Egy esztendő a hétből

Szerkesztői levélként Ágoston Hugó közzétette a maszol.ro portálon azoknak az interjúknak a lajstromát, amelyek 2005 őszétől a papír ÚMSZ megszűnéséig a lap Színkép mellékletének első oldalán megjelentek, a jelenkori - kárpát-medencei - szellemi élet nagyjaival és napszámosaival. A lista azt hivatott demonstrálni, hogy milyen gigászi, folytatást érdemlő munka szakadt meg (bár érdemes lenne folytatni). Akinek van ideje, megszámolhatja, pontosabban hány témáról, alkotóról van szó összesen az elmúlt hét évet áttekintve, ezért itt is tanulmányozható az alábbiakban.


Már csak azért is, mert böngészése közben rájöttem, hogy több mint ötven írást magam hoztam tető alá (az illető tételeket kivastagítottam), ami azt jelenti, hogy az interjúk egy hetedét - a hétből egy kerek esztendőt! - személyesen biztosítottam a Színképnek. És ettől mindjárt egy kicsit más szemmel nézek magamra...

Interjúk a Színképben 2005-2012 között:

2005


2005. 10. 01-02: Bächer Iván

2005. 10. 08-09: Domokos Géza 

2005. 10. 15-16.: Markó Béla 
2005. 10. 22-23: Selmeczi György 
* 2005. 10. 29-30: Márton Árpád (festőművész, Csíkszereda) 
2005. 11. 05-06: Cselényi László 
2005. 11. 12-13: Kárp György (Marosvásárhely) 
* 2005. 11. 19-20: Andrassew Iván 
2005. 11. 26-27: Szabó T. Anna & Dragomán György 
* 2005. 12. 03-04: Tőzsér József & Kozma Mária (Csíkszereda) 
2005. 12. 10-11: Lőwy Dániel 
2005. 12. 17-18: Bocsárdi László 
2005. 12. 24-25: Holger Fischer 
2005. 12. 31. – 2006. 01. 01: Farkasházy Tivadar 


2006


2006. 01. 07-08: Sebestyén Spielmann Mihály (Marosvásárhely) 
* 2006. 01. 14-15: Szávai Géza 
2006. 01. 21-22: Demeter András István 
2006. 01. 28-29: Háy János 
* 2006. 02. 04-05: Szabó András (Csíkszereda) 
2006. 02. 11-12: Kovács Levente (Marosvásárhely) 
2006. 02. 18-19: Beke Mihály András (portré) 
2006. 02. 25-26: Szabó József (Ódzsa) 
2006. 03. 04-05: Vári Attila 
* 2006. 03. 11-12: Gaál András (Csíkszereda) 
2006. 03. 18-19: Darvay Nagy Adrienne 
2006. 03. 25-26: Kallós Zoltán 
2006. 04. 01-02: Buffó Rigó Sándor (Budapest) 
2006. 04. 08-09: Balogh József (posztumusz) 
2006. 04. 15-16: Csire József (Bukarest) 
2006. 04. 22-23: Kedei Zoltán (Marosvásárhely) 
2006. 04. 29-30: Henning János (Sepsiszentgyörgy) 
2006. 05. 06-07: Mattis-Teutsch Waldemar (Brassó) 
* 2006. 05. 13-14: Ádám Gyula (Csíkszereda) 
2006. 05. 20-21: Balázs Attila (prózaíró, Délvidék) 
2006. 05. 27-28: Thuróczy Katalin (Budapest) 
* 2006. 06. 03-04: Sára Sándor (Budapest) 
2006. 06. 10-11: Sebő Ferenc (Budapest) 
2006. 06. 17-18: Ütő Gusztáv (Sepsiszentgyörgy) 
2006. 06. 24-25: Pálfi György (Budapest) 
2006. 07. 01-02: Láng Gusztáv 
* 2006. 07. 05: Oláh István (Székelyudvarhely) 
* 2006. 07. 19: László Ferenc (Kolozsvár) 
2006. 08. 02: Kolozsvári Puskás Sándor (Marosvásárhely) 
2006. 08. 16: Hizsnyan Géza (Szlovákia) 
2006. 09. 09-10: Berecz András (Budapest) 
* 2006. 10. 14-15: Kenéz Ferenc (Budapest) 
2006. 11. 04-05: Vofkori László (Székelyudvarhely) 
2006. 12. 09-10: Márton László (Budapest) 


2007


2007. 01. 06-07: Terézia Mora (Németország) 
2007. 01. 13-14: Szélyes Ferenc (Marosvásárhely) 
* 2007. 01. 20-21: Márton László (Gyergyószentmiklós) 
2007. 01. 27-28: Beke György (posztumusz) 
2007. 02. 03-04: Dieter Drotleff (Brassó) 
 * 2007. 02. 10-11: Tőzsér László (Csíkszereda) 
2007. 02. 17-18: Balázs Imre József (Kolozsvár) 
2007. 02. 24-25: Kátai István (Magyarország) 
2007. 03. 03-04: Horváth Andor & Kovács Kiss Gyöngy 
* 2007. 03. 10-11: Gyarmati Zsolt (Csíkszereda) 
2007. 03. 17-18: Beke Mihály András (tematikus) 
2007. 03. 24-25: Kincses Elemér (Marosvásárhely) 
2007. 03. 31. – 04. 01: Spiró György (Magyarország) 
* 2007. 04. 07-08: Egyed Ákos (Kolozsvár) 
2007. 04. 14-15: Bréda Ferenc (Kolozsvár) 
2007. 04. 21-22: Pika Nagy Árpád (Magyarország) 
2007. 04. 28-29: Török Imre (Németország) 
2007. 05. 05-06: Pablo Urbányi (Argentina) 
2007. 05. 12-13: Podmaniczky Szilárd (Magyarország) 
* 2007. 05. 19-20: Burus János (Csíkszereda) 
2007. 05. 26-27: Ioan Gyuri Pascu (Bukarest) 
2007. 06. 02-03: Sebestyén Aba (Marosvásárhely) 
* 2007. 06. 09-10: Daczó Katalin (Csíkszereda) 
2007. 06. 16-17: Kántor László (Kolozsvár – Budapest) 
* 2007. 06. 23-24: Bangha Imre (Csíkszereda – Oxford) 
2007. 06. 30 – 07. 01: Esterházy Péter 
2007. 07. 07-08: Hadnagy Miklós (Sepsiszentgyörgy) 
2007. 07. 14-15: Szűcs László (Nagyvárad) 
2007. 07. 21-22: Szabó Tibor (Sepsiszentgyörgy) 
2007. 07. 28-29: Szőcs Géza (Kolozsvár – Budapest) 
2007. 08. 04-05: Kántor Lajos (Kolozsvár) 
2007. 08. 11-12: Bú Renaut Ágota (Szatmárnémeti – Provence) 
2007. 08. 18-19: Szakáts István (Kolozsvár) 
2007. 08. 25-26: Anavi Ádám (Temesvár) 
* 2007. 09. 01-02: Cseke Gábor (Csíkszereda) 
2007. 09. 08-09: Szilágyi Zsolt (Sepsiszentgyörgy) 
2007. 09. 15-16: Péterffy Zsófia (Budapest) 
* 2007. 09. 22-23: Kocsis Francisko (Marosvásárhely) 
2007. 09. 29-30: Bajor Andor (fiktív) 
2007. 10. 06-07: Vargha Mihály (Sepsiszentgyörgy) 
* 2007. 10. 13-14: Molnár Attila (Csíkszereda) 
2007. 10. 20-21: Romsics Ignác (Budapest) 
2007. 10. 27-28: Parti Nagy Lajos (szerkesztett utánközlés az Erdélyi Riport nyomán) 
* 2007. 11. 03-04: Ferenczes István (Csíkszereda) 
2007. 11. 10-11: Vince Mátyás (Budapest) 
2007. 11. 17-18: Pál Antal (Bukarest) 
2007. 11. 25-26: Ady Endre (fiktív) 
2007. 12. 01-02: Jecza Péter (Temesvár) 
* 2007. 12. 08-09: Fodor Sándor (montázs máshol megjelent interjúkból) 
2007. 12. 15-16: Novák József (Marosvásárhely) 
2007. 12. 22-23: Czédly József (Bukarest) 
2007. 12. 27: Karinthy Frigyes (fiktív) 


2008


* 2008. 01. 03: Dávid Gyula (Kolozsvár) 
2008. 01. 11-12: Adamovits Sándor (Marosvásárhely) 
2008. 01. 19-20: Zsehránszky István (Bukarest) 
2008. 01. 26-27: – (Nyugat folyóirat 100 éve: tematikus összeállítás) 
2008. 02. 02-03: Béres András (Marosvásárhely) 
2008. 02. 09-10: Ágoston Vilmos (Budapest) 
2008. 02. 16-17: Heller Ágnes (Budapest) 
2008. 02. 23-24: Földes György (Budapest) 
* 2008. 03. 01-02: Szentes Zágon (Kolozsvár) 
2008. 03. 08-09: Kinde Annamária (Nagyvárad) 
2008. 03. 15-16: Gáspárik Attila (Bukarest – Marosvásárhely) 
2008. 03. 22-23: Gálfalvi György (Marosvásárhely) 
2008. 03. 29-30: Györffy András (Marosvásárhely) 
2008. 04. 05-06: dr. Kövér György (Bukarest) 
2008. 04. 12-13: Horváth Andor (Kolozsvár) 
2008. 04. 19-20: Kántor Lajos (Kolozsvár) 
* 2008. 04. 26-27: Biró A. Zoltán (Csíkszereda) 
2008. 04. 30: András Csaba (Máramarossziget) 
2008. 05. 10-11: Lendvay Éva (Bukarest) 
2008. 05. 17-18: Csép Sándor (Kolozsvár) 
2008. 05. 24-25: L. Simon László (Budapest) 
* 2008. 05. 30 – 06. 01: Zöld Lajos (Csíkszereda) 
2008. 06. 07-08: Jenei Imre (Nagyvárad) – foci EB tematikus lapszám 
2008. 06. 14-15: Frank Schumann (Németország – Kolozsvár) 
2008. 06. 21-22: Terényi János (Bukarest, leköszönő nagykövet)
2008. 06. 28-29: Venczel Péter (Kolozsvár) 
2008. 07. 05-06: Bács Lajos (Bukarest) 
2008. 07. 12-13: Szilágyi Domokos (fiktív) 
2008. 07. 19-20: Lányi Szabolcs (Csíkszereda) 
2008. 07. 26-27: Baán László (Budapest) 
2008. 08. 02-03: Márkus-Barbarossa János (Bécs–Kolozsvár) 
2008. 08. 09-10: Gabriela Szabó (olimpiai tematikus szám) 
2008. 08. 16-17: Öllerer Ágnes (Bukarest) 
* 2008. 08. 23-24: Barabási Albert-László 
2008. 08. 30-31: Dr. Spielmann András (Egyesült Államok) 
2008. 09. 06-07: Gábor Lajos (Lali) – Kolozsvár 
* 2008. 09. 13-14: Dr. Kuna Tibor (Csíkszereda) 
2008. 09. 20-21: Diénes Attila (Marosvásárhely – Magyarország)
2008. 09. 27-28: Podhorszky Gábor (Budapest) 
2008. 10. 04-05: Banner Zoltán (Magyarország) 
* 2008. 10. 11-12: Dr. Veress Albert (Csíkszereda) 
2008. 10. 18-19: Boros Zoltán (Bukarest) 
2008. 10. 25-26: Novák Ferenc (Budapest) 
2008. 11. 01-02: Mag Péter (Bukarest) 
2008. 11. 08-09: Kakucs Lajos (Németország) 
2008. 11. 15-16: Garzó Ferenc (Bukarest) 
* 2008. 11. 22-23: Jánó Mihály (Sepsiszentgyörgy)
2008. 11. 29-30: Gálfalvi Zsolt (Marosvásárhely) 
2008. 12. 06-07: Marton Melinda (Kolozsvár) 
2008. 12. 13-14: Csík János (Kecskemét) 
2008. 12. 20-21: Demian József (Sydney) 
2008. 12. 24: Karácsony Benő (fiktív) 


2009


2009. 01. 10-11: Józsa Erika (Sydney) 
2009. 01. 17-18: Karácsonyi Zsolt (Kolozsvár) 
2009. 01. 24-25: Devis Grebu (Párizs – Bukarest) 
* 2009. 01. 31. – február 1.: Sebő Ferenc (Budapest; függő szövegben, tematikus) 
2009. február 7-8: Jancsó Miklós (Kolozsvár) 
* 2009. február 14-15: Pomogáts Béla (Budapest) 
2009. február 21-22: Kuszálik Péter (Marosvásárhely) 
2009. február 28. – március 1.: Marius Tabacu (Kolozsvár) 
2009. március 7-8: Varga Imre (Budapest) 
2009. március 14-15: Rostás-Péter István (Kolozsvár) 
* 2009. március 21-22: Botár László (Csíkszereda) 
2009. március 28-29: Senkálszky Endre (Kolozsvár) 
2009. április 4-5: Tibor Fischer (London) 
2009. április 11-12: Kusztos Endre (Marosvásárhely) 
* 2009. április 18-19: Balázs Lajos (Csíkszereda) 
2009. április 25-26: Tompa Gábor (Kolozsvár) 
2009. május 1-3: Erdélyi Lajos (Marosvásárhely – Budapest) 
2009. május 9-10: Nagy Pál (Marosvásárhely) 
2009. május 16-17: Bretter Zoltán (Bukarest) 
2009. május 23-24: Iancu Laura (Budapest) 
2009. május 30-31: Pál-Antal Sándor (Marosvásárhely) 
2009. június 6-7: Jürgen Habermas (via Népszabadság) 
2009. június 13-14: Vígh István (Szatmárnémeti – Debrecen) 
2009. június 20-21: Visky András (Kolozsvár) 
* 2009. június 27-28: Balla Zsófia (Budapest) 
2009. július 4-5: Hunyadi László (Marosvásárhely) 
2009. július 11-12: Pálffy Tibor (Sepsiszentgyörgy) 
2009. július 18-19: Gheorghe Mureşan (Marosvásárhely) 
2009. július 25-26: Uray Péter (Budapest) 
2009. augusztus 1-2: Tófalvi Zoltán (Marosvásárhely) 
2009. augusztus 8-9: Kobzos Kiss Tamás (Budapest) 
2009. augusztus 15-16: Zakariás Zalán (Sepsiszentgyörgy) 
2009. augusztus 22-23: Rostás Zoltán (Bukarest) 
2009. augusztus 29-30: Deák Endre (Nagykároly) 
2009. szeptember 5-6: Makkai Lilla (Kisoroszi) 
2009. szeptember 12-13: Prőhle Gergely (Budapest) 
2009. szeptember 19-20: Kakucs Júlia Henriette (Németország) 
2009. szeptember 26-27: Simon Gábor (Kolozsvár) 
2009. október 3-4: Kiss János Botond (Tulcea) 
2009. október 10-11: Praznovszky Mihály (Magyarország) 
2009. október 17-18: Kozma István (Eger) 
2009. október 24-25: Osváth Jenő (Marosvásárhely) 
* 2009. október 31. – november 1: Hegedűs Imre János (Budapest) 
2009. november 7-8: Kántor Lajos (1956 utóéletéről) 
2009. november 14-15: Kötő József 
2009. november 21-22: Szodoray-Parádi Farkas (Szatmárnémeti) 
2009. november 28-29: Stefano Bottoni 
2009. december 5-6: Péter Hilda (Kolozsvár) 
* 2009. december 12-13: Gagyi József (Csíkszereda) 
2009. december 19-20: Lányi Szabolcs (Csíkszereda – tematikus beszélgetés , 1989. dec. – 2009. dec.) 
2009. december 25-27: Sz. Benedek István (Marosvásárhely) 
2009. december 31. – 2010. január 3.: Ráduly János (Kibéd) 


2010


2010. január 9-10: Kopacz Mária (Bukarest) 
2010. január 16-17: Meczner János (Budapest) 
2010. január 23-24: Kántor Péter (Budapest) 
* 2010. január 30-31: Ádám Katalin (Csíkszereda) 
2010. február 6-7: Orbán János Dénes (Kolozsvár) 
2010. február 13-14: Bogdán Zsolt (Kolozsvár) 
2010. február 20-21: Szőcs Péter (Szatmárnémeti) 
* 2010. február 27-28: Drótos László (Budapest) 
2010. március 6-7: Gyarmathy János (Marosvásárhely) 
2010. március 13-14: Kiss Balázs (Budapest) 
2010. március 20-21: Bács Lajos (Bukarest – a Márton Áron-miséjéről)
2010. március 27-28: Simonfy József (Szatmárnémeti) 
2010. április 3-4: Péchy Mária (Magyarország) 
2010. április 10-11: Patyi Zoltán (Szlovénia) 
2010. április 17-18: Berszán Zsolt (Marosvásárhely) 
2010. április 24-25: Méliusz József (fiktív) 
2010. május 1-2: Fülöp Géza (Marosvásárhely) 
2010. május 8-9: Péter Boglárka (Csíkszereda) 
* 2010. május 15-16: Cseke Gábor (Csíkszereda – a legutóbbi könyvéről)
2010. május 22-23: Egyed Péter (Kolozsvár) 
2010. május 29-30: Reinhart Erzsébet (Bukarest – Sepsiszentgyörgy) 
2010. június 5-6: Lauren Hermele (New York – Kolozsvár)
2010. június 12-13: Selymes Tibor (Foci VB-különszám) 
* 2010. június 19-20: Szabó Zoltán (Kecskemét) 
2010. június 26-27: Hajdu Szabolcs (Budapest) 
2010. július 3-4: Székely Sebestyén György (Kolozsvár) 
2010. július 10-11: Horváth Károly (Zalaegerszeg) 
2010. július 17-18: Csiszár Ferenc (Szatmárnémeti) 
2010. július 24-25: Összeállítás Bodor Pál 80. születésnapjára 
2010. július 31. – augusztus 1.: Lőrincz Ildikó (Kolozsvár) 
2010. augusztus 7-8: Enyedi István (Szatmárnémeti) 
2010. augusztus 14-15: Nagy Attila (Marosvásárhely) 
2010. augusztus 21-22: Bura László (Szatmárnémeti) 
2010. augusztus 28-29: Gáspárik Attila (Marosvásárhely – tematikus) 
2010. szeptember 4-5: Demény Péter (Kolozsvár) 
2010. szeptember 11-12: Szabó Attila (Zilah) 
2010. szeptember 18-19: Csortán Ferenc (Marosvásárhely) 
* 2010. szeptember 25-26: Márton Árpád (Csíkszereda – részlet kötetnyi nagyinterjúból) 
2010. október 2-3: Moca Rudolf (Marosvásárhely) 
2010. október 9-10: Novák Csaba Zoltán (Marosvásárhely) 
2010. október 16-17: Bauer Béla (Szatmárnémeti) 
2010. október 23-24: Horváth Andor (Kolozsvár – A Hétről, a 40. évfordulón) 
2010. október 30-31: Kuszálik Péter (Marosvásárhely – Tőkésről szóló könyvéről) 
2010. november 5-7: Bara István (Szatmárnémeti) 
2010. november 12-14: Demeter András István (a Bánk bán mai előadhatóságáról) 
2010. november 19-21: Puskás Attila (Marosvásárhely) 
2010. november 26-28: Jakab-Benke Nándor (Kolozsvár) 
2010. december 3-5: Szőnyi Zoltán (Marosvásárhely) 
2010. december 10-12: Fazekas Lóránd (Szatmárnémeti) 
2010. december 17-19: Muhi Sándor (Szatmárnémeti) 
2010. december 24–26: Böjte Csaba (Déva) 
2010. december 31. – 2011. január 2.: A Korszellem (fiktív) 


2011


2011. január 7–9: Kovács András Ferenc (Marosvásárhely) 
2011. január 14–16: Dr. Györfi András (Margitta) 
2011. január 21–23: Egyed Emese (Kolozsvár) 
2011. január 28-30: Veres István (Szatmárnémeti) 
2011. február 4–6: Schönberger Jenő (Szatmárnémeti – Scheffler János boldoggá avatásáról) 
2011. február 11–13: Sebestyén-Spielmann Mihály (Marosvásárhely – az Időtár c. Marosvásárhely-kronológiáról) 
2011. február 18–20: Márk-Nagy János (Szatmárnémeti) 
2011. február 25–27: Gavriil Pinte (Bukarest) 
2011. március 4–6: Fejér Kálmán (Szatmárnémeti) 
2011. március 11–13: Balázs Imre József (Kolozsvár) 
2011. március 18–20: Butka Gergő (Szatmárnémeti) 
* 2011. március 25–27: Koszta Gabriella (Budapest) 
2011. április 1–3: – (humoros összeállítás) 
2011. április 8–10: Márton Előd (Kolozsvár) 
2011. április 15–17: Fátyol Rudolf (Szatmárnémeti) 
* 2011. április 22–24: Tapodi Zsuzsanna (Sepsiszentgyörgy) 
2011. április 29. – május 1: Bálint András (Budapest) 
2011. május 6–8: Váróterem Projekt társulat (Kolozsvár) 
2011. május 13–15: Virág György (Marosvásárhely) 
2011. május 20–22: Demeter András István (tematikus, a Román Rádiót illető terveiről) 
2011. május 27–29: Keresztes Attila (Szatmárnémeti) 
2011. június 3–5: Takács Péter (Debrecen) 
2011. június 10–12: Till Attila (Budapest) 
2011. június 17–19: Kántor Lajos (Kolozsvár – Csiki László-könyvéről) 
2011. június 24–26: Hiripi Zsuzsanna (Szatmárnémeti) 
2011. július 1–3: Ifj. Erdélyi Gábor (Budapest) 
2011. július 8–10: dr. Szőnyi Judit (Marosvásárhely) 
2011. július 15–17: Kovács Jozefa, Lázár Hajnal (Kolozsvár, Diakonia Keresztyén Alapítvány) 
2011. július 22–24: Cătălin Mitulescu (Bukarest) 
2011. július 29–31: Robert Wenzel (Ruszt, Ausztria) 
2011. augusztus 5–7: Visky András (Kolozsvár) 
2011. augusztus 12–14: Fábián István (Szatmárnémeti) 
2011. augusztus 19–21: Bandi Kati (Marosvásárhely) 
* 2011. augusztus 26–28: A Magyar Fotográfia Napja (tematikus összeállítás)
2011. szeptember 2–4: Yuppi tábor (tematikus összeállítás, Aczél Dóra programvezető megszólaltatásával) 
2011. szeptember 9–11: Markó Béla (hatvanadik születésnapja alkalmából)
2011. szeptember 16–18: Palocsay Kisó Kata (Kolozsvár) 
2011. szeptember 23–25: Bozsó Imre Lehel (Kolozsvár) 
2011. szeptember 30 – október 2: Nagy Miklós Kund (Marosvásárhely) 
2011. október 7–9: Beke István Ferenc (Székelyudvarhely – Kolozsvár)
2011. október 14–16: Bölöni Domokos (Marosvásárhely) 
2011. október 21–23: Részlet Sike Lajos önéletírásából (Tollasodásom története) 
2011. október 28–30: Pál-Antal Sándor (Marosvásárhely – akadémikussá válása alkalmából) 
* 2011. november 4–6: Balla D. Károly (Ungvár, Kárpátalja) 
2011. november 11–13: Alexander Hausvater (Kanada) 
2011. november 18–20: Kákonyi Csilla (Marosvásárhely) 
2011. november 25–27: Kövesdy István (Marosvásárhely) 
2011. november 30 – december 4: Antal István (Szatmárnémeti)
2011. december 9-11: Metz István (Hollandia) 
2011. december 16-18: Szebeni Zsuzsa (Budapest) 
2011. december 23-25: Keszeg Ágnes (Kolozsvár) 
* 2011. december 30. – 2012. január 1.: Ádám Gyula (Csíkszereda – 50. születésnapja + budapesti tárlata kapcsán) 


2012


2012. január 6-8: Kónya László (Szatmárnémeti) 
2012. január 13-15: Podmaniczky Szilárd (Budapest) 
* 2012. január 20-22: Zsigmond Márton (Csíkszereda) 
* 2012. január 27-29: Ion Luca Caragiale-összeállítás születési évfordulóra
2012. február 3-5: Öllerer Ágnes (Bukarest – főleg a Lyceum Consortról)
2012. február 10-12: Erdős Judit (Szatmárnémeti) 
2012. február 17-19: Káli Király István (Marosvásárhely) 
2012. február 24-26: Bálintné Kovács Júlia (Bálint Tibor özvegye, Kolozsvár) 
2012. március 2-4: dr. Vass Levente (Marosvásárhely) 
2012. március 9-11: Tóth Béla (Marosvásárhely) 
2012. március 16-18: Pokorny László (Marosvásárhely) 
2012. március 23-25: Sebestyén Aba (Marosvásárhely – tematikus interjú, Bolyai-monodrámájáról) 
2012. március 30. – április 1.: Örkény István (fiktív) 
2012. április 6-8: Részlet a Háromszéki írott tojások c. kötetből 
2012. április 13-15: Böszörményi Zoltán (Arad – Barbados) 
2012. április 20-22: Sebestyén Péter (Marosvásárhely) 
2012. április 27-29: Vidnyánszky Attila (Debrecen) 
* 2012. május 4-6: Füzesi Magda (Kárpátalja) 
2012. május 11-13: Bessenyei István (Szatmárnémeti) 
* 2012. május 18-20: Szabó András (Csíkszereda – tematikus) 
2012. május 25-27: Simó Enikő (Sepsiszentgyörgy) 
2012. június 1-3: Beszámoló a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó 2012-es kiadásáról 
2012. június 8-10: Ion Luca Caragiale (fiktív) 
2012. június 15-17: Fazakas Misi (Sepsiszentgyörgy) 
2012. június 22-24: Nits János (Szatmárnémeti) 
2012. június 29 – július 1: Gudor Kund Botond (Gyulafehérvár)

Hazatalál-e Szathmári Pap Károly?

Molnár Attila előadása

A nagyszerű festő, fotográfus és hadiriporter születésétől eltelt kétszáz esztendő nem volt elég ahhoz, hogy a világ – s különösképpen az a közeg, amelyben sokrétű, sokirányú és termékeny munkáját kifejtette – megnyugtatóan a helyére rakja nyughatatlan, több pólusú személyiségét.

Az idén bekövetkezett esemény kapcsán a Román Akadémia május 14-16 között nemzetközi tudományos értekezletet rendezett Bukarestben. A tanácskozás címe – Szathmári, a fotográfia úttörője és kortársai – csak részben fejezte ki mindazt, ami e három nap alatt elhangzott a hol magyarnak, hol románnak tartott, XIX. századi alkotóról.

Molnár Attila fotótörténész, az Erdélyi Fotográfiáért Múzeum Egyesület elnöke maga is meghívott előadóként vett részt az eseményen, amelynek témája számára kutatásainak mindennapjait jelenti; évek óta foglalkozik ugyanis Szathmári Pap Károly élettörténetével, szakmai munkásságával, az életút alig ismert, feltárásra és tisztázásra váró dokumentumaival. Erről szóló előadása (Szathmári rejtett arcképe), elmondása szerint, nagy visszhangot váltott ki, hiszen a benne elhangzott részletek és adatok népes kutatógárda előtt segítettek tisztázni a neves fotográfus indítékait, sokoldalú műveltségének gyökereit, erdélyi és európai identitásának meghatározóit, mind a magyar, mind a román kultúrában elfoglalt szerepének hátterét. A személyes kutatáson is alapuló tudnivalók a szerző doktori dolgozatának alapját képező monográfiában öltenek majd testet, de addig is, informális úton a hivatalos Szathmári-percepciót korrigálja és teljesíti ki.

Szathmári – sokféle megvilágításban

A teljesség kedvéért nem árt, ha végigpásztázzuk a konferencián elhangzott előadások velejét, abban a sorrendben, ahogy bemutatták őket.

A fotóalbumok egyike

Adriana-Natalia Bangălă (Román Akadémiai Könyvtár):

Carol Pop de Szathmari Románia-albumaiból válogatott fotográfiák

Az Akadémiai Könyvtárban fellelhető öt darab, Szathmári aláírásával jegyzett fotóalbum, amelyek tanulmányozása folytán feltérképezhető az az útvonal, amit a fotográfus követett, miközben Alexandru Ioan Cuza és I. Károly kíséretében bejárta Olténiát, a Prahova völgyét, Bukarest egész környékét. Az útvonal rekonstruálásához a képek mellett Károly király napi feljegyzései szolgáltattak támpontot.

Emanuel Bădescu (Román Akadémiai Könyvtár):

Carol Szathmari fotográfiái az Akadémiai Könyvtár nyomatgyűjteményében

Az akadémia könyvtára minden időkben nagy érdeklődéssel fordult Szathmári fotográfiáinak begyűjtése, megvásárlása felé. Szám szerint a szerzemények zöme a művész menyétől (Ortansa Satmary) és annak testvérétől (Cecilia Cuţescu Storck) származik, s felölelik Szatmári egész fotográfusi tevékenységét (1850-1882). Találhatók benne jelenetek a krími háborúból, a cári hadsereg orosz tisztjeinek arcképei, képek az 1873-as bécsi világkiállításról stb. Nagy értékűek az Elena Cuzának szánt albumot bevezető panoráma felvételek is a Dealul Mitropoliei-ről, a Dealul Filaret-ről, a Dealul Spirii-ről és a Coltea toronyból, amelyek hűen tükrözik a XIX. század második feléből Bukarest jellegzetes körképét. A gyűjtemény nagy számú klisét tartalmaz Szathmári néprajzi felvételeiből, döntő többségben viszont az uralkodó családról készült felvételek találhatók benne.

Ruxandra Beldiman (a Román Akadémia G. Oprescu Művészettörténeti Intézete):

Polgári és egyházi építészet Carol Pop de Szathmari fényképein

A művész jellegzetessége, hogy nem csupán rendelésre, hanem saját kedvtelésből is fényképez; ezzel magyarázható, hogy kora nagy számú építészeti emléke megtalálható felvételein. A kutatók különösen a bukaresti és az olténiai fotográfiai bizonylatok alapján vizsgálhatják a településképek alakulását.

Lucian Ciupei (Babeș-Bolyai Egyetem, doktorandusz):

A politikai kép Carol Pop de Szathmári felfogásában

Fotográfusi tevékenysége során Szathmári nagy számú vezető politikus, uralkodó portréját készítette el (Barbu Ştirbei, Gheorghe Bibescu, Alexandru Dimitrie Ghica, Alexandru Ioan Cuza, I. Károly), ugyanakkor jeleneteket örökített meg a megpezsdült politikai életből. Munkásságán végigvonul az a szakmai igény, hogy a dokumentarista ábrázolás mellett tiszteletben tartsa az emberi-pszichikai arcél hangsúlyozását is.

Samuel K. Cole (Association for Research and Enlightment, Freetown, Sierra Leone):

A fotográfia Sierra Leone-ban

Az afrikai országban a XIX. sz. közepétől ismeretes a fotografálás, s az első fényképészeti műhelyek Freetownban jelentek meg, a szolgáltatásaikkal élő közönség a kreolok közül került ki. A fotográfia elterjedése nagymértékben hozzájárult a fehér civilizáció afrikai elterjedéséhez. A fotográfusok kezdetben idegen jövevények voltak,csak később jelentek meg a helybeli szakemberek. Az uralkodó műfaj a portré volt. Az érdekes fotótörténeti adalék alig bújtatott párhuzamot sugall az oroszlánparti és a romániai-erdélyi fotográfia alakulásának meghatározó vonulataival.

Szathmári panorámafotója: Dealul Spirei

Ruxandra Dreptu (bukaresti Spiru Haret egyetem):

A fotográfus Szathmari – a távolságok festője?

A fotográfusnak tartott Szathmári egyként volt grafikus festő is, miközben a tájat ábrázolta. A minél átfogóbb kép megvalósítását a dokumentarizmus tette indokolttá. Festményei tulajdonképpen színben megvalósított áttételei a fotográfusi módszerekkel és szemmel készített tájrajznak.

Adriana Dumitran (Románia Országos Könyvtára, doktorandusz):

Carol Szathmari fotókartonjai és a reklámgrafika

A korabeli fényképészek, akik egyúttal intenzív marketing tevékenységet is folytattak üzletük prosperitása érdekében, divatba hozták a műhelyek azonosítására és népszerűsítésére szolgáló reklámgrafikai elemek feltüntetését a fotográfiáik kartonjain. Szathmári több típusú kartont is használt pályafutása során, attól függően, hogy éppen milyen változás állt be társadalmi-szakmai besorolásában, műhelyeinek működésében. A dolgozat az életmű e tükrének változatos palettáját rendszerezi.

Monika Faber (Photoinstitut Bonartes, Bécs, Ausztria):

Ipari tárgyú fotózás a soknemzetiségű osztrák államban – Bánsági példa

A dolgozat nem szorítkozik közvetlenül a konferencia témájára, s Andreeas Groll osztrák vasúti fotográfus munkásságát elemezve mutatja ki, hogy miközben az 1860-tól kezdve a Monarchia vasúti hálózatát feltérképező fotóalbumát készítette, a Bánságba vetődve nagy előszeretettel fotózta – szakmai megbízatása mellett – a hegyekbe nyúló vidékek iparát, létesítményeit, mindennapi életét, helységeinek jellegzetességeit, lakosságának szokásait stb., összekötve a megbízatást a tényfeltáró kíváncsisággal.

(A fenti közlés nyilván, tágított a fotótörténeti spektrumon, felhíva a figyelmet egy újabb fotós személyiségre, aki megközelítőleg ugyanabban az időszakban, ugyanolyan módszerekkel és szakmai elhivatottságokkal járult hozzá a fotográfia dokumentarista értékeinek érvényesítéséhez. Hasonló célt követ a a temesvári Bánsági Múzeumban dolgozó Cristian Graure dolgozata is – Új látószögben a világ. A XIX. századi Bánság a sztereoszkopikus kamera lencséjén át nézve - , amely a korabeli temesvári fotós műhelyek törekvéseit elemezte a sztereófotózás területén.)

Dr. Adrian-Silvan Ionescu (a Román Akadémia G. Oprescu Művészettörténeti Intézete):

Carol Pop de Szathmari és Ulysse de Marsillac: két sors, egy barátság

Párhuzamos sorsú, vendégnek érkezett idegenek Bukarestben: ez mind Szathmári, mind a kortárs de Marsillac státusa. Az első fotográfus, a másik újságíró, szerkesztő. A francia csodálta fotográfus barátja tehetségét, s ahol csak tehette, lelkesen népszerűsítette, mindenek előtt a két általa szerkesztett francia nyelvű bukaresti lapban (La Voix de la Roumanie, Le Journal de Bucarest). Barátságukat a később híressé vált, Szathmári által készített Marsillac portré pecsételte meg.

Konrad Klein (Gauting, Németország):

Teodor Glatz – az erdélyi fotográfia egy úttörője

A német kutató dolgozata az erdélyi fotográfia történetének egy újabb, érdekes fejezetét és egyben alkotóját szándékozott megismertetni a szakmával, rámutatva, hogy a Szathmári-féle dokumentarista törekvések távolról sem voltak egyedülállóak a térségben, mind a Nagyszebenben letelepedő Teodor Glatz, mind a Kolozsváron tevékenykedő Veress Ferenc jelentős archívummal gazdagította az Erdély néprajzáról, tájairól és személyiségeiről fennmaradt fotográfiai örökséget. (Kár, hogy az előadó végül nem lehetett jelen a konferencián, így csak beküldött dolgozatát ismertethették a közönséggel.)

Cătălina Macovei (Román Akadémiai Könyvtár):

Carol Pop de Szathmari. A fotográfiától a heliochromolitográfiáig és az oleográfiáig

A dolgozat a szakma érdeklődése irányából vizsgálja a neves fotográfus sokoldalú grafikai törekvéseit, magyarázatot keresve arra, hogy miért használt egy időben, a tárgyi valóság megörökítésére nagy előszeretettel – a fotó és a rajzvázlatok mellett – más, igényesebb grafikai ábrázolásokat albumai megvalósításához. E vizsgálat Szathmári művészi tevékenységének felbecsüléséhez elengedhetetlenül szükséges.

Dr. Silvana Răchieru (Bukaresti Tudományegyetem / Isztambuli Román Kulturális Intézet):

A családi portrétól a császári propagandáig: a fotográfia helye a török birodalomban

A korszerűsödő török állam fejlődéstörténetébe ágyazva tárgyalja a XX. század hajnalán meghonosodó törökországi fotográfusi tevékenység jellegzetességeit. Akárcsak korábban a román fényképészetben, megjelenik a császári fotográfus státusa, ugyanakkor a fotó, a maga mindennapi funkciója mellett, egyben propagandaeszköz is a nyugat felé, azt bizonyítva, hogy a török életforma a modernizálódás útját járja.

Larry J. Schaaf (fotótörténész professzor, Baltimore, Maryland, AEÁ):

A napból nyert ezüst. Szathmári fotográfusi világa

Az amerikai professzor a Szathmári idejében még gyermekcipőben járó fotótechnika fejlődési állomásai szempontjából vizsgálja a legjelentősebb (romániai) fotográfus technológiai kísérleteit és ismereteit, s számos munkáját összehasonlítja a kor nagy újító fotográfusainak eredményeivel.

Albert Schupler (doktorandusz, Bukaresti Művészeti Tudományegyetem):

Veress Ferenc (Kolozsvár, 1832. szeptember 1–1916. április 3.)

A Szathmári Pap Károly mellett s vele egy időben Kolozsváron tevékenykedő, az erdélyi fotográfián maradandó nyomot hagyó Veress Ferenc munkásságának bemutatása a párhuzamos törekvések hangsúlyozása révén a szerző a térségben meghonosodott fotográfusi gyakorlat és technikák korszerűségét értékes örökségként könyveli el.

Adrian Stan (Prahova megyei Történelmi és Régészeti Múzeum, Ploiesti):

Szathmári műhelyéből származó fotográfiák a múzeum tulajdonában

A közlés mintegy leltárszerűen bemutatja a Szathmári fotóhagyaték Ploiesti-en föllelhető anyagát, amely 93 fotográfiából áll, s amelyből 12 személyiséget bemutató, vizitkártya típusú portré elemzésével világít rá a művész portrékésztítő tevékenységének jellegzetességeire.

Horia Vladimir Şerbănescu (doktorandusz, bukaresti Ferdinand Országos Katonai Múzeum):

Szathmari Carol, a hadi fényképész

Szathmári Pap Károly meghatározó fotográfusi szerepe a balkáni és krími haditettek dokumentáris ábrázolásában közismert. Azt viszont, hogy e harci közjátékokon túl is állandó figyelmet fordított a katonai életforma és személyiségek megörökítésére, e közlés révén válik meggyőzőbbé.

Ioana Vlasiu (a Román Akadémia G. Oprescu Művészettörténeti Intézete):

A fotográfia a korszerűségek találkozási pontja. Szathmari és Ion Grigorescu

A képzőművészettől már a XIX. században nem volt idegen a fotográfiával való szerves összefonódás, számos festő használta a gépi képrögzítést meghatározó ihletforrásul. Mintegy száz évvel a vizsgált fotográfus életművének kiteljesedése után, munkásságának példája sajátosan öltött testet Ion Grigorescu román festő műveiben, aki a fotón rögzített valóságelemekből kiindulva építi fel képzőművészeti vízióit és ábrázolásait. A művész tudatosan tanulmányozza Szathmári munkáit, másolja őket és tanulmányokat szentel nekik.

Függőben maradt kérdések

Molnár Attila úgy emlékszik vissza a fölötte gazdag, kiállításokkal és szemléltető anyaggal bőven kiegészített rendezvényre, mint amely méltó ugyan a kétszáz éve született, úttörő fotográfus és képzőművész tevékenységéhez, de számára nem sok újdonsággal szolgált. Ezt részben azzal magyarázta, hogy Szathmári Pap Károly életrajzi elemeinek kutatásával foglalkozva, megkerülhetetlen volt, hogy a személyiséggel kapcsolatos minden lényeges vonatkozással szembesüljön. Dolgozatát előadva viszont azt vette észre, hogy a résztvevők zöme – beleértve a hazai kutatókat is – újdonságként, már-már szenzációnak kijáró érdeklődéssel fogadták Szathmári életútjának megannyi tekervényes részletét. Pedig – mondotta a fiatal csíkszeredai fotótörténész – a művész levelezése, a róla szóló irodalom nagy része könnyen elérhető, kutatható a különböző könyvtárakban, levéltárakban, éppen csak meg kell keresni a megfelelő forrásokat.

Itt az ideje, hogy megszülessen az első, tudományos igénnyel megírt Szathmári-monográfia. Hogy ezt mikor és ki fogja megírni, még nem lehet tudni, annyi azonban bizonyos, hogy a tudományos értekezlet közleményei, amennyiben alaposan és a tudományos követelményeknek megfelelően közlésképesen kidolgozzák őket (talán még nem késő), egy, a monográfia alapvetését meghatározó tanulmánykötetté állhatna össze.

Csoportkép a konferencia résztvevőivel

Tisztázásra és egységesítésre vár a Szathmári nevének pontos használata. A dolgozatokból is kitetszik: ahány kutató, annyiféleképpen írja a művész nevét, annak ellenére, hogy tudományos közegben a precízség elsőrendű követelmény: a szereplőknek félreérthetetlenül tudniuk kell, hogy miről van szó. Igaz, hogy a mostani zűrzavarhoz – a magyar helyesírás szeszélyei mellett – a művész saját, rapszodikus névhasználata is hozzájárult (magyar neve mellett hol Charlesként, hol Carolként szerepelt), ám mindezeken túl ajánlatos végre konszenzushoz jutni, egy ilyen rangú konferencia talán ehhez is jó alkalmat szolgáltatott volna.

Nevezetes Szathmári fotó: Manuc fogadója

Molnár Attila fontosnak tartja, hogy a művész identitásbeli ellentmondásai is tisztázásra kerüljenek. Ezért szánt előadásában kiemelt helyet az életrajzi-személyiségi vonatkozásoknak, hiszen azon túl, hogy a román kultúra mindenek előtt románnak, a magyar művelődéstörténet magyarnak tartja Szathmári Pap Károlyt, munkássága egészének megértéséhez föltétlenül komplex, a két kultúrában egyaránt jártas, a kölcsönhatásokban és a kapcsolatok történetében tájékozott kutatói hozzáállást tartja követendőnek.

Biztató jel, hogy a korábbi kizárólagosdi helyett Szathmári esetében a tudomány helyet ad a sokoldalú megítélésnek és elhelyezésnek, munkásságát egyetemes mércével méri és tartja számon. Nagy jelentősége van annak, hogy a romániai fotográfia napjává a művész január 11-i, születésnapjának tartott keresztelési dátumát avatta, s január hónapot a romániai fotós élet legfontosabb tényezői immár három esztendeje a Romániai Fotó Hónapjává nyilvánították, fokozott szakmai tevékenységgel demonstrálva, hogy bár a szokottnál kalandosabb életpályát járt be Szathmári Pap Károly, végül úgy néz ki, hogy előbb-utóbb hazatalál.

Cseke Gábor

A képanyag Molnár Attila munkája

Erdélyi és csángó költészet: Kádár István (György)

Sz. Kraszna, 1920. április 5. – mh. Jugoszlávia, 1981. október 9.) magyar költő, műfordító, színműíró.Középiskolai tanulmányait a zilahi Wesselényi Kollégiumban fejezte be (1940), egyetemi tanulmányait Kolozsvárt folytatta, majd Budapesten doktorált lélektanból (1944). A szilágysomlyói, krasznai és nagykárolyi líceumokban tanított (1945–52), később Nagybányán, Végváron és Vajdahunyadon református lelkész. Egy jugoszláviai kiránduláson feleségével együtt baleset áldozata lett. Irodalmi munkásságához tartozott román költők – Mihai Eminescu, St. O. Iosif, Tudor Arghezi – verseinek magyarra fordítása is. Írásait az Ifjú Erdély, Szilágyság, Világosság, Előre, Művelődés, A Hét, Új Élet, Szabad Szó közölte. Kötetei: Cronica (versek, Kraszna 1938); Napsugár (versek, műfordítások, Szilágysomlyó 1945); Virradat (zenés színmű, Nagykároly 1952).




KARÁCSONY ÉJJEL


Karácsony est van s repül a szánunk 
A friss havon, gyorsan, haza; 
Szívemben pedig reménykedve várom: 
Hátha ma eljön a krisztusi csoda? 
Vágyódó lelkem a fehér uton 
Egyre csak kelet felé tekint; 
Hátha a betlehemi csillag 
Feltetszik az égbolton megint? 
Hideg az este, de mi nem fázunk, 
Mert a boldogság titkon hevit; 
Újra meglátjuk drága szülőnket, ,
Az áldott est csak hinni tanit. . . 
Álmodni kéne valami szépet, 
Hogy miként csókoljuk anyánk,   — 
Mire egy éles zökkenőnél 
Feltűnik kis házunk, tanyánk. . . 
És elnémul bennünk az ember, 
Mert ének biztat, hogy: ne félj! 
Talán nem is otthonról hangzik: 
„Csendes éj, szentséges éj!"


DÉSI ALKONYAT
Miklós Józseféknek szeretettel


Esti harangszó reszket a légben,
Álmosan suttognak a fák,
Mig Nap-király az ég óceánján
Búcsúzni küldi fáradt mosolyát;
Biborsugárral övezi által
A Rózsadomb kis házait
S halk esti széllel szóratja széjjel
Virágos mezők álmait.
Egy kis fa ágán madár ül árván,
Várja haza szeretteit;
Szívében nóta,  vágyik a csókra,
Lágyan dalolja vágyait.
Imbolygó árnyak kélnek az éjben,
S egymásra lelnek a boldogok;
A  Cichegy hátán, mint régi vártán
Már őrt állnak a csillagok. . .


TETŐN
Dr.  Tavaszy Sándornak szeretettel


Alattunk, mélyen hömpölyög 
Méltóságteljes habjain 
A nagy folyó 
S felettünk a kék ég, 
Mint frissen mázolt térkép 
Oly színes, ragyogó. 
Lassan lépünk a csendben, 
Mint szent imateremben
És egyre felfelé,
Keblünk zihálva reszket,
De a fenséges percet
Nem adjuk semmiért.
Szivünkben egyre éled
A nagyságos természet
Szent szeretete,
Szemünk mélyen kitágul
A. szinpompás csudátul,
Azt hisszük, hogy mese.
S mig egyre feljebb érünk,
Titokban összenézünk,
Bár hangunk elhaló;
Mégis csak felkiáltunk, 
Mert tetőt ért a lábunk: 
Hahó, Erdély, hahó!


A TAVASZ HIMNUSZA


Lelkem még zordon és rideg
Bevehetetlen  vár,
De azért érzem, hogy sokáig
Nem marad annak már.
Valami édes,  bóditó balzsam
Tölti be keblemet,
Talán a rügyek, napsugár közt
A tavasz integet.
Ajtóm kinyitom s a verőfény
Betáncolgat azon,
Kezem kitárom és felkiáltom:
Köszöntlek, tavaszom!
A jégcsap olvad, a hólé tűnik,
Megcsorran ereszem,
Úgy érzem, ismét itt a
Tavaszi szerelem!


MA MÉG ITT ÜLÖK


Ma még itt ülök képed előtt, 
Szövöm az édes álmokat; 
Ki tudja, holnap hol leszek, 
Hogy ámítok el másokat? 
Hamis vagyok. Csalfa betyár. 
Ne higyj nekem, te kékszemü, 
Ma neked, holnap másnak mondom; 
„Élni csak veled gyönyörű!"


(Forrás: Kádár István - Napsugár. Versek, 1945. Nyomatott a Szakszervezeti Könyvnyomdában Szilágysomlyón)

Elszakadt film Lazicsról

(Elekes Feri barátom, a Súrlott Grádics honlap részéről megkért, hogy Lazics asztala c. összeállításukhoz küldjek valami írást, esetleg egy válogatást néhai szerkesztőtársunk munkáiból. Az első variánst választottam...)

Laziccsal Kovásznán, 1969-ben. Balra, az alsócsillagos Lazics,
 jobbra, a felül csillagozott - én

Lazicsnak köszönhetem, hogy ma is újságírónak tarthatom magam. Ő az az ember volt, aki következetesen leszállt a piedesztálról és életével demonstrálta, hogy a jó újságíró is ugyanolyan ember, mint bárki.


Márpedig én azt hittem, hogy az újságíró az valamilyen köztiszteletnek örvendő, igazságot osztó, mindent látó és halló tótumfaktum, akit nem lehet átejteni, aki mindig megvédelmezi a gyengéket és az elesetteket, akinek már azon egyszerű ténytől fogva igaza van, hogy szavai kinyomtatva megjelennek egy újságban.


Amikor pedig Lazics megjelent múlófélben lévő diák-életem horizontján, Kolozsváron, talán éppen a Conti nappali bárjában, akkor az olyan volt, mintha egy filmsztárral parolázhattam volna szabadon, minden megkötés nélkül. Elnéztem magas homlokát és a kemény ivástól mind jobban elsötétülő arcbőrét, szűkülő tekintetét. Ittam a szavait, véleményt vártam tőle verseimre, kezdetleges publicista fogalmazványaimra. Amíg kellően józan volt, nem sértett meg senkit. Diplomatikus volt, körültekintő és tapintatos. Előszeretettel hangoztatta a nyíltságot hirdető akkori szlogent: virágozzék minden virág! Ezt ő talán még lazábban értette, mint azok, akik ezt meghirdették, és még akkor is a híve maradt, amikor a nagy szabadságtól megijedve, a társadalom hirtelen szétcsapott a rakoncátlan virágok között. Volt ebben a hitvallásban egy kis igénytelenség is: Lazics szerint a fiatal szerzőket hagyni kell úgy megnyilvánulni, ahogy éppen akarnak és tudnak; az idő majd elválasztja a búzát az ocsútól. Így aztán, aki csak le tudott írni néhány épkézláb strófát vagy egy gondolatfutamot, akár egy sajtpapírra is, az elnyerte az ő biztatását. Amiért aztán, hálánk jeléül, boldogan fizetgettük neki a deciket-söröket (ma is szívesen megvendégelnénk, ha csak néhány órára is visszahozhatnánk azokat a meghitt szakmai “eszmecseréket), ő pedig tekintélyével, magvas történeteivel uralkodott az asztalnál, amíg teljesen el nem ázott.


Akkor viszont nagyon durva tudott lenni. Ilyenkor talán a saját anyját is megsértette volna. Ennek a lágy toleranciából a hirtelen legkeményebb intoleranciába lépő állapotnak az volt az ismertetőjegye, hogy mindenkire érvényes jelleggel elküldött bennünket melegebb éghajlatra. Akkor tudnivaló volt, hogy nála is betelt a pohár - itt az idő, ágyba kell bújni, legalább néhány órára.


Mikor már javában együtt dolgoztunk, s láttam nap mint nap az írógépe előtt működő Lazicsot, a szerkesztő újságírót - hol órákig eltűnt az asztala mellől, s ki tudja, merre csatangolt az élet sűrűjében -, hol ismét megjelent, s bodor (Marasesti) füstfelhőbe burkolózva verte a huszadik század eleji, antik masina kalimpáló billentyűit. Gépbe írta a cikkeit. Olykor el-elakadt gondolatának vezérfonalán, s homlokát a behemót gép billentyűzetére fektetve próbálta játékból “átvinni” egyenesen a papírra a benne kavargó szándékot.


Lakásán gyűltünk össze a hatvanas évek végén, az Ifjúmunkás majdnem teljes szerkesztősége, hogy demokratikus vitában velejéig megreformáljuk a lap életét. Igazi házigazdaként egyre-másra tömdöste a kávéfőzőt, nyitogatta az ablakokat, hogy kiszellőztesse az istentelen dohányfüstöt, s kissé kesernyés, néma mosolyával mintha jelezte volna nekünk, fiatalabbaknak, mennyire naivak vagyunk, fejjel megyünk a falnak, ő mindezt már jócskán kipróbálta, de az élet olyan, hogy a járt utat ritkán hagyják el a járatlanért. Amit mi csináltunk, az a spanyolviasz n-edik felfedezése volt, mi is kötöttünk rá egy csinos masnit, aztán teltek az évek és szépen belefásultunk a szocialista-realista újságírásba.


Próbálok visszaemlékezni egy-egy Lazics-gondolatra, idézetre, minthogy a könyvtárak nyáron félig vagy egészen lehúzott redőnnyel működnek, de nincs szerencsém. Szinte mindenről írt, de mindig a pillanatnak. Igazi hírlapíró volt. Nem volt hozsannás fajta, de roppant hajlékony tudott lenni. A szavak árnyalatára hiperérzékeny. Bravúrosan oldotta meg a cenzúra által kifogásolt passzusok “hatástalanítását”. Kompromisszum-készsége nem mindennapi volt - de csak akkor és annyit engedett, amennyire éppen szükség volt ahhoz, hogy továbbléphessen.


Egyszer, a hetvenes évek közepén, egy irodalmi mellékletet arra áldoztunk, hogy a szerkesztőségben dolgozók irodalmi ambícióiból kóstolót nyújtsunk az olvasónak. Lazics az utolsó pillanatban adott le néhány karcolatot: erőt vett magán és kihordta magából azt, amit máskor oly természetes nagyvonalúsággal mindegyre elvetélt...


Egy-egy erdélyi körútja után, szinte zsebben hozta haza a soros im (irodalom-művészet melléklet) anyagát. És még akkor is elkötelezett Ifjúmunkásos volt, amikor a rendszerváltás után többszörösen átmentett lap már erősen haldoklott, ki-kihagyott. Te jó ég, és mennyi ismerőse, barátja volt! Mondhatni, az egész erdélyi magyar irodalom, színészet és képzőművészet. A sírban fekvők és a még élők... Azon töprengek, mit szólna a mai író- és művészsüvölvényekhez? Mire menne velük? És itt aztán el is szakad az emlékezés filmje...

Laphalálok

(Az alábbi cikket az ÚMSZ kérte tőlem a tegnapi nap folyamán, miközben papíron való megjelenése utolsó napjaira készült. Igaz, téma megkötésük egyáltalán nem volt, de hát miről is írhattam volna egy halálos ágy mellett?...)

Aki egész életét szerkesztőségek szűkebb vagy lazább kötelékében élte le s pályafutásáról különféle szerkesztőségek nyújtanak bizonylatot, óhatatlanul átél személyesen is egy vagy több laphalált is. Én sem lehettem kivétel.

Az első ilyen „halál”, amely testileg-lelkileg alaposan megrázott, 1989 decemberében következett be, amikor az addig „bombabiztosnak” tudott központi Előre egyik pillanatról a másikra megszűnt létezni. Méghozzá nem attól, mintha ellehetetlenült volna további megjelenése, hanemn egyszerűen a rendszer omlott össze, amelyet kiszolgált és amelynek mindennap megjelenő faliújságja volt.

Ám a pillanat nem csak rombolt, hanem egyben épített is: a fölöslegessé vált napilap kereteiből percek alatt megvethettük főnixmadarunk ágyát, s minden hatalmi beleszólást mellőzve új napilapot avattunk: a Romániai Magyar Szót.

Ami, mellesleg, pont úgy készült, mint „felejthetetlen emlékű” lapelődje, éppen csak az ideológiai iránytűzés és ellenőrzés maradt ki a játékból – legalábbis, nekünk akkor úgy tűnt – , cserében viszont kénytelen volt az ember beszállni egy mind gyorsabban pörgő mókuskerékbe, ami a mindenkori lapkészítés örömét és átkát jelenti.

A sors tizenöt esztendőt szabott ki az RMSZ-nek, ezalatt a lap mindenféle fizikai változásokon ment keresztül – az utolsó hét esztendőben már az interneten is olvasható volt, amitől nem vált ugyan világhálós lappá, csupán a naponta megjelenő papírújság dokumentumaként át lehetett tekinteni a benne foglalt információkat. Ennek tudható be, hogy amikor az új évezred hajnalán, egy terjesztői fizetésképtelenség következtében az újság kinyomtatása papírhiány miatt szünetelni volkt kénytelen, pár napon át csakis az internetes változat jelezte, hogy az RMSZ nem halt meg, csupán hibernál.

Annak idején a digitális tartalmak mifelénk még csak egy meglehetősen szűk réteghez jutottak el – az internethozzáférés korlátozottsága okán -, a pár napos leállást, internet ide vagy oda, a lap megérezte. Semmi nem ment már olyan simán, mint annak előtte. A „gyengélkedés”, a kiszámíthatóság megbicsaklása tovább rontotta az újság ázsióját, ami anyagiakban is egyre inkább megnyilvánult, míg 2005 júliusának végén utol nem érte a laphalál, amelyet immár nem egy rendszer pusztulása váltott ki, hanem a piac „végtelen szabadsága”.

A Bukarestben szerkesztett országos magyar napilapra való igény sokkal erőteljesebb érv és ütőkártya volt annál, hogy az RMSZ halála ne nyisson új utat a folytatáshoz. Igaz, nem másnap, nem is egy hét múlva, de ősszel már a kimúlt napilap romjait maga mögött tudva, elindult az Új Magyar Szó, jelentvén új fejezetet és egyúttal nemzedéket/szemléletet is a bukaresti magyar lapkészítésben. Az ÚMSZ hamarosan ismét internetre került, sőt internetes portált is indított, most pedig napok választják el attól, hogy belátható ideig elbúcsúzzon megszokott papírköntösétől.

Ismét egy laphalál – és mi, újságírók még mindig élünk.

Lapok pedig mindaddig nem halhatnak meg tartósan, amíg vannak, akik feltámasszák, tovább éltessék őket.

Az Új Magyar Szóra most kimondott internetes pályafutás vár. Ez pedig annyiban lehet majd sikeres és nagyközönséghez szóló, amennyiben a társadalmi közegben egyre nagyobb szerephez jut a digitális média.

De ennek az új lapnak a jövőjét nehéz megjósolni. Bukaresti magyar napilapra, meggyőződésem, továbbra is nagy szükség van. Hogy ezt a szükséget ki képes finanszírozni, az az ezutániakból fog kiderülni. Az interneten ugyanis még nagyobb harc dúl az információ elsőségéért, a kattintások szaporításáért. Az internetes sajtó másfajta üzlet – annak olvasásáért botorság pénzt kérni, mint a papírújság esetében. Az az internetes lap, amely csak előfizetésért, pénzért hagyja magát olvashatóvá tenni, előbb-utóbb becsukhatja a boltot. A világhálón annyian és annyiféle csomagolásban kínálják sokszor egy és ugyanazt a hírt, egy-két szó eltéréssel, de legtöbbször ugyanazokkal a melléütésekkel és helyesírási hibákkal, hogy valami nagyon egyénit kell nyújtani ahhoz, hogy egy netes lap híveket toborozzon.

Próbáld meg, ÚMSZ!

Cseke Gábor

Erdélyi és csángó költészet: Gáldi László

Eredeti családi nevén Göbl (Miskolc, 1910. máj. 20. – 1974. febr. 5. Budapest) – nyelvész, irodalomtörténész, műfordító. Középiskolai tanulmányait Désen kezdte. Apját, Göbl Alajos tanárt Aradra helyezték, így az ottani Róm. Kat. Főgimnáziumban végzett s az érettségi vizsgát a Moise Nicoară Líceumban tette le. Magyar–román–francia szakcsoportból Carlo Tagliavini és Aurélien Sauvageot irányításával a budapesti egyetemen szerzett szakképesítést, majd 1932 és 1935 között állami ösztöndíjasként Párizsban folytatta tanulmányait, miközben az École des Langues Orientales Vivantes főiskola nyelvi lektora. 1938-ban a budapesti egyetem magántanára, 1942-ben az MTA levelező tagjává választották, és kinevezték egyetemi tanárnak Kolozsvárra, ahol 1944-ig tanította a romanisztikát. Később az MTA Nyelvtudományi Intézetének osztályvezetője mint a Petőfi-szótár (Petőfi Sándor életművének szókészlete I. A–F. Bp. 1973) irányítója és A magyar irodalmi nyelv nagyszótára munkatársa. Költőként 1934-ben mutatkozott be a Nyugat "Ismeretlen magyar költők" elnevezésű, tehetségkutató ankétján. Fordításai és tanulmányai mindenekelőtt erdélyi lapokban jelentek meg (Pásztortűz, Erdélyi Lapok, Vasárnap), de francia folyóiratoknak is dolgozott (Revue des Etudes Hongroises).

TÖPRENGÉS HOLT VÍZ FÖLÖTT

Hűvös, naptalan őszi délelőtt,

a holt ér lassan, kéken kanyarog,

szél íjjá már a rőt levélre lőtt,

de még a fürtök furcsán fanyarok,

az öröm mustja sem csordult a présbe

s messzi remény szebb élet óbora...

Talál-e vajjon végső menedékre

fél-tervek, fél-út fáradt kóbora?

NÉVTELEN KÖLTŐK

És írnak verset, óh de mennyien!

Rímeket rónak össze áhítattal

s míg megtelik fiókuk száz irattal

elfut szavuk, mint hab futó vizen.

Nem kellenek ma senkinek dalok,

nincs Pindarosz és néma Tirteusz,

halálszoros örvénye, szirtje húz,

a Líra meghalt, a Líra halott.

S ők mégis írnak! Holdra, fára, fűre

új jelzőt fűznek. Maró-keserűre

mérgezik éltük bűnnel, bajjal, borral.

Sosem boldogok, sosem jóllakottak.

S ha végzetük betelt e hősi sorral:

Sikertemetőn — névtelen halottak.

SZÉNÁSSZEKÉR A NYÁRI ÉJBEN

Vonulnak büszkén, kockásán rakott

sárga szekerek az éj köntösén át,

nem tudni, honnan s nem tudni, hova,

viszik, viszik a szénát...

Mint látomás, mint hóditó falanx,

mennek a rőtes lámpaláng alatt,

mellettük szinte kunyhóvá szorulnak

össze a gőgös, erkélyes falak.

Hallgass egy percre dzsessz az uccasarkon,

tompulj egy percre gyors, kacér beszéd,

mert minden váró, vágyó idegemmel

most meglesem a széna énekét.

Mert minden szálnak minden rezzenésén

él, él e dal s figyelj, felédsüvölt

anyásan-édes, hűvös-biztatón;

a fűlt melegbe küldi ezt a föld.

Vonulnak büszkén, kockásan rakott

sárga szekerek az éj köntösén át,

nem tudni, honnan s nem tudni, hova,

viszik, viszik a szénát...

OLASZOS ALKONY

Most itt a hűvös-bűvös alkonyóra,

most változott az ucca színe át,

hajlik a nap sugara halkulóra

s a fák sötétek, mint a píneák.

Most sző bibor nap kis kocsma fölébe

aranylegyezős lenge glóriát,

átöleli a mámorködös éjbe,

mint tengerparti víg osztériát.

Villák alatt a vézna, tarkarongyos koldus

se fárad útját ríva róni,

de most még ez a kócos, sokporontyos

cigány is pergőszájú lazzaróni.

Két külvárosi lány dalol az estbe,

reményt himzőn az ablakra hajolva,

rebben a dal s a lányok karcsú teste

s ring a bársonyos, bongó barcarolla.

A rádióba sír a vágysepert

szakszofon és reszket a tompa tangó,

s a holdkeltével szembe néz a kert,

mint haláltáncos, hűvös Campo Santo.

AZ EIFFEL-TORONY

Valamikor dacos világcsodának

kúszott a nagy kiállítás egére,

érctagjait pántolta realizmus,

hiú tudósok gőgje. Bús dühére

költőknek, akik messze elkerülték,

mert álmaikba vágott ösztövér

csontvázával s ők mindent odaadtak

borba, lebujba fülledt ösztönér,

csak vers legyen, csak vers, ne a gép, a gépek

fantomhadának páncélhirnöke,

minden volt akkor: siker, eszme, hóbort.

...Ma, hogyha kék az este hűs köde,

csak zord kérdőjel, mert a villanyóra

lila korongja már szivén nem üt,

s a Trocadéro szörnyei szemébe

szikráznak izzó Citroen-betük.

Auteuil felől fekete... s hogyha sápaszt

akácok szélbe borzadó haja,

az égnek roppant, büszke boltivében

a technikának kurta sóhaja.

VÁNDOR A KISVÁROSBAN

Horváth Imrének, baráti kézszorítással

Korzóról jönnek most a párok

s a rozzant konflisok —

rózsa kacag a kirakatban:

ittfeledett titok.

*

Mennyi új lány és mennyi csók

vár itt s az árnyon átoson:

ó folyton küldesz csókokat

a csóktengerbe, városom.

*

Fények emléke les ma rám

s őrzőm egy kis csillagcsoda,

mely ó tornyon pislog s tudom,

ki vándor, — célt nem ér soha.

A SZOMJÚSÁG BALLADÁJA

Bujj bús könyvtárakat, feszitsd szemed s agyad,

hogy végre már szavuk dadogva összevétsék

S mégis mennyi betü mögött csak űr marad

és egyre több a könyv és egyre több a kétség.

Fuss tenger tájon át, légy bujdosó nomád,

faggyasszon gleccser és hömpölygessen a tenger,

lásd kinai, japán, angol s olasz honát,

csak egyre több a távol és egyre több az ember.

Ölelj nőt, szűzt, kacért, madonnát, bajadért

és hidd, hogy egybe sincs számodra furcsa rejtély,

de mégis mennyi csók ajkadhoz sosem ért

és egyre több a nő, akit sosem öleltél.

Imádd az orgonát vagy méla zongorád

zenéjét idd mohón, amit vágyujjad ráfon,

de mégis hány ujabb, szebb ütem illan át

meg-nem-sejtett, ezüstnél ezüstebb fuvolákon.

Járj száz mély templomot s hited legyen konok,

kérd Jézust, Jehovát, Allaht, hogy megsegítsen

s maradnak templomok helyén lomok s romok

és egyre távolabb, távolabb lesz az Isten...

Szerkesztette: Cseke Gábor

(Forrás: A szomjúság balladája. Gáldi László versei. Arad, 1934. Lelőhely: a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár Dokumentációs Osztálya, Kelemen Katalin szíves hozzájárulásával)