Tornára most már nem virággal,
de gyűlölettel vittelek.
Nem néznek atyafisággal,
ha köztük állsz, a ritterek.
Erdőben együtt lovagoltunk,
sátorban egy kockára tettünk.
Ehgy volt a kenyerünk, a sorsunk.
Egy: a köpeny és egy: a szentünk.
Mindenben pajtás - miért akartad,
hogy a nőnk is egy legyen?
A mult ilyenkor sírva hallgat
s végzet ül a kardhegyen.
Mert látod: mindenünk az asszony.
Elsápadunk, hogyha felsir.
Ő a minden szépre van dszomj.
Ő a zászló, ő a szent sír.
Ő az erő, ő az áldás,
Ő a sisak, ő a lábvért.
Harcokban a harckiáltás.
Meghalunk a mosolyáért.
Együtt hiába éldegélvén
öt nyarat és öt telet:
Egy rózsa volt a kopja végén,
s én meg kellett hogy öljelek.
(1914)
Vers a valóság kerülgetéséről
Szédülten verset költeni,
búbánatot felkölteni,
látni, mennyi rossz van -
Inkább aludni hosszan.
Csákányt ragadni tétován,
aknára szállni még korán,
még korán bizonnyal -
fázom tőle iszonnyal.
Inkább derülten, könnyedén
élni, mint egy vőlegény,
diványon elheverni,
egy pakk kártyát keverni.
Naponta inget váltani
s néhány nőt megáldani
s nyakkendőt bő csokorba
s cilindert hébe-korba.
Kabátra varrni gombot és
cipőre adni gondot és
ügyelni a szivarra,
nem nézni erre-arra.
Nem fülelni semerre,
s legfőképpen a mellre,
kiben a szív van és e
bolond lét szenvedése.
Mint egy nagyszerű bálon,
Legyen babám az álom,
Kezét nyugtassa rajtam,
másik kezén az ajkam.
Falu
Égi boltra kúszik fel a hold.
Kertet, pitvart, szérűt és akolt
Esti párák fátylai fedik.
Magános bakter lépkedik.
Száll a fűszag mezők mélyiről,
Alabárddal jár az éji őr,
Elfüggönyzött ablakok megett
Boldog falu népe hempereg.
El-megbúva tücsök titktakol,
Magánosan bakter silbakol,
Még egy kuvasz sem kíséri őt,
Únott arccal méri az időt.
Lámpásával lassú fény kereng.
Óraszámra harsog: végtelent
És ha kajált: tíz óra, halló,
Bizonnyal az: örökké való.
Alabárdos árnyéka fwehér,
Falakon a toronyig felér,
Mánusául irdatlan időnek
Keskeny karja óriásra nő meg.
(1916)
Scherzo
Gondolni reá iszony:
Meghalok én is bizony,
- Itt nyugszik Ligeti Ernő.
Siromon virág, ha felnő,
Könnyelmű széllel játszadoz.
Nagyszerű nap süt vigan.
Fekszem hanyatt a sírban.
- Itt nyugszik Ligeti Ernő.
Betűzi majd, aki eljő.
Lévén sok szabad ideje.
Síromon mi lesz? Légyott.
Diszkréten fekszem én ott.
- Itt nyugszik Ligeti Ernő.
Nevet az Úr s a Delnő.
Ebben nekik van igazuk.
Mit mondjak? Rettenetes lesz.
Nem jutok be az Esthez,
Riporter sorban, árván,
Vidéki elmulás vár rám
S csontjaim itt kell letennem.
(1918)
Mit is akar a hangya?
Szívem, mit mondjak néked el,
hogy tünnek hosszu évek el,
hogy másnak kéne lenni
s nem lesz belőlem semmi.
Szívem, mit mondjak néked el,
szívemben madár énekel
tejüveg gyönyörű hanggal,
mint álomban az angyal.
Szívem, mit mondjak néked el?
ha netalán kissé-érdekel
privát keserűségem,
kis lepke végtelen égen.
Szívem, mit mondjak néked el,
Mikor világok égnek el,
mit ér a gyertya lángja?
Mit is akar a hangya?
(1916)
