CSENDÉLET HÓVAL
a csend végtelenbe úszó jégtábláin
fókahomlokú tél higanyszürke havát
nyeli mohón a hold zúzmarás fényéből
akárha elkésett jégkorszak pótolná
torkig felgyülemlett mély mulasztásait
eszkimószakállat ereszt a néma fagy
és semmi perc alatt ajkamra hallgatás
fjordjait fodrozzák rejtőzködő szavak
mélyükön harsány hársak hűs harsonája
hangol hajnalt a tollpihés félhomályra
az égbolt lehámló kékjére akasztott
öreg hangszer húrjain sápadt fényt penget
a szél félelem-fehér kételyek metszik
arcomra a vágy makacs lázadásait
vajon minden rejtezkedés csak halotti
maszk mely mögött csecsemőajkán az örök
semminek céltalan kicsordul a tejút
és lassan szétfolyik a csend végtelenbe
úszó jégtábláin hol fókahomlokú
tél higanyszürke havától fullad a hold
mellékdal
béklyóba mosta a hólé
a fegyelmezetlen eróziót
csillagjászolból elkötött szavaim
időüllőkön üresen nyerítenek
s mi vagyunk béklyó nélkül
bűnben fogant hitnek
rozsdaidő
NÉGY FUTAM
1. bizonytalanság
állandó lakhelyem
ahol élek
a Pokol tornáca
madár sincs ott
csak
denevérek
ha rád gondolok
Nap helyett
örök kárhozat
lángjai
virradnak rám
és én
már azt sem tudom
tán
egy hete
egy hónapja
egy éve
hogy láttalak
vagy
tán
csak a csillagcsiholó éj
szüleménye volnál –
talán csak
álmodtalak…
2. elnapolt ünnep
tűnő bizonytalan télből
szökött utánam az ünnep
párás ablakon át
céltalan időből
s kitölt
mint csillagmarta szemgödröket
fény
ha ujjaid fehér remegése
behavazza
az arcom
lopakodó tüzek
ajkamra tűnnek
még
de az ünnep
nem is a miénk
már
s ez az ünnep
amely megszült
már csak
az én harcom
a kérdés
mint fába vert szög
bennem szorong
hogy tévedni
emberi tény
s dolog
s ha így igaz
a mindenség méhében zártan
mint fényre a szó
mint éjre
az álom
akkor én
cirkuszi csúf bohóc
bús csipkefüstben
miért rád vártam
ha sem mágia
sem átok
sem Isten
nincs
………………..
de én átkozott bolond
égre
fohászt leheltem
s mégis legyőztél
hű ebed
láncán
szeretet póráza
fegyelmez
pokol tornáca
ez
a kényszerű pálya
s e fölszarvazott ünnep
ugye
ugye
ez a máglya
3. majd
hány reggel
hiányol
s hány nappal
üressége
idéz
és az őszinte szó
játszóterein
hol
örökre elnapolt
tán
az ünnep
hány éjszaka
álmatlansága
büntet
türelem tornác
küszöbén
a sorsnak
ÉV-életed
csak
szédület
fájdalmak akváriumában
meddig lehet
még
élni
nélküled
4. tétova feltámadás
fájdalmak
s boldog percek
szűnnek
ősz lobban közénk
újra
készül az ünnep
tipegő
topogó
apró kételyek
mint késen
az él
közénk állnak
s lettem
mi voltam egykor
örökbe fogadott
gyermeke
a halálnak
téged
csillaghoz
fényénél
hűtlenebb
én
apró kutyádnál
hűbb ebed
egy kicsit
magadért
picinykét
értem
annyi módon
kértem
légy enyém
magadtól
végre
pörögj fel
mint a hullócsillag
rozsdálló
őszi égre
légy enyém
akár
a holnap
rejts magadba
mint hajnal
a holdat
látod
hogy megsuhint
a képzelet
de őszintébben
ennél
nem lehet
csak
rabolni
vagy
gyilkolni
s e mohó űrben
mely felfal
végül
szárnyasulva
mint legyek
a versben
hol tétova
feltámadás készül
mondd
gyilkos
én legyek
ki heveny konstanciánál
mindig erősebb
hadd legyek
én
a gyenge
ez egyszer
erős eb
és marjak
belőled
magamnak
olyan falatot
hogy torkomon
ragadjon
a kétely
s érezzem
végre
hogy veled
magam vagyok
ez az a pillanat mikor
fájdalmak
s boldog percek
szűnnek
ősz lobban közénk
újra
készül az ünnep
VERSET LYUKASZT A KALAUZ
József Attilára emlékezve
állj bús poéta állj odább
ne sár-teke-tóriázz
itt e komor korú földön
azért arra jól vigyázz
mindenség-szürke nagykabát
hol lesz ha lesz a versed
amiben majd az angyalok
lelkedhez melegednek
szemedbe néz a végtelen
összetört tükörképe
arcod halom fazékcserép
nem tudom lelked ép-e
tekintetedben megvakult
tejutak régmúlt fénye
lassan indulni kellene
nem tudom te vagy én-e
végzetes vonat visz feléd
másodosztályú csenddel
kattog fapados életem
legalább felét csend el
jegyem úgysem szól messzire
fülkét sem váltok másra
átszállás nélkül érkezem
a vég végállomásra
hagyd ezt a percnyi létezést
belépőd van a mennybe
verset lyukaszt a kalauz
a mindenségbe menj be
vár már bolygók és csillagok,
kozmikus társasága
más lépték halál születés
más ág a semmi ága
állj bús poéta állj odább
nincs itt már semmi dolgod
legyőz vers nemlét tér idő
sohasem leszel boldog
