 |
| P. Jánossy Béla síremléke |
Szül. Erdőszentgyörgy, 1883 – mh. 1945, Kolozsvár) – próza- és drámaíró, költő, kritikus, szerkesztő. Középiskoláit a székelyudvarhelyi Róm. Kat. Gimnáziumban végezte (1903); a kolozsvári egyetemen szerzett jog- és államtudományi doktorátust (1908). 1907-10 között az Ellenzék szerkesztőségében dolgozott, 1910-ben fogalmazó lett a kolozsvári városházán. 1918-tól az Erdélyi Római Katolikus Státus titkára. Osztályelnöke volt a Nagyváradon működő Katholikus Akadémiának, tagja a temesvári Arany János Társaságnak és a budapesti Petőfi Társaságnak. Körbe körénk, gyerekek (Kv. 1924) c. verskötete Tóth István szuggesztív rajzaival jelent meg, s a maga idejében sikert aratott. Egyéb lírai művei: Virágének (versek, Kv. 1908); Véres galamb (versek, Kv. 1918); Ferenc, a csodálatos ember (versek, Kv. 1927); Égő csipkebokor (versek, Kv. 1935); Király daliája (költői elbeszélés, Kv. 1935); Fülemüle a viharban (versek, Kv. 1937). Válogatásunk alapja: Erdélyi költők (szerk. Farkas Gyula, Berlin, 1924)
Erdély a hazám
A havasokat szeretem,
Szemem a bérceket csókolja,
Honnan a sas száll nap felé,
S hová nem ér a lomha gólya.
Epedem az erdők vadonját,
Szeretem a szűz ibolyát,
A vadvirágot, méhek ha dongják,
A patakot, mely ott foly át,
Szeretem szívvel, ihletetten,
Mert itt születtem!
A Hargitát, ha zúgni kezd,
Mély áhítattal hallgatom.
Évezredes, ős szimfóniába
Elvész ilyenkor halk dalom.
Csontos, kemény mellem kitárom
Sírva-süvöltő Nemerének,
S torkomból heted-hét határon
Vele rohan, repül az ének.
És ez a dal csak igazán,
Mert Erdély a hazám.
Szelid lankák, domboldalok,
Határtalan szép. szűzi kék ég,
Lelkem közöttük andalog,
S hajh, sohse tudja érni végét...
Csodatükrén az Anna-tónak
Kábultan nézdelem magam,
S ki tegnap nézett, s ma néz, vagy holnap.
Mindnek egyforma arca van.
Boldog tudat ragyog szemembe:
Hisz Erdély tükröződik benne.
Nézzek a fényes égre fel?
Szemem ha vágyón odajut,
Minden csillag nekem felel,
S benépesül a nagy Tejút.
Zord bérceket, fenyős havasokat,
Lankát, völgyet, virágot, sasokat,
Mindent magamhoz ölelek,
S szivembe', mint friss vér kihűlt erekbe,
Bizserg a nagy, szent, lángoló meleg
És hull a könnyem tarthatatlanul:
Erdély rögére hull...
Üzenet a Sorsnak
Én éhezek, én szenvedek,
Hátamon vércsíkok árkai,
S torz arcomon ólom-idők, —
S tiéd a jólét, az erő,
A hatalom, — tiéd a gőg!
Rabszolga létem vért apaszt,
Mely nem csöpög: pazalva ömlik,
S röpke fényből senyvedt, odús
Sötétbe ajtót börtönöm nyit!
Meddig e rút, varangyhoz illő
Verem-élet? Hát végre, végre
Jön-e a perc, mely felsegít
Az áhított fény peremére?
Vagy így halnak el vágyaim,
Sorvadnak el reményeim,
Mint üszkös tag, ha rothad?
Meddig legyek bolond halottja
Gőzös, lármás, részeg torodnak?!
Rabszolga-vérem egyszer lángragyúl,
S kigörbül a húsom-vérezte szeg, —
És akkor nem lesz irgalom:
Megrázom vállam, szivem és karom
Te Sors. és — Spartacus leszek!
Emberek, bútorok
Él, él az ember, küszködik,
Ezer gond- s bajba ütközik.
Fárad, tesz, használ, sokszor alkot,
Átküzd sok meddő hosszú harcot.
De ha vénül, ereje fogytán,
S a munka terhétől lerogyván.
Futásra nem jó, csak menésre,
Harcra nem jó, csak pihenésre,
S ha szellemének isteni
Lángja langy már hevíteni:
Elfelednek mindent felőle,
S értéktelen r o n c s lesz belőle ...
Áll a bútor, holt fadarab,
Kopni később vagy hamarabb,
Ha nyitják, nyílik, mozdul ha tolják.
Mit, mennyit ér, nem tudakolják.
De ha kikezdte az idő,
S a múló divatból kinő,
Kopottas fáján erezetnek
Szúrágta ösvények vezetnek,
Ha széle csorba, lába lóg,
S darabjai tűzbevalók:
Elhisznek szépet, jót felőle,
S értékes-a n t i k lesz belőle.
Kakasszó
Az égperem megint megéled,
Hol tegnap elfakult a nap,
S torz testéből a barna éjnek
Hajnal-vércseppek csurganak.
Az álom meglapulva jár még
A mákonyos világ felett,
De már elült a holdas árnyék
S a csillagtábor szürke lett.
Háromszor is, vagy többször is tán
A dombtetőn, mi öl-magas.
Rikolt, hangját ércezve tisztán,
Rikolt az ébredő kakas.
A pir, a szóra lesve-lesvén,
Szétömlik, mint a drága tej,
S a hajnal rózsaszínű testén
Fényt áraszt minden csöppke hely.
A lassan ébredő világot
Betölti a kakas szava
És minden éled, mintha áldott
Remény bimbót fakasztana.
S az ember felfigyel a reggben
S megkérdi titkon egy- a mást:
A kakas szó ma mit jelentsen,
Megváltást-e vagy árulást?
Szerkesztette: Cseke Gábor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése