2014. május 9., péntek

Tankönyvbe kerülten (?!) -

- furán érzi magát az ember. Még akkor is, ha az a tankönyv csak kísérleti, vagyis egy a sok közül, amelyek szerzői szerencsét próbáltak megkapaszkodni az állam emlőin. S ha ez sikerült, akkor jön a gyakorlati próba: állják-e az oktatás sarát?

Fűzfa Balázs irodalomtörténész tankönyvei az elsimertek közé tartoznak. Nem klasszikus értelemben vett tankönyvek: inkább megvilágítják, körbepásztázzák a nagy témákat - ahelyett, hogy felöltöztetnék a nagy nemzeti sémákat.

Rég kikerültem a tankönyvek kényszerű köréből: gyermekeim felnőttek, az iskolák már többszörösen is csak emlék formájában élnek bennem. Teljességgel véletlenül bukkantam az interneten Fűzfa Balázs irodalom_11 \ tanári útmutató című füzetére, amely azt magyarázza el, miként használják fel az oktatók/tanárok az őáltala irodalom_11-nek elnevezett tankönyvet. Amely nagyobb részt a huszadik század eleji magyar irodalom alkotóit és jelenségeit tárgyalja. Ebben olvastam az alábbi mondatot:

"A szerelmi költészet megújítása című tanulmány (104–106. oldal), Cseke Gábor Milos könyve-részlete (105. oldal) és Borbás Tibor gyönyörű szobra (107. oldal) együtt szeretnének valami nagyon fontosat elmondani Ady Endre költészetéről s arról, hogy ettől a személyiségtől nemcsak versszépségek, hanem önmagunk vállalásának felelőssége és örök kötelezettsége is minden (élet)korban megtanulható. (2 óra)"

Hirtelen megdobbant a szívem, de el is szégyeltem magam, mert az istennek sem emlékeztem, mit írhattam én tíz évvel ezelőtt olyasmit, ráadásul egy internetes naplóban, ami klasszikusok sorai mellé, tankönyvbe illeszthető? Szerény eszközeimhez mérten nyomozni kezdtem a 2009-ben kiadott tankönyv után (Krónika Nova Kiadó), amit végül is Kelemen Katalin segítségével a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Könyvtár egyik munkatársa talált meg állományukban s fénymásolta ki az idézett oldalakat. Én pedig nagy büszkén ide biggyesztem őket, klasszikussá válásom első szerény, de biztos jeleként...





2 megjegyzés: