 |
| A közös Forrás-kötet borítója |
Született Somosdon, 1954 – meghalt 1993, Marosvásárhelyen; költő. Középiskoláit Marosvásárhelyen végezte. Dolgozott mint autóbádogos, újságárus, majd a marosvásárhelyi Állami Színházban volt díszletező munkás, kazánfűtő, közegészségügyi alkalmazott. Az Igaz Szó Hídverők irodalmi körében tűnt fel, verseit 1975-től közölték erdélyi irodalmi folyóiratok. Versei – a kényszer diktálta „takarékosság” eredményeként – közös kötetben jelentek meg Demeter József induló kötetével; Idővel megtudod címmel (Buk. 1985 = Forrás). Markó Béla szerint "legnagyobb erénye talán a tömörség, pontosság, az a ritka képesség, hogy alig néhány szó mögül is elő tudja villantani szenvedélyes változtatni akarását, azt a termékeny elégedetlenséget, ami nélkül költő… nem is létezhet... Tulajdonképpen a szülőföldet írja…, de nem az ódai elragadtatás, nem a közhelyeket szájba rágó semmitmondás szintjén, hanem aggodalommal, szenvedéllyel és reménykedéssel” (Igaz Szó 1985/6). 1990 után cikkeit Veress Berekesi Károly néven is szignálta. (A RoMIL nyomán)
présházban
présben
szőlőszemek helyén
merő véletlenből
ijedelem?
ropogás?
törés?
csak az ujjakra tekerhető
bábuk babák
gumiarcú gumicsontúak
csak a levegő sivítása
egy-egy likon
szalmával tömöttek
elnyújtott grimasza —
semmi lé
vagy méltatlankodás
hihetetlen
szabálytalan fogyatkozás
a felszántott papiros — mint egy csatatér
nem tudni ki kivel ütközött
ki a győző
ki a vesztes
csak a tintafoltos égen gyülekező felhők
csak a füst — a köd
így is különvágányon . . .
sorok között —
alatt
fölött
arcod már a túlsó
oldalon
nyílzápornak
mennykőnek odadobva
nagyhegyi felhőkhöz drótozva
hosszabbítva acélzsinegekkel
nem is olyan borzasztó
a rúd mellől
elapad az igavonó
nyolc elárvult patkó árulkodik
ez nem a senkiföldje . . .
a lökhajtásos repülőgép
eltakarja az útszélre dőlt szekérkereket
s az elhantolt falut —
vadzab
bürök
és bogáncs
e testvéri hármas
a földeken
a szulák itt kisebbségben él
nincs kukoricás
amely egy kis árnyékot nyújtna
a kenyérgabonára emlékeztető pipacs
magára is boldogul
a katáng elél az út közepén
nem is olyan borzasztó ez a holnap
amely tegnap kezdődött
nem szeretkeznek a lovak
szekérhez kötik a kancát
két hátsó lábát bogozzák istránggal
csitítják
hozzák a csődört
emelik
odaigazítják
szomorú csikó lesz . . .
legalább a hámot
legalább a zablát —
de semmi
eke
borona lódul odébb
ereszkedik az oldal
rúd mellett páráll nyolc patkó
tusa
ki űzi
csalja
lépre
világgá
színteleníti idegen rongyokkal
lopkodja szavait
törli az ékezeteket
cseréli a magánhangzókat
így gyúrva
milyenné is
hogy apja
anyja
szavát nem érti
csak áll hüledezve
két boldogtalan
s csak ontják
szaggatják magukból
az anyaföldet
az egyetlen felejthetetlen utókort
hogy majd beleszakadnak
színpadi jelenet
belépsz
az ismerős tárgyakon hivatali pecsét,
nézed az idegent
a szavairól lógó jégcsapokat
léghuzatban állsz
megüt a nyáladzó idegenség
keresed a szemüveg mögé rejtett tekintetet
az arcon nyirkosodó mosoly
letörülnéd
de csak állsz
esetleg jegyzetelsz
írod hogy itthon vagy
s nem tudod ki ez az idegen
az otthonodban
ki helyezte ide
s mért pöffeszkedik a székedben
miért
kiűzetés
suhogásos
ágak közt szítáló reggelen
csapásokon
vágásokon
zsörtölődő tölgyek tövén
mégis mintha hangversenyen
mohás felén észak
másik felén dél
itt a tisztás
az már irtás
lóg a tábla
fenyeget
fűrész sikolt
madár rikolt
disznó koslat
apróvad
és csenevész
odalett a hangversenyem
közelít a fejszevész
X monológja
uram
csak jó legyen a papagáj
nekem kitüntetéseim vannak
csak nekem vannak kitüntetéseim
ez nagy szó
nagy szó ez uram
én nyitott szemmel járok a világban
behunyom a szemem
szemet hunyok
hunyorítok
ha kell
és akkor is
ha nem kell
tanuljon tőlem
fiatalember
én utcaseprő vagyok
akit boldoggá tesz a szemét
(A folytatáshoz a További bejegyzések-re kell kattintani!)
