Míg a kokárda el nem koszlik

(Hármas vers barátom JA-díjára)


1. 


köreidet ím megfutottad:
versedből mindig az élet szólalt
s esküdt híveként a valónak
elszegődtem hű olvasódnak


2.


drága barátom ezt a díjat
néked adják de mások kapják
akik majd elégedetten tisztálkodnak
a klozetben a sok gratulától
és kézfogástól bágyadtan 
kik ma is kegyet gyakorolva
próbálnak fontosnak látszani
az ünnep gondosan beosztott perceiben
míg csak a kokárda el nem koszlik


3.


a te megérdemelt díjad Attilától
bármikor átveheted saját kezűleg (s.k.)
mint csősz az érett dinnyékre úgy vigyáz reá
reggel vagy alkonyatkor menjél
olyankor maga is versre gondol
és minden költőt jószívvel (f)elismer
kokárda nélkül is

Érintések

látod a harkályt
ott a fán
miként kopogtat


megszállottan
keres-kutat utánad
minden amit megérintettél
életedben
akár
egyszer is


egy ajtó kilincse
anyád emlője
ellopott svájci bicskád
hullott almák szeszes illata

A MEK-be került Nyolckampó-ról

Újabb Krebsz-könyv tölthető le a Magyar Elektronikus Könyvtárból. Először a Káfé főnix honlapon jelent meg, majd Jánossal közösen digitalizáltuk, s most a megjelenés kapcsán kérdés-felelünk. Az interjú a Káfé főnix számára készült. Én kérdezek, Krebsz János válaszol.

Fedőlap, Gergely Tamás fotójával

1. Mostani regényed - az Igazi Péhowardtól eltérően - direktebbül építkezik az átélt és a dokumentálható valóságból. Melyek belőle azok az építőkövek, amik a Te személyes élményeid-tapasztalataid is egyben?


Úgy döntöttem, most komolyan veszem a kérdezőt, és kimerítő válaszokat adok. Természetesen a saját élet az alapanyag - bizonyos önigazoló távolból. És még nekem is kell valamennyi idő, majdnem tíz éve megírtam ezt a regényt, próbáltam egy-két helyen elsütni, nem túl rámenősen, aztán itt nyílt lehetőség.
 A katonaság mint férfiélmény, s lassan a világból kikopó szolgálat, nekem nagyon tragikusan indult, illetve, ahogy olvasható, hatalmas sikersztoriként beindult, aztán - kis botlás, nagy hasra esés - végzetesbe fordult. Minden személyes, és minden megmagyaráztatik… A megírás - értelmezés elsősorban magamnak, de nem a tanulságért . Inkább hozzájárulás, adalék a világ egyfajta magyarázatához.


2. Miből táplálkozik Nálad az a kemény, de egészséges, szarkasztikus kritikai szellem, amivel negatív élményeidből is pozitív energiákat éleszt?


Azt hiszem: negatív módon nem lehet élni. Számomra is meglepő, hogy pozitív az egésznek a kicsengése, életem mélypontjának megírása. Az a bizonyos egészséges, szarkasztikus szellem kritikussá tesz mindennel és mindenkivel szemben (ez azt hiszem, az értelmiségi lét egyik lába, a másik az általános, széleskörű érdeklődés ) - de ez csak akkor tisztességes, vallom, ha önmagunkkal szemben is alkalmazzuk. 


3. Hogyan fogalmaznád meg a Nyolckampóban elmesélt történet(ek) "eszmei mondanivalóját", "tanulságait" - természetesen a gyengébbek kedvéért?


Nem a gyengébbek, hanem a kialakult többség kedvéért. Hosszú tanulmányt érdemelne, talán valaki már dolgozik rajta, az elmúlt diktatúra értelmezése. Fölnőtt és többségbe került néhány generáció, amely történelemként tekint a szocializmus időszakára, s számonkéri azokon, akik akkor is éltek, hogyan lehetett kiszolgálni egy olyan embertelen (abszurd, elnyomó, igazságtalan stb.) rendszert? Ezen a tájon mindig abszurd a helyzet, és mindig igazságtalanságok tombolnak a  hatalom szintjén (a viceházmestertől a polgármesterig és az igazoltató rendőrtől a miniszterelnökig). És van egy rejtett, bujkáló, alkalmazkodó „normális” réteg a társadalomban, amely tompítja a hétköznapi élet szintjén a fölülről nyomatott hülyeséget, szolidáris az éppen vesztesekkel, a túlélésben szövetséges. És akkor hívhatják fasizmusnak vagy szocializmusnak az aktuális berendezkedést, mert mindig helyzet van, csak annyi változik, hogy éppen fiatalon és rugalmasan kapjuk az ütést, vagy tapasztalattal megvastagított bőrrel páncélozzuk az érzékenységünk… Nem tudom, ez direktben kijön-e a Nyolckampóból.


4. Van-e könyvedben olyan történet, amit most, utólag legszívesebben kihagytál volna? Mennyire vagy tudatos alkotó, illetve mennyire ösztönös Nálad a meseszövés?


Ki nem hagynék, maximum átfogalmaznék, magyarázattal látnék el passzusokat. Illetve, valahogy meg kellene írni azokat a megtörtént sztorikat, amelyeket a tudatos-tudatlan mérlegelés írás közben kimaradásra ítélt. De, önmagukban csak katonasztorik, bővíthetnék a mű belvilágát, ha pedig a hozzáfűzött értelmezésekkel akarnám megírni, az már nem a Nyolckampó világa lenne, öregebb lettem, nem bölcsebb, csak másképp írnám az egészet. 
Az ösztönös és a tudatos aránya - kemény kérdés. Történeteket mesélünk, tudatosan akarunk ezekkel valamit a hallgató tudatába átvinni, és ösztönösen „kihegyezzük” optimistára a történetet, vagy hagyjuk, hogy az éppen aktuális világlátásunk hangszerelje vidámra vagy szomúságossá. Büszkén és tudatosan vagyok ösztönös.


5. Munkáid nyilvánosságra kerülése, a tudat, hogy nem csak tucatnyian olvasnak, mennyire ösztönöz/visszafog az írói munkában?


Nem érdekel, hogy mennyien olvasnak. Hazudok, amikor ezt mondom, de nagyon rosszul viselem azokat az olvasókat (újságíróként elsősorban), akik feltételeznek valami hátsó indítékot, rejtetten aljas befolyásolási szándékot, vagy csak félreértik a legtisztább őszinteséget, és - az internet által felkínált névtelenségből - lehülyéznek, lekomcsiznak meg ilyenek.
 Mostanában nincs írói munkám. A Káfé számára előszedem a polcról néhány megporosodott írásom, és köszönöm a nyilvánossághoz segítő ügybuzgalmat, amit ebben a kávéházban - még mindig kicsit idegenként üldögélve - megkapok. Kösz, jó itt, veletek.

Mélybe siklás

innen 
a hegyek nagyszerű karéjáról
már csak lesiklani lehet


a lejtő rám vár
alám fekszik
tökéletes elnyúló szerető


mindjárt kiderül mennyire
szeret ő
amikor 80-100-zal robogok
a mélybe


sílécem megvezet
ne feledj engemet
míg az irányt tartom


érzem a kezedet
betűn az ékezet
s azon túl nincsen
pardon

Menekülés közben

álmomban párizsban jártam.
álmaim teljesen szabadok.
álmomban nincs szabadabb nálam.
könnyed vagyok és szaladok.


az éjjel rémei is csak álmok
- döbbenek rá, újra és újra.
menekülés helyett megállok
és kifekszem az országútra.


párizsból tavak mélye lesz.
a tófenékből izzó láva.
dúlt ágyam mélyén ébredek
a megváltó hajnalra várva.

Nadrágomon fekete folt

történt hogy az egyik nyáron
felvettem a vászonnadrágom
hordtam reggel hordtam éjjel
versenyt lobogott a széllel


tavasz végén belébújtam
őszig le nem került rólam
jártam vele zsenge fűben
térdig sárban bozóttűzben


zászlóm volt és könnyű sátram
messze rikított a nyárban
előbb feslik később foszlik
elöl-hátul csendben koszlik


nem is fehér bezzeg-szürke
én sem vagyok rá túl büszke
múlik a nyár hát kimostam
bágyadt napon szárítgattam


s míg rám simul látszik rajta
amolyan egy-nyári fajta
de szolgálva is robotolt
nadrágomon fekete folt

Adásvételre készen

hónom alatt megkopott koponyámmal
ezzel a jóformán bedöglött kakukos órával
jelentéstételre ím előálltam
és a küszöbön túl
illő távolságban
arra vártam
hogy valaki aki okosabb nálam
odalép hozzám átvenni
ami még megmaradt elmém szikráiból álmaiból
koponyám jól megrázza
hadd lássa
mennyi az ennyi
- és megveregeti a vállam.


de hiába várok nem jön oda senki
s a maradékot sincs hová letenni...