Roskadó karosszék (4)

Pár hónappal ezelőtt még "időszerű" volt megidézni Ginsberg szellemét, hiszen az 1968-as világfordulatban az ő Üvöltés-e is jócskán hallatszott, s hallatszik azóta is - jól-rosszul, mikor hogy.
Hát akkor lássuk a medvét!
Markó Béla 2018-ban megjelent új verseskönyvét (Bocsáss meg, Ginsberg) a tabukat döntögető, szókimondó, "Május Királyának" nevezett Allen Ginsberg szellemisége lengi be. Persze, a Markó-féle költészetnek, a szókimondás dacára, lírai tartása van (ahogy az elő van írva - cum scrie la carte), viszont olyan dolgokat kotor fel tudatának, eszmélésének múltjából, amiket mostanig nem igen volt erdélyi költőnek késztetése kimondani.
Sokáig lehet vitatkozni arról, hogy a valódi költészet szentté avathat-e bármilyen fogalmat, gondolatot, bármilyen tárgyat, de Ginsberg legmélyebb meggyőződése szerint kivétel nélkül minden szent, még a test legordinárébb részei is... (Lábjegyzet az Üvöltéshez)
Eörsi István, aki 1984-ben A leples bitang címmel Ginsberg-kötetet állított össze s fordított az Európának, 1990-ben Cserépfalvinál adja ki a kötetből kitanácsolt tabudöngető darabokat, köztük az Üvöltés magyarítását is. (Allen Ginsberg: Május Királya). A könyv végén Utószó helyett: Ginsbergékkel, Debrecenben - a fordító már a rendszerváltás utáni felolvasókörútjukról, irodalmi találkozóikról ír, s megemlíti: "Induláskor Ginsberg meg is kérdezte, hogy milyen jellegű és méretű botrányt tartok hatósági szempontból még elviselhetőnek. Azt feleltem neki, hogy ezt az ő döntésükre bízom, ők is tudják, hogy milyen politikai és szexuális taburendszer alakult ki a világnak ezen a részén, rám mindenesetre nem kell tekintettel lenniük. Válaszom őszinte volt, de azért nem bánnám, ha ép bőrrel megúsznánk ezt a debreceni kiruccanást. A „tabu" szóra Ginsberg rögvest megkérdezte, hogy a „fuck" és „cock" szó magyar megfelelője miért hiányzik többnyire verseinek magyar fordításából - ő ugyanis már az első napon megtudakolta e szavak magyar jelentését, és megállapította, hogy más szavak - mint hallja, képes kifejezések - szerepelnek a szóban forgó helyeken. Én az ország feudalizmusban gyökeredző katolikus hagyományaira hivatkoztam, amelyeken, átütő polgári forradalmak híján, még a polgári radikalizmus sem tudott rést ütni, és amelyekhez minden kormányzat, még ha forradalmi ideológiát vall is magáénak - a békesség kedvéért és talán belső hajlamból is, alkalmazkodik."
Az Eörsi könyvet nem lehet egy-két óra alatt átböngészni, tanulságait leszűrni. Tény, hogy a fergeteges Ginsberg-versek mellett találtam szelíden fanyar verset is, ami közelebb áll lírai ízlésemhez, ezért ezt idézem:

Allen Ginsberg: AZOK KETTEN
ThoseTwo

Így szólt a fa
Nem szeretem azt a fehér kocsit alattam,
benzintől bűzlik
Mellette egy másik fa így szólt
Mindig nyavalyogsz
idegbeteg vagy
abból is látszik, ahogy gömyedezel.


1981. július 6. 20 óra

Érzem ugyanakkor, hogy ilyen szempontból Markó se sokkal különbözik tőlem, s bár Ginsberget idézi, nem szalad el vele a ló: múltunk ótvarras, gennyes, véres, elszutykosodott vétkeit és pillanatait úgy idézi föl egy-egy döbbenetes versében, hogy abból mégis csak összehangzik egyfajta "üvöltés" - de már idézhető, szavalható, mondható. És XXI. századi.

Markó Béla:
TÉLVÉGI ZSOLTÁR

Izzadságtól szaglik
s guberál az Isten,
ha már nem segít más,
hogy magán segítsen,

kenyérmaradékot,
félig ivott kólát,
formátlan tartalmat
s tartalmatlan formát,

mocskos a szakálla,
fekete a körme,
a kóbor ebek is
meghőkölnek tőle,

áporodott szilvát,
meglöttyedt barackot,
gyűjti piszkos zsákban
a pillepalackot,

turkál a világban,
mint koszos kukában,
evés előtt tesz-vesz 
az evés utánban,

mindent újragondol, 
mindent újratermel, 
abból él, amitől 
meghalna az ember,

éjszaka kilopja 
dögkútból a dögöt, 
mert ami romlandó, 
csak az lehet örök,

csak abból teremthet 
új kutyát vagy macskát, 
a fű közé tücsköt 
s a tóba halacskát,

nyálban, gennyben, húgyban,
kotor a szemétben, 
patkány tükröződik 
véreres szemében.

Guberáló Isten 
odafent a mennyben, 
hányszor használtad már 
minden egyes sejtem?

Hányszor rejtettél már 
szakadt tarisznyádba,
 hányszor hajítottál 
vissza a világba?


Hányszor volt tél eddig? 
S tavasz is már hányszor? 
Ismét nő a kertem 
saját anyagából.

(Markó Béla. Bocsáss meg, Ginsberg. Versek. Kalligram, Budapest, 2018)

Roskadó karosszék (3)

Végre egy könyv, amit a csíkszeredai antikváriumban nem könyöradományért vásárolhattam. Eszmei értéke: óriási, hiszen Rilke verseit tartalmazza, Kányádi Sándor tolmácsolásában és (néhai) Plugor Sándor eredeti illusztrációival (amelyek kissé a Szilágyi Domokos-féle Öregek könyvére emlékeztetnek.) Viszont csenevész, vékonyka könyv, olcsó, gyatra papíron, még gyatrább nyomással, a papíron majd mindenütt átüt az elmázolódott, feltehetően takarékosság miatt felhígított nyomdafesték. 
Viszont az ára ugyanúgy 1 lej, mintha a mellette lévő Váci Mihály válogatott verseit tettem volna a táskámba;
ezt is, azt is csak ennyiért viszik (ha viszik).
A Rilke kötet, úgy tűnik, nem illett bele az 1989 (a rendszerváltás) előtti irodalompolitikába, vagy csak az volt a baj, hogy a rendszerváltással nagy hiátus állt be a könyvkiadásban (-nyomtatásban), pontosabban egyfajta szellemi-üzleti zűrzavar, mert a kiadók, s köztük a Kriterion is, a leállított, cenzúrán fennakadt korábbi köteteket szerették volna gyorsan piacra dobni, mellette viszont produkálni kellett valami újat is. 
Tudja a fene, hogy történt, tény, hogy Rilke Herbst/Ősz. Tíz lap a képek könyvéből c. füzetnyi válogatása 1990-ben jelent meg, kétnyelvű kiadásban, 5000 példányban, 8.50 lejes árban, most meg itt van a karosszékemben, időnként belelapozok és azon gondolkodom, mi késztethette a szerkesztő Egyed Pétert, hogy:
1. elvégezze a válogatást (netán a fordítóra bízta?)
2. megrendelje az illusztrációkat
3. kihegedülje a fordítást.
(Meglehet, a válaszok pofonegyszerűek e kérdésekre, de aki illetékes lenne megadni, már nem teheti meg...)

Tény, hogy a Képek könyve Rainer Maria Rilke egyik meghatározó műve, mely korszakot nyitott költészetében - de erről itt olvashatni bővebben, nincs miért mások mondatait ismételgetnem... S hogy miért ebben a válogatásban és ilyen sorrendben kerültek a vékonyka kétnyelvű kötetbe, legyen a könyvkiadás megfejtetlen, örök titka. Mi lapozzuk fel és értékeljük a benne található nagy szellemek találkozását... (Egy biztos: nem ettől roskad az a karosszék.)

*

Iniciálé / Initiale 

Oszd a szépséget, pazarold, 
szótlanul, számolatlan. 
Hallgatsz, megszólít: Nézd. vagyok. 
S végül mindenből rádragyog, 
ezernyi árnyalatban.

Elalvás előttre / Zum Einschlafen zu sagen

Szeretnék valakit becézni,
ülni és lenni valakivel,
téged szeretnélek dallal igézni
és álomba ringatni el.
Szeretnék az egyetlen lenni, aki
tudná: hideg volt az éj.
Szeretnék rádfigyelni s odaki:
mit mond a Mindenség s a Mély.
Az órák egymást hívó hangja bong, 
látni az Idő fundamentumát. 
És lenn egy idegen bolyong,
és riaszt idegen kutyát.
Mögötte csönd. Nagyra tárt
szemem rád zárom, köréd;
szelíden őriz s mindjárt elbocsájt,
ha valamit megmoccant a sötét.

Magány / Einsamkeit

A magány olyan, mint a régen 
készülő eső, alkony ellenében 
a tengerből kél s át a messzi réten 
honába föl, az ég felé tolul. 
S az égbe érve a városra hull.

Megáll a semmilyen órán, szemelget,
mikor hajnalba fordul minden utca,
s mikor a test, amely semmit se lelt meg,
csalódva búsan magát félrehúzza;
mikor egy párnak gyűlöletbe fúlva
hálniok mégis egy ágyban, együtt kell:

a magány akkor elfoly a vizekkel…

Szorongás / Bangnis

A hervadt erdőn egy madársikoly, 
értelmetlenül száll a hervadt erdőn. 
És egy ideig mégis úgy honol 
a gyűrűződő bús madársikoly, 
akár egy tágas ég a hervadt erdőn. 
Minden e kiáltásba csillapul:
hangtalan terül a környék alája,
s mintha a vad szél is belejuházna, 
belesápad a perc, mely élne még, 
s mintha a dolgok sejtenék e csendben: 
meg kell és meg fog halni minden, 
magából messze szállva.

A Szent /Die Heilige 

A nép szomjazott, s akkor az egyetlen 
nemszomjazó lány indult, hogy epedten 
váró népének vizet esdene. 
De a fűzág kezében rezzenetlen 
maradt s az út már gyötörte a lányt, 
s csak őrá gondolt kétségbeesetten: 
a sápadt fiúra, kivel egy esten 
szemük sejtetőri egymásra talált. És akkor a fiatal fűzfaág 
szomjas állatként görbült le eléje: 
már vérében virágzón ment tovább, 
s alatta mélyen zubogva a vére.

Strófák / Strophen

Valaki van, ki mindent kézbe vesz,
s mint ujja közt a homokot lepörget.
Kiválasztja a legszebb királynőket, 
fehér márványból faragtatja ki, 
fekteti csöndes köpeny költeménybe 
s oldalukra, egyazon kőbe vésve, 
király uruk is odafekteti.

Valaki van, ki mindent kézbe vesz, 
hogy mint a rossz harangot törje-verje. 
Ő nem idegen, mert a vérben van — 
az életünk hol megáll, hol rohan. 
Nem hihetem, hogy igazságtalan; 
bár annyi rosszat hallani felőle.

Őszi nap / Herbsttag

Beteljesült. Bő nyár volt s vége van. 
Vond árnyaid a napórákra némán 
s fújjon a rónán újra szél, Uram.

Rendeld a még éretlent: érjenek; 
adj bár kétnapi délies verőt még, 
sürgess tökélyre és nyilazz a tőkék 
nehéz borába végső édeset.

Kinek most nincs, nem épít házat már. 
Ki most magányos, lesz hosszú időre, 
olvas, hosszú levéllel bíbelődve
virraszt, s riadtan meg-megállva jár 
a fák alatt, ha lombra lomb süvölt le.

Ősz / Herbs

A lombok hullnak, hullnak, mintha fönt 
a messzi égnek kertje hervadozna, 
nemet legyintve hullnak mind halomba.

S a csillagok köréből elbolyongva 
magányba hull a súlyos éji Föld.

Mi mind lehullunk. Nézd emitt e kart. 
S amott a másik: hullva hull le minden.

De egyvalaki végtelen szelíden 
minden lehullást a kezébe tart.

Őszutó / Ende des Herbstes

Látom, mint változik
egy idő óta minden.
 Valami munkálva serken, 
gyilkol, sajnálkozik.

Minden kert napra nap
másabbat ölt magára; 
a sárgulók lassudan sárga 
színre váltanak: 
utam be messze vitt!

Most a fasor kopárlón 
üres útjait járom. 
Majdnem tengerig tárón 
engedi magát látnom 
a komor tilalmas ég.

Záróvers / Schluszstück

Nagy a halál. 
S mi az Övéi:
víg mosolyok.
Életünk teljében, mikor élni
kezdünk remélni —

belénkzokog.

*

(Megjegyzés: az illusztrációkból csak válogattam; a reprodukálás minősége a nyomdai kivitelezés lelkén szárad...)

Verses napló 2

Létrán ülve

létrán ülve
lóg a lábam
lefelé

könyvet lapoz
úri kedvem
tehetem

álmodom tán?
- betűk hullnak
szitálva

felmarkolnám
valamennyit
- hiába


Futottam egyszer…

futottam egyszer
már nem tudom miért

valami elől vagy
valamiért

vagy csak úgy ahogy a szél
szalad

s hirtelen felborzolja
a hajad

ő megteheti
hiszen szabad

Verses napló 1

(Az idei halottak napja táján rámjött, hogy a napok hangulatát rendre rövid versbe foglaljam. Máig ennyi gyűlt össze belőlük...)

Sodorja, pödri…

sodorja, pödri, nyűvi a fagy a fákat
levelet morzsol, lombot szaggat, a világra támad
engem is meggyötör, míg dermedve nézem:
fényes páncélja miként von be egészen


Rajzszöggel rögzített

A templomajtó vedlett fáján
rajzszöggel rögzített
poros papírlapon
fakuló betűkkel
a működés rendje
istentisztelet ettől eddig
imahét ekkor és ekkor
adományokat itt és itt fogadnak

egy szó sem a feltámadásról


Jéghideg kripta

a feltört kriptában jéghideg
a lángot megfojtja a szél
ne sajnáld az öröklakót
– az reszket aki él


Borodat kimérték
Kőszegremetei barátom, néhai Sike Lajos emlékére

szárnyas pinceajtód
a világra ásít,
kéngőzös homályban
Lajosom, te állsz itt,

kezedben a kancsó
– újbor? óbor benne? –
némán rámköszöntöd,
ezzel is üzenve:

“Borodat kimérték,
tiéd minden cseppje,
míg az aljáig érsz,
életed van benne.”


Örökpasztell

pasztellhamvas szürke égen
nem is tegnap nem is régen
minden sima s egész télen
ólmos napok ingalját nézem


Magát görgető
Elekes Fricinek, szeretettel

magát görgető sziszifuszként
járom a lápot
hol van már a vágyott magasság

süppedő mélységekből
rángatom ki néha
magam

Verseim a Székelyföld folyóirat 2017 júliusi számában

Fekete Vince a szavának állt és a csikszeredai folyóirat idei júliusi számában az alábbi verseimet válogatta be, hozzá eljuttatott Koholt mesék cimű kötetem első változatából (a második, bővitett szövegváltozat azóta a Polis kiadóhoz került).


Cseke Gábor: Versek

NEM ÍROK LEVELET AFRIKÁNAK

Valamikor gyermekkoromban szívesen írtam volna
szerelmes levelet Afrikának
akit gyönyörű ébenfekete
afro-fizurás lánynak
képzeltem

de ugyanígy írtam volna
Lollobrigidának
két világszép kebel büszke
tulajdonosának

de nem tudtam a címeket
ahová leveleimet küldhetném
s a levélírás elmaradt

azóta jócskán
meggondoltam magamat

és nem írok levelet Afrikának
mert már odalett a szerelmi láz
és tudom: Afrikának mindegy
hogy egy levéllel több
vagy kevesebb

olyan sok testén-lelkén
a seb
hogy nem is törődik velem
de persze fiait-lányait
azért elküldi felénk
zenével tánccal
mindenféle bizsuval
reménnyel
mítoszokkal és istenekkel

már csak a sivatag hiányzik motyójukból
és a szavanna
az oroszlánbőgés
a Kilimandzsáró
és a szafari

no meg a gyémántmezők

de azok
túlságosan délen vannak
úgyhogy
végleg
lemondok róluk is


CSAK A SZŐLŐT

még roskadoztak a szilvafák
a szomszéd kertjében a szögesdróton
át kilestük miként hasadnak
boldogan a túlérett gyümölcsök
a férgek neszezését is hallani
véltük csak az a drót
csak a dróton azok a szögek
ne lettek volna különben
szívből utáltuk a szilvát mi
a szőlőt szerettük igazán


MÓKUSHAJNAL

mókus inal át hajnalomon
szökellve bátran könnyedén
akár egy dallam ütemébe zártan
hogy inal!
bokortól bokorig
a csönd tisztásán keresztül
az alig kiserkent tavaszi gyepen
futás közben még vissza-visszanéz
követem-e
nyomába szegődnék de jaj ha elijesztem
oly kedves törékeny
annyira önmaga
megfoghatatlan
talán ígéret
talán sosemvolt éjszaka
tébolyult álom emlékűzés
huncut varázslat
maga a menekülő szándék
volt nincs
a bujdosó bánat


MÁS BOLYGÓRÓL

eső pereg mintha valaki a kaput
verné félénk bizonytalan ütésekkel
kopp kopp kopp
itt vagyok ásít a közelgő
éjfél s nem kérdi beengedem-e jön
megkondítja az órát még motyog valamit
a kései vonatokról a kerítésen macska
képében fürgén átszalad majd szöszmötölő
sünné változik a villám fényénél a füvön
áll már a víz a tócsák hidegek a kerítés
árnya a falra vetül úgy osonunk egymás
felé dobogó szívvel hideg verítékkel a
 hónunk
alatt mint akik más-más bolygóról
szálltak alá


ÖRÖKMOZGÓ

jókora célcsomaggal a hónom alatt
indulok fölkeresni a Találmányi Hivatalt
hatvan esztendőm simán elszaladt
de még sose kerestem föl a Találmányi Hivatalt

sose késő biztatom magam és kérdem ott meg itt
merre vegyem az irányt mindenki bátorít
csak balra tessék aztán meg jobbra a harmadik
utca ott egy udvaron át egy fal résén átbújik

majd öt betonoszlopot számol meg nem négyet
nem is hatot ott előre megy ez a lényeg
és ahol az ablakokban oly derűsek a fények
akkor már közel járok és biztos odaérek

jókora célcsomaggal így hát felkerekedtem
a Találmányi Hivatalt ezennel célba vettem
csak mentem mentem szomjaztam és nem ettem
csomag a hónom alatt a hunyó nap megettem

nem mondom el mely kalandos utam volt
és a csomaggal közben mennyi baj volt
elértem végre a hivatali ajtót
ahol egy derék major domus parkolt

kifaggatott hogy mely járatban lennék
és hogy ki küldött kihez igyekeznék
mihez kívánjon sikert jószerencsét
szeretem-e a borsót meg a lencsét

válaszom csöppet se volt tétova
a Főnökhöz igyekszem s azért épp oda
mert ebben a pakkban van a Lényeg
amire aztán rájön a Védjegy

aztán egyszer csak ott állok balgán
a jólfésült hivatalvezető balján
aki a Főnökhöz diszkréten bevezet
elrebegi közben a nevemet

a Főnök felnéz és én akkor látom
hogy ő a gyermekkori jó barátom
és ő is megismer és nagy a vigasság
begyűl az egész hivatali tagság

pezsgő kerül és a dugók kilőnek
a célcsomaggal soká bíbelődnek
lefejtik bontják és mindenki nézi
milyen szerkentyűt hozott ez a „krézi”

mondom hogy örökmozgó nem várt meglepetés
az arcokra fagy a kaján nevetés
s azóta is csak figyelik igazat szóltam?
a masina jár meg nem áll jól van

Kölcsönsorok: Lia Faur

Sz. Szoborsinban (Arad m.). Az aradi Vasile Goldiş Nyugati Egyetem oktatója, az Arca című folyóirat szerkesztője. E lapban közölte első verseit 2002-ben. Ugyanakkor jelent meg első kötete (Exerciţiu de striptease - Vetkőzési gyakorlat, 2002). További kötetei: Piele de imprumut (Kölcsönbőr, versek, 2009), Eşichier (Sakktábla, párbeszédek Ştefan Foarţăval, 2012).


A nevem
(Numele meu)

rámtör a szomorúság
az esőben útban a Romana-tér felé
a hideg akár a befőttesüvegek közti űr
egy szál rokonom sincs már
rendre mind oda lettek
az elvadult temetőkben
elfüvesedett kertekben
senki se gyomlál már fölöttük
az emberek meghalni mentek
mint a vágóhídi bárányok
gondolván hogy majd továbbmentem a nevüket
de nekem így is nehéz nap nap után esőben
a Romana-tér felé
miközben a gépkocsik lefröcskölnek az út szélén
bármilyen óvatos legyek
a kutyák meg csak úgy megmarnak
csak a nevük az ami rám maradt
az egész fiatalság és a gyermekkori szagok
a halál előtti gondolatok
az ő esőköpenyébe rejtőztek
mely áttetsző mint a kocsonya
úgy óvom kopott esernyőmmel
a varródobozba zárt szerelmemmel
kerékpárral tekerem az útjelzők között
angyalként szárnykeresőben

mă cuprinde tristeţea
mergând prin ploaie spre Piaţa romană
e un frig ca între două borcane goale
nu mai am nicio rudă
toate s-au dus una câte una
prin cimitire împădurite
prin grădini pline de iarbă
nimeni nu le mai smulge buruienile
oamenii s-au dus să moară ca mieii la tăiere
crezând că eu voi purta mai departe numele lor
dar şi aşa mi-e greu zi de zi prin ploaie
spre Piaţa romană
când maşinile mă stropesc la marginea trotuarului
oricât de cuminte aş păşi
iar câinii mă muşcă fără motiv
numele lor este tot ce mi-a mai rămas
toată tinereţea şi mirosurile copilăriei
toate gândurile dinaintea morţii
se regăsesc în pelerina lui de ploaie
transparentă ca o gelatină
pe ea o apăr cu umbrela mea ponosită
cu dragostea mea închisă în cutia de nasturi
pedalând cu bicicleta printre jaloane
ca un înger în căutare de aripi

Füvek ölelésében
(Înfăşurat în ierburi)

rejtőzz el a senki kertjében
és szenderedj el végleg
elnyúlva kitalált koporsóban egy fa árnyékában
elfáradtam miként valamennyi asszony akik
mindegyre nyúlánk férfiakat szülnek lábujjaik körme
szétszaggatja a méhüket
sprőd hajú férfiak akik megvénülnek odabenn
és még napklete előtt bomlásnak indulnak

rejtőzz el a senki kertjében
és nyeljen el a föld ott ahol a vakondok 
túr
te pedig vonszold a tested a föld mélyén
egerek meg egyéb néma és vaksi
lények között
éld át egycsapásra a fa és rólad kinőtt fű 
életét
feszülő életed akár egy gyökér mely bárhogy akarnád
kitéphetetlen

rejtőzz el magad elől egy elhagyott kertben
ahol csak lépteid maradnak utánad
a lágy és nedves földbe ragadva

să te ascunzi într-o grădină a nimănui
şi să adormi până la sfârşit
întins într-un sicriu imaginar ia umbra unui copac
am obosit cum obosesc toate femeile care
nasc mereu şi mereu bărbaţi înalţi ce le distrug uterul
cu unghiile de la picioare
bărbaţi cu părul aspru care îmbătrânesc în ele
şi intră în putrefacţie înainte de răsăritul soarelui

să te ascunzi într-o grădină a nimănui
şi să te înghită pământul în locul unde cârtiţele îşi sapă
muşuroaie
iar tu să îţi târăşti trupul pe sub pământ
alături de şoareci şi alte vieţuitoare
mut şi orb
să trăieşti deodată viaţa copacului şi a ierbii de deasupra
ta
viaţa ta întinsă ca rădăcina care nu vrea să se desprindă
nici în ruptul capului

să te ascunzi de tine într-o grădină a nimănui 
unde doar paşii rămân în urma ta 
adânciţi în pământul moale şi umed


Matrjoska-asszonyok
(Femei Matrioşka)

végtére is a növény oly természetes
eljön a pillanat amikor növekedni kezd
megvastagszik szerteágazik
rovarokat zabál és az ágy szélén virágba borul
akkor mohón körülölel
és nincsen fölötte semmi hatalmunk
tavaszok vonulnak át ingeden amit örökké magamra öltök
benne a férfi szaga aki a kályhasutban
alszik
üvegszerű madarak csőrükben az égre emelnek
ruháim a világ egyik végétől a másikig kiterítve
sorban távíródrótra aggatva
láthatod miként öltik fel az asszonyok őket
mily fura hogy Matrjoska-babákra hasonlítanak

în rest plantele sunt fireşti
au momentele lor când încep să crească
să se îngroaşe să se întindă
înghit insecte şi înfloresc pe marginea patului
ne cuprind atunci lacom
şi noi nu avem nicio putere
trec primăveri peste cămaşa ta pe care o îmbrac mereu
în ea e mirosul pielii bărbatului care doarme la gura
sobei
ne cuprind păsări sticloase în cioc şi ne ridică la cer
rochiile mele se întind de la un capăt la altul al lumii
înşirate pe-o sârmă de telegraf
vezi cum se îmbracă femeile în ele
şi e ciudat cum seamănă cu păpuşile Matrioşka

Cseke Gábor fordításai

[Forrás: Vatra, 2014/4-5.]

Újabb kettő

Hóba írt vadnyom


felhő ül felhő hátán
ki van felül ki alul
sörbe fojtott malátán
hízik ma fent az Úr


haja enyém lehetne
ritkás és oly fehér
hogy pírját elfeledve
színét veszti a vér


folyna s épp csak szivárog
már-már elapadó
tollam is elérte az átok
kifogy a tinta fogy a szó


hóba írt vadnyomon lépve
némaságom még rádtalál
menekülj tőlem e képbe
mely előbb-utóbb összeáll


Valami okuláré?


kezemben ceruza. forgatom. mire jó?
ez itt papír. simogatom. fehér.
pohár. benne víz? benne a gyöngyök. felfelé.
láttam már? nem is tudom.


fény villan. az ablak nyitva.
szél fúj. valaki mond, mond. valamit.
azt hiszem hogy ez a cérnalaska.
vagy kitüntetés? csináltam valamit?


a zsebkendő. ott lent. a földön.
micsoda rendetlenség. itt élek én?
orrom alatt ez a nedves szivárgás.
te ott! miért nézel rám? a fotelben.


ezek a betűk egész jól sikerültek.
olvasnám de nem látok. furcsa.
valamit a szemem elé? de mit szoktam?
valami okuláré. vagy karalábé? de komolyan...


"csak az a vég csak azt tudnám"
sajnos nem emlékszem.