2015. február 21., szombat

Óvakodj a Nobeltől!

Kieshet az irodalmi Nobel-díjra jelöltek közül az az író, akinek a jelölője nyilvánosságra hozza a nevét! – Ezt a Nobel-díj svéd zsűrijének elnöke jelentette ki, meglehetősen bosszúsan és neheztelve, mert hiszen egyre több a jelölés és egyre több a kotyogás is. (Emlékezhetünk rá, hogy mi is mennyit idétlenkedtünk  e portálon a Nobel-díj odaítélése körüli gondolatainkat világgá kürtölve.)

Hogy miért zavarja a Nobel-zsűrit az idő előtti és felelőtlen fecsegés, annak is magyarázatát kaptuk. Azért – érvelt az elnök -, mivel az idő előtt és a javaslat okán hírbe hozott írón, bár legtöbbjük nem kap díjat, rajta marad a Nobel egy csillogó morzsája, és az már könnyen üzleti tényezővé válhat a jövőben. Vagyis, műve kelendőbb, ha odaírják, hogy a szerzőt Nobel-díjra javasolták…

Akárcsak az Oscarok esetében: egy Oscar-jelöltként emlegetett alkotásról vagy színészről mindenki csak az Oscar szót jegyzi meg és önkéntelenül a legnagyobbak között tartja számon.

A Nobel-zsűri úgy büntetné a szószátyár javaslattevőt, hogy kegyetlenül törli a listáról a javasolt nevét. Mondjuk, ez praktikus eljárás, ugyanis még csak februárral végeztünk-forma ebből az évből, de a zsűri asztalára már 198 író jelölése került, köztük 36-ot most első ízben jelöltek a rangos kitüntetésre. (Hatvanegy jelölést eleve elutasítottak…) Elgondolhatjuk, hogy 2015 őszéig még jócskán duzzadhat ez a lista…

Elvben ez mind szép és jó. S talán igazságos is így. (Ha van egyáltalán igazság a Nobel körül…) Csakhogy a gyakorlat mondja majd ki a végső szót. Én pedig elkélpzelem, hogy javasolok valakit Nobel-díjra, mondjuk éppen X-et, aztán a kellő pillanatban interjút adok (vagy nem adok, de súgok) Y lapnak, hogy X esélyes az idei Nobelre. Ez aztán a Nobel-zsűri fülébe jut (lesz aki besúgja), az elnöki szózat alapján X-et törlik  a listáról (nem világos, hogy ha X-et netán más is javasolta, de csak én kotyogtam róla, akkor csak az én javaslatom úszik, vagy a másiké is, aki viszont nem szivárogtatott ki? – ez itt egy joghézagnak tűnik), szóval X volt-nincs a listán, ez valamiképpen a tudomásomra jut (vagy nem?), és akkor én ezt szivárogtatom tovább, hogy X az az író, akit töröltek a Nobel-díj listájáról. Tehát X ezáltal egy üldözött, egy disszidens, egy megrövidített ember, és erre mindjárt feléje fordul a világ szimpátiája, s neve ha akarjuk, ha nem, örökre összefonódik a Nobel-díjjal.

Szóval, tisztelt Nobel-zsűri- hát nincsen menekvés?!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése