A hír megdöbbentett, bár nemzedékem egyénenkénti távozása nem kellene hogy meglepjen. Borzot mindig is szerettem - mindenek előtt költészetét, hiszen az életben sose találkoztunk. De hát fontos-e ez? Verseink valahol összeértek, érzéseinkkel, gondolatainkkal együtt. És ez a lényeg.
A levél vétele után nagyon gyorsan megszületett a T. Borz emlékének szentelt vers, amit elküldtem Dannak - ő pedig továbbította a gyászoló barátoknak, majd megpróbálja lefordítani. A vers rólunk szól - sokunkról. Íme:
Klasszikusok évszaka
T. Borz emlékére
ez a tél a klasszikusoknak kedvez
őket rendezi sorba, ahogy illik
mint szemle előtt a katonákat
gondos őrmesterek
ma minden fekete-fehér
amerre nézek
ágak, tetők, madarak és kihunyó fények
utcák lehulló jégcsapok
didergő folyópart
klasszikus lelkek
klasszikus tréningruhákban
mosolyba csomagolva
feltúrt sebekkel szíveinkben
egymásnak uszított átvert
gyermekei a múlt századnak
hazugság népe
ihletett szajhák
túszul ejtett remények házalói
majd házőrzői
kisírt szemű komondorok
mennyi tehetség ész és érzelem
vész oda velünk
de legalább titokzatosabb lesz
a tél is és klasszikusabb a huszadik század
Csíkszereda, 2020. január 14.
