Rövidprózák Kocsis Francisko új kötetéből

A napokban futott be Kocsis barátom Un roman intr-o gara mica (Regény egy kis állomáson) című, frissen megjelent prózakötete, a szerző kedves dedikációjával. A könyvet e hétvégén, a marosvásárhelyi Bookfest könyvvásáron mutatják be, s tisztelgésképpen lefordítottam belőle két rövid prózát, amit alább (Két nyelven) közzéteszek. A könyvet a Polirom adta ki, Ego.Proza nevű sorozatában.





Elfogyott a teremtő gyufája / Autorul a rămas fără chibrituri

Titokzatos tájakat képzelek el, melyeket csak egyetlen ember, legtöbb kettő ha láthat; szokatlan tájakat, történetek hátteréhez, hogy elleplezzem a mögöttük meghúzódó roppant űrt. Tekintetem észrevesz mindent, ami nem tökéletes: egy hirtelenül megrezdülő levél, faág mögött felsötétlő tér tűnik fel, egy közönséges csóka röpte nyomán sötét csík jelenik meg, amely lassan villámzárként összezárul, elfödve a szédítő vaksötétet. Akárha díszletek közt élnénk. Ami ezután játszódik le a szemünk előtt, méghozzá velünk , statisztákkal együtt, arról fogalmunk sincsen. Miránk nem osztottak ki szerepet, csak céloztak rá, vagy csak a képzeletünk hitette el velünk, hogy a rendezőnek célja volt a mi szerepeltetésünkkel. Csakis ő a mindentudó; ő a sorsunk és a teremtőnk is.
A kellő időben tudatja majd velünk mindazt, amit tudnunk kell.
Én azért úgy vélem, ne akarjuk mindenáron megtudni mindent a végjátékról. Valami azt súgja nekem, hogy a bennünket körülfonó vaksötétségtől megfagy ereinkben a vér. E világ teremtőjének kifogyott a gyufája, az ige pedig már nem kap lángra. Amit még látunk, az már az utolsó gyertyacsonk fényében történik. Talán épp a legvégső jelenetekről van szó. A látszat viszont az, mintha egy örökkévalóság állna előttünk.

Fordította Cseke Gábor

Intuiesc peisaje tainice, ascunse, pe care le poate vedea doar cate un om, cel mult doi, peisaje stranii care au numai rostul de a fi fundal pentru întâmplări, de a ascubde golul imens de dincolo de ele. Ochiul meu descoperă imperfecțiunile: îndărătul unei frunze ori al unei crengi mișcate brusc, apare un spațiu întunecat, în urma banalei stăncuțe în zbor rămâne o dâră de întuneric ce se închide încet de parcă s-ar trage un fermoar care ascunde bezna copleșitoare… Parcă am trăi într-un decor. Ce urmează să se joace în fața noastră și împreună cu noi, figuranții, n-avem de unde ști. Nouă nu ni s-a dat niciun rol, doar ni s-a sugerat, sau mai degrabă ne-am sugerat noi înșine, că regizorul ne-a întrodus în piesă cu un scop. El singur știe totul, el ne este destin și autor.
Ne va învăța în timp util tot ce trebuie să știm.
Dar eu aș fi de părere să nu ne dorim cu prea mare ardoare deslușirea. Ceva îmi spune că întunericul năprasnic dimprejur ne va îngheța sângele în vine. Autorul acestei lumi a rămas fără chibrituri, iar cuvântul nu se mai aprinde. Ceea ce se mai vede se joacă la mucul ultimei lumânări. Poate sunt ultimele scene. Dar se joacă de parcă am avea veșnicia în față.


A szereplő / Personajul

Ő írásom szereplője. Kitűnően ismerem. És ő is engem. Annyira jól, hogy elfog a nyugtalanság: még képes lenne a helyembe lépni. Hogy a tudtom nélkül én leszek belőle, anélkül, hogy egyáltalán észrevenném.
Helyettem menne el a piacra, és pontosan azt vásárolná meg, amit én vásárolnék, ugyanazoknál az asztaloknál, ugyanazoktól a falusi asszonyoktól, szóba elegyedne velük, a gondjaik felől érdeklődne, és azoknak se tűnne fel, hogy valami változás történt.
Az én mozdulataimmal és szavaimmal köszöntené az ismerősöket, hozzánk fűződő történéseket és emlékeket idézne fel, s mikor ideje engedi, meghívná őket egy kávéra, hozzám hasonlóan kerülné a szeszfogyasztást . Hazatértekor otthon sem ébresztene gyanút, mesélne, az asztalhoz ülne, majd pontosan ugyanazt a könyvet olvasná tovább, amit én olvastam, mintha ő hagyta volna abba az olvasást, mielőtt a piacra indult, nem pedig én…
Itt most már megállok, mielőtt beesteledne. Tegyük helyre a dolgokat, mielőtt bediliznénk.

Fordította: Cseke Gábor

El este personajul meu. Îl cunosc foarte bine. Și el la fel. Atât de bine, încât mă încearcă neliniștea că m-ar putea substitui. Că el ar putea deveni eu, chiar fără să știu și fără să pară nefiresc.
Să se ducă în locul meu la piață, să cumpere exact ce aș cumpăra și eu, de la aceleași tarabe, de la aceleași femei de la țară, să stea de vorbă, să le întrebe de necazuri și jnici ele să nu observe că s-ar fi schimbat ceva.
Să-i salute pe cunoscuți cu gesturile și cuvintele mele, să evoce amintgiri și întâmlări care ne leagă, să-i învite, când are timp, la o cafea, să evite alcoolul, ca și mine, să se întoarcă acasă și să nu trezească suspiciuni nici acolo, să povestească, să se așeze la masă și după aceea să continue să citească exact cartea pe care eu o citeam, de parcă el ar fi întrerupt lectura înainte de plecarea la piață, nu eu…

Dar să mă opresc aici, înainte de a se lăsa seara. Să punem lucrurile la punct, până n-o luăm razna.

Kölcsönsorok: Kocsis Francisko

Költői levelek / Epistole

Kedves haza / Dragă patrie

kedves haza, írásban tudatom veled, hogy rosszul megy a sorsom, s ne halljam később, hogy nem volt róla tudomásod (nem is kellene erről szólni, neked kellene efelől érdeklődni), elmondom neked, mekkora igazságtalanság ért jogszolgálatod egyik palotájában, de rám szóltak, hogy lassabban a testtel, mert halvány gőzöm sincs a bonyolult dolgokról, pökhendien szóltak rám, mintha rászolgáltam volna, hogy szembe köpjenek, amiért csak a költészethez konyitok, ez úgy hangzik, , mintha azt olvasnák a fejemre, ki tudja, milyen gaztett tapadna a kezemhez, amiért jókora verést érdemelnék, hogy legalább egy ideig örök tanulság legyen; ámde nincs más szándékom, minthogy megtudd és vedd tudomásul, hogy rosszul megy a sorsom, hogy szomorúan érzem, miként fogy ki belőlem az irántad érzett szeretet;

kedves haza, egész életemben hő vágyam volt, hogy ne érezzem, mit jelent tűrni, ne legyek kénytelen megtudni, hol és milyen gondolatok közepette ér véget a türelmem, s ne legyen annyira rossz a sorsom, hogy megérezzem a bosszúállás viszketegségét, hogy valakiket epével öntsek nyakon, nem tudni, hogy jutottam erre a küszöbre, veszélyes vagyok, akár egy földrengés, mint egy nukleáris robbantás;

azt mondják, kedves haza, hogy minden igazságtalanság elévül egyszer, s a vétkes megfizet érte, de ez engem hidegen hagy, egy életem van, itt és most (tudom a mondás latin megfelelőjét is!), és semmi kedvem ahhoz, hogy szenvedéssé változtassam, nincs az az érv, ami kellően megalapozott lenne ahhoz, hogy elfogadjam a pokol előlegét, ezért is beszélek veled ilyen szépen, hogy tudd meg: dühbe gurultam, és bármelyik pillanatban elszabadulhatok, az az igazság, azt sem tudom, milyen szerencsétlenségek elinditására volnék képes, s jó lenne, ha együttesen elállnánk ennek a megismerésétől, s higgyél nekem, mindaz, amit elmondtam, csak kérés, nem fenyegetés

dragă patrie, îţi aduc la cunoştinţă în scris că-mi merge prost, ca să nu te poţi preface mai târziu că n-ai ştiut, că nu ţi s-a spus (nici n-ar trebui, tu ar trebui să te interesezi); îţi spun că mi se face o mare nedreptate chiar într-unul din palatele tale de justiţie, dar mi se spune să-mi văd de lungul nasului, pentru că n-am habar de treburi atât de sofisticate, mi se spune flegmatic, de parcă aş merita să fiu scuipat în faţă, că mă pricep numai la poezie, sună de parcă aş fi acuzat că am săvârşit cine ştie ce ticăloşie; pentru asta ţie ar trebui să ţi se tragă o mamă de bătaie, ca să ţii minte măcar o dărabă de veşnicie; dar acum nu vreau decât să afli şi să-ţi pese că nu-mi merge bine; că deplâng să simt cum mi se scurge dragostea de tine;

dragă patrie, toată viaţa m-am rugat să nu fiu nevoit să aflu cât pot îndura, să nu fiu nevoit să aflu unde şi cu ce gânduri mi se sfârşeşte răbdarea, să nu-mi meargă atât de prost încât să simt mâncărime de răzbunare, dorinţă de a scălda nişte entităţi în fiere; cum-necum, m-ai adus în pragul acesta, sunt periculos ca un cutremur devastator, ca o explozie nucleară; 

se spune, dragă patrie, că fiecare nedreptate se oblojeşte odată şi-odată şi cel vinovat va plăti, dar asta nu mă încălzeşte, am o singură viaţă, acum şi aici (ştiu şi latineşte vorba asta!), şi nu-s dispus cu nici un chip s-o transform în chin, nici un argument nu-i destul de întemeiat ca să cunosc iadul cu arvună; de aceea îţi vorbesc atât de frumos, ca să afli că m-am înfuriat şi pot fi declanşat în orice clipă; adevărul e că nici eu nu ştiu ce dezastre sunt în stare să provoc şi ar fi bine să evităm să le cunoaştem împreună; şi crede-mă, tot ce-am spus e rugăminte, nu ameninţare

Költői levél Cseke Gáborhoz / Epistolă către Cseke Gábor

kedves barátom, buzgó inas volnék, s nem ijedek meg a kései tanulástól sem, rengeteg túlélési trükköt sajátítottam el, közülük egyesek roppant hatásosak voltak, másokhoz apró, személyes fogásokat is bevetettem, mint amilyen egy sebhely vagy egy siri csönddel elegyes mélyből feltörő lárma, a tűrés leckéjéhez még hozzácsaptam a dúdolás ingerét, miközben a legnagyobb fájdalom gyötör, s a legártatlanabbul állítom, hogy méltóságon aluli éppen akkor jajveszékelni, amikor belülről marcangolják az embert; az Úristen vagy a lelkiismeret. Olyankor a hallgatás – nemes cselekedet. Akár az élet ajándékainak zokszó nélküli elviselése. Hogy egyformán örvendezhess az ajándéknak és a büntetésnek. És ha csak lehet, légy erős, akár a 31. zsoltárban.

Tudom, hogy te is belekóstoltál a léggömbutazásba, amiként azt is, hogy mily kudarcosan végződött az a számodra; mindent kihajigáltál a vesszőkosárból, majd te is a mélybe vetetted magadat, hogy a léggömb fölemelkedhessék, de az üvöltés, amitől képtelen voltál megszabadulni, meghiúsította már-már kétségbeesett erőfeszítésed, s ebből az következik, hogy összeférhetetlen a repüléssel. 

Az én léghajózásom némileg sikeresebb volt, semmi értelme, hogy rossz emlékeket ébresszek bizonyos részletekkel, maradjunk a ténynél, hogy a ballon könnyű anyagból készült, és segítettek azok a személyek is, akik a felszálláshoz szükséges meleg levegőt gerjesztik; egyesek ezt ihletnek is nevezik. Ennyiből áll a nagy titok. Itt még be kell neked vallanom valamit, amit a versben elhallgattam: odafönt, ahol meglazultak a magasság kerítéslécei, a kiáramló levegő csak úgy ontotta az eperillatot. Úgy, ahogy azt te is tapasztaltad valamikor, arrafelő vetődve egyszer.)

Hagyd hát a nosztalgiát, hadd színezze be az elszürkült emlékeket, és nevess azon, hogy az elme próbál rácsokat helyezni a kihunytnak vélt, még visszajáró érzelmek útjába – tanuld meg, hogy ez lehetséges; mert képesek vagyunk akként szólani, miként a rómaiak, s akként fordítani, ahogy szokás: timor et amor, félelem és szeretet; íme, mily egyszerű fölfedezni  az okokat, melyek gáncsot vetnek nekünk, letepernek, teljességgel felőrölnek bennünket, apróra, mint a húsdaráló – akkor meg miért viselkednénk úgy, mint holmi kuglibábok? Miért nem viselkedünk lándzsák módjára, vagy akár a szablya, a kés? Súlyos kérdés ez, de ne hagyd magad, amíg nem értél egészen a végére. Magam is ezt teszem, amíg erőm s napjaim engedik.

dragă prietene, sunt un învăţăcel harnic şi nu mă dau în lături nici de la studiul suplimentar, am învăţat multe trucuri de supravieţuire, unele de o subtilitate de-a dreptul încântătoare, unora le-am adăugat şi mici şiretlicuri personale, cum ar fi o cicatrice sau o combinaţie de tăcere mormântală peste zarva din străfunduri, iar la lecţia de a îndura am mai adăugat şi abilitatea de a fredona când te doare mai tare, susţinând cu cea mai candidă seninătate că e lipsit de demnitate să urli când eşti jupuit pe dinlăuntru. De Dumnezeu sau de conştiinţă. Atunci e nobil să taci. Să înduri fără crâcnire darul de viaţă. Să te bucuri în egală măsură de dar şi de pedeapsă. Să fii tare, ca în psalmul 31, dacă se poate.

Ştiu că şi tu ai luat lecţii de zbor cu balonul şi ştiu şi cât de prost ţi-a reuşit, ai aruncat din nacelă totul, la urmă te-ai aruncat şi pe tine în hău ca să se ridice, dar urletul de care n-ai scăpat a zădărnicit efortul aproape disperat, de unde deducem că-i incompatibil cu zborul. Plimbarea meu cu dirijabilul a ieşit mai bine, n-are rost să stârnesc piaza-rea cu detaliile ajutătoare, să rămânem numai la faptul că a fost dintr-un material uşor şi am primit ajutor şi de la fiinţe care furnizează aerul cald al înălţării, zisă de unii inspiraţie. Ăsta-i tot secretul. (Aici trebuie să-ţi mai spun ceva trecut sub tăcere în poezie: acolo sus, pe unde s-au desprins şipcile de la gardul raiului, văzduhul era potopit de aroma căpşunilor. Aşa cum ai simţit şi tu când ai fost pe-acolo cu altă ocazie.)

Lasă nostalgia să pună culori în griul amintirilor şi râzi de teama că mintea ar putea încerca să pună zadarnice gratii în calea revenirii sentimentelor crezute stinse – învaţă că se poate; pentru că suntem în stare să vorbim ca romanii şi să traducem ca noi: timor et amor, teamă şi iubire, iată cât de simplu descoperim motivele care ne pun piedici, ne doboară, ne toacă mărunt pe dinăuntru ca maşinile de carne – şi-atunci de ce ne comportăm ca nişte popice? De ce nu reacţionăm ca nişte suliţe, spade sau cuţite? Grea întrebare, dar nu te da bătut până nu-i dai de capăt. Asta fac şi eu până mai am putere şi zile.

Kocsis Francisko: Költői levél Cseke Gáborhoz / Epistolă către Cseke Gábor

kedves barátom, buzgó inas volnék, s nem ijedek meg a kései tanulástól sem, rengeteg túlélési trükköt sajátítottam el, közülük egyesek roppant hatásosak voltak, másokhoz apró, személyes fogásokat is bevetettem, mint amilyen egy sebhely vagy egy siri csönddel elegyes mélyből feltörő lárma, a tűrés leckéjéhez még hozzácsaptam a dúdolás ingerét, miközben a legnagyobb fájdalom gyötör, s a legártatlanabbul állítom, hogy méltóságon aluli éppen akkor jajveszékelni, amikor belülről marcangolják az embert; az Úristen vagy a lelkiismeret. Olyankor a hallgatás – nemes cselekedet. Akár az élet ajándékainak zokszó nélküli elviselése. Hogy egyformán örvendezhess az ajándéknak és a büntetésnek. És ha csak lehet, légy erős, akár a 31. zsoltárban.

Tudom, hogy te is belekóstoltál a léggömbutazásba, amiként azt is, hogy mily kudarcosan végződött az a számodra; mindent kihajigáltál a vesszőkosárból, majd te is a mélybe vetetted magadat, hogy a léggömb fölemelkedhessék, de az üvöltés, amitől képtelen voltál megszabadulni, meghiúsította már-már kétségbeesett erőfeszítésed, s ebből az következik, hogy összeférhetetlen a repüléssel.

Az én léghajózásom némileg sikeresebb volt, semmi értelme, hogy rossz emlékeket ébresszek bizonyos részletekkel, maradjunk a ténynél, hogy a ballon könnyű anyagból készült, és segítettek azok a személyek is, akik a felszálláshoz szükséges meleg levegőt gerjesztik; egyesek ezt ihletnek is nevezik. Ennyiből áll a nagy titok. Itt még be kell neked vallanom valamit, amit a versben elhallgattam: odafönt, ahol meglazultak a magasság kerítéslécei, a kiáramló levegő csak úgy ontotta az eperillatot. Úgy, ahogy azt te is tapasztaltad valamikor, arrafelő vetődve egyszer.)

Hagyd hát a nosztalgiát, hadd színezze be az elszürkült emlékeket, és nevess azon, hogy az elme próbál rácsokat helyezni a kihunytnak vélt, még visszajáró érzelmek útjába – tanuld meg, hogy ez lehetséges; mert képesek vagyunk akként szólani, miként a rómaiak, s akként fordítani, ahogy szokás: timor et amor, félelem és szeretet; íme, mily egyszerű fölfedezni az okokat, melyek gáncsot vetnek nekünk, letepernek, teljességgel felőrölnek bennünket, apróra, mint a húsdaráló – akkor meg miért viselkednénk úgy, mint holmi kuglibábok? Miért nem viselkedünk lándzsák módjára, vagy akár a szablya, a kés? Súlyos kérdés ez, de ne hagyd magad, amíg nem értél egészen a végére. Magam is ezt teszem, amíg erőm s napjaim engedik.

Fordította: Cseke Gábor

Cseke Péter: Út a semmibe

dragă prietene, sunt un învăţăcel harnic şi nu mă dau în lături nici de la studiul suplimentar, am învăţat multe trucuri de supravieţuire, unele de o subtilitate de-a dreptul încântătoare, unora le-am adăugat şi mici şiretlicuri personale, cum ar fi o cicatrice sau o combinaţie de tăcere mormântală peste zarva din străfunduri, iar la lecţia de a îndura am mai adăugat şi abilitatea de a fredona când te doare mai tare, susţinând cu cea mai candidă seninătate că e lipsit de demnitate să urli când eşti jupuit pe dinlăuntru. De Dumnezeu sau de conştiinţă. Atunci e nobil să taci. Să înduri fără crâcnire darul de viaţă. Să te bucuri în egală măsură de dar şi de pedeapsă. Să fii tare, ca în psalmul 31, dacă se poate.

Ştiu că şi tu ai luat lecţii de zbor cu balonul şi ştiu şi cât de prost ţi-a reuşit, ai aruncat din nacelă totul, la urmă te-ai aruncat şi pe tine în hău ca să se ridice, dar urletul de care n-ai scăpat a zădărnicit efortul aproape disperat, de unde deducem că-i incompatibil cu zborul. Plimbarea meu cu dirijabilul a ieşit mai bine, n-are rost să stârnesc piaza-rea cu detaliile ajutătoare, să rămânem numai la faptul că a fost dintr-un material uşor şi am primit ajutor şi de la fiinţe care furnizează aerul cald al înălţării, zisă de unii inspiraţie. Ăsta-i tot secretul. (Aici trebuie să-ţi mai spun ceva trecut sub tăcere în poezie: acolo sus, pe unde s-au desprins şipcile de la gardul raiului, văzduhul era potopit de aroma căpşunilor. Aşa cum ai simţit şi tu când ai fost pe-acolo cu altă ocazie.)

Lasă nostalgia să pună culori în griul amintirilor şi râzi de teama că mintea ar putea încerca să pună zadarnice gratii în calea revenirii sentimentelor crezute stinse – învaţă că se poate; pentru că suntem în stare să vorbim ca romanii şi să traducem ca noi: timor et amor, teamă şi iubire, iată cât de simplu descoperim motivele care ne pun piedici, ne doboară, ne toacă mărunt pe dinăuntru ca maşinile de carne – şi-atunci de ce ne comportăm ca nişte popice? De ce nu reacţionăm ca nişte suliţe, spade sau cuţite? Grea întrebare, dar nu te da bătut până nu-i dai de capăt. Asta fac şi eu până mai am putere şi zile.

Muzica nopţilor / Éjszakák zenéje (8)

A mutatvány legvégéhez értem: a kötet összeállt, Francisko átrágta magát rajta, finom, diszkrét megjegyzései nagy segítségemre voltak s minden esetben kinyitották a szemem. Elvégre szerkesztő ember ő maga is. Sikerült így még inkább a román nyelv szelleméhez igazítani azokat a kérdéseket, amiket a bevezető interjúban tettem föl neki. Ugyanakkor jobb megoldásra sarkallt utolsó, nemrég megjelent verseskönyve címének átültetésében (szó szerint ezt írta, sugallta: Melancolii în formă continuată – n-ai putea găsi o altă formulă? Mă refer la forma juridică, penală, de formă continuată în ilegalităţi. Poezia ca atitudine înrăită, continuată în ciuda oricăror dificultăţi, ameninţări sau şi mai rău: pedepse. Suntem adevăraţii recidivişti!!! ), így lett aztán a Kitartó búbánat helyett Kísértő búbánat.Igaz, hogy a "búbánat" szót a Francoise Sagan regényét magyarító fordító használta a "tristesse" (szomorúság)-re és a melankóliának jobban megfelel a mélabú, viszont nem érzem benne eléggé a hosszan kitartást, mápedig a melankólia nem csupán pillanatnyi hangulat, hanem életérzés is. Így aztán maradjon a "búbánat")

Jöjjenek alább az utolsó fordítások a kötetből, amely már a Magyar Elektronikus Könyvtárnál található és terv szerint a ma kezdődő heten kerülne föl az állományba.

*


Octombrie 2010

În noapte,
pacea stelelor stătătoare
în luciul apei, întunecat,

ca nişte
ochi ajuraţi de cucuvaie
încremeniţi în zbor suspendat

pe dedesubt,
pe sub oglinda-ncreţită
mărunt de-o goană-nchipuită

de năluci
în holograme translucide,
plutind în goluri placide

de gânduri
care în jocul de-a viaţa
imaginează sincope,

abateri
de la temei, dislocând
colosalele metope

dintre lumi –
trecători deschise-n zori
prin bezna de la cântători.

2010 október

Az éjben
békés állócsillagok
a víztükrön, sötéten,

mint gyűrűk
a röptükbe dermedt
baglyok szemében

alant
a megborzongó tükör alól
egy képzelt hajsza nyomán,

látomások
tünékeny hálórajza
lebeg egyik a másik után

a gondolattal
amit az élet-játékban
a képzelet kipontoz

eltérve
alapoktól, s ettől kimozdul
helyéből minden oszlop

világaink közül - 
hajnali homályban a madarak
dalukkal nyitnak utakat.

Tărâmul subpământului

răsare neagră
steaua sacră

a tărâmului
subpământului,

ceru-i luminos,
stelele pe dos,

neviul e viaţă,
seninul ceaţă,

gândul e stană,
piatră funerară.


A földalattiság vidéke 

feketén villan
szentséges csillag

lenti világban
földalattiságban,

az ég hogy ragyog
fordított csillagok 

élettelen az élet
a tiszta légből köd lett

szikla a gondolat 
sírkőként megmarad

Regula simplă

regula simplă e să nu te repezi la gâtul celor ce te lasă-n pace,
nu ţi-i face duşmani câtă vreme indiferenţa lor poate fi egală 
cu o favoare după care ai tânji în condiţii răsturnate, 
nu tulbura adiaforia lor grea ca o beznă 
prin care se pierde drumul spre confesionalul lăuntric 
în care vechii greci căutau eudaimonia 
la care ştiau că au dreptul şi-i acceptau fără crâcnire preţul 
fixat de zei nu foarte miloşi; regula simplă spune aşadar
să respecţi răzorul fiecărei fiinţe şi să nu ţi-o cauţi cu lumânarea
ca bătrânul din Sinope, chiar dacă butoiul tău e de beton armat
şi-ţi poate deveni buncărul temporar în care ţi se virează
ajutorul de şomaj, facturile, somaţiile, sentinţele -,

dar nu te lua de unul singur nici de cei ce nu te lasă în pace şi-ţi trimit
toate aceste dovezi de legare de glie la fel de durabilă 
ca robia dobândită prin naştere, 
învaţă de la greci cum să întorci realitatea-n ficţiune 
ca să poţi transforma pământul de sub picioare 
în al nouălea cer 
măcar în chip efemer, cât o lună de miere;

iarba nu foşneşte la etaj, doar mobilele trosnesc când se schimbă vremea
şi-n unele nopţi ţi se pare că auzi vibrând oţelul tensionat în beton
de parcă o strună de contrabas s-ar răsuci în somn
ciupită de-un deget translucid de nălucă,
iar florile te cred un straniu zeu al ploii străbătând universul
cu un flacon de plastic în mână,

ştimele destinului creionează extreme eclatante şi veghează
să-ţi împlineşti fără rest înscrisul, te învaţă 
că totul e-o subtilă creanţă scrisă-n oglindă 
care te invită 
să-ţi aperi şi cu moartea răzorul de viaţă -

Az egyszerű szabály

az egyszerű szabály abból áll, hogy ne ragadd torkon azt, aki nem bánt téged,
ne csinálj magadnak ellenséget, ameddig közömbösségük kedvezménynek
tűnhet, amely után fordított helyzetben áhítoznál,
ne zavard éjsötét nemtörődömségüket,
amelyben elvész a belső megismeréshez vezető út,
amelyben a régi görögök az eudaimoniát keresték,
úgy tudták, joguk van hozzá és fenntartás nélkül elfogadták az árát
amit a nem túl kegyes istenek szabtak; az egyszerű szabály tehát úgy szól,
hogy tiszteld mindenki körét, s ne hívd ki magad ellen a sorsot
a sinopei öreghez hasonlóan, még ha hordód vasbetonból is készült,
s ideig-óráig bunkered lehet, ahová átutalják
a munkanélküli segélyt, a nyugtákat, a felszólításokat, az ítéleteket –

de önmagadban azokba se köss bele akiktől nincsen nyugtod és mindezen
bizonyítékokat a földhöz kötöttségről neked címezik,
mely súlyosabb, mint a születésből eredő rabság,
tanulj a görögöktől, hogyan változtasd fikcióvá a valóságot,
hogy átalakíthasd a földet amelyen állsz
a kilencedik mennyországgá
bár csak egy pillanat – akár a mézeshetek – erejéig.

a fű nem zizeg az emeleten, csupán a bútorok recsegnek időváltozáskor
s bizonyos éjszakákon hallod az acélt rezegni a feszülő betonban
mintha egy nagybőgőn megfeszülne a húr
egy áttetsző látomás ujja alatt
a virágok meg az eső fura istenségét látják benned amint áthatolsz a világmindenségen
kezedben pillepalackkal,

a sors dallamai nyilvánvaló végleteket írnak le és őrködnek,
hogy maradéktalanul beteljen az írás, megtanít rá,
hogy minden csak egy tükörre írt huncut törlesztés
mely arra késztet 
hogy akár halálod árán is megvédd életed köreit.

Despre schimbare

Draga mea,
lumea nu s-a schimbat aşa cum sperai
la douăzeci de ani;

nici la patruzeci de ani 
nu dă semne că ar putea fi schimbată 
de copilul nostru care tocmai face 
douăzeci de ani;

nici când nepotul nostru 
va avea douăzeci de ani 
lucrurile nu vor sta altfel,

dar toate acestea nu sunt motive 
să crezi că nu se va întâmpla cândva, 
dar nu va mai fi cine
s-o facă la loc.

A változásról

Kedvesem, 
a világ nem változott meg, miként remélted
húszévesen;

negyven évnél se úgy néz ki,
mintha megváltoztatható lenne
gyermekünk által, aki most éppen
húsz éves;

ha majd unokánk is
húsz éves lesz,
a helyzet mit sem változik;

de mindez még nem ok rá
hogy azt hidd, nem kerül rá sor valamikor,
ámde nem lesz, aki
később visszacsinálja.

Puşca

Curăţ cu exagerată grijă puşca
şi baioneta cu şanţ prin care ştiu sigur
că n-a curs niciodată sânge,

ung cureaua cu ulei vâscos,
lustruiesc patul cu postav rusesc 
impregnat cu ceară,

verific cu migală fiecare îmbinare,
ca totul să fie în perfectă ordine
când cocoşul va trebui declanşat –

nici cu mine, nici cu ceilalţi
nu negociez nici un fel de cedare,
puşca trebuie să fie în perfectă stare,

să funcţioneze cu cel mai spectaculos
efect cinematografic
în creierul meu înarmat cu toate descrierile,

recrutat să ilustreze cu veridicitate 
şi rigoare gramaticală
şi situaţiile exclusiv virtuale.

A puska

Túlontúl buzgón tisztítom a puskát
szuronyán a vércsatornát, amelyen, tudom,
vér még sose csurgott,

sűrű olajjal kenegetem a szíját
a puskatust viasszal átitatott
orosz nemezzel subickolom

apróra ellenőrzöm az összes illeszkedést
hogy minden tökéletes rendben legyen
mikor meg kell húzni a ravaszt -

se magammal, se mással
nem alkuszom, nincsen pardon,
a puskának tökéletes állapotban kell lennie,

hogy működése a lehető leglátványosabb 
mozihatást érje el
zsúfolt képzeletemben, melyben a leírások 

azt szolgálják, hogy hűen és nyelvtani
pontossággal leképezzék
a kizárólag virtuális helyzeteket is


Mama

Mama e singură, 
seara cu vânt anemic se caţără pe streşini 
şi scotoceşte în podul casei. 
La telefon îmi spune însă altceva, 
că au alunecat probabil iar vreo două ţigle 
şi trage curentul, poate au rămas nişte hârtii 
ori coceni de porumb şi se rostogolesc 
printre grinzi imitând paşii de om; 
paşi uşori, furişaţi, ca mersul pe vârfuri
când vrei să te strecori neobservat;

nu-i nimeni, 
dar nu poate alunga din gânduri fantasma 
că totuşi e, pentru că-i prea multă linişte
după ce se astâmpără suflarea, 
de parcă s-ar ascunde cineva;
şi mai bine să umble om decât vreo cucuvea;

ea crede că graniţele dintre lumi nu se află chiar atât de departe
cum ne face văzul să credem,
că poate chiar în preajma noastră
se află locul prin care se trece,
de parcă ai ridica o ţiglă şi ai privi în grădina vecinului,
în lumea de peste gardul care nu se vede
în dimensiunea aceasta modulară;

şi cum aş putea s-o contrazic
când n-am nici o dovadă că-i altfel,
când aud vântul călcând tiptil în receptor
la şaizeci de kilometri distanţă;

îi spun că voi pune ţiglele la loc, dacă-s mişcate,
voi da jos şi ultima pânză de păianjen, cuiburile de viespi,
dar nu voi putea muta nici un hotar
nici de-ar fi să trec de partea cealaltă
prin deschizătura lăsată de vreo ţiglă alunecată
pe unde să fi pătruns în pod vreo pasăre, vreun liliac
ori câteva frunze de măr de pe creanga lăsată pe casă.

Anya 

Anya egyedül van,
a gyönge esti szél az ereszre kúszik
s a padláson motoz.
A telefonba viszont mást mond nekem,
hogy biztosan ismét meglazult két cserép
és huzat van, tán némi maradék papiros
vagy kukoricakóró zörögnek
a gerendák között akár az emberi léptek;
könnyed, lopakodó, lábujjhegyes léptek,
szándékolt észrevétlen surranás;

nincsen ott senki,
de nem tudja kiverni fejéből a képzelgést,
hogy mégis csak van, mert túl nagy a csend 
miután elcsitul a szél,
mintha rejtőzne ott valaki;
és jobb, ha ember az, mintha bagoly;

ő hiszi, hogy a világok határai nincsenek is tőlünk annyira távol
ahogy a szemünk láttatná velünk
és talán épp a közelünkben  van
az a hely ahol meghúzódik,
mintha fölemelnénk egy cserepet és rálátnánk a szomszéd kertjére
a kerítésen túli világra amely nem látszik
e moduláris rendszerben;

hogyan is mondhatnék neki ellent,
amikor semmi bizonyítékom rá, hogy más a helyzet,
mikor meghallom a telefonkagyló mélyén surranó szelet
hatvan kilométeres távolságból;

azt mondom, helyükre igazítom a cserepeket, ha elmozdultak,
eltüntetem a legutolsó pókhálót, a darázsfészkeket,
de nem tudom elköltöztetni azt a határt
akkor sem, ha a túlsó világba lépek át
egy elcsúszott cserép nyitotta résen át
ahol a padlásra tévedhetett egy madár, egy denevér talán
vagy néhány almalevél a házra hajló fáról.

Frig
Letiţiei Ilea

Cuvintelor noastre li se face frig în biblioteci  
cum iarna i se face frig pielii de om  
în încăperi neîncălzite.

cuvintelor noastre din biblioteci  
gerul le îngheaţă sensurile, nuanţele,  
rostul de a fi,
dacă nici un cititor pătimaş nu le face loc  
în cuibul cald al palmei sale.

de aceea să nu te mire că modestele noastre cuvinte
îşi iau soarta în mâini
şi evadează uneori din biblioteci
şi încearcă să i se adreseze omului de pe stradă
şi constată că se înţeleg atât de dificil
de parcă ar vorbi dialecte foarte îndepărtate deja
ce tind să devină limbi diferite,

de parcă ar fî nimerit într-un alt timp,
poezia se simte ca şi cum ar fi decăzut în statutul de minoritar
ori condiţia de limbă neoficială,  
de parcă bibliotecile s-ar afla  
la capătul lumii,  
dacă nu chiar pe lumea cealaltă.


Hideg
Letiţia Ileának

a könyvtárakban szavainkat a hideg rázza
az ember bőre is így borzolódik télen
egy fűtetlen hodályban

a könyvtárakban megdermed
a fagytól a szó értelme, minden árnyalata
létének egész értelme
ha egyetlen szenvedélyes olvasó sincs kinél otthonra lelne
a tenyerek fészek-melegében

ne csodálkozz hát ha szerény szavaink
kezükbe veszik a sorsuk
és olykor elmenekülnek a könyvtárakból
és leszólítják az utca emberét, 
és úgy találják, hogy annyira nem értik egymást
mintha egymástól jócskán távol került nyelvjárásban
már-már önálló nyelveken szólalnának

mintha más idősíkba tévedt volna a vers
úgy érzi kisebbségi sors vár rá
vagy nemhivatalos nyelvvé züllene
mintha a könyvtárak a világ
végén lennének
ha nem épp ama másikon odaát


Octombrie 2011

Măşti desfigurate umblă pe stradă,
teatrul tragic a dat pe dinafară;

hipnotic son, ca o limbă străină,
s-aude după teribila cortină

dintre un om viu şi omul celălalt,
stă între ei ca un munte de bazalt;

unul tace, celălalt ascultă,
bolboroseşte doar ploaia măruntă;

ce stranie urbe, ce oraş ciudat,
teatrul a ieşit din scenă, a evadat,

actorii umblă pe stradă haihui,
trist jucându-şi fiecare rolul lui;

două jumătăţi, întreg niciodată,
o lume măruntă ca o erată.

2011 október

Elfajzott álarcok kószálnak az utcán
minden sarokról színjáték köszönt rám;

bűvölő dallam, mintha idegen nyelven
szólnának s a szörnyű függöny szétlebben

két ember között, egyik él, mint a másik,
a függöny mégis bazalthegyet játszik;

az egyik hallgat, a másik meghallgat,
mokány eső csapódik a falnak;

szokatlan város, fura egy vidék,
a színpadokról megszökött a nép,

utcákon csatangoló színészsereg
szomorúan játssza ki-ki a szerepet;

két fél csupán, soha se egység,
picinyke világ, akár egy hibajegyzék.

Seară cu lună plină

De parcă s-ar ridica din măcelul unui câmp de bătaie,
luna răsare ca-ntr-un poem de Ady Endre,
aruncă peste noi umbra sângerie a unui nor ajurat
şi cenuşa fină a înserării;

pe creste de valuri încremenite, peşti ciudaţi cu aripi 
înoată în marea dispărută în văzduh,
de parcă ar fi strămoşii albatroşilor imperiali;

caligrafii străvechi stau scrijelite pe copaci,
vântul le citeşte murmurând cu voce stinsă
înţelesuri pe care fructele le memorează-n sâmburi;

iarba ştie toată întinderea lumii, se teme numai
de strigătele terifiante ce se aud din grotele negre
în care n-a pătruns nimeni din neamul ei;

luminile periferiei ies pe câmp, ademenesc fluturi
şi gâze şi apoi le incinerează aripile
ca unor îngeri naivi la prima ieşire în lume.

Teliholdas éjszaka

Mintha csak vérbe fagyott harcmező fölé,
a hold égre kúszik akár egy Ady Endre-versben,
egy beszegett felhő véres árnyát hinti ránk
az esteledés finom hamujával;

megdermedt hullámok taraján, furcsa repülő halak
úsznak a mindent elnyelő légtengeren,
mintha a királyalbatroszok ősei volnának;

régi feljegyzések a fák törzsére vésve,
a szél olvassa őket halk mormogással
s értelmüket a gyümölcsök magvai őrzik;

a fű ismeri a világ minden kiterjedését, félni csupán
csak a sötét üregekből előtörő szörnyű kiáltásoktól fél,
ahol még egyetlen őse se járt;

a városszél fényei a mezőre tévednek, lepkéket és bogarakat
szédítenek magukba, majd szárnyaikat leperzselik
akárha naiv kis angyaloknak kik először kapnak kimenőt.

Fordította Cseke Gábor

Muzica nopţilor / Éjszakák zenéje (7)

MELANCOLII IN FORMA CONTINUATĂ / HOSSZANTARTÓ BÚBÁNAT (2012)

Flautul

aud un cântec scrâşnit de flaut

imprimat undeva în memoria mea auditivă,

nu se leagă de nici o imagine,

de nici o întâmplare în care să fiu parte,

de parcă ar veni de dincolo de amintiri,

din plăsmuirile neamului din care mă trag

şi s-a impregnat indelebil în gene, uneori se întâmplă să răzbată

ca o vibraţie de dincolo de hotarul de morminte -

sunt destul de zălud să ascult cu luare aminte sunetul stenic

şi să mă conving că nu-i închipuire,

se întâmplă ceva dincolo de ştirea de sine,

în interiorul foarte îndepărtat, din vecinătatea spectrului roşu al fiinţei,

unde lumile se îndreaptă spre lagunele fără geografie

în care se pierd toate vieţile chemate înapoi,

e o melodie ca un meridian astral trasat

de astrologi iubitori de stele fixe, ca să-şi marcheze locul în univers

şi să fie găsiţi uşor de zeii ce revin din când în când din veşnicie

ca să petreacă o viaţă cu noi,

e cântecul care ne ţine laolaltă

ca un nevăzut cordon

şi înainte şi după timpul petrecut în starea vie.

A fuvola

Hallok egy érdes fuvola dallamot

hallásom emnlékezetébe préselődve

semmilyen kép nem társul hozzá

se olyan történet aminek részese voltam

mintha az emlékeken túlról érkezne

népem képzeletéből amelyből vétettem

és makacsul megmaradt a génekben néha megesik hogy előáll

mint egy remegés a sírok birodalmán túlról

jócskán eszelős vagyok olyankor figyelmesen hallgatva a buzdító hangot

meggyőződvén hogy nem képzelődök

valami történik, túl az eseten magán is

odabent de oly távol a létezés vörös spektruma mellől

ahol a világok a földrajztól idegen lagunák felé siklanak

amelybe majd minden visszaszólított élet belevész,

a dallam akár egy csillagászok megszabta

délkör ők az állócsillagok hívei hogy megszabják helyüket a világegyetemben

s majd könnyen rájuk találjanak az istenek akik időről időre otthagyják az öröklétet

hogy velünk töltsenek egy életet

ez a dal mely összetart bennünket

mint egy láthatatlan korlát

élő állapotunk előtt és után.

Poem retard

Caniculă,

copilărie

şi crudă

socoteală

de şanse,

elegie frântă,

iulie,

jurnal

de război

în cimitir.

Alături,

soldat german

necunoscut,

soldat sovietic

necunoscut,

războiul trecut

în tărâmul

de dedesubt.

Summa irreconciliata.

Késleltetett vers

Kánikula,

gyerekkor

esélyek

kegyetlenül

latolgatása,

törött elégia,

július,

háborús

napló

temetőben.

Mellette

ismeretlen

német katona,

ismeretlen

szovjet katona,

az elmúlt háború

a földben

odalenn.

Summa irreconciliata.

Cântec de dincolo

nu mai ştiu sau am uitat cine eşti, fredonezi calmă,

poate doar în amintirea mea melodia însoţeşte intrarea în somn,

acum mi-ar prinde bine un curs de calificare de scriere şi desen

cu cerneală simpatică, să te pot înfăţişa în feluri ascunse, declin

orice tentaţii represive şi ascult numai ritmul

leneş cu care frânezi graba mea de a ajunge nu ştiu unde

şi nu ştiu de ce,

totul s-a mai întâmplat cândva, poate nu cu mine,

cu cineva dinaintea mea, care puteam să fiu chiar eu

într-o altă ipostază, care-şi aminteşte de un cântec

cu ritm domol ascultat înainte de a cădea în somn,

somn greu, după care amintirile nu mai revin niciodată,

doar uneori o stranie străfulgerare îţi redeşteaptă

imagini şi sonorităţi pe care nu le-ai trăit, deşi le recunoşti,

n-am nici o problemă cu simţurile, sunt sănătos în toate felurile,

senin şi calm ca o dimineaţă de basm,

CINE CERE DOVEZI are probleme cu adevărat grave,

ascult liniştit, nu mă îngrijorează că-n lumea reală

nimeni nu te-aude şi doar mie-mi eşti fantasmă,

tu fredonezi în continuare, exişti, existăm.

Dal odaátról

nem is tudom vagy tán elfeledtem, ki volnál, nyugodtan dúdolsz

talán csak emlékezetemben kíséri a dallam az álomba ájulást

most jól fogna egy átképzés írásból-rajzolásból

szimpatikus tintával, hogy diszkréten ábrázolhassalak, visszafogok

minden durva késztetést és csak a ráérős ütemet

hallgatom, amivel buzgalmamat fékezed hogy mit tudom én miért és mit

tudom én hová érjek,

valamikor minden megesett már, talán nem pont velem,

valakivel, aki előttem járt, s aki lehettem volna magam is

más felállításban, aki egy csöndes sodrású

dalra emlékeztet, mielőtt meglep az álom,

súlyos álom, amelyben az emlékek örökre odavesznek

csak néha egy furcsán felrémlő ráébredés

képeket és hangokat idéz melyekre nem emlékszel,

bár felismered őket,

semmi bajom érzékeimmel, minden szempontból ép vagyok,

józan és megfontolt, akár egy pompás reggel

AKINEK BIZONYÍTÉK KELL, azok valóban súlyos gondban vannak,

csöndesen fülelek, csöppet sem aggaszt, hogy a való világban

senki se hall semmit, és csak előttem jelensz meg ,

te dúdolsz tovább, létezel, létezünk.

Ceasornic

leneşă uneltire-n destin

e orice ceas în mişcare,

din ritmul monoton reţin

doar îndemnul la plecare

spre locuri în care se şterg

stranii confrerii de semne

cu înţelesuri ce converg,

pe pietre albe, pe lemne,

foşnetul ierbii pe morminte,

fior rezonând în transcendent,

dar vai! ce rar mi-aduc aminte,

ce ades mă surprind absent

la dojana altui ceasornic

zilele vieţii bătându-le,

tăcutul ceas biologic

oră cu oră scăzându-le.

Óramű

renyhe kísértése a sorsnak

minden óra mely ketyeg,

egyhangú ütemben arról szólnak,

hogy egyszer csak elmegyek

oly tájakra hol elmosódnak

szokatlan égi jelek

egybehangzóan róluk szólnak

a fák, a fehér kövek

sírokon ahol a fű neszez

borzong belé a mélység,

ó jaj! mily gyakran feledem meg-

hallani ketyegését

egy más órának, mely nem kímél

éltünk napjaira jár,

a létezés néma ütemén

óra fogy óra után.

Octombrie 2009 – În toiul nopţii

Dezorientat, rătăcit în locuri sordide din care

pe orice lungime de undă strigi, plângi, simţi, disperi

sau implori nu te-aude nimeni şi nu zăreşte semnele

pe care le-ai aşezat la toate răspântiile

dorinţei tale de a te smulge din această întâmplare abrazivă,

împletire de solitudine şi amintiri din nopţi prelungi

în care îmi tot imaginez strategii de plecare

din peisajul puternic reliefat de imaginea dezolării –

ţintuit în coordonatele fixe de torsiune a luminii,

cine se gândeşte la mine oprit între două puncte,

nici aici, nici dincolo, în locul unde încearcă se se-adune

din neant dezintegratele stele, cine îmi ţine imaginaţia captivă

într-un regat de simboluri stilizate după reguli ezoterice,

aşezate într-un scut heraldic mai întins decât privirea,

o, ce realitate insolită mă înconjoară

la capătul acestei veri cu peisaje splendide

ce se pregătesc să intre-n vremea declinului lor,

ce frumuseţi necruţătoare luminează toiul nopţii

cu un torent de wolfram incandescent,

descifrez mize grave pe chipuri cadaverice, întoarcerile târzii

trădează conflicte aproape insuportabile,

se vede de departe tragicul domestic

înecat într-un pahar de alcool la barul de noapte,

ca într-o temniţă m-am zidit şi eu în nopţile lucrătoare

şi zadarnic strig, nu mă mai aud nici eu,

într-atât de mult m-am îndepărtat ca Urashima Taro

de ţărmul vremii sale când

s-a lăsat ademenit pe tărâmul magic din care

nu s-a mai întors cum şi unde a fost.

Visul poate fi refugiu,

dar nu şi adăpost.

2009 október – Éjnek évadján

Förtelmes helyekre tévedve, eltájolódva, ahonnan

bármely hullámhosszon rikoltsál, sírj, érezz, ess kétségbe

vagy könyörögj, senki se hallja és nem észleli a jeleket

amiket szándékod minden keresztútján

állítottál, hogy kiszakítsd magad e durva történetből,

hol magány s véget nem érő éjszakák fonódtak egybe

melyeken a távozás terveit szövöm egyre

a kétségbeesés erősen hepehupás felszínének tájairól.

a fénytörés állandó értékeitől helyhez szögezve

ki gondol rám két pont között megállva,

se itt, de túl sem, egy helyern, ahol bár összeszedné magát,

a semmiből a megsemmisült csillagokat, ki tartja fogva képzeletem

egy jelképes királyság stilizált ezotérikus szabályai szerint,

a tekintetnél is tágabb címerpajzsra terítve,

ó, miféle derűs valóság vesz körül

e nyár végén tájai csodásak

készen állva hogy hanyatlásuk ideje beköszöntsön,

micsoda kegyetlen szépségek sugárzanak éjnek évadján

az izzó wolframm áramán át,

súlyos téteket olvasok le halálravált arcokról, kései hazatérések

már-már elviselhetetlen konfliktusokról árulkodnak,

messziről látszik az otthonok tgragédiája

az éjjeli bárban egy pohár italba fojtva,

mintha csak börtönbe falaztam be magam dolgos éjjelekbe,

és hiába kiáltozom, már magamat se hallom

oly távolra sodródtam mint Urashima Taro

kora partjaitól amikor

hagyta magát elcsábulni a bűvös vidékektől ahonnan

sose tért vissza úgy és oda, ahonnan elindult.

Az álom lehet menedék,

de óvó hely soha.

Dar

Mi-am bătut capul ce să-ţi dăruiesc,

să fie cu totul altfel, mai insolit decât

orice dar de care ai auzit sau ţi-ai imaginat

că l-ai putea primi;

cel mai mult mi-ar fi plăcut să-ţi trimit o mierlă,

dar asta ar însemna s-o despart, imaginându-mi

cum am putea fi noi, de aceea îţi trimit

numai cântecul ei matinal înregistrat pe un disc,

tonuri acute întrerupte de tăceri

ca dialogurile noastre calme la cafeaua de prânz;

ştiu că nu te-ai aştepta la aşa ceva din partea mea

şi i-ai da drumul imediat, după ce i-ai trece

degetul arătător peste creastă şi i-ai cere iertare,

deşi ştii că n-ar înţelege limba în care-i vorbeşti

şi ar fi aşa de speriată că ar putea să-i crape inima

chiar în mâinile tale;

în clipa asta îmi vine-n minte puiul de lăstun

ce s-a aventurat prea devreme să plece din cuib

şi s-a prăbuşit pe drum chiar în faţa mea,

l-am ridicat şi cu atâta spaimă şi-a-ncleştat ghearele fragile

în degetul meu că n-am putut să i le desprindem nici după un ceas,

zadarnic am încercat să-i umezim ciocul,

zadarnic i-am prins muşte, cum să înţeleagă

că nişte fiinţe atât de uriaşe nu vor s-o mănânce,

că vor să salveze ceva atât de insignifiant pentru lume;

şi ştiu că nu-ţi doreşti un dar chiar atât de ieşit din comun,

care ţi-ar pune vreo trei noduri în gât

şi un pumnal de emoţie în coşul pieptului – cine

reuşeşte asta, cu certitudine va fi pomenit la toate

zilele tale de naştere, cel puţin în gând –,

tocmai de aceea vreau să-ţi fac cel mai neaşteptat dar,

să-mi câştig locul acela din care nimeni nu va putea

să mă dea vreodată la o parte

nici dacă ţi-ar aduce la picioare insulele Bahamas

într-o perlă prin care poţi ieşi direct pe plajă,

poţi călca direct în spuma valului de mare.

Ajándék

Azon agyaltam mit ajándékozzak neked,

hogy egészen más legyen, szokatlanabb mint

bármi egyéb amiről hallhattál vagy amit elképzeltél

hogy megkapod talán;

leginkább egy feketerigót küldtem volna neked,

de ez maga lenne az elválasztás, s elképzelem

hogy velünk történhetne mindez, ezért most csak

reggeli dalát küldöm egy lemezen,

az éles hangokat elhallgatások tarkítják

mint az ebéd utáni kávé melletti csöndes beszélgetéseinket;

tudom, te nem számítanál részemről ilyesmire,

s azonnal szélnek eresztenéd, miután mutatóujjaddal

végigsimítanád a gerincét és bocsánatát kérnéd

bár tudnád hogy beszélt nyelved meg se értené,

és úgy megrémülne hogy talán a szíve is meghasadna,

éppen a kezeid között;

e pillanatban eszembe jut a fecskefiók,

aki idő előtt odahagyta fészkét

és az úttestre zuhant épp a lábam elé

fölemeltem és halálra rémülve mélyesztette törékeny karmait

ujjamba, hogy egy óra múlva se tudtuk lefejteni,

hiába nedvesítettük meg a csőrét,

hiába fogtam neki legyeket, miként érthette volna meg

hogy ekkora óriási lények nem akarják őt felfalni,

hogy szívesen megmentenék, még ha oly jelentéktelen is a világ szemében;

és tudom, hogy nem kívánsz egy ilyen rendhagyó ajándékot,

amitől legalább három ízben is elszorul a torkod,

és az izgalomtól elállna a lélegzeted – aki

ezt eléri nálad, azt biztosan megemlegeted valamennyi

születésnapodon, gondolatban legalább - ,

ezért adnám neked a legmeglepőbb ajándékot,

hogy elnyerjem azt a helyet ahonnan soha

senki ki nem túrhat engem

még ha a Bahamas-szigeteket helyezi is lábaidhoz

egy igazgyöngyben amelyen át rögtön a plázsra léphetsz

egyenesen a hullámot vető tenger permetébe.

viaţă

viaţă, viaţă – şi-atât,

suma zilelor în care n-am murit,

de câte ori m-am trezit dimineaţa

şi-apoi din nou am adormit

la capătul unei zile

cu încă o zi mai obosit;

n-a mai rămas nimic din timpul

când m-am înfericit;

nici somnul nu-i mai mult

decât un simplu decubit,

nu mai râvnesc la odihnă,

de timp sunt vlăguit.

élet

élet, élet – semmi több,

napra nap jön s még mindig élek,

hányszor ébredtem reggelente

hogy csak álmodtam az egészet

egy-egy nap végére érve

mind jobban s jobban elcsigázva

nem futja már az időből

a megboldogulásra;

az álom is csak annyi

fekszünk vízszintesen,

már pihenésre se vágyom,

az idő bánt el velem.

(Az utolsó, kötetbe szánt versek egy későbbi időpontban.)