Ahogy gyűl bennem az ismeretanyag, úgy tűnnek mind kibogozhatatlanabbnak a kételyek és a hiányos információk. A nagy császár, Ferenc József és Sissi tragikus sorsú fia sok kérdőjelet hagyott maga után, annak ellenére, hogy látszatra a szokásoknak és az illemnek megfelelően, császári diszkrécióval temették el, halálának rejtélyes titkát hétpecséttel lezárva őrzik talán ma is a Vatikánban. Íróknak, történészeknek, életrajzkutatóknak, memoárszerzőknek népszerű tárgya életének tragédiája, s most olvasásra vár egy igen komoly pszichiátriai tanulmány is, dr. John T. Salvendy tollából, aki Budapesten született, Bécsben szerzett orvosi diplomát s Torontóban futott be szakmai karriert. A Közép-európai térség szakértőjének számít, nem csoda, hogy vette a fáradságot és megírta Rudolf – egy lázadó Habsburg lélektani tükörben című tudományos monográfiáját (1986). A műhöz gazdag korabeli sajtóanyag-gyűjtemény, jegyzetanyag és könyvészet társul, de ez nem válik az olvasmányosság kárára. A tartalmas, terjedelmes fejezetek több oldalról világítják meg a szépreményű, de belső konfliktusokkal, személyiségzavarokkal küzdő trónörököst, akit hagyománytisztelő, poroszos fegyelemmániás apja mindig is csökkent értékű anyámasszony katonájaként kezelt, a perifériára taszított, s helyette Ferdinánd nevű unokaöccsét részesítette előnyben, bízta meg országépítő feladatokkal; Rudolfnak a tessék-lássék, mellékes feladatok maradtak.
Magyaruk írt levél Jókainak |
Végtére is: tény, hogy eltűnt a színről egy tehetséges, nyílt eszű, a birodalom természetvédelmének elkötelezett, tudományos munkát végző amatőr természettudósa, reményteljes politikusa, az űrt az a Ferdinánd töltötte be, aki Rudolf törekvéseivel szembe menve konzerválni akarta a birodalmi állapotokat, törekvései pedig törvényszerűen vezettek a világháborús bonyodalmakig, majd a Monarchia bomlásáig.
A neves pszichiáter, miután felállította történelembe ágyazott diagnózisát, a következő végkövetkeztetéssel zárja munkáját: „Rudolf szerencsétlensége az volt, hogy jobban tudott nézeteket elfogadni, mint embereket összehozni. Így hát, még a legoptimistább elgondolással sem lett volna megelőzhető a tragikus vég. Míg Rudolf lázadó trónörökösként elragadó volt, cászárként bizony jóval kevésbé tisztelték volna.”