(Az idei halottak napja táján rámjött, hogy a napok hangulatát rendre rövid versbe foglaljam. Máig ennyi gyűlt össze belőlük...)
Sodorja, pödri…
sodorja, pödri, nyűvi a fagy a fákat
levelet morzsol, lombot szaggat, a világra támad
engem is meggyötör, míg dermedve nézem:
fényes páncélja miként von be egészen
Rajzszöggel rögzített
A templomajtó vedlett fáján
rajzszöggel rögzített
poros papírlapon
fakuló betűkkel
a működés rendje
istentisztelet ettől eddig
imahét ekkor és ekkor
adományokat itt és itt fogadnak
egy szó sem a feltámadásról
Jéghideg kripta
a feltört kriptában jéghideg
a lángot megfojtja a szél
ne sajnáld az öröklakót
– az reszket aki él
Borodat kimérték
Kőszegremetei barátom, néhai Sike Lajos emlékére
szárnyas pinceajtód
a világra ásít,
kéngőzös homályban
Lajosom, te állsz itt,
kezedben a kancsó
– újbor? óbor benne? –
némán rámköszöntöd,
ezzel is üzenve:
“Borodat kimérték,
tiéd minden cseppje,
míg az aljáig érsz,
életed van benne.”
Örökpasztell
pasztellhamvas szürke égen
nem is tegnap nem is régen
minden sima s egész télen
ólmos napok ingalját nézem
Magát görgető
Elekes Fricinek, szeretettel
magát görgető sziszifuszként
járom a lápot
hol van már a vágyott magasság
süppedő mélységekből
rángatom ki néha
magam
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése