Tél falun
Csak
mély
sötétség
vakító
csend
a hallgatás
fehér fátyla
alatt
füstkarikákat
eregetve
alusznak
a házak
kemény
csikorgó
hosszú
a tél
akár a kutyák
éles
vonítása.
Csíkszereda, 1983. február 19.
(Eredeti változat Marosvásárhely, 1967. október 23.)
Téli este Szentmihályon
Rázzák a nagy szitát odafenn
rázzák, rázzák
többen is haladunk immár
ötvennél-száznál
kisebb csoportokban,
le-le szakadozva
lassan ösvényt taposunk
a süppedő hóban
hatalmas a csend,
az égi szemek csukva,
csak kunyhók szentjánosbogár szemei
lejtnek fura táncot a kerítéseken
s előttünk a hóban
és odafenn a szitát
egyre csak rázzák,
ha hajnalig így hull
magasabban járunk
valamennyi háznál.
Csíkszentmihály, 1984. január 22.
Gyerekkori rondó
Anyóka csöndes volt
mint a fehér falusi estek
a köszönésre is csupán kis bólintás
volt a felelet —
Istenem, mennyi titkot őrizhettek
e kézelőgombnyi szemek...
A kert is a régi volt
derékig ért a fű
várva-várt virágillat csalogatott
de a kedvenc, öreg vackorfám
nem találtam —
úgy mondták még tavasszal kivágták —
anyókánál is vénebb volt szegény.
Csíkszereda, 1989. augusztus 25.
Jelzőtüzek
Mintha valahol a messzi Amerikában járnék,
irokézek s apacsok földjén,
a domboldalakon s a völgyekben,
hegygerinceken s kertek szegletében
kanyargó füstfellegek szállnak;
lám elmúlásra ítéltetett a tavalyi avar,
jelzőtüzek figyelmeztetnek:
immár tavaszban járunk,
rövidesen benépesülnek rétek, mezők.
Ratosnya, 1984. április 12.
A sárga veríték
róla csak amúgy szakad
dorombol, simogat, rád néz
szorongatja ujjaid, tenyeredhez tapad
majd szédületes táncba kezd
egyre csak forog, meg nem áll —
aztán elcsendesedik a ritmus
lassú valcert járnak a korongok
s mire magához térhetne a pillanat
előtted egy karcsú váza áll —
volt s nincs agyag.
Csíkszereda, 1984. február 20.
