Interjú az új honlapom ürügyén

Gergely Tamás interjút kért tőlem az Urszu 2 honlap ürügyén egy Lenolaj nevű irodalmi műhely számára. Egy hétig kotoltam a kérdések és válaszok fölött, ma végre elküldtem neki a végeredményt. Hogy mi lesz a sorsa, kevésbé izgat. Ide mindenképpen fölteszem, aki rábukkan, hadd olvassa - ha akarja...


*

Kérdezett: Gergely Tamás

Válaszolt: Cseke Gábor

Saját honlapod indult, s nem ez az első – miért volt szükséged rá? Miben különbözik ez a többitől?

Az általad említett honlapot - a http://urszu.herobo.com/  - baráti ajándékként kaptam. Szabó Zoltán kecskeméti történelemtanártól, a huszadikszazad.hu és az ingyenvisz.hu portálok kitalálójától és éltetőjétől. Úgy találta ugyanis, hogy sok blogot üzemeltetek ugyan, ám hiányzik az az összegező weblapom, ami összehangolhatná internetes tevékenységem. Heteknek kellett eltelniük, amíg rájöttem, hogy igazat szólt, s ezek után hálásan elfogadtam a nagyjából készen kapott, már beüzemelt fészket. Azóta, pontosabban három hete építgetem, kisebb-nagyobb megszakításokkal az Urszu-t, amelyen Téka címszó alatt ma már ott sorakozik valamennyi blogom és internetes fórumom, könyvem közvetlen elérhetősége, rávilágítva érdeklődésem egy-egy szellemi területére.

Kezdetben volt az Urszu 2 és folytatása, az Urszu 2b, amelyek jobbára napi irodalmi tevékenységem tükrei voltak, gyakorlatilag a nyilvánossá tett íróasztalom.

A fotótanú szenvedélyes fotográfiai érdeklődésem és gyűjtőmunkám szeszélyes képeskönyve, nem konvencionális fotóértelmezési kommentárokkal vegyítve.

A kalandozók a Romániai Magyar Szóban éveken át megjelenő, általam kitalált és szerkesztett, majd a lappal együtt megszűnt útirajz melléklet önkéntes tovább éltetése a világhálón, s mindenek előtt a gazdag magyar útirajzirodalom legjobb hagyományainak az átmentése a köztudatba.

A visszaszámlálás eleinte egy online íródó verseskönyv szerény tárhelye volt (Szürke rímek), majd mikor azt befejeztem, a blogot amolyan internetes naplóvá változtattam.

Az aranytalicskát néhai Debreczeni Évával közösen fundáltuk ki, hogy összehordhassuk benne mindazt a nekünk tetsző irodalmi, vizuális és zenei alkotást, jelenséget, érdekességet, amelyekről az emberek szívesen beszélnek és a mi életünket is kellemessé, színessé teszik. Éva elhunyta óta egyedül viszem tovább a talicskázást...

A Volt egy Szovjet Irodalom nem egyéb nosztalgikus dokumentumgyűjteménynél, amelyben saját szempontú válogatás alapján mutatom be azt a 80-as években  előfizetés útján beszerzett, színvonalas lapgyűjteményt, ami az azóta megszűnt Szovjet Irodalom c. folyóiratból állt össze könyvszekrényem polcain.

Az Intim Pista a 20. századból játékos, szemléző sajtóblog, amely a huszadik századi magyar sajtót kitartóan idéző huszadikszazad.hu honlap törzsanyagából csippent ki néhány jellegzetes mementót rég tovatűnt hétköznapjainkról. A Szabó Zoliék által több éve működtetett izgalmas honlap anyagai már 1947 felé közelítenek, az én átjátszó blogomon viszont még csak 1903 elejét mutatja a naptár, újra felmelegítve azokat a “tetszik, nem tetszik, de megtörtént” eseményeket, melyet szeretnénk, de képtelenek vagyunk ad acta tenni...

Ennyit a blogjaimról... Viszont a Téka nyilvántartásában több tucatnyi cím is szerepel! Látszólag meggyűlt a bajom a világhálóval, hiszen az ajándék honlapnak, ha már elfogadtam, élnie kell, ugyanakkor a blogokról sem vagyok hajlandó lemondani. Hogy eligazodjak ebben a sokféleségben, valamilyen kiegyensúlyozott munkamegosztást kell kiókumulálnom. Hogy ez sikerüljön, meg kellett értenem a különbséget a blog és a honlap jellege között. Az előbbit úgy jellemezhetném, akár az egyhúrú hegedűn való játékot: a szerző egymás után sorakoztathatja rajta, meghatározott szempont szerint, készülő bejegyzéseit. A szerkesztése pofonegyszerű, felkínált technikai séma alapján történik, amit a webhely automatikusan elvégez. Én magam a Google birodalommal léptem frigyre, aki levelezéstől fotótáron és szövegszerkesztésen át a blogolásig ingyen tárhelyet és asszisztenciát biztosít e tevékenységekhez. Honlapot építeni bonyolultabb feladat s engem nagyon emlékeztet a zenekari muzsikáláshoz: sokféle dallamra, hangfekvésre kell egyszerre figyelni, macerásabb az anyagok feltöltése és adminisztrálása, viszont jóval nagyobb elégtétellel jár, sokféle böngészési lehetőséget kínál fel, szimultán több  szekciót is lehet működtetni. Elgondoltam, hogy ha valaki kizárólag csak az urszu 2 címlapját keresi fel, már akkor is marad valamivel: az oldalt uraló nagyméretű művészfotót naponta cserélem. Ám ha a látogató rákattint a Minden napra 1 fotó feliratra, máris galériába s napi sorrendbe rendezve rátalálhat az eddig összegyűjtött fotográfiák sorozatára, ami a napok teltével egyre felemelőbb élményt és látványt nyújt.

Jóval korábban megkezdted az ”internetezést”, lóhosszal megelőzted a kortársaid, a Milos könyve lett volna az első?

Az a lóhossz inkább amolyan megszépítő legenda... Az internetezés erősen technikafüggő, s ahol hiányzanak az általános feltételek, ott a kezdet is nehezebb, aggályosabb. Nekem szerencsém volt, hogy napilap szerkesztőségében dolgoztam, amely minden anyagi szűkössége dacára valósággal rákényszerült a szellemi lépésváltásra, így került viszonylag korán számítógépes, majd internetes hozzáférhetőség is, ami nélkül nincs se blogolás, se weblapkészítés. Külön áldom az eget, hogy kapcsolatba kerülhettem a budapesti Andrassew Ivánnal, aki jó sok éven át, a kilencvenes évek végétől a közelmúltig, “nagykorúvá” válásomig sok netes kalandba bevont, tanított és ösztönzött. Szó szerint neki köszönhetem a Milos könyvét, hiszen a saját weblapján adott helyet a naplóvá duzzadó blogomnak, úgy, hogy ő maga szerkesztgette esténként, nekem csak el kellett juttatnom hozzá drótpostán, minden délután a soros anyagot. E mellett két eredeti honlapot is építgettünk: az Erdélyi és csángó költészet, valamint a Román költők antológiákat. Ugyancsak ő hegedülte ki belőlem a Kalandozó-t, a Romániai Magyar Szó útirajz mellékletének hetente frissülő internetes változatát, továbbá az Öböl és a Színes kenguru c. internetes albumokat, melyek készítése mind-mind egy-egy internetes tanfolyammal ért fel. Ő alapította az első önálló honlapomat is, ami lezárt anyagokat tartalmazott s gyűjtőportálként szerepelt: Cseke Gábor munkái a címe, s ma is működik, éppen csak frissíteni vagy megmásítani nem lehet rajta semmit, mert Iván közben elfelejtette a belépési jelszavakat. Az egész konstrukció önjáróan éli a maga életét a webgalaxisban, akár egy sorsára hagyott, lehozhatatlan műhold.

Eredményes együttmûködésed van a MEK-kel – beszélj róla: kiket miért vettél fel?

A Magyar Elektronikus Könyvtárral szintén Andrassew Iván boronált össze, s annyira tisztelem kitartó, a már-már semmiből egy új világot teremtő, megszállott kitartásukat, amivel a magyar nyelven föllelhető szellemi kincsek önként vállalt digitalizálását végzik a közösségi szenvedély szintjén, hogy megtiszteltetésnek tartom, ha komolyan veszik személyes hozzájárulásomat. A már említett két, szüntelenül bővülő két költészeti antológián kívül rendre digitalizáltam saját munkáimat, e mellett néhány költő- és íróbarátom könyveit is hozzásegítettem az elektronikus megjelenéshez. Annak az embernek a természetes gesztusa volt ez, aki maga is nagyon sokat kapott e téren baráti alapon másoktól, s úgy vélem, ez az egyetlen hasznos és igazságos útja annak, hogy adósságainkat törlesszük. Így a marosvásárhelyi Elekes Ferenc szinte teljes életművéről biztosan tapad valamicske a kezemhez, internetes művei ezért az én honlapomról is elérhetők, hasonlóképpen a székelyudvarhelyi Oláh Istvánhoz, akinek válogatott verseit, egy regényét és drámáját helyeztük el közösen a MEK-en, ez történt Kenéz Ferenc, Krebsz János és Máriás József esetében is - számukra több munkát is gondoztam digitálisan, amit egyformán betudhattam szolgálatnak, de értékteremtő alkotó munkának is. Ne felejtsem el ugyanakkor Debreczeni Éva, Keszthelyi György, Ady András és Kristó Tibor költők elektronikus köteteinek, Bazsó Zsigmond kisregényének gondozását. Könyveikkel kapcsolatban egy kicsit úgy érzem, mintha saját magamat hosszabbítottam volna meg őáltaluk. Nehéz ezt annak megmagyarázni s vele életelvként el is fogadtatni, aki az adok-kapok kettős kötődéséből csak a másodikat tartja természetesnek és egyedül észszerűnek.

Erdélyen kívüli olvasók nem biztos, hogy tudják: rengeteget és folyamatosan fordítottál románból. Kiket? Miért kell nekünk megismernünk őket? Mesélj a Kölcsönsorokról...

A kérdéseket könnyű volt feltenni, ám nem biztos, hogy a pontos választ elolvasni lenne elég türelmed. Ezért csak hozzávetőlegesen próbálok meg néhány támpontot adni. Románból elsősorban költőket tolmácsoltam, bár néhány prózai alkotás lefordítását is elkövettem. Első fordítás antológiámat a Pont-Pontfix adta ki Kölcsönsorok címmel 2004-ben - azóta már a MEK-en is elérhető -  és 36 román költő több-kevesebb versét tartalmazza, egy tartalmas és terjedelmes bevezető esszével az élén (Én és a románok. Invokáció helyett), a második fordítás gyűjteményem, amely néhány hete lett elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtárban Kölcsönsorok 2 címen, már jóval átfogóbb és reprezentatívabb gyűjtemény, s szintén nem nélkülözi a fordítói munka konfesszionális megközelítését egy Kocsis Franciskonak adott nagylélegzetű interjú (Párbeszéd a fordító státusáról), illetve egy Eminescu magyar fordítóival készített 1989-es interjúfűzérem révén. Nevekkel itt sem fárasztanálak, annyi tény, hogy a második antológiában 75 jelenkori költőt szólaltattam meg anyanyelvemen. Miért-edre, hogy miért kell nekünk megismernünk más népek költészetét, röviden csak annyit: azért, hogy jobban becsülhessük a saját költészetünket. Az általam tolmácsolt költőktől én számtalan alkalommal kaptam ihletet, biztatást, ösztönző felismeréseket, olyan “kölcsönsorokat”, amik révén mindig csak gazdagodtam. Persze, ez csak amolyan utólagos spekuláció. Igazság szerint Valahányszor szerzőként válságba kerültem, a fordításokhoz menekültem. A menedékemnek számított. Igaz, hogy olyankor az író lustálkodott bennem, de a fordításokkal megváltottam magam. Idővel némi tapasztalat is ragadt rám. A román nyelvet választottam, mert anyanyelvem után ez volt számomra a legkönnyebben elsajátítható.

”Megszólítottad” a kortársaid, versükhöz verset írtál – miért?

Szeretem a mások verseit (is) olvasni. Ilyenkor sokszor keményen irigykedek is, aminek az én esetemben valami érdekes pozitív lecsengése van: a rátalálás és a felismerés örömét is valamiképpen sikerül alkotói örömmé szublimálni. Ez egyáltalán nem egy tudatos folyamat, én magam csupán az eredményét észlelem, s bevallom, nagyon jó érzés. A pályatársak ilyenfajta megközelítése szülhette bennem azt az állapotot, ami aztán a Lírai tőzsde. Fontos versek  ciklus megírásához vezetett. E vállalkozásomat különösen fontosnak érzem abból a szempontból, hogy az egyoldalú költői feleseléshez kiválasztott 50 költő verseiben miként fedeztem föl a bennem is visszhangot keltő, engem is szóra bíró kihívást. Többen megállapították: a költői feleseléshez írt ún. “válaszverseim” tulajdonképpen önmagukban is tökéletesen megállják a helyüket, értelmezhetőek. Együttes szerepeltetésük nem csupán a szerzői tisztesség okán történik, bár önmagában már ez is kötelezhetne rá, hanem mert nagyon fontos elismerni és minden esetben kimondani: mintáim - “kihívóim” - nélkül az én verseim egyszerűen meg se születtek volna! Nemrégiben újra kedvet kaptam folytatni ezt a fajta költői kalandot, s pillanatnyilag a következő ötven verspárbaj lebonyolításán ügyködök, A Lírai tőzsde. Szemelt versek eddig elkészült darabjai megtalálhatók mind a Káfé főnix-en, mind az urszu 2 és urszu 2b blogjaimon.

Többen a Kóválygások a Hyde Parkban című poémádat - mely szintén elérhető az interneten - tartják eddigi költői tevékenységed csúcspontjának – tévednének?

Ezt én, ma, jelenlegi tudatállapotommal és értékrendemmel nem tudom megítélni. Amúgy is kockázatos dolog szembemenni mások értékítéletével. Az biztos, hogy ritka szerencsés periódusban sikerült kihordanom, magam sem tudom, minek köszönhetően, s utólag is jó érzés - akár szerzőként is - belefeledkezni. Nem felejtem el, hogy nemrégiben számon kérted tőlem a folytatást, amire valamilyen kitérő választ adtam: meglátom, lesz-e egyáltalán kedvem elővenni a témát. Úgy tűnik, a napokban mégis kedvem támadt hozzá, s ekként született emeg az Április elseje a Hyde Parkban, de mintha nem érezném magamban ugyanazt a biztonságot, ami 2010 májusában még határozottan megvolt bennem...

Ha egy versed kellene jellemezzen jelen interjú olvasóinak, melyiket választanád?

Kockázatos dolog egyetlen verssel “elásnom” magam, de állok kérdésed elébe és legutolsó papírkönyvem, a Szerpentin vándora. Szigorúan válogatott versek 1967-2010 egyik versét veszem elő, amely ha nem is mentes némi költői póztól, letagadhatatlanul rólam szól:

volt itt egy

volt itt egy gyerekkor

hozzá a megfelelő ostobaságok

gyufagyújtogatás

mesék

zsíros kenyér

lyukas harisnyák

volt itt egy szerelem

hozzá a megfelelő ostobaságok

álmatlan éjszakák

séták

vallomások

csókok simogatások

civódások

fülledt mozik

volt itt egy szándék

voltak jóbarátok

nagy fába vágott fejsze

voltak rossz néha illatosabb cigaretták

utazások

voltak itt mások

hitek

hiúságok

minden ami egy élethez kell

húzzuk alá

maradt ennyi és ennyi

1976