Muzica nopţilor / Éjszakák zenéje (7)

MELANCOLII IN FORMA CONTINUATĂ / HOSSZANTARTÓ BÚBÁNAT (2012)

Flautul

aud un cântec scrâşnit de flaut

imprimat undeva în memoria mea auditivă,

nu se leagă de nici o imagine,

de nici o întâmplare în care să fiu parte,

de parcă ar veni de dincolo de amintiri,

din plăsmuirile neamului din care mă trag

şi s-a impregnat indelebil în gene, uneori se întâmplă să răzbată

ca o vibraţie de dincolo de hotarul de morminte -

sunt destul de zălud să ascult cu luare aminte sunetul stenic

şi să mă conving că nu-i închipuire,

se întâmplă ceva dincolo de ştirea de sine,

în interiorul foarte îndepărtat, din vecinătatea spectrului roşu al fiinţei,

unde lumile se îndreaptă spre lagunele fără geografie

în care se pierd toate vieţile chemate înapoi,

e o melodie ca un meridian astral trasat

de astrologi iubitori de stele fixe, ca să-şi marcheze locul în univers

şi să fie găsiţi uşor de zeii ce revin din când în când din veşnicie

ca să petreacă o viaţă cu noi,

e cântecul care ne ţine laolaltă

ca un nevăzut cordon

şi înainte şi după timpul petrecut în starea vie.

A fuvola

Hallok egy érdes fuvola dallamot

hallásom emnlékezetébe préselődve

semmilyen kép nem társul hozzá

se olyan történet aminek részese voltam

mintha az emlékeken túlról érkezne

népem képzeletéből amelyből vétettem

és makacsul megmaradt a génekben néha megesik hogy előáll

mint egy remegés a sírok birodalmán túlról

jócskán eszelős vagyok olyankor figyelmesen hallgatva a buzdító hangot

meggyőződvén hogy nem képzelődök

valami történik, túl az eseten magán is

odabent de oly távol a létezés vörös spektruma mellől

ahol a világok a földrajztól idegen lagunák felé siklanak

amelybe majd minden visszaszólított élet belevész,

a dallam akár egy csillagászok megszabta

délkör ők az állócsillagok hívei hogy megszabják helyüket a világegyetemben

s majd könnyen rájuk találjanak az istenek akik időről időre otthagyják az öröklétet

hogy velünk töltsenek egy életet

ez a dal mely összetart bennünket

mint egy láthatatlan korlát

élő állapotunk előtt és után.

Poem retard

Caniculă,

copilărie

şi crudă

socoteală

de şanse,

elegie frântă,

iulie,

jurnal

de război

în cimitir.

Alături,

soldat german

necunoscut,

soldat sovietic

necunoscut,

războiul trecut

în tărâmul

de dedesubt.

Summa irreconciliata.

Késleltetett vers

Kánikula,

gyerekkor

esélyek

kegyetlenül

latolgatása,

törött elégia,

július,

háborús

napló

temetőben.

Mellette

ismeretlen

német katona,

ismeretlen

szovjet katona,

az elmúlt háború

a földben

odalenn.

Summa irreconciliata.

Cântec de dincolo

nu mai ştiu sau am uitat cine eşti, fredonezi calmă,

poate doar în amintirea mea melodia însoţeşte intrarea în somn,

acum mi-ar prinde bine un curs de calificare de scriere şi desen

cu cerneală simpatică, să te pot înfăţişa în feluri ascunse, declin

orice tentaţii represive şi ascult numai ritmul

leneş cu care frânezi graba mea de a ajunge nu ştiu unde

şi nu ştiu de ce,

totul s-a mai întâmplat cândva, poate nu cu mine,

cu cineva dinaintea mea, care puteam să fiu chiar eu

într-o altă ipostază, care-şi aminteşte de un cântec

cu ritm domol ascultat înainte de a cădea în somn,

somn greu, după care amintirile nu mai revin niciodată,

doar uneori o stranie străfulgerare îţi redeşteaptă

imagini şi sonorităţi pe care nu le-ai trăit, deşi le recunoşti,

n-am nici o problemă cu simţurile, sunt sănătos în toate felurile,

senin şi calm ca o dimineaţă de basm,

CINE CERE DOVEZI are probleme cu adevărat grave,

ascult liniştit, nu mă îngrijorează că-n lumea reală

nimeni nu te-aude şi doar mie-mi eşti fantasmă,

tu fredonezi în continuare, exişti, existăm.

Dal odaátról

nem is tudom vagy tán elfeledtem, ki volnál, nyugodtan dúdolsz

talán csak emlékezetemben kíséri a dallam az álomba ájulást

most jól fogna egy átképzés írásból-rajzolásból

szimpatikus tintával, hogy diszkréten ábrázolhassalak, visszafogok

minden durva késztetést és csak a ráérős ütemet

hallgatom, amivel buzgalmamat fékezed hogy mit tudom én miért és mit

tudom én hová érjek,

valamikor minden megesett már, talán nem pont velem,

valakivel, aki előttem járt, s aki lehettem volna magam is

más felállításban, aki egy csöndes sodrású

dalra emlékeztet, mielőtt meglep az álom,

súlyos álom, amelyben az emlékek örökre odavesznek

csak néha egy furcsán felrémlő ráébredés

képeket és hangokat idéz melyekre nem emlékszel,

bár felismered őket,

semmi bajom érzékeimmel, minden szempontból ép vagyok,

józan és megfontolt, akár egy pompás reggel

AKINEK BIZONYÍTÉK KELL, azok valóban súlyos gondban vannak,

csöndesen fülelek, csöppet sem aggaszt, hogy a való világban

senki se hall semmit, és csak előttem jelensz meg ,

te dúdolsz tovább, létezel, létezünk.

Ceasornic

leneşă uneltire-n destin

e orice ceas în mişcare,

din ritmul monoton reţin

doar îndemnul la plecare

spre locuri în care se şterg

stranii confrerii de semne

cu înţelesuri ce converg,

pe pietre albe, pe lemne,

foşnetul ierbii pe morminte,

fior rezonând în transcendent,

dar vai! ce rar mi-aduc aminte,

ce ades mă surprind absent

la dojana altui ceasornic

zilele vieţii bătându-le,

tăcutul ceas biologic

oră cu oră scăzându-le.

Óramű

renyhe kísértése a sorsnak

minden óra mely ketyeg,

egyhangú ütemben arról szólnak,

hogy egyszer csak elmegyek

oly tájakra hol elmosódnak

szokatlan égi jelek

egybehangzóan róluk szólnak

a fák, a fehér kövek

sírokon ahol a fű neszez

borzong belé a mélység,

ó jaj! mily gyakran feledem meg-

hallani ketyegését

egy más órának, mely nem kímél

éltünk napjaira jár,

a létezés néma ütemén

óra fogy óra után.

Octombrie 2009 – În toiul nopţii

Dezorientat, rătăcit în locuri sordide din care

pe orice lungime de undă strigi, plângi, simţi, disperi

sau implori nu te-aude nimeni şi nu zăreşte semnele

pe care le-ai aşezat la toate răspântiile

dorinţei tale de a te smulge din această întâmplare abrazivă,

împletire de solitudine şi amintiri din nopţi prelungi

în care îmi tot imaginez strategii de plecare

din peisajul puternic reliefat de imaginea dezolării –

ţintuit în coordonatele fixe de torsiune a luminii,

cine se gândeşte la mine oprit între două puncte,

nici aici, nici dincolo, în locul unde încearcă se se-adune

din neant dezintegratele stele, cine îmi ţine imaginaţia captivă

într-un regat de simboluri stilizate după reguli ezoterice,

aşezate într-un scut heraldic mai întins decât privirea,

o, ce realitate insolită mă înconjoară

la capătul acestei veri cu peisaje splendide

ce se pregătesc să intre-n vremea declinului lor,

ce frumuseţi necruţătoare luminează toiul nopţii

cu un torent de wolfram incandescent,

descifrez mize grave pe chipuri cadaverice, întoarcerile târzii

trădează conflicte aproape insuportabile,

se vede de departe tragicul domestic

înecat într-un pahar de alcool la barul de noapte,

ca într-o temniţă m-am zidit şi eu în nopţile lucrătoare

şi zadarnic strig, nu mă mai aud nici eu,

într-atât de mult m-am îndepărtat ca Urashima Taro

de ţărmul vremii sale când

s-a lăsat ademenit pe tărâmul magic din care

nu s-a mai întors cum şi unde a fost.

Visul poate fi refugiu,

dar nu şi adăpost.

2009 október – Éjnek évadján

Förtelmes helyekre tévedve, eltájolódva, ahonnan

bármely hullámhosszon rikoltsál, sírj, érezz, ess kétségbe

vagy könyörögj, senki se hallja és nem észleli a jeleket

amiket szándékod minden keresztútján

állítottál, hogy kiszakítsd magad e durva történetből,

hol magány s véget nem érő éjszakák fonódtak egybe

melyeken a távozás terveit szövöm egyre

a kétségbeesés erősen hepehupás felszínének tájairól.

a fénytörés állandó értékeitől helyhez szögezve

ki gondol rám két pont között megállva,

se itt, de túl sem, egy helyern, ahol bár összeszedné magát,

a semmiből a megsemmisült csillagokat, ki tartja fogva képzeletem

egy jelképes királyság stilizált ezotérikus szabályai szerint,

a tekintetnél is tágabb címerpajzsra terítve,

ó, miféle derűs valóság vesz körül

e nyár végén tájai csodásak

készen állva hogy hanyatlásuk ideje beköszöntsön,

micsoda kegyetlen szépségek sugárzanak éjnek évadján

az izzó wolframm áramán át,

súlyos téteket olvasok le halálravált arcokról, kései hazatérések

már-már elviselhetetlen konfliktusokról árulkodnak,

messziről látszik az otthonok tgragédiája

az éjjeli bárban egy pohár italba fojtva,

mintha csak börtönbe falaztam be magam dolgos éjjelekbe,

és hiába kiáltozom, már magamat se hallom

oly távolra sodródtam mint Urashima Taro

kora partjaitól amikor

hagyta magát elcsábulni a bűvös vidékektől ahonnan

sose tért vissza úgy és oda, ahonnan elindult.

Az álom lehet menedék,

de óvó hely soha.

Dar

Mi-am bătut capul ce să-ţi dăruiesc,

să fie cu totul altfel, mai insolit decât

orice dar de care ai auzit sau ţi-ai imaginat

că l-ai putea primi;

cel mai mult mi-ar fi plăcut să-ţi trimit o mierlă,

dar asta ar însemna s-o despart, imaginându-mi

cum am putea fi noi, de aceea îţi trimit

numai cântecul ei matinal înregistrat pe un disc,

tonuri acute întrerupte de tăceri

ca dialogurile noastre calme la cafeaua de prânz;

ştiu că nu te-ai aştepta la aşa ceva din partea mea

şi i-ai da drumul imediat, după ce i-ai trece

degetul arătător peste creastă şi i-ai cere iertare,

deşi ştii că n-ar înţelege limba în care-i vorbeşti

şi ar fi aşa de speriată că ar putea să-i crape inima

chiar în mâinile tale;

în clipa asta îmi vine-n minte puiul de lăstun

ce s-a aventurat prea devreme să plece din cuib

şi s-a prăbuşit pe drum chiar în faţa mea,

l-am ridicat şi cu atâta spaimă şi-a-ncleştat ghearele fragile

în degetul meu că n-am putut să i le desprindem nici după un ceas,

zadarnic am încercat să-i umezim ciocul,

zadarnic i-am prins muşte, cum să înţeleagă

că nişte fiinţe atât de uriaşe nu vor s-o mănânce,

că vor să salveze ceva atât de insignifiant pentru lume;

şi ştiu că nu-ţi doreşti un dar chiar atât de ieşit din comun,

care ţi-ar pune vreo trei noduri în gât

şi un pumnal de emoţie în coşul pieptului – cine

reuşeşte asta, cu certitudine va fi pomenit la toate

zilele tale de naştere, cel puţin în gând –,

tocmai de aceea vreau să-ţi fac cel mai neaşteptat dar,

să-mi câştig locul acela din care nimeni nu va putea

să mă dea vreodată la o parte

nici dacă ţi-ar aduce la picioare insulele Bahamas

într-o perlă prin care poţi ieşi direct pe plajă,

poţi călca direct în spuma valului de mare.

Ajándék

Azon agyaltam mit ajándékozzak neked,

hogy egészen más legyen, szokatlanabb mint

bármi egyéb amiről hallhattál vagy amit elképzeltél

hogy megkapod talán;

leginkább egy feketerigót küldtem volna neked,

de ez maga lenne az elválasztás, s elképzelem

hogy velünk történhetne mindez, ezért most csak

reggeli dalát küldöm egy lemezen,

az éles hangokat elhallgatások tarkítják

mint az ebéd utáni kávé melletti csöndes beszélgetéseinket;

tudom, te nem számítanál részemről ilyesmire,

s azonnal szélnek eresztenéd, miután mutatóujjaddal

végigsimítanád a gerincét és bocsánatát kérnéd

bár tudnád hogy beszélt nyelved meg se értené,

és úgy megrémülne hogy talán a szíve is meghasadna,

éppen a kezeid között;

e pillanatban eszembe jut a fecskefiók,

aki idő előtt odahagyta fészkét

és az úttestre zuhant épp a lábam elé

fölemeltem és halálra rémülve mélyesztette törékeny karmait

ujjamba, hogy egy óra múlva se tudtuk lefejteni,

hiába nedvesítettük meg a csőrét,

hiába fogtam neki legyeket, miként érthette volna meg

hogy ekkora óriási lények nem akarják őt felfalni,

hogy szívesen megmentenék, még ha oly jelentéktelen is a világ szemében;

és tudom, hogy nem kívánsz egy ilyen rendhagyó ajándékot,

amitől legalább három ízben is elszorul a torkod,

és az izgalomtól elállna a lélegzeted – aki

ezt eléri nálad, azt biztosan megemlegeted valamennyi

születésnapodon, gondolatban legalább - ,

ezért adnám neked a legmeglepőbb ajándékot,

hogy elnyerjem azt a helyet ahonnan soha

senki ki nem túrhat engem

még ha a Bahamas-szigeteket helyezi is lábaidhoz

egy igazgyöngyben amelyen át rögtön a plázsra léphetsz

egyenesen a hullámot vető tenger permetébe.

viaţă

viaţă, viaţă – şi-atât,

suma zilelor în care n-am murit,

de câte ori m-am trezit dimineaţa

şi-apoi din nou am adormit

la capătul unei zile

cu încă o zi mai obosit;

n-a mai rămas nimic din timpul

când m-am înfericit;

nici somnul nu-i mai mult

decât un simplu decubit,

nu mai râvnesc la odihnă,

de timp sunt vlăguit.

élet

élet, élet – semmi több,

napra nap jön s még mindig élek,

hányszor ébredtem reggelente

hogy csak álmodtam az egészet

egy-egy nap végére érve

mind jobban s jobban elcsigázva

nem futja már az időből

a megboldogulásra;

az álom is csak annyi

fekszünk vízszintesen,

már pihenésre se vágyom,

az idő bánt el velem.

(Az utolsó, kötetbe szánt versek egy későbbi időpontban.)