki gyermek meséjét szőtte.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>„Ha hiányzik valamim, mesévé szövöm.” Tulajdonképpen a hegyekre, az erdőkre vágyott…</i></font></div><div><font face="verdana"><i>A nagymama tartotta a haragot. A felhajtás s a zűr nem szűnt meg az indulás napjáig, bár Cristian mindig más játékot játszott. Ennek ellenére a nagymama sajnálta, hogy elmegy.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— Kérlek, nagymama, bocsáss meg! — szólt ki Cristian a vonat ablakából, sírásra készen.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— Rossz kisfiú voltál — mondta a nagymama, haragot erőltetve magára.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>A vonat megmozdult; Cristian sírva fakadt — nem bocsátott meg neki. De aztán nagymama elindult a mozgó vonat mellett, hogy kijelenthesse:</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— Nem voltál rossz, Cristian! Megbocsátottam! Karácsonyra várlak!</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Apró fehér keze, az ég sötétjén imbolyogva távolodott, mígnem egy csillagnak tetszett, majd eltűnt.”</i></font></div><div><font face="verdana"><br /></font></div><div><font face="verdana">Kevéssel a halála előtt, betegágyán vezetett naplófeljegyzéseiben, mintegy az élettől búcsúzva, a rákban szenvedő Cătălin így emlékezik kolozsvári nagyanyjára:<i> „A legnagyobb ajándék, amit Lujza nagymamától kaptam, az volt, hogy megtanított magyarul.”</i></font></div><div><font face="verdana"><br /></font></div><div><font face="verdana">Rövid életében a tehetséggel megáldott kamasz úgy szívta magába a különböző, sokszor egymásnak ellentmondó valóságelemeket és az élet kínálta metaforákat, mintha csak erre teremtették volna. A fenti nagymama-unoka konfliktusban gyakorlatilag megtestesül minden, ami egy kamasz lelkében felkorbácsolja az ellentmondásokat.</font></div><div><font face="verdana">Bezzeg, amikor édesanyjával annak szülőfalujába autóztak, más csínyek, más ingerek hevítették Cătălint.</font></div><div><font face="verdana"><br /></font></div><div><font face="verdana"><i>„A kocsi egy nagy ház előtt, porfelhőben fékezett le; az elülső kiskertben a nyugágyon szunnyadt az öregasszony.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>A fiú tülkölt egyet és teljes hosszában kiugrott a kocsi ajtaján, és belépett az udvarra. Az öregasszony nehezen tápászkodott fel a mély nyugágyból. A fiú megállt a vele szemben álló csöpp emberke előtt, s amennyire csak bírta, lehajolt.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— Kezét csókolom!</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— Jaj, jaj! Hogy vagy, Cătălin, de megnőttél! Istenem, nem jó ekkorára nőni!</i></font></div><div><font face="verdana"><i>A fiú azonban nem hallgatta, átment a másik udvarba, az utcára nyíló nagykapuhoz, hogy kinyissa. Megragadta a kapuszárnyakat támasztó tőkét, messzire hajította, megemelte és kinyitotta mind a két kapuszárnyat; megvárta, amíg a kocsi behúz, aztán fordítva végezte el az előbbi műveleteket.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Amikor befejezte, megragadott egy követ és az öregasszony bosszúságára, az első szeme elé kerülő tyúk felé dobta, majd körbejárta az udvart, lássa, mi újság az öreg kertben, aztán a felső szobákat szemlélte meg és vidáman ment le az udvarra.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Az anyja az öregasszonnyal beszélt, úgyhogy ő Iuliához ment, és vidáman megcsókolta; ismét falun, ismét gyermekek voltak, ismét kedvükre játszhattak, elfelejthették a korukat, ugyanúgy fognak játszani, mint tavaly, és mint régebb, indiánosdit, vagy kavicsot keresnek a homokban, bújócskáznak lefekvés előtt, pizsamában, vagy házikót építenek az udvaron, a szálfákból. Ráijesztenek a tyúkokra, és ismét kővel dobálják meg a háztető cserepeit, ugyanazok lesznek, akik mindig is voltak.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— Gyerünk játszani, Cátálin!</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— Gyere! Csak előbb öltözzem át.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Az anyjához szaladt, aki az öregasszonnyal beszélgetve lassan lépkedett le az alagsorba.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— Anyu, melyik bőröndben van a foltozott nadrágom?</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— Hó, legyen egy kis türelmed, már megint első nap magadra akarod haragítani Nanyót?!</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— Nyögd már ki! Hol van az a foltozott? -— A barna bőröndben. ,</i></font></div><div><font face="verdana"><i>A fiú szedte a lábát; kinyitotta a kocsi csomagtartóját és egy barna bőröndből kivett egy régi farmernadrágot. Több volt rajta a folt, mint a szövet. Levetette rövidnadrágját, felhúzta a másikat, majd lecsapta a csomagtartó fedelét és rohant a fészerbe.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Iuliana úgy szaladt utána, mint tíz-, kilenc-, nyolc- . . . ötéves korában . . .</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Ott, egy ketrec alól kihúzott egy régi, évekkel ezelőtti dárdát, és átadta a lánynak; ő egy másikat vett magához és elsietett. Néhány tyúktól levedlett tollat szedett össze az udvaron, betűzte kócos fekete hajába, és ordibálva kezdett rohangálni az udvaron — indián lett.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Akadályokon ugrált át, megrémítette a tyúkokat, amelyek odarejtőzködtek, ahova tavaly vagy az előző években, amikor Cátálin ott járt —, majd támadást indított a hasas pléhhordó ellen, amelybe a tetőről lefolyó víz gyűlt össze, a hordó nyikorgóit, mint a viharos tenger, elnyúlt dübörgése mennydörgésnél is erősebben visszhangzóit, a tetőcserepek ropogtak, az öregek füle zúgott, szívük a gyomrukba ereszkedett, szemük kimeredt, mint az asztalra dobott kockák.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>A szomszédok tudták: megérkezett Cătălin!</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Játékuk — akárcsak máskor — most sem ért véget, s mint mindig, most is az öregek parancsoltak rájuk, hogy elég legyen.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— Cătă, menj kenyérért a faluba, mert nincs mit vacsoráznunk, Nanyó ugyanis azt hitte, hogy holnap érkezünk, ahogyan írtuk; menj, no, ne komiszkodj, kérlek! Iulia is veled megy! Hallod?</i></font></div><div><font face="verdana"><i>A fiú hirtelen előbújt rejtekhelyéről.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— Hogy én menjek kenyérért? Nem érted, hogy nem bírom elviselni, hogy kimenjek a faluba, mert az emberek úgy bámulnak, mint a túlvilági csodát! Nem érted, hogy nem tudom elviselni, amikor látom, hogy az emberek csoportokba verődnek és engem bámulva susognak? Hiába akarod azt mondani, hogy aki színész akar lenni, annak túl kell tennie magát ezen; megértem, hogy olyan emberek tekintete szegződik rám, akik tudják, hogy tőlem függ bizonyos dolgok megértése, de nem tudom túltenni magam azoknak az embereknek a pillantásán, akik csak a bajszuk</i></font></div><div><font face="verdana"><i>alatt somolyognak, mert, egyiküknek sincs mersze a szemembe kacagni!</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— Menj, na, Cătălin, Iulia is elkísér. Azt mondtad, hogy alig várod, hogy együtt légy vele. Gyorsan mentek és gyorsan térültök, egy fél óra alatt meg is járjátok!</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— Nem! És megmondtam már, hogy miért nem, és tudhatod az előző évekből is, hogy ki nem teszem a lábam az udvarról, amíg itt vagyunk!</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— Gyere, na, Cătălinkám, szegény Nanyó azt hitte, hogy holnap érkezünk és senkit sem küldött kenyeret venni! Nézd csak, ő is erre kér . . .</i></font></div><div><font face="verdana"><i>A fiú a földre dobta valamennyi fegyverét, lerázta magáról a tollakat, rákiáltott az unokahúgára, hogy jöjjön be a házba és átkozódva felrohant a lépcsőfokon. A szobában levetette a tarkára-virágosra foltozott nadrágot, és másikat, szűkderekút, fehér-vörös csíkosat rántott magára, s közvetlenül a bőrére vastag, színes, testhezálló, nagyon bő-ujjú, kínai mintájú gyapotinget vett fel, és a hátulsó ajtón akart kilépni, hogy még egyszer szólítsa az unokahúgát; ide elfelejtette lehajtani a fejét, hogy kiférjen az ajtón, s homlokát beleverte a szemöldökfába. Koppanás hallatszott, s a fa és a fal közötti mész megrepedezett és fehér por hullott alá.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>A fiú mindkét kezével a fejéhez kapott, és egész hosszában elvágódott. Érezte, hogyan bizsereg a bőre, hogyan szivárog ujjai között a vér; amikor csitult a fájdalom, felállt és megnézte magát a tükörben. Bal szeme fölött, a bretonja alatt négy centis rés tátongott, kilátszott alóla a fehér csont; a sebből a szemöldöke, a szeme fölött kibuggyant a vér, s leszivárgott az álláig, onnan pedig a szoba szőnyegére csöpögött.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>A fiú elmosolyodott — sohasem volt ilyen véres…”</i></font></div><div><font face="verdana"><br /></font></div><div><font face="verdana">Ez ám a kaland, méghozzá a javából!</font></div><div><font face="verdana"><br /></font></div><div><font face="verdana"><i>(Folytatjuk)</i></font></div>Kávédarálóhttp://www.blogger.com/profile/03292579235462024108noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-185852337299526663.post-73408684341336343342020-06-16T11:58:00.003+03:002020-06-16T12:00:13.516+03:00Első könyv – utolsó könyv – 1980-ból (3)<div><font face="verdana">Cătălin Bursaci, ha hinni lehet neki, mint a valósághoz erősen kötődő szerzőnek, kimondottan jól nevelt gyerek. Szófogadó, ded nem nyel le szó nélkül minden békát. Ez derül ki szüleihez írt leveleiből, naplósoraiból, verseiből, egyéb irodalmi próbálkozásaiból.</font></div><div><font face="verdana">Míg a könyv első fejezeteiben inkább a levelezése nyomán hátramaradt írások dominálnak, a posztumusz kötet hátsó részében – az utolsó évek termésében – a prózai torzók kerülnek túlsúlyba.</font></div><div><font face="verdana">Nyilvánvaló, hogy a szülők közül a kedvenc az édesanya. Hozzá kötődik, ragaszkodik lényének minden szálával a kamaszfiú, de ugyancsak az anya az, akitől jobban tart. Még olyan banális eseménnyel kapocsolatban is, mint egy szekunda.</font></div><div><font face="verdana"><br /></font></div><div><font face="verdana"><i>„69. XII. 15.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Ma négyest kaptam kézimunkából. Nem mondtam meg anyunak és félek. De hát én az egész évharmadban egy átkozott dobozfedelen dolgoztam, 200 lyukat fúrtam rá, még csak néhány hiányzott és befejeztem volna, mégis négyest kaptam arra az egész évharmadban készített dobozra, és egy vacak és nyavalyás fűrésszel dolgoztam. Pedig mondtam apunak, hogy vegyen másikat, mert azzal nem tudok dolgozni… mire ő:</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— Mi baja, hadd lám? … Egy szót se, öcsi! A fűrész jó … jobb nem is lehet, mit akarsz? Hülyeségekre akarod kidobni a pénzt…</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Így kaptam négyest.”</i></font></div><div><font face="verdana"><br /></font></div><div><font face="verdana">Az apa „anyagiassága” más esetekben is kiütközik: nem kényezteti el a fiát drága ajándékokkal. Legtöbbször megteszi egy érdekesebb naptárlap vagy egy rágógumi. A gyermeki levelekben a megszólítás rendszerint „Drága Anyu és Apu!” Olykor csak az anyát szólítja meg, ilyenkor magába szállva kér bocsánatot:</font></div><div><font face="verdana"><br /></font></div><div><font face="verdana"><i>„Kolozsvár, 1971. XII. 26.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>DRÁGA ANYU!</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Szerencsésen megérkeztem Kolozsvárra. Itt nagyon jól érzem magam. A Ciresarii könyvet majdnem kiolvastam, néhány „sorom” van már csak belőle. Mit olvassak még?</i></font></div><div><font face="verdana"><i>A matematika úgy ahogy megy, de a dolgozatokkal nem boldogulok. Át kell másolnom őket, mert a piszkozatfüzetből semmit sem értek. Na jó, kiigazodok én.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Cipőt vásároltam… csodaszép, 210 lej. Moziba nem mentem, mert nem valami jók a filmek. Különben: nagymama jól van, Gabi szintén, Julika, nem is tudom, azt hiszem, jól.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Hó itt sincs. Majdnem egész nap a Ciresarii-val a kezemben ücsörögtem, együltömben olvastam végig. Találok még valamilyen nagyon jó könyvet olvasni.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Különben</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Boldog Újévet, kellemes karácsonyi ünnepeket, egészséget és sok szerencsét.. .</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Cătălin</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Ui. Drága apukám, mindazt, amit anyunak írtam, neked is szól, bár a megszólításban nem írtam, hogy „Drága anyu és apu”.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Itt tehát csak annyit, hogy</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Boldog Újévet,</i></font></div><div><font face="verdana"><i>kellemes ünnepeket,</i></font></div><div><font face="verdana"><i>sok szerencsét és egészséget</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Cătălin”</i></font></div><div><font face="verdana"><br /></font></div><div><font face="verdana">A kamaszfiú jólneveltsége odáig megy el, hogy bölcs belenyugvással követi a szülei közt fel-fellángoló, szüntelen perpatvart – szerelmi kapcsolatuk tartósságának könyvelve el civódásaikat. Erről önéletrajzi regénytöredékében, hol Cristianként szerepelteti magát, a következő módon vall:</font></div><div><font face="verdana"><br /></font></div><div><font face="verdana"><i>„Milyen jóságos szülei vannak; szerelmükben naphosszat veszekedtek, s állandó ürügyet találtak arra, hogy szemükbe mondják egymásnak, hogy nem szeretik, sőt gyűlölik egymást.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Egy ember érzelmei U alakban helyezkednek el — az egyik szár végén a szerelem, a másik végén a gyűlölet van; a szerelemtől a gyűlöletig és vissza mindössze egy lépés.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Nagyon szerették egymást, ez akkor is látszott, amikor veszekedtek. Ő, Cristian állandóan odafigyelt perlekedéseikre, megjegyzett magának minden szóváltást, vagy naplójába vezette be —- és szülei hallatlanul szórakoztak, amikor néhány nap elteltével felolvasta nekik is.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Cristiannak tetszett a megfigyelő szerepe, nemcsak otthon, hanem mindenütt mindent megfigyelt, és boldog volt, hogy felismeri az emberek szeretetét, kétszínűségét, rosszaságát, gyűlöletét, könyörületességét, ártatlanságát, jóságát, hazugságát, mindig boldoggá tette ez a képessége.”</i></font></div><div><font face="verdana"><br /></font></div><div><font face="verdana">Jellemző a fiatal szerző esztétikai meggyőződésére, hogy mindenek előtt a valósághű ábrázolást helyezi előtérbe, annak ad nagyobb hitelt. Így nem tévedünk, ha memoárregényében a saját magáról mintázott főhős és környezete problémáit tulajdonképpen egyfajta tükörbe nézésnek fogjuk fel.</font></div><div><font face="verdana">Egyik szünidei, kolozsvári tartózkodása után a hazatérő Cristiant (Catalint) édesapja várja a bukaresti állomáson. Utazás közben a kamaszfiú elképzelte, hogy biztosan az apja jön majd érte, s minden úgy történt, ahogy korábbi tapasztalatai sugallták.</font></div><div><font face="verdana"><br /></font></div><div><font face="verdana"><i>„Beültek a kocsiba.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— Mit csinál anyu?</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— Alszik!</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Az apja egyáltalán nem tudta megérteni anyjának ezt a reggeli heverészését, mert ő, bármikor, még ha késő éjjel, akár hajnalban is feküdt le, reggel mindig korán kelt, és munkához látott.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— És engem küldött eléd, bár nekem tizenegykor Ploiesti-re kell mennem, és én is későn feküdtem le!</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Majd mindennap Ploiesti-re utazott, ott volt színész és ingázott.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— Nos, hogy telt anyunál, Kolozsváron?</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— Jól, apu!</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— Szófogadó voltál?</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— I-igen! Azt mondta, hogy karácsonyra vár.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>(…)</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Amikor felértek, bementek a lakásba. Tisztaság és sötét volt; az ágyban az anyja, szokása szerint párnával a fején, aludt. Cristian lefeküdt a kiságyba.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— Alszom még egy kicsit, apu! — súgta Cristian.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— Persze, még csak nyolc óra. Visszafekszem én is.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Bár nem aludt el, Cristian mozdulatlanul feküdt az ágyában — amire csak ritka esetekben volt képes —, amíg az apja fel nem kelt, hogy induljon Ploiesti-re. Az apja lábujjhegyen kiment mosakodni, majd öltözködni kezdett; az ócska parkett azonban egy macska léptei alatt is csikorgott.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— H-mm! H-mm! — hallatszott az anyja hangja. — Andrei, miért komiszkodsz! Miért akarsz felkölteni? Lám, kiverted az álmot a szememből? Elvégre tudod, hogy mikor feküdtem le! Háromkor, és csak fél ötkor aludtam el…</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Bár Andrei behúzódott a kis szobába, az anyja folytatta:</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— Látod, Cristinel, hogy viselkedik velem? Így költ fel minden reggel!</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Az apja ismét keresztülment a szobán, a fal mellett lépkedett, abban a reményben, hogy ott nem csikorog a parkett; ám hiába.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— Andrei, drágám, nem látod, hogy végképp elűzted az álmomat?! Szántszándékkal teszed, fel akarsz költeni!</i></font></div><div><font face="verdana"><i>A lábujjhegyen settenkedés miatt mindennap rohannia kellett az állomásig, hogy elérje a vonatot. Mértéktelenül feldühödve rendesen kezdett járni a szobában, és kijelentette:</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— Most már sohanapján alszol vissza, mert olyan trappolást rendezek, hogy beleőrülsz!</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Az anyja, feltámaszkodva az ágy végében, hol őt, hol Cristiant rézte, mintha ezt akarta volna mondani:</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— „És még ő haragszik!”</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Tekintete láttán Andrei, megkopogtatva a fejét, kijelentette:</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— Anyukám, bediliztél! — és kilépett az ajtón, majd visszafordult:</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— Kezedet csókolom!”</i></font></div><div><font face="verdana"><br /></font></div><div><font face="verdana">Apa és fia – lám csak! – szinte-szinte hogy egy húron pendülnek. Ámde az apa a házassággal élettársat választott magának, a fia akarva-akaratlanul ajándékba kapta az anyját. Kapcsolataik különbözőségei ebből adódnak. De az asszony meg van győződve róla, hogy férjét és fiát ugyanabból az agyagból gyúrták. Egy iskolakezdési ünnepélyről hazaérkezve<i> „anyuból peregtek a kérdések: — Hogy volt? Szófogadó voltál? Milyenek az osztálytársaid? Magasabb valamelyik náladnál? Megtetszett valamelyik lány? Milyen a tanárnő? stb. stb.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Cristian, bár lehet, hogy beszédes természetű volt, kiskorában megtanulta, hogy türtőztesse magát és keveset beszéljen. Úgyhogy az anyja nagyon elégedetlen volt vele, mert otthon semmit sem mondott.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— Istenem, kihez hasonlíthatsz, elvégre én nagyon beszédes természetű vagyok. Egyáltalán nem tudok beszélgetni veled, te semmit sem mondasz. Te, meg az apád … amikor megérkezik, egy szót sem mond arról, hogy mi történt Ploiesti-en. Harapófogóval húzom ki belőle a szavakat. Micsoda rettenetes egy család!”</i></font></div><div><font face="verdana"><br /></font></div><div><font face="verdana"><i>(Folytatjuk)</i></font></div>Kávédarálóhttp://www.blogger.com/profile/03292579235462024108noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-185852337299526663.post-62932596095732126812020-06-15T20:59:00.005+03:002020-06-15T23:14:48.466+03:00Első könyv, utolsó könyv – 1980-ból (2)<div><font face="verdana">Cătălin Bursacinak muszáj gyorsan élnie. Gyermekkorában ő még nem tudja, hogy életútját valahol igen-igen rövidre méretezték, azt viszont belenyugvással kell tapasztalnia, hogy testiekben inkább Gulliverre ütött, semmint a liliputiakra.</font></div><div><font face="verdana">Egy önéletrajzi torzójában így vall rendhagyó testméreteiről:</font></div><div><font face="verdana"><br /></font></div><div><font face="verdana"><i>„Tizenöt és fél éves vagyok, azt mondják, hogy az ember húsz-huszonöt éves koráig nő; remélem, addig még nőni fogok. Tehát négy év alatt évenként két-két centimétert, így 1,86 plusz 8=1,94 magas leszek. Milyen remek lenne.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Így tehát elérhetem ezt a testmagasságot, de szüleim aggódnak, azt mondják, hogy ez nem jó. Mit tudják ők.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>De tulajdonképp nem is 1,86, hanem 1,89 vagyok — az iskola mérőléce szerint. Tehát 1,89 plusz 8=1,97; — 3 centiméter híján 2 méter.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Addig nyaggatják az embert, míg szét nem reped az agya, s aztán nézik, hogy nem csordul-e ki valami belőle.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>„Ez a finom alvás, ami úgy leterít, mint a halál” — mondja anyu.”</i></font></div><div><font face="verdana"><br /></font></div><div><span style="font-family: verdana;"><table cellpadding="0" cellspacing="0" class="tr-caption-container" style="float: left;"><tbody><tr><td style="text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgrM1njnPXJctVbIgWkUkEpbuzixYamJc1A95mm9foKNkeJa2Dw0TKhsAnhzY1amWzhpkkrXSzIdZobAoqyQiqBFZBL3vpVKvLXXrx_2FEdrV15y6dBEq9O2wHCJv4xx1MQbhoKgeFRdCg/s749/cTA.jpg" style="clear: left; margin-bottom: 1em; margin-left: auto; margin-right: auto;"><img border="0" data-original-height="749" data-original-width="532" height="400" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgrM1njnPXJctVbIgWkUkEpbuzixYamJc1A95mm9foKNkeJa2Dw0TKhsAnhzY1amWzhpkkrXSzIdZobAoqyQiqBFZBL3vpVKvLXXrx_2FEdrV15y6dBEq9O2wHCJv4xx1MQbhoKgeFRdCg/w284-h400/cTA.jpg" width="284" /></a></td></tr><tr><td class="tr-caption" style="text-align: center;"><span style="text-align: left;"><font size="1">Nem liliputi méret… 17 évesen</font></span></td></tr></tbody></table></span></div><div><span style="font-family: verdana;">Anyjához kimondhatatlanul ragaszkodik. Ennek dacára képes józanul felmérni az asszony viselkedését, s olyannyira elfogulatlan vele szemben, hogy édesanyja bizalommal fogja be a még gyermek Cătălint, hogy kijavítsa a verseit. E furcsa viszonyból a fiú irodalmi érdeklődése és pallérozottsága profitál: jó érzékkel tud anyja házi kritikusa lenni, naplófeljegyzései közt nem egy bíráló megjegyzést találunk a színésznő-költő verseléséről.</span></div><div><font face="verdana"><br /></font></div><div><span style="font-family: verdana;">„</span><i style="font-family: verdana;">Tegnap segítettem anyut a verseknél. Nagyon megdicsért, és azt mondta, hogy nagyon okos vagyok. A bosszú, amiért kijelentette, hogy okos vagyok az volt, hogy adott még néhány verset. Elolvasom őket, és a szélükre feljegyzem a véleményemet.</i></div><div><font face="verdana"><i>Láttad, anyu, hogy a falusi fészkekben hagynak egy-egy tojást; kotlóstojás ugyan, de nagyon nagy szerepe van, mert a tyúk, amikor megpillantja, odatelepszik és friss, jó tojásokat tojik. Ugyanez a helyzet ezzel a verssel is, nem közölhető, de buzdításként a fiókodban hagyhatod. Nem szabad fészekalj tojását vers rangjára emelni!</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Nem beszélhetsz, nem írhatsz csak arról, ami vagy, amit magadban hordasz … Az enyhén dércsípett hagyma szagának elvész a csípőssége, nem könnyezik tőle a szemed. Ezt is megőrizheted, táplálékként; nem fészekalji tojás, más kategória: táplálékul szolgál — hogy ne érezd magad vigasztalannak, hiszen úgyis szereted a „vigasztalan” szót, nemde?</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Anyu, látod, hogy nélkülem nem boldogulsz? Nekem kell beleavatkoznom, kijavítanom a verseidet. Mit számít ez, hát nem belőled vétettem, nem melletted fogok élni, s nem melletted fogok állni mindenkor?!…Írjál, hogy ne enyésszenek el azok a helyek, amelyeket szerettél. Ne enyésszenek el azok, akiket szerettél. Semmi jelentősége sincs annak, hogy mit mondanak mások. Te csak írj!</i></font></div><div><font face="verdana"><i><br /></i></font></div><div><font face="verdana"><i>Egy fa, túlon-túl sok hernyóval — ahogy Alecsandri mondja … Fércmunkák és egy újabb kísérlet. Én nem tudom sem a jók, sem a rosszak közé sorolni… Egy ideje ezek a „versek” már nem hatnak rám. Nem hatnak rám semmiféleképpen. Magatehetetlen emberek irományai. Légy igazi „Muheres”. Ti, akik szülni tudtok! … Nem szeretem ezeket a verseket: „kövön kongó léptek” — „réten elterpeszkedő lélek” — „képmások az aszfalton”…. S ha látod, hogy nem megy, elzengsz egy népiest — hogy megtisztulj …</i></font></div><div><font face="verdana"><i><br /></i></font></div><div><font face="verdana"><i>Ne kérdezd, hogy mi járt az eszemben, amikor ezeket a változtatásokat csináltam … Nem járt semmi. Olyan társadalomban élünk, ahol mindent gép csinál… Lehet, hogy rövidnek találod … Igen, nagyon rövid. Én sajátos-stílust kölcsönzök nekik. Nem tudom, hogy van-e logikájuk, összevissza kavarognak!</i></font></div><div><font face="verdana"><i><br /></i></font></div><div><font face="verdana"><i>Micsoda csorda-ihlet! Ez nem vers, ez comics! Elegem, van az „ősi sírhalmokból”, meguntam őket… És az indulatszavakból! Én nem szeretem az indulatszavakat. A versnek, napjainkban igére van szüksége. Ezekből hiányzik az ige, túlságosan sok bennük a melléknév. Csak a hazafias versekben van ige, de az is elcsépelt…”</i></font></div><div><font face="verdana"><br /></font></div><div><font face="verdana">Úgy tűnhet a fentiekből, jócskán a Cătălin fejébe szállt a dicsőség: azt képzeli, mintha a kritikus alkotná a művet, nem pedig az író.</font></div><div><font face="verdana">De mi sem áll távolabb tőle, mint a beképzeltség. Tipikus kamaszos igazságérzete fejeződik ki éles pengéjű kritikus hangjában. Hamarosan saját ügyeit illetően is szembe száll a szülői tekintéllyel:</font></div><div><font face="verdana"><br /></font></div><div><font face="verdana"><i>„Drága Anyu, el akarok mondani egy dolgot, és mivel, ha élő szóban szeretném elmondani, megtiltanád, hát megírom.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Ezt mondtad — idézlek —: „Te, légy szorgalmas az iskolában, tanulj jól, fejezzed sikeresen be, mi pedig megengedjük, hogy itthon azt csinálj, amit akarsz, akár a fejed tetejére is állhatsz, ha azt akarod! Közeledik a vakáció és azt csinálhatod, amit akarsz!” „Becsület szavadra?” — „Becsület szavamra!” — válaszoltad.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Íme hogyan állod a szavadat:</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— megszidsz, ha elkések!</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— megszidsz, ha rendetlen vagyok!</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— megszidsz, hogy nem eszem!</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— megszidsz, hogy más nadrágot veszek fel, nem azt, amit ti mondtok!</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— megszidsz egy tekintet miatt!</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— megszidsz egy mozdulat miatt!</i></font></div><div><font face="verdana"><i>— megszidsz a hangnemem miatt!</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Hát akkor én miért tartsam be adott szavamat? Közeledik a vakáció, de ugyanolyan vacak a programom. Úgy-hogy…”</i></font></div><div><font face="verdana"><br /></font></div><div><font face="verdana">És ekkor még csak 1972-őt írunk. Két év múlva, ugyancsak anyjának címzett naplófeljegyzésében olvashatjuk, nem túl fényes (jó közepes) iskolai eredményeivel kapcsolatban:</font></div><div><font face="verdana"><br /></font></div><div><font face="verdana"><i>„1974. III. 15.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Én,… amikor fogadkozásokról volt szó… jobban mondva én nem igen fogadkoztam, ha a tanulásról volt szó; amikor ti azt mondtátok: „Ebben az évharmadban így meg úgy kell csinálnod” — én rendszerint azt válaszoltam: „Igen! Igen!” — de soha nem ígértem semmit. Meg voltam győződve … jobban mondva nem voltam meggyőződve arról, hogy úgy is csinálom, ahogyan ti mondjátok. És általában nem szokásom, hogy minden apróságért a szavamat adjam.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Nem szándékom ezzel mentegetőzni, vagy kisebbíteni a hibámat, csupán súlyt, kellő fontosságot vagy jelentőséget akarok adni annak a ténynek, hogy ezután a bevezetés után, ígérni szeretnék valamit; nagyon nehezemre esik, az ígéret komoly dolog, jól meg kell fontolni, mielőtt rászánja magát az ember, bármilyen jelentéktelen is lenne az. Általa elkötelezi magát az ember, és veszít valamit az önállóságából, megterheli lelkiismeretét. Tehát erre az ígéretre rég gondolok, nem ma, hanem régebb jutott eszembe, de nem éreztem magam képesnek arra, hogy megtegyem.</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Megteszem! Most már megteszem!</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Ugyanilyen nehéz szavakba foglalni is… ígérem, hogy … hogy jó magaviseletem lesz otthon és főleg az iskolában… hogy… nehéz egy bizonyos osztályzatot mondani — de az ígéret nem egyik napról a másikra, hanem az ezutáni két évre szól — tehát nyolcas körüli osztályzatot fogalmazhatok meg… tehát ígérem, hogy a lehetséges időn belül nyolcas általánosom és nyolcas jegyeim lesznek…</i></font></div><div><font face="verdana"><i>Végül is, ezt akartam közölni ezen a fehér papírlapon.”</i></font></div><div><font face="verdana"><br /></font></div><div><font face="verdana">Ígéretének épp azt a részét nem sikerült betartania, ami a legfontosabb lett volna: az „ezutáni két évet”. Cătălinnak vészesen fogytán az ideje. De ennek ő akkor még nincs tudatában. Viszont sejt valamit…</font></div><div><font face="verdana"><br /></font></div><div><font face="verdana"><i>(Folytatjuk)</i></font></div>Kávédarálóhttp://www.blogger.com/profile/03292579235462024108noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-185852337299526663.post-11786730720888582602020-06-13T19:32:00.000+03:002020-06-13T19:32:16.746+03:00Első könyv, utolsó könyv – 1980-ból (1)<b><span style="font-family: Verdana, sans-serif;">(Olvasónapló)</span></b><br />
<b><span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span></b>
<b><span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Néhány hét szellemi "vegetálás" után megjött a kedvem újra valamit produkálni a műhelyben, az utóbbi években megszokott műfajban. Úgy látom, ezzel fogom zárni majd pályafutásomat is...</span></b><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">*</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">A maga idejében – mintegy négy évtizeddel ezelőtt – nagy hullámokat vetett megjelenése. Fehérvérűségben elhunyt, 18 esztendős, reménydús alig-fiatalember összegyűjtött kéziratai jelentek meg egyetlen kötetbe szerkesztve, posztumusz kiadásban, előbb román, majd magyar, lengyel és német nyelvű kiadásban. A mű megjelenését némileg megkönnyítette az a tény, hogy a tragikus sorsú szerző szülei ismert és megbecsült értelmiségiek voltak – apja Andrei Bursaci szerb-magyar, kolozsvári származású színész, anyja Cristina Tacoi olténiai származású színésznő és egyben termékeny költőnő –, a kibontakozása előtt elpusztult tehetség emlékének felkarolója pedig az a nagylelkű, elefánttermetű, jóságos prózaíró, aki évtizedeken át hozzáértően igazgatta a romániai gyermekkiadót (Editura Ion Creangă): Mircea Sântimbreanu.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgF76wAxT5xgmcOfHOkEOgXiBEkgo_oyGtRkVU0-zwSEvOzig7cwp3fKSwJcPWcwqRtTUWnAyIM_xOXFzg1-y0chwe-8Ed5BRTI0cj7SDL2C3ZBd2EBG0rdAfjxhmI91-Vck687Hxdgpbw/s1600/elso.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="500" data-original-width="332" height="400" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgF76wAxT5xgmcOfHOkEOgXiBEkgo_oyGtRkVU0-zwSEvOzig7cwp3fKSwJcPWcwqRtTUWnAyIM_xOXFzg1-y0chwe-8Ed5BRTI0cj7SDL2C3ZBd2EBG0rdAfjxhmI91-Vck687Hxdgpbw/s400/elso.jpg" width="265" /></a></div>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Cătălin Bursaci élete (figyelem, számmisztikusok!) 1957 és 1975 közé szorult. Kifutópályának, életútnak rövid, egy kamaszlélek ellentmondásos kibontakozásához talán elég. Csakhogy az általa megélt kamaszkor csak látszatra hasonlatos a kortársaiéhoz, és kizárólag csakis arra az időre érvényes, amikor Cătălin még nincsen tudatában annak, hogy milyen fenyegetettség tör az életére. Szárnyaló irodalmi, művészi tervei vannak,s ezeknek megfelelően képezi is magát: kora gyermekkorától kacérkodik az irodalommal, később a filmművészet lehetőségei nyűgözik le. Verset ír, majd tengerészekről szóló regénybe kezd (nyilvánvalóan Radu Tudoran Dagadó vitorlákkal c. regényének hatására, amelyet nagy áhítattal és gőzerővel olvas), s közben éli kora gyermekeinek életét. Gyermekkoráról, gondolatairól, problémáiról, csalódásairól kezdetleges naplófeljegyzéseiben és szüleinek írt leveleiben vall – gyanútlanul, kendőzetlenül, őszinte ragaszkodással. Más-más módon kötődik az apához, aki sokat utazik (turnék, filmezések) és a költői lelkű, nem kevésbé elfoglalt, de a fiát kitartó figyelemmel követő édesanyához. Ugyanígy más-más kapcsolata van a kolozsvári (apai) nagyszülőkkel és rokonokkal, illetve az olténiai Pleniţán élő (anyai) nagymamával, ismerősökkel. Itt is, ott is rövid életének természetességét éli meg, multikulturális környezet hatásai alatt, a szoros, szerető rokoni-emberi kapcsolatok jegyében. Imádja ezeket a szünidőket, amelyek során fizikailag távol kerül ugyan a szüleitől, de lélekben meghatározó módon közelít ahhoz a sajátos mikrovilághoz, amely szüleit valamikor külön-külön meghatározta.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">A könyvet olvasva az a benyomásunk, hogy az elején minden úgy indul, ahogy egy napfényes, ígéretes nap reggele szokott indulni…</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>„1969. IV. 5.</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>Édesapám 1923. december 21-én született; anyja magyar, apja szerb volt; apu jó és nagyon tehetséges ember volt.</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>Édesanyám 1933. június 8-án született; anyja is, apja is oltyán volt; anyu jó és nagyon tehetséges asszony volt.</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>Szüleim színészek; anyu azonban ezenkívül költő is.</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>1957-ben, április 17-én születtem én; boldog gyermekkoromban pionír szerettem volna lenni és nagyon jól akartam tanulni, és arra gondoltam, hogy festő leszek.</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>Az iskolában az első négy évben nagyon jól tanultam és pionír vagyok.</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>Nagyapáim még az én születésem előtt meghaltak.</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>Az első négy iskolai év vakációit egyformán töltöttem, ezért csak egyet írok le közülük, mégpedig az elsőt.</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>Az évharmadok közötti két vakációt apu édesanyjánál, Kolozsváron töltöttem. A nagyvakációban ismét Kolozsváron voltam, majd Govorán, egy üdülőtáborban, mert erősen köhögtem, aztán a tengerpartra mentem, végül pedig anyu édesanyjához, Pleniţára.</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>Négyéves koromban az az ötletem támadt, hogy egy dalt szerezzek magamnak. Otthon dudorásztam és játszadoztam. Anyu leírta és megőrizte a szövegét:</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Besettenkedik az éj</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">A nappal leple alatt. . .</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">A nappal tovaszáll,</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Tovaszáll.. .</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Kint felkel a Hold.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Megvirrad,</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Felkel a Nap,</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Előbújnak a virágok,</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">A füvek, a levelek . . .</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Elszáll az éj,</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Beköszönt a nappal. . .</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>Govora, 1965. VII. 15.</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>DRÁGA ANYUKÁM!</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>Itt jól érzem magam. Küldj néhány lejt.</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>Cătălin</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>Pleniţa, 1965 augusztus</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>DRÁGA ANYU ÉS APU!</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>Amikor megérkeztem, kicsit fájt a hasam, de most már jól vagyok. Itt jól érzem magam. Délben, amikor lefekszünk, Rosana még beszélget, de Traian rászól, hogy aludjon, Rosana pedig a szájával purcog.</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>Vágyódom utánatok, Csókol benneteket</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>Cătălin</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>Kolozsvár, 1965 december</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>DRÁGA ANYUKÁM!</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>Hogy vagy? Én nagyon jól érzem itt magam. Kérlek, hogy a levélben, amit küldeni fogsz, írd meg még egyszer a francia tanárnő címét — azt is, hogy mit kell írnom a borítékra és azt is, mit a hátára…” </i>(<b>Vajnovszki Kázmér fordítása)</b></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><b><br /></b></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><b>(Folytatom)</b></span>Kávédarálóhttp://www.blogger.com/profile/03292579235462024108noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-185852337299526663.post-80799655909904536162020-02-24T10:11:00.000+02:002020-02-24T10:11:11.427+02:00„Szűz vers”<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">1.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhX9Q8SDNanwlJU72PeBgOdA-WrZePpJ8dZ8jRew1gEiR8uufB3JllV4YgMjzS6c0SgxFuRsOYilRkyTMsAIYM6PlDbXOmmXIdx2cI4xJPvaNAOdX5JwIPl8U-ARsC0TOJsmv-8bNxmcW4/s1600/vers1.jpg" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" data-original-height="366" data-original-width="392" height="298" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhX9Q8SDNanwlJU72PeBgOdA-WrZePpJ8dZ8jRew1gEiR8uufB3JllV4YgMjzS6c0SgxFuRsOYilRkyTMsAIYM6PlDbXOmmXIdx2cI4xJPvaNAOdX5JwIPl8U-ARsC0TOJsmv-8bNxmcW4/s320/vers1.jpg" width="320" /></a></div>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Dabi István barátom kért tőlem egy szűz verset a minap, a határidő február 20. Valamely távoli honlapnak szánja, ő majd lefordítja angolra, hogy megjelenhessen. De ne feledjem, sehol se közölt legyen!</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Nocsak, turkáltam ám serényen, de csak vázlatfüzetemben találtam felhasználatlan műhelyforgácsokat. Azokból összepászítottam egy épkézlábnak tűnő csokrot, megfejeltem egy címmel és már ment is Dabi Pistához a "szűz vers". (Ugyan, mit veszíthetek vele?)</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">2.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><b>Cseke Gábor: Közelítés a végtelenhez</b></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">gombát kerestem</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">de nem találtam </span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">az erdőt</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">*</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">jelt adni az ablakból</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">vagy csak úgy kiszórni a morzsákat</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">a szélbe?</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">*</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">utasok vagyunk</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">a holdvilágban</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">*</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">minden leírt sor egy-egy vallomás</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">közelítés a végtelenhez</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">*</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">asztalos nagyapám fűrészport seper</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">és gyaluforgácsot</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">nyomában fanyar erdőillat</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">a pince padozata</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">és csupa surranó titok</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">3.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Pár nap múlva megérkezett az angol nyelvű szöveg is. Ebből megértettem, hogy versem ügye „sínen van”, vagy valami hasonló. </span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg8oSwHLcoITiWMxjoc_1-fnx6useBB8NQnUsifY_CrGda8LTAE5kC6KJsoDPTa1GxfmiiIyn0FsRaMKo-HnG7shL7pmjfF-pBOJZWNFboOBiIatJnPKE646ePNcog7WJ9GSBqcw4uKisc/s1600/vers2.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="479" data-original-width="472" height="320" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg8oSwHLcoITiWMxjoc_1-fnx6useBB8NQnUsifY_CrGda8LTAE5kC6KJsoDPTa1GxfmiiIyn0FsRaMKo-HnG7shL7pmjfF-pBOJZWNFboOBiIatJnPKE646ePNcog7WJ9GSBqcw4uKisc/s320/vers2.jpg" width="315" /></a></div>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><b>APPROACHING TO THE INFINITY</b></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">I looked for mushrooms</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">didn’t find the forest</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">---</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">giving sign from the window</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">throwing out only crumbs</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">into the wind</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">---</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">we are travelers</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">in the moonshine</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">---</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">each line</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">is a confession</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">approaching to the infinity</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">---</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">my grandfather the joiner is sweeping</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">sawdust and shavings</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">acid fragrance of the fores is following hom</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">on the cellar floor</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">and secrets sliding away</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Translated by István Dabi</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">4.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Február 20-án levelet kaptam a <a href="http://soflayinc.com/">soflayinc.com</a> honlaptól, hogy Poems for The Month of Feb című összeállításukban olvasható a versem. </span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">please live in contact by visiting site >> <a href="http://soflayinc.com/">Soflayinc.com</a></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Köszönöm, Dabi István!</span><br />
<div>
<br /></div>
Kávédarálóhttp://www.blogger.com/profile/03292579235462024108noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-185852337299526663.post-54165317028849405222020-01-14T21:29:00.001+02:002020-01-14T21:33:58.224+02:00Klasszikusok évszaka<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhtgewXzasiSh21bQ3cQKXNZ5w_ukYh8p7IkvFFrY6oNl3B9KGG0e59CSnLJ9DWhdZ4o8XVbRLRQOT4c9fBEB91Di4HJefWo-f57oZbwm38N5i4WwNPyveuR11RdJLZQRkdhnF6iMn96WE/s1600/borz.jpg" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" data-original-height="264" data-original-width="238" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhtgewXzasiSh21bQ3cQKXNZ5w_ukYh8p7IkvFFrY6oNl3B9KGG0e59CSnLJ9DWhdZ4o8XVbRLRQOT4c9fBEB91Di4HJefWo-f57oZbwm38N5i4WwNPyveuR11RdJLZQRkdhnF6iMn96WE/s1600/borz.jpg" /></a></div>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Dan Culcer barátom ma meglepett egy levéllel: Teodor Borz vásárhelyi költő halálhírét tudatta, s személyes blogja (<a href="https://biblioteca-lui-dan-culcer.blogspot.com/" target="_blank">Biblioteca lui Dan Culcer)</a> bejegyzéseként a Kölcsönsorok 2-ben lefordított Borz verseket mellékelte.</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">A hír megdöbbentett, bár nemzedékem egyénenkénti távozása nem kellene hogy meglepjen. Borzot mindig is szerettem - mindenek előtt költészetét, hiszen az életben sose találkoztunk. De hát fontos-e ez? <a href="https://urszu2.blogspot.com/2011/06/kolcsonsorok-forditoi-oromok-1.html" target="_blank">Verseink valahol összeértek</a>, érzéseinkkel, gondolatainkkal együtt. És ez a lényeg.</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">A levél vétele után nagyon gyorsan megszületett a T. Borz emlékének szentelt vers, amit elküldtem Dannak - ő pedig továbbította a gyászoló barátoknak, majd megpróbálja lefordítani. A vers rólunk szól - sokunkról. Íme:</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<b><span style="font-family: "verdana" , sans-serif; font-size: large;">Klasszikusok évszaka</span></b><br />
<b><span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span></b>
<i><span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"> T. Borz emlékére</span></i><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">ez a tél a klasszikusoknak kedvez</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">őket rendezi sorba, ahogy illik</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">mint szemle előtt a katonákat</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">gondos őrmesterek</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">ma minden fekete-fehér</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">amerre nézek</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">ágak, tetők, madarak és kihunyó fények</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">utcák lehulló jégcsapok</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">didergő folyópart</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">klasszikus lelkek</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">klasszikus tréningruhákban</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">mosolyba csomagolva</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">feltúrt sebekkel szíveinkben</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">egymásnak uszított átvert </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">gyermekei a múlt századnak</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">hazugság népe</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">ihletett szajhák</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">túszul ejtett remények házalói</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">majd házőrzői </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">kisírt szemű komondorok</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">mennyi tehetség ész és érzelem</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">vész oda velünk</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">de legalább titokzatosabb lesz</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">a tél is és klasszikusabb a huszadik század</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<i><span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Csíkszereda, 2020. január 14.</span></i><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
Kávédarálóhttp://www.blogger.com/profile/03292579235462024108noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-185852337299526663.post-54978641555074635542019-12-07T21:42:00.001+02:002019-12-26T19:10:55.363+02:00Vakrandi, hetedszer<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Úgy fogtam neki ennek a napról napra terpeszkedő olvasónaplónak, hogy néhány ceruzavonással a végére járok – szólok néhány szót erről a szokatlan könyvről s aztán hagyom az olvasót, ha érdekli a kaland, merüljön beléje nyakig. Ha nem, hát semmi sem kötelező…</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Menet közben jövök rá, hogy kár lenne elsietni ezt a kényszerű utazást, mert második olvasatra kiderül: minden egyes lépés mögött mostanáig ki nem mondott igazságok rejlenek. Méghozzá rendkívül precízek és fontosak. És nem csak a témát illetően!</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">… Hamburgba érve, Silbermann újra egy vendéglőben köt ki, ahol megpillantja árja üzlettársát két pártjelvényes náci mellett, egy asztalnál. Ő maga is helyet foglal a közelükben, hogy kivárja, amíg Becker elbúcsúzik tőlük. Becker láthatóan csöppet sem rajong találkozásukért. Mikor a nácik szedelőzködnek, tüntetően ő is velük tart: Berlinbe utaznak!</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Silbermann ugyanarra a vonatra pattan s megteszi a kényszerű visszautat, abban a reményben, hogy másnap reggel az irodában kénytelen-kelletlen elszámolnak. Reggeli párbeszédük a közeli kávéházban zajik le. Becker a nácikkal való utazásáról mesélt… <i>„Hogy italoztak, hogy milyen jó lett volna és milyen kár, hogy Silbermann a két nácit, akik príma fickók, habár antiszemiták, nem ismerhette meg.”</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Az egyenruhásokra azért volt szüksége, magyarázta, hogy nyomást gyakoroljon velük az üzletkötésben a zsidó tárgyalófélre.. Számítása bevált, amit viszont Silbermann erősen nehezményezett.</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>„- Megzsaroltad őket! ...</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>- Hogy akarsz az ilyen zsidókkal máshogy üzletelni? kérdezte Becker sértődötten. — Azt mesélték, hogy el akarnak menni Németországból. A rokonaikat letartóztatták, és csak mondták és mondták… „Előbb még meg kell kérdeznem ezt-azt" — vonakodott a Levi. Erre aztán gyorsan odarendeltem a fiúkat, és lám csak: egyszeriben ment minden olajozottan. Én szamár, tízezer márkával is kérhettem volna többet. Annyira betojtak, hogy azonnal készpénzfizetési csekket adtak, amikor máskülönben még kétnapi kamatot is igyekeznek megspórolni. De hát ismerjük ezt. Először nagy a szájuk, aztán ha az ember az asztalra csap, nincs mögötte semmi! Csak siránkozás.</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>– Nem viselkedtél valami tisztességesen – jegyezte meg Silbermann élesen.</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>– Csak nem fogom hagyni, hogy egy koszos zsidó tönkretegyen! Mi közöm nekem hozzá, hogy a fickók bajban vannak? Mért csinálnak olyan disznóságokat, hogy követségi titkárokat gyilkolnak le, meg miegymás. Ha lőnek, számítaniuk kell rá, hogy mások meg visszalőnek. És hát azt találják el, aki épp ott áll, és odatartja a hülye pofáját.”</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Szokatlan hangvétel ez közöttük, egykori háborús bajtársak között. Csakhogy… egyik német, másik zsidó… Mostanig megértették egymást. Ámde... Becker most nyíltan is „fellázadt”. Silbermann meg is jegyzi:</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>„Egész elfelejted…, hogy egy zsidóval ülsz szemben. Ha eltöltesz két órát ezekkel a pártfigurákkal, úgy viselkedsz mint egy – disznó!</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>- Most már aztán elég - csattant föl Becker, a szeme is kidülledt, mint mindig, ha dühös volt. — Már nem a szakaszvezetőm vagy, érted? Kicsit más idők járnak. Sok mindent eltűrtem tőled, többet, mint bárki mástól. És azért, mert tekintettel voltam rád, most pimaszkodsz velem, na ez jellemző a zsidókra. Miből élsz te egyáltalán, öreg? Ki kötötte az utolsó üzleteket? Mi lett volna belőled, ha nem lettem volna olyan rendes, hogy húzzam az igát? Azt hiszed, imponálsz nekem azzal a nagy száddal? Az nekem is van! Úgy, most aztán megmondtam egyszer!</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>- Gustav, vissza kell küldened az ötezer márkát, mert ez kész zsarolás!</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>- De az, hogy megmentettem a tőkédet, az nem az, ugye? A zsidók mind összetartanak, mindig is megmondtam. Attól való félelmedben, hogy egy zsidó, ráadásul egy milliós vagyonnal rendelkező, elveszti a pénzét, inkább tőlem akarod elvenni! Ez is jellemző!</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>- Na de Gustav! Légy már egy pillanatra belátó! Öreg napjaidra gazember akarnál lenni?</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>- Csak ne gyere itt nekem az erkölccsel, ember. Amit én teszek, azt más is megteszi. Mindenki kihasználja az előnyét, tőlem meg idealizmust várnál, mi? Talán nem</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>szedtétek meg magatokat a mások baján? Nem, kedvesem, ez nem igazság. Ti agyafúrtak vagytok, nekünk viszont erősebb az öklünk, és többségben vagyunk. Te csak örülj, hogy nem zsigerellek ki! Nekem te ne mesélj. Azt hiszed, nem emlékszem már, mennyire kihasználtál régen? Végig csak háromszáz márkát kaptam irodavezetőként. És te mit kerestél? Jól tudom!</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>- A leghálátlanabb ember vagy, akivel valaha is találkoztam! Szeretném tudni, mi lett volna belőled, ha nem alkalmazlak közvetlenül a háború után. Most meg a szememre hányod, hogy többet kerestem főnökként, mint te? Végtére is az én pénzemmel dolgoztam, ugye, nem pedig a tiéddel.</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>- És honnét volt az a pénz?</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>- Az apámtól meg a munkámból. Becsülettel elmondhatom, hogy megkerestem!</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>- Csak ne kezdjél nekem itt most pénzt keresni. Évek hosszú során át néztem, hogyan élnek mások. Most én kezdek el élni!”</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">És folyik belőle az őszinte, szókimondó vádaskodás, a legcsekélyebb diplomácia nélkül…</span><br />
<div>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span></div>
<div>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i><b><a href="https://www.google.com/url?q=https%3A%2F%2Fsites.google.com%2Fview%2Fperi-mikro-szkp%2Fxx-sz%25C3%25A1zadi-t%25C3%25B6rt%25C3%25A9netek%2Fcseke-g%25C3%25A1bor-vakrandi&sa=D&sntz=1&usg=AFQjCNF4F6ATuRfmxN2S4KayqyamO3gVTA" target="_blank">A Vakrandi további folytatásai megtalálhatók egy helyen, a Periszkóp portálon</a></b></i></span></div>
Kávédarálóhttp://www.blogger.com/profile/03292579235462024108noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-185852337299526663.post-88701493568652913782019-12-04T21:23:00.000+02:002019-12-04T21:23:06.304+02:00Vakrandi, hatodszor<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiceavFIBsCNKJdFI28leggNV5dNk19l_3AeKe3tWgybNf4BSbnMLNKWRI3sTTucOrQFGB3reCQrDJeruUSZM8ElV9_TJZ3-yJhaYJZuMQgvgWFhSdY8_kvlyoMzvDBil_F4rVqw6Ciqk4/s1600/allomas.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="398" data-original-width="665" height="238" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiceavFIBsCNKJdFI28leggNV5dNk19l_3AeKe3tWgybNf4BSbnMLNKWRI3sTTucOrQFGB3reCQrDJeruUSZM8ElV9_TJZ3-yJhaYJZuMQgvgWFhSdY8_kvlyoMzvDBil_F4rVqw6Ciqk4/s400/allomas.jpg" width="400" /></a></div>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Emberünk a hotelből meg sem állt a berlini Banhof Zoo pályaudvarig. Újabb pénzszámlálás: már csak 98 márkája volt. Csodálkozott, milyen hamar „elolvadt” a nála lévő összeg. Hamburgig váltott jegyet, majd helyet foglalt, menetirányban, a beálló szerelvény egyik dohányzó-kupéjában. Az volt a szándéka, hogy pénzt kér üzlettársától. Hirtelen szörnyű gyanúja támadt…</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<i><span style="font-family: Verdana, sans-serif;">„Most aztán a markában vagyok. Egy csapásra megfoszthat az egész vagyonomtól. Teljesen sosem bíztam meg benne. Lehet, hogy ő is egy olyan gazember, mint a Findler? Pedig övé a jövedelem fele, csakhogy az nem elég neki. A tőkére fáj a foga. Célozgatott már rá. Hogyan is mondta nemrég? »Alapra lenne szükségem, Ottó. Ha jól meggondolom, nincs semmi alapom.«</span></i><br />
<i><span style="font-family: Verdana, sans-serif;">És a tetejében még náci is. Sosem csinált belőle titkot. Talán csak a megfelelő pillanatot várta: egy csapásra - minden. Játékos. Hogyan bízhattam meg egy játékosban? De hát csak egy játékos mer manapság még együttműködni egy zsidóval.”</span></i><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">A szerelvény elindult. A kupéba útitárs érkezett: arany pártjelvényes, a feleségével. Silbermann aludni próbált. Jegyellenőrzés. Utána a pártjelvényessel elegyedett szóba, az illető az iránt érdeklődött, játszanának-e egy sakkpartit? Amit a pártjelvényes elvesztett. Revansot akart, de azt is elvesztette. Mindenből három az igazság, vélte, tehát lejátszhatnak egy harmadik partit is. </span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<i><span style="font-family: Verdana, sans-serif;">„Most józan leszek, határozta el Silbermann, veszíteni fogok. De megint nyert. Játszottak egy negyedik partit, majd egy ötödiket, és mire a vonat befutott Hamburgba, a pártjelvényes már hat játszmát veszített el. Silbermann iránti tisztelete szinte határtalanra nőtt.</span></i><br />
<i><span style="font-family: Verdana, sans-serif;">- Találkoznunk kell újra - kérte Silbermannt, amikor elbúcsúztak egymástól. - Rég nem volt ilyen jó partnerem, mint ön. — Átnyújtotta a névjegykártyáját. Herrmann Turner, főmérnök...</span></i><br />
<i><span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Egy ember, gondolta boldogan Silbermann. Mindenképp ember volt, a pártjelvény dacára. Talán nem is olyan rossz minden. Az olyanok, akikkel sakkozni lehet, akik veszíteni tudnak anélkül, hogy megsértődnének, vagy gorombák lennének, aligha lehetnek rablók és gyilkosok.</span></i><br />
<i><span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Nagy erőt merített a sakkgyőzelmeiből, és amikor elhagyta a pályaudvart, már nem érezte azt, hogy menekül, hogy gyenge és magányos. Bebizonyította, hogy még képes győzni.”</span></i><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Az Utazás folytatódik a harmadik fejezetben is, amelynek során megismerkedhetünk Beckerrel, az árja üzlettárssal...</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<b><i><span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Következik: Vakrandi, hetedszer </span></i></b>Kávédarálóhttp://www.blogger.com/profile/03292579235462024108noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-185852337299526663.post-80703106708695664222019-11-30T21:25:00.001+02:002019-12-02T13:41:34.031+02:00Vakrandi, ötödször<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Szorongó kérdés: nem fogunk vajon túl lassan haladni? El tudunk-e idejében menekülni a könyvben ránk zúduló terror elől? Tegyünk úgy, mint Silbermann. Talán megússzuk…</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">A lépcsőházban szembetalálja magát egy cigarettázó alakkal, akit képtelen kikerülni. Ráadásul az megkérdi: sok zsidó él e házban? </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Silbermann védekezik: honnan is tudná? Hiszen ő csak egy látogató. Ezzel odalép hozzá, tüzet kér (és kap), majd Heil Hitler köszönéssel tovább jut. A következő őrszemmel már ő az, aki fölényeskedik, s számonkéri az ácsorgótól: <i>- Mire vár maga itt, hallja?</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">A megszólított meghunyászkodva magyarázza: csak egy kis zsidóheccről van szó…</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Ilyen körülmények között Silbermann nyugodtan távozhat. De hová? És hogyan tovább?</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>„Furcsa, gondolta az úttesten átkelve, mert úgy találta, hogy az utca másik oldala biztonságosabb. Tíz perccel ezelőtt még a házam, a vagyonom egy része forgott kockán. Most meg már a bőröm. Milyen gyorsan is megy ez. Hadat üzentek ellenem, személyesen énellenem. Ez az. Az előbb véglegesen és ténylegesen hadat üzentek, és most egyedül maradtam - az ellenség földjén.”</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Úgy véli, hivatalosan föléje helyezett árja társa, akit a játékszenvedély tart hatalmában, az egyedüli, aki segíthet rajta – méghozzá pénzzel. Az ő pénzével. Ha még nem játszotta el. </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>„De pénzre szükség van, a pénz életet jelent, különösen háború idején. Egy zsidó pénz nélkül Németországban olyan, mint egy ketrecbe zárt vad eleség nélkül, kész kilátástalanság.”</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Hazatelefonál, hogy megtudja: mi történt a továbbiakban? A cselédlány sírva veszi föl a kagylót. Hasonló hangulatban válaszol a húga is, amikor hozzájuk telefonál: sógorát elvitték, aki ráadásul még beteg is. Most Silbermann az, aki vigasztal: - <i>Biztosan szabadon fogják engedni!</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Mit is tehetne egyebet? Hiszen ő is menekül… Attól is tart, hogy lehallgatják. Számolgatja a pénzét: 180 márka.<i> „Ezzel el tudná hagyni az országot – ha tehetné. De akkor sem tenné meg, gondolta. Meg akarta menteni a vagyonát. Ilyen hamar nem hagyja, hogy levadásszák.”</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Útközben vásárol újságban olvassa:<i> Gyilkosság Párizsban.” „A zsidók hadat üzennek a német népnek.”</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<br />
<table cellpadding="0" cellspacing="0" class="tr-caption-container" style="margin-left: auto; margin-right: auto; text-align: center;"><tbody>
<tr><td style="text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjT4tWO-l6wXVw38dq8xkT6uR3TUktThmfNJr5fqpUWPy6bji4zT-Si2iIDnxGhQ9BMAW4PVylqKoedL_VSyzdp1sq9RG8Yc2U1ZWAizSTGeewyRzmDcGH6Q4m5vTvYwrJUiJKbCqfEsIg/s1600/merenylo.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; margin-bottom: 1em; margin-left: auto; margin-right: auto;"><img border="0" data-original-height="743" data-original-width="1024" height="290" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjT4tWO-l6wXVw38dq8xkT6uR3TUktThmfNJr5fqpUWPy6bji4zT-Si2iIDnxGhQ9BMAW4PVylqKoedL_VSyzdp1sq9RG8Yc2U1ZWAizSTGeewyRzmDcGH6Q4m5vTvYwrJUiJKbCqfEsIg/s400/merenylo.jpg" width="400" /></a></td></tr>
<tr><td class="tr-caption" style="text-align: center;"><div style="line-height: 100%; margin-bottom: 0cm;">
<i><span style="font-size: x-small;"><span style="color: black;"><span style="font-family: "times new roman" , serif;"><span lang="hu-HU">Amiről
az újságok is írtak: </span></span></span><span style="color: black;"><span style="font-family: "times new roman" , serif;"><span lang="hu-HU">Párizsban
egy családja sorsa miatt kétségbeesett zsidó f</span></span></span><span style="color: black;"><span style="font-family: "times new roman" , serif;"><span lang="hu-HU">i</span></span></span><span style="color: black;"><span style="font-family: "times new roman" , serif;"><span lang="hu-HU">atalember,
Herschel Grynszpant halálosan megsebesített egy német diplomatát.
</span></span></span><span style="color: black;"><span style="font-family: "times new roman" , serif;"><span lang="hu-HU">Az
AFP felvételén francia rendőrök viszik el a merénylőt</span></span></span></span></i></div>
</td></tr>
</tbody></table>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>„Hogy háború van, azzal tisztában vagyok, gondolta. De hogy én üzentem volna hadat, arról most hallok először. Micsoda rossz vicc ez? A pénzes postás megtámadta és súlyosan megsebesítette a rablókat… Szóval egy tizenhét éves fiú, ahelyett hogy öngyilkos lett volna, rálőtt azokra, akik ezt tanácsolták neki. És ezzel ő, ezzel mi valamennyien támadást intéztünk a Német Birodalom ellen.”</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">A külvárosba siet, egy szállodába, ahol korábban gyakran megszállt. Furcsa fogadtatásban van része: az üzletet vezető asszony már-már könyörgött, hogy távozzék. <i>„- Herr Silbermann - mondta Rose halkan és udvariasan, ahogyan azt tőle, a szállodaszakmában megöregedett embertől minden élethelyzetben el lehetett várni: - Rendkívül kellemetlen ez nekem. Ön régi, kedves vendégünk. De... Ugye érti? Nem én tehetek róla, bizonyára nem fog így maradni, de...</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>- Mégis mi történt? - kérdezte Silbermann, aki nagyon is jól tudta, mire akad kilyukadni Rose, csak nem állt szándékában megkímélni, el akarta érni, hogy nyíltan vallja be azt, ami az ő szemében jellemtelenségnek számított. És a másik zavara szinte már jólesett neki, legalábbis segített elfeledtetni a sajátját.</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>- Szóval ki akar dobni? - kérdezte meg végre az üzletvezetőtől szárazon, miközben tekintetét rászegezte.</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>- Kérem, ne így fogja föl - könyörgött Herr Rose, aki csak nagy nehezen tudott megfelelni a helyzet kívánalmának, mármint hogy megsértsen egy tiszteletben álló és abszolút fizetőképes vendéget. - Mindig nagyon boldogok voltunk - folytatta sietve -, hogy oly sokszor vendégeskedett minálunk, és ha most meg kell kérnünk, akkor nagyon az akaratunk ellenére tesszük, azt remélve...”</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Silbermann távozik. Talál egy kis hotelt, ahol a kapust egy beugró pincér helyettesíti éppen. Aki nem tud a rendelkezésekről. És szobát ad a menekülőnek. De azért érdeklődik a városban uralkodó „rumli” felől.</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Silbermann csodálkozik: miből gondolja a rumlit?</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>„- Csak mert annyi zsidó szállt meg nálunk. Azt se tudom, nem okozunk-e magunknak ezzel gondot.</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>- Úgy? - dörmögte Silbermann. - Miért tennék? Jelent meg valami rendelet, ami megtiltja, hogy zsidóknak szállást adjanak?</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>- Épp ez az, hogy nem tudom - válaszolta a pincér. - Nekem egyébként édes mindegy. Tessék.</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>...A pincér megjegyzése meglehetősen nyugtalanította és gyanakvóvá tette. Túl sok megfontolásra adott okot. Végül mégis kivette a szobát, mert arra gondolt, hogy a többi szállodában sem lenne kisebb veszélynek kitéve.</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>A pincérrel újra lement a liften, és az, ahogyan tartott is tőle, elébe tette a bejelentőt.</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>- Jó, jó - horkant föl udvariatlanul, mint akinek sok a dolga. - Majd később... Mi is volt a szoba száma?”</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">A biztonság kedvéért elhagyja a szállodát. A bejáratnál üzleti barátjába ütközik: Fritz Steinba, aki így örvendezik: </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>- Hála istennek, Silbermann. Az első ember, akivel találkozom. </i>Hamar megtudják, hogy ugyanabban a hajóban eveznek: mindkettőjükre vadásznak. És kezdetét veszi egy hosszú, gyötrő éjszaka, amelynek során megtudja: a szállodaportást azért kellett helyettesíteni, mert letartóztatták. Mikor ezen meglepődik, megkapja a magyarázatot:</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>„De hát zsidó volt..." Milyen magától értetődően elég volt a pincérnek ez a magyarázat. Úgy látszik, a véleménye szerint a zsidók letartóztatása éppoly természetesen a dolgok rendjéhez tartozik, mint például az, hogy borravalót kap a vendégektől. Letartóztattak egy zsidót, hisz zsidó volt. Kell ennél több magyarázat? A pincér szerint, úgy látszik, nem.</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>Itt én nem maradok, határozta el Silbermann, és fölugrott, körülnézett a tágas szobában. Kizárt dolog, hogy itt aludni tudnék. Lehet, hogy éjjel kirángatnak az ágyból, és ha zajt csapnak közben, az álmukból felvert szállodavendégek kinyitják majd az ajtójukat, és megkérdezik a szobalányt, mi történt, aki majd azt feleli nekik: „A, semmi. Csak letartóztattak egy zsidót. Ez minden." És lehet, hogy a vendégek meg ezt fogják válaszolni erre: „Vagy úgy... Na de mért kell közben ekkora lármát csapni?"</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: verdana, sans-serif;">Stein és Silbermann párbeszéde sok tekintetben eligazító a számunkra. Mindketten üldözött németországi zsidó kereskedők, életük értelme az üzlet, a biznisz, nyilván, hogy társalgásuk, vitájuk is e körül forog.</span><br />
<span style="font-family: verdana, sans-serif;">Zsidók ugyan, de más-más módon reagálnak ugyanarra a valóságra. </span><br />
<span style="font-family: verdana, sans-serif;">Stein fatalista, jelszava: ahogy lesz, úgy lesz, elvégre minden szerencse kérdése. Irigyli Silbermannt a „nem zsidós”, kevésbé feltűnő kinézetéért, s meggyőződése, hogy őrajta senki nem segíthet.</span><br />
<span style="font-family: verdana, sans-serif;"><i>„Valami üzlet után kell néznem, ez az egyetlen lehetőség. Egy gazdag zsidó még mindig többet ér, mint egy szegény…” </i>Stein a maga módján jóérzésű: nem kíván a társa nyakán kolonc lenni, útjaik természetesen elválnak. Stein marad, szembenéz a várható terrorral, Silbermann menekül előle, más hotelt keresve. </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Az Utazó számára elkezdődik egy véget nem érőnek tűnő, (ön)kínzó Utazás…</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><b><br /></b></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><b>Következik: Vakrandi, hatodszor </b></span>Kávédarálóhttp://www.blogger.com/profile/03292579235462024108noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-185852337299526663.post-20616532580638915182019-11-29T08:55:00.001+02:002019-11-29T08:55:41.762+02:00Vakrandi, negyedszer<table cellpadding="0" cellspacing="0" class="tr-caption-container" style="float: left; margin-right: 1em; text-align: left;"><tbody>
<tr><td style="text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiybPIB1EAGaotQdWs4w0EzoAcp820VTwXXF_ClhKRi8MplvrwP6GbSHVNWQAnx14JxuNAo9S7KW0dv42Qgocp-7lpFxXwBh7ys7XBAPFysFTFg9I5-hWO6YJk14hh6plHVYnsDWy5C1oQ/s1600/boschwitz.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; margin-bottom: 1em; margin-left: auto; margin-right: auto;"><img border="0" data-original-height="707" data-original-width="591" height="320" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiybPIB1EAGaotQdWs4w0EzoAcp820VTwXXF_ClhKRi8MplvrwP6GbSHVNWQAnx14JxuNAo9S7KW0dv42Qgocp-7lpFxXwBh7ys7XBAPFysFTFg9I5-hWO6YJk14hh6plHVYnsDWy5C1oQ/s320/boschwitz.jpg" width="267" /></a></td></tr>
<tr><td class="tr-caption" style="text-align: center;">A szerző portréja a harmincas évekből</td></tr>
</tbody></table>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Ahogy hosszas séta közben olykor megpihenne az ember (ha van hová leülnie), úgy teszem le időnként a könyvet, pihenésképpen, mert nehéz elhinnem, hogy a szerző képes volt egyszerűen regisztrálni, majd visszaadni mindazt, amit menekülése közben átélt. Mert számomra nyilvánvaló a regény önéletrajzi fogantatása, legalábbis olyan értelemben, hogy Silbermann könyvbeli utazásait maga az író is kénytelen volt megtenni, megszenvedni és sokáig menekülése egyetlen lehetséges kiútjának tartani.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Már az első fejezet végén bekövetkezik az, amitől félt: megszólal a bejárati csengő. Tehát elvégeztetett? - Őérte jöttek… Árja feleségének elvileg nem lett volna mitől tartania, de hát ki tudhatja, ezekben a zavaros időkben? A hívatlan látogató pedig fölötte türelmetlen:</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>„– El kell menned – suttogta izgatottan az asszony. </i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>– Nem, nem, nem hagyhatlak itt egyedül!</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>Mivel nem tudta, mihez fogjon, elindult a bejárat felé. A felesége feltartóztatta.</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>– Nekem nem eshet bajom, ha te elmész – bizonygatta, az ura útjába állva. – Aludjál ma éjjel szállodában. Csak gyorsan... menjél...</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>Silbermann elgondolkodott. Újra megszólalt a csengő, és ököllel verték az ajtót.</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>– Kinyitni, zsidó, kinyitni! – ordibálták többen összevissza. Silbermann álla leesett. Az ajtót bámulta mereven.</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>– Hozom a revolveremet — mondta alig hallhatóan. – Az elsőt, aki betör a lakásomba, agyonlövöm! Senkinek sincs joga, hogy betörjön ide.</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>El akart menni a felesége mellett a hálószoba felé.</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>– Majd meglátjuk – mondta –, majd meglátjuk! Megint dörömböltek az ajtón, és felharsant a csengő.”</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">A hangoskodásra megjelenik Findler, aki azt hiszi, a forró helyzetben megcsinálta a szerencséjét: sikerült olcsó lakáshoz jutnia.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>„– Nnna? – kérdezte Findler, aki a lármára kijött az előszobába. – Mi van itt? Ez aztán remek. Ha itt találnak a testvérek, lelkesedésükben tán még engem is zsidónak tartanak, és kiverik a fogam.</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>Megsimogatta a száját.</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>– Nincs valami hátsó kijárat? – kérdezte azután Silbermanntól, aki megtorpant, és úgy nézett rá, mintha tanácsot és segítséget várna tőle. — Az átkozott házát meg más nyakába varrhatja, teringettét! – tette még hozzá.</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>– Hozom a revolveremet – válaszolta Silbermann gépiesen –, és agyonlövöm az elsőt, aki betör a lakásomba!</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>– Na, na — nyugtatgatta Theo Findler —, csak lassan a testtel! Menjen el inkább! Én meg majd beszélek ezekkel. Próbáljon meg kijutni a hátsó ajtón! A házat pedig megveszem tízezerért. Rendben?</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>– Maga... Hát jó, igen, rendben.</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>– Na, akkor igyekezzen! Élve van magára szükségem a közjegyzőnél.”</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Silbermann egy hátsó ajtón át menekül. A lakásba zúdulókat a jó üzlettel elégedett Findler fogadja: </span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>„Hat-hét fiatal suhanc állt előtte. Egy pillanatra visszahőköltek a tekintélyes jelenségtől. Findler a mellényzsebébe nyúlt, hogy elővegye a párttagkönyvét.</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>– Minden zsidó trükközik – szólalt meg az egyik előtte álló. – Még hogy Silbermann és párttárs, micsoda zsidó pofátlanság!</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>– Nem is vagyok Silber... – Theo Findler összecsuklott és a földre zuhant. Az egyik suhanc hasba rúgta.”</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Silbermann pedig ezalatt a lépcsőházban próbálja megvívni a maga harcát a látogatók által hátrahagyott, lesben álló őrszemekkel… De ez már a második fejezet…</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><b><i>Következik: Vakrandi, ötödször</i></b></span>Kávédarálóhttp://www.blogger.com/profile/03292579235462024108noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-185852337299526663.post-51073575895949265962019-11-28T09:32:00.001+02:002019-11-28T09:34:59.162+02:00Vakrandi, harmadszor<table cellpadding="0" cellspacing="0" class="tr-caption-container" style="float: right; margin-left: 1em; text-align: right;"><tbody>
<tr><td style="text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjiFw0xapTPFFeborsoZ4Vy3NvA5s4SgzHfuE0WbbD72jaq4jOqvvSnnEZuTX29_I7tf3MABHOCVANi484RFJ7HUNNe4UnLGqM-ludO9jrQkHWYia3czaUlCBwgZ8SjMBQl1hWZkQ6AZ9w/s1600/arjasitasutan.jpg" imageanchor="1" style="clear: right; margin-bottom: 1em; margin-left: auto; margin-right: auto;"><img border="0" data-original-height="901" data-original-width="1600" height="225" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjiFw0xapTPFFeborsoZ4Vy3NvA5s4SgzHfuE0WbbD72jaq4jOqvvSnnEZuTX29_I7tf3MABHOCVANi484RFJ7HUNNe4UnLGqM-ludO9jrQkHWYia3czaUlCBwgZ8SjMBQl1hWZkQ6AZ9w/s400/arjasitasutan.jpg" width="400" /></a></td></tr>
<tr><td class="tr-caption" style="text-align: center;">Zsidó bolt, a kristályéjszaka után</td></tr>
</tbody></table>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Annak, aki nem vette volna még kezébe a könyvet, eligazítóul: a kis regény tizenkét fejezetre oszlik, hosszúságuk szeszélyesen változó, mindig a benne felvázolt élethelyzet és a benne feszülő párbeszédek súlyának függvényében.</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Ezúttal az első fejezetet merítjük ki, mint olyant, amely beindítja a cselekmény lendkerekét, s ráhelyezi a főszereplő Otto Silbermannt arra a kényszerpályára, melyen a könyv utolsó oldaláig mozognia kénytelen. Hogy a megtett út mennyire nem az ő döntése, kiderül mindjárt az első oldalakból, amelyeken emberünk, a jómódú zsidó kereskedő egyezkedni próbál az üzletét az árjásítás során átvevő, hazárdjátékos munkatársával, hogy lehetőleg ne herdálja el a vagyonát a játékasztal mellett, merthogy minden kidobott márkáért kár…</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Az ebből kiindult, barátságos köntösbe öltöztetett vitában kapja Otto az első csárdás pofont is…</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>„Becker széles, jóindulatú arca, ami az imént egy pillanatra indignált ráncokba rendeződött, most ismét felderült.</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>- Egymás előtt igazán nem kell megjátszanunk magunkat, Ottó - jelentette ki bizalmasan. - Ha veszítek, természetesen a te pénzedet veszítem el, mert hát sajátom, az nincsen - mondta kuncogva.</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>- Társak vagyunk - ismételte meg Silbermann nyomatékkal.</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>- Természetesen - felelte Becker, ismét komolyra váltva. - És akkor miért beszélsz velem úgy, mintha még mindig az alkalmazottad volnék?</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>- Csak nem bántottalak meg? - kérdezte Silbermann. A kissé ironikus hangnembe enyhe ijedtség vegyült.</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>- Ugyan, marhaság - vette hízelgősre mindjárt Becker. - Olyan régi barátok, mint mi! Három év a nyugati fronton, húsz év együttműködés és összetartás — apám, te nem tudsz megbántani engem, legfeljebb kicsit felbosszantani.</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>Megint átkarolta Ottó vállát.</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>- Ottó — jelentette ki erélyes hangon. — Az ilyen bizonytalan időkben, az ilyen zavaros világban csak egyben lehet megbízni: a barátságban, az igaz féríibarátságban! Hadd mondjam meg neked, öregem, az én szememben remek ember vagy — remek német, nem is zsidó.</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>- De, de, zsidó vagyok - erősködött Silbermann, aki tudta, hogy Becker inkább a velős szavak embere...”</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Otto Silbermann tehát pillanatig sem tagadja meg zsidóságát. Tagadja viszont, hogy emiatt kitaszítottként kellene meghúznia magát bárki előtt. Viszont eredendően félénk ember, igyekszik kikerülni mindenfajta szembenállást, szembe feszülést. A végsőkig elmenően bízik a józan észben – a másokéban is. Hogy bármi történjék is a jövőben, észszerűtlen, emberietlen döntések teljességgel kizárva. Csakhogy történetesen a kristályéjszaka előestéjén járunk, amikor otthonukból kirángatják és elhurcolják a zsidókat. Látva az idők alakulását, Silbermann megpróbálja pénzzé tenni a lakását, hogy vagyonának legalább töredékét átmenthesse egy új életbe. Hogy hol? Azt még maga sem tudja. Egyelőre otthon van és Theo Findler árja üzletemberrel alkudozik a lakás árára. Előtte már, a lépcsőházban idős szomszédasszonyától, Frau Zänkel titkos tanácsosnétól megkapja a magáét: </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>„– Hogy van? — kérdezte az asszony barátságosan.</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>- Alapjában véve jól. Hát a nagyságos asszony?</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>- Köszönöm, meglehetősen. Már ahogyan ebben a korban az ember lehet.</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>Búcsúzóul kezet nyújtott Silbermann-nak.</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>- Biztosan nehéz idők ezek önnek - tette még hozzá sajnálkozva az asszony -, szörnyű idők...</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>Silbermann beérte egy kis figyelmes mosollyal, egyszerre óvatossal és elmélázóval, se nem egyetértővel, se nem elutasítóval. - Sajátságos szerepet osztottak ki ránk, alapjában véve... - mondta aztán végül.</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>- De azért egyszersmind nagy idők is ezek — vigasztalta az asszony. - Nyilván igazságtalanul bánnak önnel, de azért magának igazságosan és megértőn kell gondolkodnia.”</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">A világ állását odabent, a lakásban is jellemzően osztják-szorozzák a háziak és vendégük, az árja kereskedő:</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>„– Nem szörnyű gaztett, amit a zsidósággal tesznek? – kérdezte Frau Silbermann,...aki még nem szokott le arról, hogy a történések mögött az erkölcsöt keresse.</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>- Dehogynem - felelte szárazon Findler. - Sok gonoszság történik a világon. És sok jó dolog is. Hol ezzel, hol azzal. Az egyik tüdőbajos, a másik zsidó, a legnagyobb pechje meg annak van, aki egyszerre mind a kettő. Ez már csak így van. Ha tudná, nekem hányszor volt pechem az életben! Ez ellen nincs mit tenni.</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>– Hogy a tapintat nem az erénye, Herr Findler - válaszolta megrökönyödve Frau Silbermann –, azt tudtam, de hogy a lelke ilyen rideg és... — a brutális szót lenyelte – ...közönyös, az azért új.</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>Findler szenvtelenül mosolygott. – Szeretem a nejemet és a lánykámat. Az emberiség többi részéhez üzleti kapcsolat fűz. Ez a viszonyom a környező világhoz. Nem szeretem a zsidókat, és nem gyűlölöm a zsidókat. Közömbösek nekem, és csodálom bennük a szorgos kereskedőt. Ha igazságtalanság éri őket, azt sajnálom, de nem csodálkozom rajta. Ilyen a világ. Akik épp soron vannak, vesztenek, mások meg nyernek.</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>– És ha, mondjuk, maga lenne zsidó?</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>- De nem vagyok az! Leszoktam arról, hogy olyasmin törjem a fejemet, mi lenne, ha. Nekem már az is elég, ami van.</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>- Hát mindig csak önmagára tud gondolni? Mások tragédiáját nem képes átérezni?</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>- Velem ugyan ki törődik, ha nekem van pechem? A kutya se! Theo Findlernek nincsen senkije Theo Findleren kívül. Nekik kettejüknek össze kell tartaniuk, mint a kenyérnek a héjával. Hahaha.”</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">És ez a kényszeredett nevetés önmagában is hátborzongatóbb, mint a legszörnyűbb fenyegetés.</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><b><i>Következik: Vakrandi, negyedszer</i></b></span><br />
<div>
<br /></div>
Kávédarálóhttp://www.blogger.com/profile/03292579235462024108noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-185852337299526663.post-39870499441994061652019-11-27T11:32:00.000+02:002019-11-27T11:32:31.135+02:00Vakrandi, másodszor<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Oly vadul és kapkodva fejtettem le a könyv csomagolópapír-ruháját, akárha várva várt légyotton tépdestem volna frissen látott kedvesem köntösét. </span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Látni akartam, miféle olvasmányt hozott elém a sors, szerencsés keze volt-e barátomnak (bár gyanítom, lehetősége volt előzetesen a kulisszák mögé kukkantani, s talán nem csoda, ha ilyképpen irányított szerencsében részesülhettem). </span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">A vakrandira szánt könyv külseje szerény volt, bár ízléses: puha kartonkötésű, fűzött, nem egészen 300 oldal, papírja enyhén sárgás árnyalatú, nyomása egyenletes, jól olvasható. Készítői nem turbózták fel esztétikailag, hogy joggal dobhassanak egyet az árfekvésen. </span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEirn5IdE_f7ED33m0bU49v0X9rN7JKAA5OAxvgzzm3mRW0hZbAhNx3ADc-EWj9nCCq7WlK7Ej6n9xi107JWzQ59ChTWszoLhkzVShs_bWNtX1WiviTCK6UC6zbudrYU_KTP9UulGXCtlVE/s1600/5667485_5.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="649" data-original-width="400" height="400" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEirn5IdE_f7ED33m0bU49v0X9rN7JKAA5OAxvgzzm3mRW0hZbAhNx3ADc-EWj9nCCq7WlK7Ej6n9xi107JWzQ59ChTWszoLhkzVShs_bWNtX1WiviTCK6UC6zbudrYU_KTP9UulGXCtlVE/s400/5667485_5.jpg" width="246" /></a></div>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">A Jelenkor Kiadó munkáját tartottam a kezemben:<b> Ulrich Alexander Boschwitz Az utazó </b>c. regénye mosolygott rám, várakozóan.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Első, türelmetlen fellapozása után megtudtam: a németül írt könyv 1938-ban született, pár hét alatt a kristályéjszaka tragikus eseményei után, azokból ihletődve, de csak az 1960-as években jutott el Franfurt am Mainba, a német emigrációs irodalom archívumába, s igazából csak most jelent meg németül (utána rögtön magyarul is, Blaschtik Éva fordításában); korábban angliai és amerikai kiadásban vált ismertté anélkül, hogy elfoglalhatta volna az őt megillető helyet a világirodalom roppant rangsorában. Boschwitz, aki maga is félig zsidó családba született (apja volt zsidó, anyja protestáns német), huszonhárom éves volt, amikor e művét írta, még az események hevében és nyomasztó súlya alatt. Főhősével, Silbermannal ellentétben, aki képtelen elmenekülni a bekerített vadhoz hasonlatos sorsa elől, Boschwitznak sikerül Angliába távoznia az üldöztetések elől. A világháború kitörése már ott találja, s mint birodalmi német állampolgárt, Ausztráliába deportálják. Két évig tartják fogva, majd szabadlábra helyezése után, 1942-ben Angliába indul egy hajó fedélzetén. A hajó német torpedótámadás során elsüllyed, s vele pusztul a szerző is. Regényének átjavított kézirata, melyet biztonsági okokból a testvére rögzített, együtt veszett vele. A német kiadás alapjául szolgáló eredeti kéziratot Peter Graf szerkeszti és rendezi sajtó alá, ugyancsak ő az, aki felhívja a figyelmet a mű kimagasló értékeire.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">A regény története amúgy „regény a regényben”, s érdemes emiatt a könyv végén található utószóval kezdeni az olvasást. Ebből idézek, hogy jobban megérthessük egy annyi éven át lappangó remekmű sorsát:</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<i><span style="font-family: Verdana, sans-serif;">„1939-ben, nem sokkal a II. világháború kitörése előtt, Ulrich Boschwitz követi anyját az angliai emigrációba. Ahogyan a náci rezsim elől menekülő szinte valamennyi németet, őket is internálják. Huszonötezer ember került egyedül csak Man szigetére. 1940 júliusában Ulrich Boschwitzot a Dunera nevű egykori csapatszállítóval egy ausztráliai internálótáborba szállítják. A kétségbeejtően zsúfolt hajón, ahol zsidó és lengyel emigránsok mellett német és olasz hadifoglyok is vannak, katasztrofális állapotok uralkodnak. A hajó nemcsak reménytelenül túlzsúfolt, de a legénység még bántalmazza és ki is rabolja az utasokat. Az ötvenhét napig tartó út valóságos kínszenvedés, a brit történelem szégyenfoltja...</span></i><br />
<i><span style="font-family: Verdana, sans-serif;">1942 után néhány internált visszanyeri a szabadságát. Először mindenekelőtt azok, akik hajlandók beállni a brit hadseregbe, és harcolni a náci Németország ellen.</span></i><br />
<i><span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Ulrich Boschwitz sokáig habozik, mert fél a háborútól és a hosszú átkeléstől, vagy talán más, nem ismert okai is lehettek. Állandóan ír, és egyik fogolytársának elárulja, hogy az élete elvesztésénél is jobban aggódik utolsó kéziratának sorsa miatt.</span></i><br />
<i><span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Ulrich Boschwitz 1942 októberében halt meg, és a kézirata elveszett. Mégis lehetővé vált, hogy német nyelvterületen most először fölfedezzük a szerzőt és vele együtt regényét, Az utazót, a német történelem sötét fejezetének ezt a fontos korai irodalmi kordokumentumát. Figyelemre méltó, meglepően letisztult és pontos megfigyeléseken alapuló regény, az emberiesség melletti védőbeszéd, ami azoknak az embereknek az utódai számára válik végre hozzáférhetővé, akiknek nagyszüleihez és dédnagyszüleihez szólt volna eredetileg, azokhoz a „német németekhez", akik elkötelezték magukat a humanizmus eszményei mellett.</span></i><br />
<i><span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Történtek kísérletek, hogy a könyvet a háború után elhelyezzék valamelyik németországi kiadónál. Tudni lehet, hogy a Fischer Verlag elutasította. Nem kisebb személyiség, mint Heinrich Böll állt ki a regény mellett... De még az ő ajánlása sem volt elég a megjelentetéshez. Újabb évtizedeknek kellett eltelniük, míg ez a regény mégis megjelenhetett.”</span></i><br />
<div>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span></div>
<div>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><b><i>Következik: Vakrandi, harmadszor</i></b></span></div>
Kávédarálóhttp://www.blogger.com/profile/03292579235462024108noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-185852337299526663.post-37470653414578446142019-11-26T13:52:00.000+02:002019-11-26T13:52:29.719+02:00Vakrandi, először<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjT95jxziQ_ReeFVwu7_k508X3FKDFPJo3CylQPjdhcp9PD1iAjWgwY2ra_NXaXtR9-K_g_xiUnqbpGdh1ll-zaXkjRV58f7nc0on5ww3Ic_5qmDoGMAfO6Tw9UodKri1McKB7R11wbBrU/s1600/vakrandi1.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><img border="0" data-original-height="334" data-original-width="477" height="224" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjT95jxziQ_ReeFVwu7_k508X3FKDFPJo3CylQPjdhcp9PD1iAjWgwY2ra_NXaXtR9-K_g_xiUnqbpGdh1ll-zaXkjRV58f7nc0on5ww3Ic_5qmDoGMAfO6Tw9UodKri1McKB7R11wbBrU/s320/vakrandi1.jpg" width="320" /></span></a></div>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">A szó hangzása számomra riasztó, agresszív; használatát értelmetlennek tartom. (Nyugdíjba vágja szegény jó zsákbamacska szavunkat...)</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Igaz, hogy mindkettő képes kifejezés, könnyen hozzáképzelhetünk valami értelmeset, de azért mégis…</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Idők s divatok…</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">A csíkszeredai könyvtár a vakrandit részesítette előnyben. S akárcsak tavaly, az idén is megrendezte közkedvelt akcióját: <i>Vakrandi egy könyvvel</i>.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">S megérezvén az új, még sosem látott könyvcímek szagát, miként a tavaly, magam is beneveztem. </span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">A játékszabályok szerint a könyvtár csupa új szerzeményt borítékolt felismerhetetlenné, barna csomagolópapírba göngyölve, s csak a műfajáról árultak el valamit egy fityegő cédulán, hogy mégse borítsák teljesen titok sötétjébe az olvasásra szánt zsákbamacskát. </span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Magam sem értem, mi vett rá arra, hogy benevezzek, hiszen csak úgy roskadozik a szolgálatos karosszékem az elolvasatlan könyvek terhe alatt.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjdRJzW0YW-X6fjY0w_twUy1uQV9xb5fZ2VjFMQJ80UYrZ8JtmarLo3vJ-9CweI2XD_Ly6ITbO3J7On5G7xCkwk5gO0ntIlCsjNLnSR7VKfIhikecp5va8sRkO1DNuiXA2hmBGg2wQIWfc/s1600/vakrandi2.jpg" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" data-original-height="331" data-original-width="460" height="230" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjdRJzW0YW-X6fjY0w_twUy1uQV9xb5fZ2VjFMQJ80UYrZ8JtmarLo3vJ-9CweI2XD_Ly6ITbO3J7On5G7xCkwk5gO0ntIlCsjNLnSR7VKfIhikecp5va8sRkO1DNuiXA2hmBGg2wQIWfc/s320/vakrandi2.jpg" width="320" /></a></div>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Mi ez a bennem gerjedő, szűnni nem akaró játékszenvedély? Talán nem volt részem az életben amúgy éppen elég zsákbamacskából?</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Tudom, a borítékolt sorsjegy mindig kedvesebb a heti nyilvános lottócédulánál: helyben megtudhatjuk, hogyan is állunk a szerencsével.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Ráadásul az idei választást még csak nem is saját kezűleg bonyolítottam le, hanem megkértem egy könyvtáros barátomat, válasszon helyettem az előkészített halomból egy borítékolt könyvet, lehetőleg a dokumentarista próza (tényirodalom) műfajából.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Megtette, s most köszönöm neki. Ezúton is.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Mert a vakrandi a vártnál is jobban sikerült.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Vajon miért?</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Következik:</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><b>Vakrandi, másodszor</b></span>Kávédarálóhttp://www.blogger.com/profile/03292579235462024108noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-185852337299526663.post-38711484129904829642019-09-03T09:33:00.001+03:002019-09-03T09:34:54.732+03:00Roskadó karosszék (26)<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgePqcWMcPkWzpbH1bzHxK4fpUcOL7VMAGdL4jN4dwk_p9D1X1Q8VjpNdGnEcBn0lKvITnaUJdlyPIdR3cReazUSjsbB7H-ecQDwOGYaWs9s7LhA79RlqTajAGF5cqCWXig-Tc_nC5d_oU/s1600/molter.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="921" data-original-width="675" height="400" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgePqcWMcPkWzpbH1bzHxK4fpUcOL7VMAGdL4jN4dwk_p9D1X1Q8VjpNdGnEcBn0lKvITnaUJdlyPIdR3cReazUSjsbB7H-ecQDwOGYaWs9s7LhA79RlqTajAGF5cqCWXig-Tc_nC5d_oU/s400/molter.jpg" width="292" /></a></div>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Kisméretű, zsebben is elférő könyvecske a Molter Károly 1971-es anekdota gyűjteménye (<i>Komor korunk derűje, Kriterion</i>), mely 80 rövid írást foglal magába, s némileg azt kívánja demonstrálni, hogy a mindenben a mulatságost kereső író az "átkos múltban" bizony csak hangfogóval ha talált derűre okot. Ez igaz - mint ahogy az ellenkezője is. Mert nem hiszem el, hogy Molter Károly olyan korban élt volna, mely lehetetlenné tette a harsány röhögést.</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Ha úgy vesszük, a Molter műfaja a humor: de mindig a szerény, a szelíd, az enyhén felhőzött, elnéző mosolygás. Történetei nem mulatságos esetekről szólnak, hanem emberekről - kortársairól, nem kevésszer pedig éppen csetlő-botló saját magáról, és inkább jellemzik a történet hősét, mint hogy az olvasó mulatságát szítanák fel.</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Megtudom, ki mindenki volt kortárs a Bánságban született, de később Marosvásárhelyen megtelepedett szerzővel,s jönnek a történetek, amelyekben Móricz Zsigmond, Benedek Elek, Bartalis János, Szabolcska Mihály, Kosztolányi Dezső képnek színre, kelnek életre. Molter Károly úgy mesél róluk, mintha ma is élnének, kortársaink lennének s bizalmukba fogadnának bennünket. </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>A könyvecske nem nagy igényű: pontosan annyi, amennyit igér. De annál egy fikarcnyival sem kevesebb!</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i><br /></i></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>Egy kis mutatvány belőle:</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">*</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Kosztolányi Dezső panaszolta nekem:</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">— Képzeld el, mentem Szabadkán az utcán, és</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">valaki rám kiáltott: „Szervusz, Molter! ..." Ennél</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">nagyobb sértés nem ért életemben.</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Én meg arra gondoltam: ennél nagyobb dicséret </span><span style="font-family: verdana, sans-serif;">nem ért életemben.</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">*</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">A Petelei-emléktáblát lepleztük le az író egykori szülőházán, a Szentgyörgy téren, ahol és amikor a helyi pártoló és rendező bizottság szmokingos, dzsentri elnöke vállveregetve letegezett — hálából! —, mert alkalomadtán nem vétóztam meg, hogy a kétezer lejes aragonitlapra, amelyet ő adományozott, alul apró betűvel rávésethesse nevét. (Utánozva irigyen, ha megkésve is, a városépítő volt polgármestert!)</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Azonban a harmincas évek általános leszegényedése hamarosan őt is deklasszálta, és azután már csak tisztességes kopott ruhában sétált a Köteles utcában, lakásom, a Bolyai ház előtt. Egyik délután megállt, és elolvasta a kapu fölötti márvány tábla föliratát a két zseniről. Eközben észrevett engem is a nyitott ablakban, és őszintén sajnálkozott rajtam:</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">— Na, te is rossz helyen lakol, kérlek igen szépen, te már mind írhatsz, csinálhatsz akármit, úgyis árnyékban marad a neved... Még akkor is, ha rákerülsz erre a táblára, hogy te is itt laktál. Mert az utókor majd azt hiszi legfeljebb, hogy te adományoztad ezt az emléktáblát. . .</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">*</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Benedek Elek mondta volt a lakásomon, hogy van azért ebben a házban egy tehetséges író is, mégpedig a feleségem, aki meséket küldött a Cimborának. Elek apó ezeket a meséket nemcsak kinyomtatta lapjában, hanem feleségemet egyre biztatta újabb és újabb írásra! Engem pedig elintézett a következőkkel: </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">— Nem nagy dolog fiatalon vígan dolgozni! De aki öregen is képes még ilyesmire, az már aztán művészet!</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Ő valóban példát mutatott mindnyájunknak: öreg korában is frissen, fiatalosan dolgozott, írt és szerkesztett, élete utolsó percéig!</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">*</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">A kávéházban együtt ültünk Móricz Zsigával meg Tamási Áronnal.</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Az asztal márványán előttünk a nyomdából frissiben hozott híres betyárregény, a Rózsa Sándor első kiadása feküdt. Belelapoztam, azt bizonygatva, hogy a Móricz-hősök néha-néha hibásan és pontatlanul „beszélik" az alföldi ő-ző nyelvjárást. Kifogásaimat tréfásan-komolyan ütötte el:</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">— Hát javítsd ki az ő-zéseket, te nagy kecskeméti szakember, s aztán a második kiadáskor odanyomtatjuk a regény fedelére, hogy az ő-zést ellenőrizte Molter Károly ...</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">És nyomban visszatámadott:</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">— Miket irkálsz te rólam Németországban! — korholt.</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Ugyanis két regényének, a Sáraranynak, és az Isten háta mögött-nek fordításáról, a Gold im Kote-ról és a Hinter Gottes Rücken-ről akkoriban írtam kritikát a német lapokban. Fölöslegesnek mondta az írói alkotásról, „műhelyéről" vallott fölfogásomat, a magyarázataimat, hiszen azt „a regényből úgyis kiérzi a német olvasó"!</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Vita közben mindegyre Tamásira pillantott, aki ilyenkor helyeslően bólintott neki. Áron egész este hallgatott, ha jól emlékszem, valamit hümmögött nagy ritkán, amit lehetett kedvünk szerint bölcsen igennek vagy nemnek is gondolni. Amikor aztán kijöttünk a kávéházból, a Nagy-</span><span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">körúton megrökönyödésemre Móricz így búcsúzott</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">a hallgatag Árontól:</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">— No, Áron, köszönöm, hogy ma este ilyen jól</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">mulattattál!</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">*</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i><br /></i></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>Hát ennyit a Molter-féle mulattatásból, - ról...</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"></span><br />
<br />
<div>
<br /></div>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
Kávédarálóhttp://www.blogger.com/profile/03292579235462024108noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-185852337299526663.post-36387055356230533142019-08-28T18:29:00.002+03:002019-08-28T18:29:32.899+03:00Dan Culcer: A halálról, mivel hogy létezik <span style="font-family: Verdana, sans-serif; font-size: large;"><b><i>(Despre moarte, de vreme ce există)</i></b></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<table cellpadding="0" cellspacing="0" class="tr-caption-container" style="float: right; margin-left: 1em; text-align: right;"><tbody>
<tr><td style="text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhiiFfIv7oe9dnttA8XFtHIHGUcNpYuKoIxBOf3QKUcWGEjHwU0TCgQ5VfklvCbkpkpSZ6W83gVgnQ000NQzO3xXI54JNMhHFYpbSVO64unQA6ORVYNS_-uo0RZdcbtbqfOQLNOVUB_vHo/s1600/culcer.jpg" imageanchor="1" style="clear: right; margin-bottom: 1em; margin-left: auto; margin-right: auto;"><img border="0" data-original-height="502" data-original-width="440" height="320" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhiiFfIv7oe9dnttA8XFtHIHGUcNpYuKoIxBOf3QKUcWGEjHwU0TCgQ5VfklvCbkpkpSZ6W83gVgnQ000NQzO3xXI54JNMhHFYpbSVO64unQA6ORVYNS_-uo0RZdcbtbqfOQLNOVUB_vHo/s320/culcer.jpg" width="280" /></a></td></tr>
<tr><td class="tr-caption" style="text-align: center;">Dan Culcer</td></tr>
</tbody></table>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">A szán fölfelé igyekezett, a nagy gyümölcsös mentén, a mezőt átszelő, a vastag hórétegtől már-már láthatatlan úton. Délfelé járt, a hó fényesen és hűvösen izzott, akár a halott vőlegény inge, érdesen és fülsértően csikorgott a fagyban a szántalpak alatt. Ezen a vidéken a dombok kopárak, a szél helyenként felkapja a havat és sárgán duzzadó , fagyos foltokban kivillan a kopár föld. Valamikor a dombokat, a hajlatokat szőlő borította, az embereknek jó boruk termett, amit a szamosújvári örmény kereskedők előszeretettel forgalmaztak. Ámde, a háború után, a tervkovácsok és a központosítók úgy döntöttek, hogy a szőlődombokat juhlegelőkké változtatják. A mindent elözönlő juhnyájak pedig az állatok éles és fekete patái révén felsértették a földet védő gyepréteget, árkokat vágva beléje, amelyeken az esővíz csak úgy zúdult a mélybe, magával sodorva a gyepes talajt, a termékeny védőréteget, lecsupaszítva róla a hajdani tengerfenék agyagos üledékét.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">A mélyedésen túl az út hirtelen, hasadékokra nyílva, lejteni kezdett, s kiszikkadt dombokkal övezett üstszerű gödörbe torkollott. Egyik oldalán a kék szemű férfi háza álldogált. Végig az úton hallgattunk.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Az ember a háznak támaszkodó istálló előtt állt meg. Kifogta a lovakat, amiket a sötét helyiség párás melegébe vezetett, ahol néhány juh lézengett. Beléptünk az alacsony bejáraton.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">– Hát felkeltél, anyókám lelkem? Ezért kellett idáig cipelnem a papot?</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">– Ha már itt vagytok, üljetek meg.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Erre leültünk, és közelről mustrálgattuk az öregasszonyt, aki meggondolta magát és már nem volt kedve meghalni.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Négy ember tartózkodott a házban, körülülték az idő feketéjével átitatott, kifényesedett asztalt. És nekiláttunk a pálinkának.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Az öregasszony már magában megivott fél üveggel. A kék szemű férfi vereshagymát, barna kenyeret és hófehér, vékony húsréteggel átszőtt füstölt szalonnát rakott az asztalra. Ittam, előbb csak muszájból, majd a hideg miatt, később meg már magam sem tudom, miért.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">– Miért nem fogyasztanak a pálinkából? S mellé faljanak szalonnát is, mert erős ital ez, magára.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">– Atyám, bocsáss meg az anyónak, hogy a halálát emlegette, és rávett arra, hogy elhozzalak, hogy meggyónhasson. Nem tudom, mi járt a fejében, hogy azt mondja: szűzanyám, valami csúnyán zakatol a mejjemben, és úgy köhögött éjjelente, hogy nem tudtam aludni tőle.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">– Jófajta ez a pálinka – mondtam, hogy én se maradjak tétlen.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">– Saját készítésű háziszőttes, kétszer kifőzött.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Valamennyien elhallgattunk és fenékig ürítettük a jókora poharakat. Számomra szokatlan volt az erős cujka, égette a nyeldeklőmet és a gyomromat. Vizet kértem.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">– Kár a pálinkáért, úrfi! – jegyezte meg az öregasszony. Fia, a kék szemű férfi zöld zománcos pléhcsuporban vizet merített az ajtónál álló vederből.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">– Látta-e doktor Mari nénémet?</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">– Látott hát, de azt mondta, hogy a vénségtől van, s ő nem tehet semmit…Atyám, láttál-e sok embert meghalni? – rebbent fel az öregasszony kérdése a ház hűvösében.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">– Láttam hát – hajtotta fel a teli poharat –, de előzőleg egyik se fogyasztott pálinkát.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">– Mit tehettem volna, atyám, ha nem vagyok a halál kedvére? – köhögött az anyó.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Kimelegedtem. Beesteledett. Az alkonyi ég kitisztult. A ház rőt fénybe borult.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">– A lovakat bekötötted volt?</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">– Ejsze, nem fogom kinn tartani őket!</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">– Rakhatnál egy kis tüzet. Hideg lent idebent…</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">A kék szemű kilépett, hogy tűzifát hozzon. Hallgattunk. Az öregasszony lapátnyi kezei közé fogta az üveget és csurig töltötte a pap poharát. Majd az enyémet, egy keveset az asztalra lötyögtetett. A pap olcsó cigrettájából kértem egy szálat, s miután rágyújtottam, lángra lobbantottam a kiömlött italt, mely alacsony, kék lánggal égett; kétszer kifőzött, erős pálinka volt.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">A házra sűrű homály borult. Nem láttuk már a papot, se az öregasszonyt, csupán elnyúló árnyékukat. Sűrű füst gomolygott, és csak a cigarettához nem szokott ember – az én pöfékelésem – törte meg a mélységes csendet.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Kintről a fát hasogató férfi nyögései és fejszecsapásai hallatszottak. Majd hallani lehetett a fonnyadt lábait egymáshoz dörgölő anyóka mocorgását. A papra rátört a köhögés, s úgy hallatszott, mintha a saját köpetét rágcsálná. Nyelt egyet, majd nagyot húzott a pálinkából. Az ágy is megreccsent a vénségtől.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">A kék szemű lábbal nyitott ajtót, fát hozott be és egy kosárban kukoricacsutkát, a kemencére tette őket, egy villával elmozdította középről a kályhalap karikáit s tüzet rakott. Az ajtón betóduló levegőtől valamennyire gyérült a füst. Gyufát gyújtott, azzal fellobbantotta a gyújtós alá dugott papírt. A tűz lobot vetett, majd a csutkák is pattogni kezdtek. A kályhaszemek visszakerültek a helyükre. Újabb gyufa gyúlt fel, s a szegen lógó petróleumlámpa halványan megvilágította a szobát. Az égő kukoricacsutkák szaga a cigaretta füstjénél is áthatóbb volt. A férfi sóhajtva helyet foglalt egy széken.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Ismét ittunk. Csöndben. Valamennyien…</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Féltettem a vénasszonyt, még feldobja nekünk a talpát annyi pálinkától. Embert meghalni még nem láttam életemben. A pap vérbeli iszákos volt. És bár sok embert látott már meghalni, nem hinném, hogy valaha is gondolt volna rá, hogy egyszer ő is megkrepálhat. Talán emiatt nem figyelt oda a májtájéktól sugárzó, tompa fájdalomra, a keserű szájízre és nem tűnt fel neki, mennyire felfúvódott. Reggelente, ébredés után panaszolta, hogy keserű a szája íze, amitg egy pohár éhgyomorra leküldött pálinkával orvosolt. Nem hiszem, hogy a vénasszony fejében valaha is megfordult a halál gondolata. Nem volt rá ideje. Valószínű, hogy csak azok az emberek foglalkoznak a halál gondolatával, akiknek nincsen jobb dolguk. De ezzel még semmi nincsen megoldva…</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">A pálinka végtére is megoldotta a nyelvünket. Pontosabban, az öreglányét mindenképpen. Süvöltöző szavait selypítve ejtette, ahogy foghíjas csorbasága engedte, s mindegyre fiatalságára emlékezett.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">– Hány éves az úrfi?</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">– Huszonhárom.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">– ‘Sten éltessen. Van-e asszonyod?</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">– Nincsen.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">– Rosszul teszed ám, hogy nem házasodsz meg. Mert az élet feleség nélkül olyan, mint a kenyér szalonna nélkül. Ízetlen…</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">– Még fiatal vagyok, ráérek…</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">– Annyi baj legyen. Elvégre nem az öregeknek találták ki a házasságot. Mihez kezdenél egy asszonnyal az ágyban, ha öreg vagy?</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">– Elhallgass, anyóka, hogy is beszélhetsz így a pap jelenlétében?!</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">– És akkor mi van? Neki is van felesége. Aki még ma is szemre való. Kár, hogy a jó isten nem adott nekik gyermekáldást. Nekem három is volt a megboldogulttól, Isten bocsásson meg neki és nyugosztalja, kettő közülük felnőtt, családot alapított, gyermekeik vannak. Csak te – fordult a kék szemű férfihez – nem szántad rá magad a nősülésre.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">– Én akár meg is nősülnék, de ha elmegyek, ki törődne magával, anyám?</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">– A jó isten, elvégre nagy az ő kegyelme!</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">– Megboldogult Jeromos ugyancsak nekem gyónt meg. Neki még ma is lennének napjai, ha egy éve szekere nem fordul a szakadékba.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">– Hagyja csak, anyó, mert jobban megy a sora odafent.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">– Igaz, de ott az ember nem jut pálinkához. Márpedig ő se vetette meg…</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">A lámpában megrebbent a láng, majd hosszúra nyúlva, belülről bekormozta az üveget. A kék szemű férfi felállt és a fogas csavarral lejjebb srófolta a lángot. Eszembe jutott egy szokás: a holtak lelkiüdvéért pár csepp italt öntenek a földre. Megemeltem poharam, s a ház elsimtott, agyagos padlójára néhány csöppet öntöttem. Az erjedt szilva szaga megcsapta az orrom.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">– A megboldogultra…</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">– Ennyi nem lesz elég – jegyezte meg a pap.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">– Rossz dolog a vénség. Fájnak az öreg csontjaim, se nappal, se éjjel nem alhatok, éjjel a kialvatlan éjszakákra gondolok, amikor az uram gyötört mindegyre, mert mindig pihent volt, mint általában az erdészek.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">– Öreganyám, micsoda szabadszájú némber vagy te!</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">– Tán nincsen igazam?! Sok legény törte magát utánam még a harmadik kölyök születése dacára. Netán még maga is, atyám?</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">A pap keresztet vetett és a keblébe köpdösött, a Tisztátalantól való félelmében.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">– Most köpködsz, ugye, atyám? Bezzeg, annak idején! Tűzről pattant fehérnép voltam, úgy hogy házasodjon csak meg az úrfi, amíg még ideje van. Ne engedd, hogy az idő haszontalanul faképnél hagyjon…</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Az öreglány megrészegedett. Igaza volt, hát nem is szégyenkeztem, s a kétszer kifőzött pálinka hatására egészen más lett a gondolatmenetem.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Egy dal jutott eszembe, azon kevés máramarosi ének egyike, melyeket ismertem, s mintha csak magamnak, dúdolni kezdtem.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>Szegény szívem,</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>szegény szívem</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>ismét sajog</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>jaj, hogy sajog</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>gyerünk, szívem, gyerünk,</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>sok rosszban van részed!</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i><br /></i></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>Szegény szívem,</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>doktor látott,</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>doktor látott</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>doktornál és patikában</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>azt mondták, hogy semmi bajom,</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>gyerünk, szívem, gyerünk,</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>sok rosszban van részed!</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i><br /></i></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>A patikus azt mondta</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>a szívemre nincs gombja,</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>szívnek egy az orvossága:</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>jó ember s a muzsikája,</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>gyerünk, szívem, gyerünk,</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>sok rosszban van részed!</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i><br /></i></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>Gyerünk, szívem, gyerünk,</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>fel a Mennybe megyünk,</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>Jó barátom, én és te,</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>a Mennybe nem férünk be,</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>maradjon meg békességben,</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>álljunk tovább egészségben.</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i><br /></i></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>Gyerünk, szívem, gyerünk,</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>sok rosszban van részed!</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>Gyerünk, szívem, gyerünk,</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>fel a Mennybe megyünk,</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>Gyerünk, szívem, gyerünk,</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>rosszból rosszba megyünk.</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>Maradjál meg békességben,</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>alászállunk egészségben!</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i><b> (nyersfordítás)</b></i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Tettem magam süketnek, mintha mit se hallanék. Valahonnan fentről apám hangja szólalt meg, akitől egyszer azt kérdeztem, fél-e a haláltól. Azt válaszolta akkor, közel 70 esztendősen, kimérten és némileg közömbösen, hogy nem érti a kérdést. Egy orvostól ez elfogadható válasznak tűnt. Ha a mások haláláról lett volna szó. De kérdésem az ő halálára célzott.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Elfojtott szitkozódás… Ámulva néztem a papra, akit a beszédben megfontolt embernek ismertem.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">– Hát már senki se iszik ebben az istenverte házban, hisz’ nyomban szomjan veszünk, a szakramentumát!</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">– Dehogynem, hisz’ még vagyogat az üvegben.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">És újfent buzgó meggyőződéssel illogattunk. A pap visszaemlékezett apja halálára, aki ugyancsak papként szolgált, valahol a Lápos völgyében.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">– Isten bocsássa meg neki, apuka a parókiához tartozó két falu közti úton halt meg, s a ló hazahozta. Ugyanolyan metsző tél volt, mint ez a mostani. Semmi kedvem hozzá hasonlóan kimúlni. Mert nekem három falu nyomja a lelkemet.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">– Miért gondol mindjárt a rosszra, atyám?</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">– Hagyd csak, hadd gondoljon, mert ha az emberek hátat fordítanak a halálnak, az Istenről is megfeledkeznek.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">– Azt hiszem, nénje, hogy téged nem izgat a halál.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">– Dehogynem gondolok én reá. Igaz, hogy inkább csak most, hogy beteg lettem. Amíg akad tennivalónk, nincs dolgunk egyébbel foglalkozni.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">– Atyám, láttál-e sok embert meghalni?</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">– Bizony, láttam, fiam, és mindannyian békében távoztak, mert mellettük álltam.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">– Különben nem távoznának megbékélten?</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">– Ugyan, mit tudsz te?</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">– Színigaz!</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">– Nosza, igyunk is, különben meghűl! – emelte fel poharát a pap.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Az alacsony ablakon át látszott a hold bevilágította hó. Megborzongtam és az öregasszonytól azt kérdeztem, nem fázik-e egy szál ingben, mezítlábasan?</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">– Nem fázom, úrfi, itt melegebb van, mint a sírban.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Apámra gondoltam, aki mit sem tudott a halálról. Csupán ezt-azt, a halottakról. Elhallgattam. Ittam. Az öreglány egy kocsmai dalba kezdett reszketeg hangján, ugyanabba, amit nemrégen magamban dúdoltam. A pap a kiürült üvegeket mustrálta, s egy gyufaszállal a fogát piszkálta. A kék szemű ember elsírta magát. Egyből nagyon melegem lett. Felálltam az asztal mellől és kiléptem a száraz, roppanó hidegbe.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Immár nem ütközöm meg a nyakas vénasszonyon, amiért nem akar meghalni. Elégre minden, amit csak tudott, az életről, nem pedig a halálról szólt. Talán még volt némi fogalma a kalácssütésről és a gyertyagyújtásról, meg arról, hogy egy fémpénzt helyeznek a halott szájába vagy szemére, egy feltételezett utazás fejében, amelynek a végén a csónakosnak majd fizetség jár az átkelésért. Túlságosan kevés ennyit tudni a halálról, pedig hát létezik…</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Visszaültünk a szánba. A pappal együtt subát terítettünk magunkra, s a kék szemű férfi ostorcsapásai nyomán, akár egy bárka két küszöb között csúszkálva és csikorogva, a szán tovaröpített a szürke völgyek, holdfénybe vont kékes dombok, az ibolyaszínű havak között, járatlan utakon, a falu felé.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>1969-2012. Románia. Erdély. Boncnyíres. Marosvásárhely – Elancourt.</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><b>Fordította: Cseke Gábor. Forrás: Vatra, 2019/5</b></span>Kávédarálóhttp://www.blogger.com/profile/03292579235462024108noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-185852337299526663.post-53347777014541527422019-08-23T17:27:00.000+03:002019-08-23T17:27:38.136+03:00Roskadó karosszék (25)<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiY_VbMaW_d8v6J4cQJ4DKde1WL5XuiiWZdI-Jm5BWFG1L0xUHgQOPB-Nsx3Y5uRqFOI25xLJagRavuVZBTAg44fGIvE5xSD7Dca1LiteRu9WLl3v-sqkmXMxKDg1gSYsAogcWj1O5vUos/s1600/ujvary.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="657" data-original-width="417" height="400" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiY_VbMaW_d8v6J4cQJ4DKde1WL5XuiiWZdI-Jm5BWFG1L0xUHgQOPB-Nsx3Y5uRqFOI25xLJagRavuVZBTAg44fGIvE5xSD7Dca1LiteRu9WLl3v-sqkmXMxKDg1gSYsAogcWj1O5vUos/s400/ujvary.jpg" width="253" /></a></div>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Akármilyen vékonyka könyv is, már csak a témájánál fogva szigorúan fellapozandó.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Majd következik az, hogy később képtelenek vagyunk letenni.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Aztán már hegyezett ceruzával a kézben olvassuk a történetet, amit a 2018 januárjában elhunyt dr. Ujváry Zoltán, a Debreceni Egyetem professor emeritusa gyűjtött fel néprajzi kutatóútjai során, majd szövegtakarékosan vetett papírra.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">A téma nem volt idegen tőle: saját életének hasonló színezetű megpróbáltatásain túl, figyelme központjában következetesen a határon túli magyarság sorsa állt, Gömör történelmét és néphagyományát kutatta élete végéig, életműve gyakorlatilag ezek sokrétű feldolgozásából állt össze.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">A <b>Szülőföldön hontalanul</b> címen regényesen megírt tömör beszámolót 1994-ben egy rádióinterjúban dr. Ujváry Zoltán – akkoriban a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszékének vezetője – kutatásai egyfajta „melléktermékének” tartotta. <i>„Amikor a szlovákiai Gömörben elkezdtem a kutatásokat, akkor lépten-nyomon a parasztemberek visszaemlékezéseiből a deportálások időszakára is szomorú fény derült. Amikor 1946–47 telén a magyarokat nemcsak Gömörből, hanem Szlovákia más területeiről is Csehországba deportálták, én még kisfiú voltam, de érzékeltem már a szomorú eseményt, tekintettel arra, hogy a nagyszüleim a szlovákiai oldalán éltek Gömörnek. A nagybátyám is menekült. Átszökött Magyarországra, és nálunk… húzódott meg egy ideig, és csak, amikor konszolidálódott a helyzet, akkor szökött vissza a szülőföldjére. A szomorú és a keserű események a jegyzetfüzetemben egymásutánjában lejegyzésre kerültek. Arra gondoltam, hogy ezt meg kellene írni.”</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<table cellpadding="0" cellspacing="0" class="tr-caption-container" style="float: right; margin-left: 1em; text-align: right;"><tbody>
<tr><td style="text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiSa101JbUIhB_vbg13ysorn3If4RrGw6tqwHL_NHT1Ln63LS7HHw75C15WhHqawiCzATof_2cF8Q1TZ07VXstR3dKjfyjVuuo0keCpnRnCvCMOXMbDyANSIciUP1jNOQsOOm5sZbsRYr4/s1600/ujvary_2.jpg" imageanchor="1" style="clear: right; margin-bottom: 1em; margin-left: auto; margin-right: auto;"><img border="0" data-original-height="431" data-original-width="650" height="265" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiSa101JbUIhB_vbg13ysorn3If4RrGw6tqwHL_NHT1Ln63LS7HHw75C15WhHqawiCzATof_2cF8Q1TZ07VXstR3dKjfyjVuuo0keCpnRnCvCMOXMbDyANSIciUP1jNOQsOOm5sZbsRYr4/s400/ujvary_2.jpg" width="400" /></a></td></tr>
<tr><td class="tr-caption" style="text-align: center;">Dr. Ujváry Zoltán</td></tr>
</tbody></table>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Dr. Ujváry Zoltán pedig megírta. Annak ellenére, hogy Szlovákiában Janics Kálmán körorvos korábban kiadott már egy átfogó dokumentumkötetet az említett időszak törvényiről, történéseiről, de az nem tudta közvetíteni mindazt a fájdalmat és keserűséget, amit az egyszerű szlovákiai magyar emberek s a velük együtt élők elszenvedtek a reszlovakizálásnak nevezett nacionalista agyrém erőszakos szorgalmazása miatt. Janics Kálmán a folyamatot magát írta le könyvében (A hontalanság évei, Bern, 1979, Illyés Gyula előszavával) gazdag tény- és dokumentum anyaggal alátámasztva; Ujváry Zoltán mesélője viszont egyetlen család kitelepítési történetén keresztül a helyzet mélységesen embertelen, igazságtalan és tragikus voltát hangsúlyozza az események mélységének már-már kopár, eszköztelen közvetítésével.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>„Egy lévárti parasztember mondta el kitelepítésének történetét – mesélte a fentebb említett rádióinterjúban a szerző –, de természetesen nemcsak a magáét, hanem az egész falu kitelepítésének a történetét is. Ez az ember a falu bírója volt, a nevét nem említem a munkámban, mert már időközben elhalálozott. A fia arra kért engemet, hogy ne említsem a nevüket, ne említsem a családot, mert fél a retorziótól… Ez a parasztember, és természetesen a felesége, a családja több alkalommal – amikor a faluban voltam, náluk laktam –, vissza-visszatérően egy-egy epizódot mondtak el a 46-47-es kitelepítések kapcsán. Ezeket én lejegyeztem, és voltaképpen egy kicsit irodalmi stílusban megfogalmaztam és megszerkesztettem ennek az időszaknak a nép által elmondott, majdnem most már úgy is mondhatnám, hogy hagyományozott történelmét.”</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i><br /></i></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">A könyv azóta több kiadásban is megjelent (magam az 1991-es Vox Nova Rt pozsonyi kiadásából ismerkedhettem meg a szöveggel), 1997-ben a Lilium Aurum szlovák nyelven is kiadta.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">2004-ben Lévárt község díszpolgárává avatta a tudós szerzőt.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">A felvidéki magyar irodalomban alapműként tekintenek dr. Ujváry Zoltán alig 140 oldalas munkájára. </span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">*</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif; font-size: large;"><b><i>Ujváry Zoltán: Szülőföldön hontalanul</i></b></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>Szlovákia magyar falvaiból 1946/ 47 telén a csehszlovák kormány több mint hetvenezer embert deportált Nyugat-Csehország területére, az egykori Szudéta vidékre.</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>Azokat, akik nem vallották magukat szlováknak. Akik nem tagadták meg magyarságukat.</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>A kálvária útján a megaláztatás, a szenvedés minden stációját megjárták…</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>A deportált magyarok kálváriáját családja sorsán egy földműves mondja el.</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>Másfél évtizedes kapcsolatunk alatt beszélgetéseink vissza-visszatérő témája volt az elhurcolás.</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>Élete végéig nyomta a megaláztatás emléke.</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>Évek óta megbékélve nyugszik a temetőben.</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">(A könyv szerzői előszava. Rövidített szöveg)</span>Kávédarálóhttp://www.blogger.com/profile/03292579235462024108noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-185852337299526663.post-28526148700424718442019-07-28T23:25:00.000+03:002019-07-28T23:25:27.024+03:00Cseke Gábor: Megnyugodhat mától a világ…<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgVo5MT7gTNL6FWEYU_Jq61LMMGdPFlBfm3T3YRvaDh_BxFfiGCqSewLziv61qd3tbJxhnDFNQUqhYOSHvEuaWcYEYNV-dROB_NiWnSNbXc9qgC2hu8i42xgNHruieJ-et26PJqWUv3DeY/s1600/boldog+szu%25CC%2588lete%25CC%2581snapot-PP.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1483" data-original-width="1299" height="400" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgVo5MT7gTNL6FWEYU_Jq61LMMGdPFlBfm3T3YRvaDh_BxFfiGCqSewLziv61qd3tbJxhnDFNQUqhYOSHvEuaWcYEYNV-dROB_NiWnSNbXc9qgC2hu8i42xgNHruieJ-et26PJqWUv3DeY/s400/boldog+szu%25CC%2588lete%25CC%2581snapot-PP.jpg" width="350" /></a></div>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i><br /></i></span>
<i style="font-family: Verdana, sans-serif;">78 éves születésnapomra, P&G Pusztai posztere alá</i><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">megnyugodhat mától a világ</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">immár végképp nem lesz belőlem</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">botcsinálta</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">lóidomító se alpinista se búvár</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">és a tengerészetről is lemondtam végérvényesen</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">a jövő nemzedék javára</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">beleuntam a hosszú gyermekes vágyakozásba</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">kikezdte idegeimet a süket sóvárgás</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">csak telt marhára az idő</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">s a sült galamb nem jött</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">istennek sem repült erre</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">más útvonalat választott magának</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">úgyhogy mától</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">ágyő színészet pódium</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">ágyő mozdonyvezetés</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">ágyő minden amiről néha már csak </span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">rémálmodok</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<i><span style="font-family: Verdana, sans-serif;">2019. július 29.</span></i>Kávédarálóhttp://www.blogger.com/profile/03292579235462024108noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-185852337299526663.post-36738020246879849792019-07-27T09:03:00.000+03:002019-07-27T09:03:56.068+03:00Roskadó karosszék (24)<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjJAc28VOmbVazJbuibCYIXcwrrxG__24nQ6_kuv58FBOQZoMnldCrqLt3PKbMOT3LdXElbvKtsmNcFmj8uuqsL4zYYsVxB870va2sSzlutvcrCxc3fbBDhCdBUfDDdxYgft9k_dbFXM5Q/s1600/aziroleelke.jpg" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" data-original-height="638" data-original-width="443" height="400" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjJAc28VOmbVazJbuibCYIXcwrrxG__24nQ6_kuv58FBOQZoMnldCrqLt3PKbMOT3LdXElbvKtsmNcFmj8uuqsL4zYYsVxB870va2sSzlutvcrCxc3fbBDhCdBUfDDdxYgft9k_dbFXM5Q/s400/aziroleelke.jpg" width="277" /></a></div>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Benedek István – Marcell fia, Elek apó egyik unokája, tapasztalt elmeorvos – egyik kedves szerzőm. Művei pedig kedvenc olvasmányaim közé tartoznak. Szeretem sokoldalúságát, széles körű irodalmi érdeklődését és érzékenységét. Mindenre odafigyel az életben, és amit fontosnak tart belőle, arra határozottan, tanulságosan és értelmesen reagál. Úgy tűnik, mindenhez ért. Pedig inkább csak elvei vannak, amelyek szűrőjén át szemléli a világot.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Irodalmi tanulmányai, kritikái, esszéi külön kötetbe kívánkoztak a Magvető indította életmű-sorozatban, s 1978-ban jelentek meg, <b>Az író lelke</b> átfogó cím alatt. Ebben nem átallja bevallani, hogy bárkiről írjon is, az egyúttal róla szól. <i>„Büszkén vállalom </i>– írja –, <i>az »író lelke« mindig két íróé, a másik én magam vagyok.”</i> </span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Képzett lélekismerőként nem csak a beteg lelkek ismerője és gyógyítója, de az alkotó, a művész-lelkek sajátosságainak is a felismerője. Ha felsorolnánk alább néhány kedvencét, rájönnénk, hogy az emberi lelkeket levetkőztető, különös személyiségű szerzők vonzzák elsősorban. Mint amilyen például Dosztojevszkij. Nagy figyelmet szentel a nagy orosz klasszikusnak. De csodálja Thomas Mannt is, egyik nagy kedvence Antoine de Saint-Éxupéry, izgatja a Karinthy család alkotóinak a sorsa, egymáshoz való viszonyuk, egymás művészetére gyakorolt hatásuk, kedveli Bálint György publicisztikából emelt irodalmi életművét, érdeklődve boncolgatja a neurotikus irodalmi jelenségeket, melyeket a társadalmi bomlás jeleiként könyvel el, érdekes fejtegetést tesz közzé az irodalmi szemérmesség és pornográfia tárgykörében – de ezzel csak azt jeleztem mostanig, hogy a sokoldalúság Benedek István mindennapi kenyere. Pótolhatatlanok személyes és hiteles adalékai az általános Benedek Elek-portréhoz, s bár szubjektív, de fontos megállapításokat tesz Bartók Béla zenei zsenijéről, alkotói környezetéről. </span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Ő az, aki éveken át vendégül látja „Aranyketrecében” Karinthy Frigyes nagyobbik fiát, Gábort, az igen tehetséges, ma már kevéssé ismert lírai költőt, akit József Attila és Radnóti Miklós között és nagyjából ezek magasságában helyez el értéklétráján.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Megrendítő esszét olvashatunk a Karinthy család magyarországi és párizsi ágának egymásra találásáról is, mint ahogy olvasásra és figyelemre érdemes minden, amihez a szerző csak hozzányúl. A Találkozás a Kis herceggel nem csak Saint-Exupérynek állít emléket, hanem magáról is elárul valamit: a végtelen magányosságot, amelyből művei által próbál kitörni. Jeles francia kedvencéről írja, de Benedek Istvánra is érvényes az alábbi megállapítás: <i>„Egyedülálló jelenség. Az »egyedülálló« szónak kettős az értelme: Saint-Ex lényének, életfilozófiájának, irodalmi működésének egyaránt legfőbb jellemzője a magányosság. Nem »elidegenedés«, hanem végzetes egyedüllét, amivel soha sem tudott sem megbékülni, sem megbirkózni.”</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i><br /></i></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Nem véletlenül nevezik polihisztornak is Benedek Istvánt. Egy teljes embert láthatunk magunk előtt, műveit olvasva – olyat, amilyen mi talán csak álmainkban lehetünk.</span>Kávédarálóhttp://www.blogger.com/profile/03292579235462024108noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-185852337299526663.post-38782799529773761102019-07-14T14:01:00.002+03:002019-07-14T14:01:49.194+03:00Roskadó karosszék (23)<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjeK4JXqtCDoNVJAAKWGml24HO7s1vDcOORfpLtsF_8BR2q_J_ZMMCBKHbatxVeBbyjYx4hLOxcOHJM2BI4EKXKHjcJXlAUkeHxVcVkDk2mahOt9I46absF9w3LvX0iijTGpjuuQnfZrYc/s1600/covers_362202.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="500" data-original-width="342" height="400" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjeK4JXqtCDoNVJAAKWGml24HO7s1vDcOORfpLtsF_8BR2q_J_ZMMCBKHbatxVeBbyjYx4hLOxcOHJM2BI4EKXKHjcJXlAUkeHxVcVkDk2mahOt9I46absF9w3LvX0iijTGpjuuQnfZrYc/s400/covers_362202.jpg" width="272" /></a></div>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Terjedelmes riportkönyv a <b>Jesús Torbado-Manuel Leguineche</b> írta, titokzatos című munkája, A rejtekhely. 1977-ben jelent meg Barcelonában, négy évre rá hozta az Európa, Xantus Judit fordításában. Személy szerint a címe vonzott leginkább, meg maga a téma: a spanyol polgárháború bujkáló exponáltjainak sorsáról, túlélési stratégiáiról szólnak a benne elmesélt (sokszor egyes szám első személyben) élmények.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">A szerzők, érdekes módon, nem pártoskodnak. Elismerik - a tények alapján -, hogy a spanyol polgárháború totális káosz volt önmagában is, s még nagyobb zűrzavart hagyott maga után, nem beszélve a győztesek bosszúálló terrorjáról, ugyanakkor itt-ott felvillanó személyi emberségéről. Az üldözöttek pedig, akik meg voltak győződve róla, hogy ha a hatalom kezébe kerülnek, halál vár reájuk, a legrosszabb esetben átálltak a túlsó oldalra, s aki valamikor a köztársaságiak oldalán harcolt, abból Franco katonája vagy rendőre lett - mindegy, csak életben maradjon.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">A rejtekhely viszont a menekülőkről, a bujdosókról szól. Akik képesek voltak akár két-három évtizedig is egy padlássarokban, bedeszkázva, örök félelemben, szinte mozdulatlanul tengetni életüket, legtöbbször az otthonuk közelében, vagy éppen menyasszonyuk gazdaságában. Volt, aki egy trágyadomb mellett vájt gödröt magának s oda feküdt, ha forró volt a levegő, márpedig az élménybeszámolók szerint a rendőrség becsülettel végezte a feladatát: következetesen vegzálta a körözöttek ismeretségi körét, szűkebb rokonságát. A vallomások alapján azt is mondhatjuk: tudták, hol kell keresni a "bűnösöket", de lehet, hogy nem mindig akarták pontosan tudni s olykor szemet hunytak a valóság fölött. Hiszen ugyanannak a népnek a fiai voltak... Az üldözötteknek pedig legtöbbször az volt a bűnük, hogy választott faluvezetők voltak a köztársaság idején, netán tüntetéseket szerveztek, agitáltak a munkások között, vagy egyszerűen befújták őket, mint "vörösöket". Olyan esettel is találkozunk, hogy az egyik rejtőzködőt éppen saját leánya árulja el, akit férje bujtat örökség része megszerzésére. Legtöbb bujkáló nem bízik az időközben kiadott amnesztia rendeletekben, mert a hírek arról szólnak, hogy a legtöbbjük, aki jóhiszeműen feladta magát s jelentkezett a hatóságoknál, ráfázott hiszékenységére és a mártírok sorsában volt kénytelen osztozni.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">A szerzők szándékairól frappáns előszó számol be, s ebből az is kiderül, miért nyúltak annyi évvel az események után a témához, s miért tartották fontosnak tényirodalmi formába önteni. Érdemes idézni belőle:</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><b><i>"ELŐSZÓ-BEVEZETŐ NEGYVEN ÉVNÉL FIATALABB SPANYOLOK SZÁMÁRA</i></b></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><b><i>(Franco-terror, menekülők, bujkálók, mérhetetlen bosszúvágy)</i></b></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>1936. július 18-án kezdték el a spanyolok kaszabolni egymást. A történetírók államcsínyről beszéltek és beszélnek, katonai lázadásról, felkelésről, keresztes hadjáratról, polgárháborúról, a világháború főpróbájáról, a demokratikus kormány ellen irányuló jobboldali támadásról... Ennek a könyvnek a szereplői - saját felelősségükre - elsősorban rémtettekről beszélnek.</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i>Minekünk a legjobb esetben tudományos fogalmaink lehettek a háborúról (mint minden olyan spanyolnak, aki a francóista győzelem után született); külföldi történészek műveit olvastuk, steril, bizonyos szempontból romantikus elképzeléseink voltak: valahogy olyasfélének láttuk ezt a háborút, mint a Napóleon seregei ellen viselt háborút... </i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<i><span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Spanyolországban végül is megvalósult a demokrácia, és annak is van lehetősége, hogy megszilárduljon; a spanyolok hetven százalékának ugyanilyen a háborúról vallott felfogása, a háború következményei egyáltalán nem érintenek bennünket, még ha apáink aktívan vettek is részt a háborúban... T</span><span style="font-family: Verdana, sans-serif;">öbb száz órát beszélgettünk a háború leglátványosabb él legkülönösebb szereplőivel, lejegyeztük a beszélgetéseinket, és hirtelen új színben láttuk a háborút: rettenetesnek. Tekintsünk el egy pillanatra a történtek társadalmi és politikai vetületétől, és nézzük meg, hogy mi történt az egyes emberekkel, hogy mi minden történt egy-egy emberrel és a közvetlen környezetével. És akkor eltűnnek a hősök, szertefoszlik a tábornokok stratégiája, a politikusok magasztos gondolatai, eltűnik még a hazafias érzés, a vallási, a közgazdasági indíték is... és csak bűzös vértócsa marad, melyben férfiak, nők és gyermekek gázolnak; ámokfutók kergetik őket; ritkán látott ilyet az emberiség."</span></i><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Szerzők nem túloznak: már-már hihetetlen történeteket kapunk tőlük, első kézből, az átéltség hitelével, anélkül, hogy a példatárat menet közben elapróznák. Gyakorlatilag 18 rejtőző élettörténete sorakozik fel, a hozzájuk kötődő emberek viszonyulásával együtt. Vannak jókora regényre való sztorik is a könyvben, illetve nem mellőzik a rövid lefutású, "szimpla" történeteket sem. Ami ezekben tanulságos ésijesztő, az az, hogy a jelek szerint többen haltak meg s pusztultak el a politikai megtorlás révén, mint a kimondott harci műveletekben. A háború ez esetben tehát eufemisztikus szó: igazából vérengzésről kellene beszéljünk, az öldöklés kényszeréről és mámoráról, amely a spanyol események idején mindkét oldalt képes volt végzetesen megfertőzni. </span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Válogatási szempontjaikat a szerzők - maguk is aktív újságírók - ekként fogalmazták meg: <i>"</i></span><i><span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Ez az antológia persze több kötetből is állhatna, a vakondok életéből egész kis enciklopédia kerekedhetne ki. Szinte nincs olyan spanyol város, városka, falu vagy falucska, melynek egy-egy lakója ne bujkált volna legalább néhány hétig. Bujdostak a jobboldaliak és a baloldaliak, a fasiszták és a vörösök... </span><span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Ami a választásunk szempontjait illeti, és azt, hogy mennyi helyet adtunk egy-egy szereplőnek, az általános érdekesség és a változatosság szempontjait követtük; és természetesen nem hagytunk ki egyetlen nagy bujkálót sem, akik mindössze tízen több mint háromszáz évig éltek elrejtőzve. ...Harmadik személy által elmesélt történeteket várható érdekességük ellenére sem használtunk fel. így aztán nem írjuk le annak a tucatnyi vakondnak a történetét sem, akikről pedig pontos adataink vannak... N</span><span style="font-family: Verdana, sans-serif;">em szerepelhetnek mindnyájan ebben a könyvben, ennek a drámai küzdelemnek már a bajnokai is rengeteg helyet foglalnak el. Ami a vakond megjelölést illeti, nagyon régen született meg, az egyiküknek, don Saturnino de Lucasnak az elbeszéléséből; ő maga hasonlította a létét ennek az állatnak az életéhez. Később többen is ugyanazt a képet használták. Nem pejoratív kifejezés tehát. Egyébként sem akartuk értelmezni, megítélni vagy elferdíteni az életüket. Az elbeszéléseket úgy közöljük, ahogy ők ma</span></i><i style="font-family: Verdana, sans-serif;">guk mesélték - sokszor csak több hónapos rábeszélés után -, ahogy a több órás beszélgetésekből kialakult. Ha van valami értelme a sok rettenetes szörnyűség felfedésének, talán az, amit maguk a hőseink említettek több ízben is: az, hogy meggyőzzük az olvasókat, hogy egy nép nem adja meg magát az olyasfajta látványos őrületnek, mint amilyen 1936. július 18-án tört ki Spanyolországban, hat, illetve hét évvel azelőtt, hogy ennek a könyvnek a szerzői megszülettek."</i><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><i><br /></i></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Az ember képtelen együltében olvasni egy ilyen könyvet; ám ha nagyon elaprózza, akkor elveszíti a fonalat és nem látja át az egészet. Márpedig minden, ami egy-egy polgárháborúban történik, bárhol a világon, az emberiség megrendült józanságát vádolja.</span>Kávédarálóhttp://www.blogger.com/profile/03292579235462024108noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-185852337299526663.post-49787293197426602212019-06-25T21:58:00.000+03:002019-06-26T10:01:22.781+03:00Roskadó karosszék (22)<table cellpadding="0" cellspacing="0" class="tr-caption-container" style="float: right; margin-left: 1em; text-align: right;"><tbody>
<tr><td style="text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh3V5z_eIG8xgWHohBJfVJf8_JYWL5hLEBUvo5Y2gExBkO_IFZKu5tOqHx_SrAxSIHq6RVHSvPnwktewzct8Xw9g2t1bxYmUYgtgeHh8a4LhYTw2aA8wvaiVEFk8nLivNCSOZtcaLlSgV8/s1600/madarharc-siketek.jpg" imageanchor="1" style="clear: right; margin-bottom: 1em; margin-left: auto; margin-right: auto;"><img border="0" data-original-height="1238" data-original-width="858" height="400" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh3V5z_eIG8xgWHohBJfVJf8_JYWL5hLEBUvo5Y2gExBkO_IFZKu5tOqHx_SrAxSIHq6RVHSvPnwktewzct8Xw9g2t1bxYmUYgtgeHh8a4LhYTw2aA8wvaiVEFk8nLivNCSOZtcaLlSgV8/s400/madarharc-siketek.jpg" width="276" /></a></td></tr>
<tr><td class="tr-caption" style="text-align: center;"><i>A címlpon Dudás Sándor rajza</i></td></tr>
</tbody></table>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Ilyen könyv se járt még a kezemben: siket és nagyothalló (magyar) költők antológiája Megjelenési év: 2007. Kiadta a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (sinosz). Előtte csipán 1990 tavaszán jelent meg, szinte csak házi használatra hallássérült verselőket csokorba szedő, kis példányszámú antológia (Csöndharang címmel). Filológiai képzésem dacára hirtelen nem is tudnék megnevezni olyan élvonalbeli költőt-írót, aki beleillene e rendhagyó csoportba. </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Lehet, hogy nem termett kiugró teljesítmény a gyengén vagy egyáltalán nem halló verselők körében, de Madárharc c. antológiájuk – mely felöleli az egész huszadik század termését – tanulságos olyan szempontból, hogy milyen versvilágot építenek azok, akik számára a világ nem üzen különböző hanghatásokkal. A kötetet szerkesztő Dudás Sándor, maga is az antológia egyik szerzője, így vall magukról: „A költészet nem ismer előítéletet! Akik tollat ragadnak, s nekivágnak az alkotás olykor felemelő, többnyire keserves útjának - elmenekülnek a belső hangok felé. Szerzőink ilyenformán teljes életet éltek-élnek, hiszen egy-egy remekműben, megalkotásukban elmerülve, átélik az írás-olvasás egyetemes élményét.”</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Ezt a szempontot követtem, végiglapozva az antológiát, kiválasztva az említésre érdemes költeményeket, minden külön kommentár nélkül.</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Bevezetésül egy…</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif; font-size: large;"><b><i>Ajánlás</i></b></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>Kinyújtott kezem nem kér, hanem ad, </i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>Szokatlan dolgot, furcsa dalokat, </i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>Mik eddig a léleknek ismeretlen </i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>Mélységében zengtek, zakatoltak.</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i><br /></i></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>Nem azt dalolom én, amiről </i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>A hallók boldog koncertje szól. </i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>Néha úgy tűnik az ép fülnek -, </i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>Mintha valaki sír valahol…</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i><br /></i></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>Könnyes, mosolyos, szívhez szóló </i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>Dalaimmal köszöntök rátok, </i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>Csupán azt kérem én tőletek, </i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i>Hogy megértéssel olvassátok…</i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i><br /></i></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><i><b>Cz. Varju Mária</b></i></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">***</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif; font-size: large;"><b>Bogner Gyula (1901-1994): Őszi tájkép</b></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Mikor a tájra pára ül, </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">a szél tar ágon hegedül, </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">a dombtetőn pipál a csősz: </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">- akkor már újra itt az ősz.</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Mint egy pompázó tűzmadár </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">elillant már a drága nyár, </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">de miénk, amit itt hagyott: </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">a dúsan rakott asztagok.</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">A torkos rigó ott csereg </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">ahol már érik a gerezd, </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">és mint csillogó ezüstszál </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">vitorlázik az ökörnyál.</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">A bárányfelhős ég alatt </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">lármásán húz egy lúdcsapat, </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">mely most a nyártól elköszön </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">s majd új tavaszra visszajön.</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">A napsugár, mely égetett, </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">mint fáradt vándor lépeget, </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">nyomában hűs árnyék halad, </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">míg elnyeli az alkonyat.</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Mély csend honol a táj fölött,</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"> ember és gép elköltözött, </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">csak emlékekben él tovább: </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">egy dal, egy csók, egy szál virág.</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Halkan zizzen a rőt avar, </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">mit léptem itt-ott felkavar. </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Ketten vagyunk: az ősz meg én. </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Az őszi tájban ősz legény.</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">És hogyha jő az őszi est: </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">- miért? és meddig? - kérdem ezt.</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">A nyarak mennek csendesen... </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">de nem válaszol senki sem.</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif; font-size: large;"><b>Bánhidi (Borbás) Lajos (1936-2007): Ámítás</b></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Én azzal ámítom magam:</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">nem igaz,</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">hogy vannak hangok.</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Hangtalan</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">a fal, ha pattog.</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Tudom,</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">cintányér</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">s dob pereg.</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Gongütésre</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">nincsen gondom.</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">A szemmel fölfogott képeket</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">meglátható</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">hangokra bontom.</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif; font-size: large;"><b>Dudás Sándor (sz. 1949) </b></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif; font-size: large;"><b>Mozgó csönd</b></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Szemeim elé dobta </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">szájmozgását a tenger, </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Isten eltanulhatatlan </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">beszéde.</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Nézem a hullámokat </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">s nem értem </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">lelkem legközelebbi </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">rokonát.</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Miért</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">a megszólalásig néma</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">négy elemmel</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">üzen?</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Miért a füvek, fák</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">jelbeszédével?</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Kinek bolygók,</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">sorsok peregnek</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">ujjain,</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">aki engem</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">a mozgó csönd</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">szájmozgáshullámaiba</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">vetett,</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">miért</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">nem szólal</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">meg ő maga?</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif; font-size: large;"><b>Jegenye</b></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Mióta eszmélek, itt áll </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">ablakom előtt. Írás közben, ha</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"> töprengve kinézek, szív formájú ,</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">leveleivel értő-kedvesen biztat.</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">A hajnali fényben súlyos </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">lombzsoltárokat énekel </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">szememnek. Többet tud nálam </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">csendről, szélről, madarakról.</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Titkunk: éjjel lejönnek </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">ágaira a csillagok. Hármasban </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">beszélgetünk, amíg csak álomba </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">nem ringat a közös csend.</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif; font-size: large;"><b>Gyengéné Fogarassy Margit (1892-1972): Vakság felé</b></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">A végzet - szörnyű, vad, sötét madár, </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Amely mindig fejem felett lebeg -</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Lecsap reám egyszer könyörtelen, </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">És akkor... akkor... én, jaj, vak leszek.</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Sziromcsodákat bont a kikelet, </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Kalászt dajkálnak szent sugárkezek </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Aranybíborba öltözik az ősz, </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">De én nem látom, mert én vak leszek.</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Lesz szivárvány. És néma éjszakán </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">A tó tükrén a csillagfény rezeg, </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Lesz délibáb, lesz táncos hópehely, </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">De nem nekem, mert én már vak leszek.</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Szíven markol a kínzó fájdalom: </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Hogy nemsokára elhagy minden fény. </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">De halk-szelíden bíztat Jézusom: </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Ne félj, világítok majd néked én.</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif; font-size: large;"><b>Kováts Ilona: Így igazi (Meditáció)</b></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">A denevér sorsa</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><span style="white-space: pre;"> </span>ó, de mostoha! </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Nem fogadják maguk közé</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><span style="white-space: pre;"> </span>őt soha </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">a madarak, hiába, hogy</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><span style="white-space: pre;"> </span>szárnya van. </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">S emlősök se, mivel neki</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><span style="white-space: pre;"> </span>szárnya van!</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Nagyothalló sorsa</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><span style="white-space: pre;"> </span>éppoly mostoha, </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">nem fogadják maguk közé</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><span style="white-space: pre;"> </span>őt soha </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">a jól hallók, csupán azért,</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><span style="white-space: pre;"> </span>mert siket, </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">a siketek meg azért, mert</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><span style="white-space: pre;"> </span>nem siket!</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif; font-size: large;"><b>S. Pohánka Margit (1894-1945): Enyém a csend</b></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Enyém a csend,</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Enyém örökös, ólomsúlyú szárnya, </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Zengő akkordok jutottak teneked; </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">S e messze váló sorsfolyamon által </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Aranyhidat vont közénk a költészet. </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Ám lantod húrján másnak szól a dal, </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Simogató csókként felém hogy is lengne! </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">S disszonáns hangom hogy vegyülne hozzá! </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Sebzett s bénult szárnyú madár </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Magas régiókban vajon mit keresne!?</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Enyém a csend...</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">És érzek a lét tündöklő mezéből</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Rám lopódzani egy halvány sugarat:</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Éji órán az álom bűv-hatalma</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Elérhetetlen üdvként nékem ad...</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Szívünkre omlik lágy rózsaszirom,</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">És ajkunk bűbájos, gyönyörű igézet...</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">S vallom, hogy nem vágyom se többre, se másra</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Csak hallgatag s észrevétlen</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Szeretni, szeretni, szerethetni Téged…</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif; font-size: large;"><b>K. Tóth Éva (1947): Csönd</b></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Mióta készülök</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">elmondani a CSÖNDET -</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">nem szánalomért,</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">s lehet a szó téged el sem érhet -</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">hová nem jut el a bogárzümmögés,</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">madárdal,</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">süvítő szélben a fák</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">földig hajló bánata,</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">felhők villámló csatája,</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">az ősz könnye,</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">kopogó, ezüstlő esőcseppek,</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">hűvös estén rőzselobogás,</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">gallyak ropogása,</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">hol a szeretet mindig </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">szemet csípő füst, </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">pára…</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif; font-size: large;"><b>Cz. Varju Mária (1897-1997): </b></span><span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><b><span style="font-size: large;">Hej, ha én hallanék…</span></b></span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Hej, ha én hallanék, milyen boldog lennék, </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Reggeltől estélig egyre énekelnék…</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Két marokkal szórnám szét a boldogságom, </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Hadd legyen mindenki boldog a világon!</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Ne búsuljon többet miattam az anyám, </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Örömtől sugárzón tekintsen rám apám.</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Hej, ha én hallanék, azonban hiába... </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Tétlenül minek is várok a csodára.</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Van két ép szemem és ügyes, munkás kezem, </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Mellyel megkeresem a napi kenyerem.</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">E csöndességben is boldog lehetek még, </span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;">Dalolhatom és is az öröm énekét...</span><br />
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><br /></span>
<br />
<div style="text-align: right;">
<span style="font-family: "verdana" , sans-serif;"><b><i>Összeállította, válogatta: Cseke Gábor</i></b></span></div>
Kávédarálóhttp://www.blogger.com/profile/03292579235462024108noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-185852337299526663.post-1364258870738182862019-06-24T22:19:00.001+03:002019-06-24T22:19:25.893+03:00Roskadó karosszék (21)<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjWXpKiYqem8lIi1-x7ZZDx237cbdqv68UeQJDuLl72qco1efJeUPn7CdXy07afNEptsTKFpfJczAFb9krcDQAuJW6-0dWcqX5u2nYOze1eiRyxSTTIyLNCpBV0C-J9XNgv4XqGcYJt9Bw/s1600/csendesekahajnalok.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="500" data-original-width="299" height="400" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjWXpKiYqem8lIi1-x7ZZDx237cbdqv68UeQJDuLl72qco1efJeUPn7CdXy07afNEptsTKFpfJczAFb9krcDQAuJW6-0dWcqX5u2nYOze1eiRyxSTTIyLNCpBV0C-J9XNgv4XqGcYJt9Bw/s400/csendesekahajnalok.jpg" width="238" /></a></div>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">A lassan feledésbe merülő, néhány évtizede még kellő, megérdemelt figyelemmel kísért szovjet irodalomnak örvendetesen még napvilágot láttak legjobb hajtásai.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Igaz, azóta a keletről , a volt szovjet térségből érkező irodalmi piac „kissé” átrendeződött, de a jó, a tartós művek fénye alig fakult.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Borisz Vasziljev nem csak érzékeny és értékelt prózaíró és színpadi szerző, de a szovjet társadalomban felnőtt, abban élő mindennapi ember lelkületének értő „mérnöke” - valódi józsefattilai értelemben.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Alig százvalahány oldalra rúgó, világhírű kisregénye (<b>A hajnalok itt csendesek</b>; de ismeretes a mű <b>Csendesek a hajnalok </b>címváltozattal is) nem csak rendhagyó olvasmány, hanem az egyik legérdekesebb szovjet háborús filmhez nyújtott páratlan nyersanyagot – olyannyira, hogy készítői gazdag képi ihletésű, két részes játékfilm forgatásához elegendő anyagot találtak benne s hoztak a kisregény szelleméhez hűen felszínre – anélkül, hogy a cselekmény akár egy csöppet is felhígult volna! Ráadásul a kisregény hatáshálója sem sérült az adaptáció során, ami ritkán történik meg…</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">A cselekmény különben nem csak az autentikus szovjet miliőhöz képest enyhén abszurd: a második világháború oroszországi színterein zajlik, valahol a szovjet északon, ahol a szemben álló felek állóháborúra kényszerülnek, a harci cselekmények ritkán elrendelt felderítésekben és a hátország civil lakosságával való együttélés hétköznapjaiban csapódnak le. A helyszínül választott orosz faluba beszállásolt szovjet csapatok életmódja egy idő után mind a civil, mind a katonai szférában gondokat gerjeszt, ezért az egység parancsnoka segítséget kér feletteseitől: a gyakori letolások helyett küldjenek olyan utánpótlást neki, akik nem néznek a pohár fenekére és akik nem zaklatják a helyi asszonynépet. Felettesei fintorognak, majd megfenyegetik: teljesítik kérését, de ha az újoncokkal se boldogul, akkor… És itt fenyegetés következett.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">A napokon belül megérkező segélycsapat több gondot jelentett, mint megkönnyebbülést:<i> „A ház előtt két sor álmos lány várakozott. Azt hitte. Álmodik, hunyorgott, de a harcosok zubbonya most is éppen olyan elevenen domborodott ki, mint az előbb, azokon a helyeken, amelyeket a szolgálati szabályzat nem említ, és a sapkák alól huncutul kandikáltak ki a legkülönbözőbb színű és formájú tincsek.”</i></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Cseberből vederbe… A vodkázó és asszonyoknak szelet csapó katonák helyett tapasztalatlan női harcosok rendhagyó életkörülményeit kell biztosítani – úgy, hogy a harci fegyelem pillanatig se szenvedjen csorbát. </span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">A parancsnok, aki maga sem veti meg a szépnemet, de a fegyelemnek is elkötelezett híve, egyre zavartabban érzi magát a női környezetben – hogy összeszokjanak, felderítésre visz néhányat a lányok közül, s megpróbálja őket a harci feladatokhoz idomítani. Váratlanul ellenséges felderítőkkel találkoznak, akikkel macska-egér harcba kezdenek, amelyben a németek túlereje és harci fegyelme győzedelmeskedik. Igaz, hogy a parancsnok és a rendre eleső női harcosok végül is együtt érző, összetartó közösséggé forrnak, de már késő; a változás már csak az olvasó lelkében megy végbe…</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;">Hasonló üzenete van a kisregényt kiegészítő, <b>A legutolsó nap </b>c. elbeszélésnek is, amely az elsőnél is rövidebb, ám jóval szabványosabb írás. A szolgálata utolsó napját töltő eszményi rendőr a nyugdíj előtt még végigjárja körzetének problémás eseteit és újraéli az általa megoldódni látszó társadalmi konfliktusokat, míg egy óvatlan pillanatban naiv humanizmusának áldozatává válik: egy veszélyes bűnöző, akinek a nyomára bukkan, nem átallja legyilkolni a feladatát teljesítő rendőrt. Hatásos, de nem teljesen élethű helyzetkép ez utóbbi a szovjet társadalomról. A címadó kisregény azonban „viszi” az egész könyvet. Aki meg teheti, nézze meg a filmet is, a youtube csatorna jóvoltából.</span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<iframe width="320" height="266" class="YOUTUBE-iframe-video" data-thumbnail-src="https://i.ytimg.com/vi/WngauHURZkI/0.jpg" src="https://www.youtube.com/embed/WngauHURZkI?feature=player_embedded" frameborder="0" allowfullscreen></iframe></div>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><b>Csendesek a hajnalok (1972) 1/2 </b></span><br />
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><br /></span>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<iframe width="320" height="266" class="YOUTUBE-iframe-video" data-thumbnail-src="https://i.ytimg.com/vi/Rc4MzD_EkBY/0.jpg" src="https://www.youtube.com/embed/Rc4MzD_EkBY?feature=player_embedded" frameborder="0" allowfullscreen></iframe></div>
<span style="font-family: Verdana, sans-serif;"><b>Csendesek a hajnalok (1972) 2/2 </b></span>Kávédarálóhttp://www.blogger.com/profile/03292579235462024108noreply@blogger.com0