Fesztiválnapló
A fesztivál honlapja
2012. július 15.
Nyolcadik nap: "Háromgarasos" búcsú
A város fölött bolyongó, acélkék felhőkkel fenyegető vihar elől a délután és az este utolsó koncertjeit - biztonság kedvéért - a várból behozták a Csíki Játékszín termébe, ami némi időzavart és csalódást is okozott a közönség és a zenészek körében, de a tovább pergő események túlsegítettek e kellemetlen közjátékon, s a baróti Kájoni Consort együttese, a Gyöngyharmat gyermekegyüttessel kiegészülve, már tökéletes rivaldafényben mutathatta be az Árgirus királyfi XVII. századi históriáját, abban a változatában, amit még Kodály Zoltán fedezett föl és rögzített egy bukovinai gyűjtőútján. A zeneegyüttes a történet epikai-zenei részét mutatta be, mellettük a gyerekcsapat kosztümös táncokkal játszotta el a mesébe illő történet vázát, a kettő pedig hangzásban és látványban találkozott a színpadon, a nézők tapsaitól kísérve.
2012. július 14.
Hetedik nap: Vizsgák, játékok, zenés piknik
Az utána következő erdélyi Codex együttes és meghívott 2 pár táncosa szintén komolyan vette azt, hogy a fesztiválon való szereplésben művészi előrelépésről kell bizonylatot adni. Zenei kísérletükben XVII. századi dallamok és táncok variációit mutatták be, hasonlították össze hangzás- és mozgásvilágban ábrázolva mindazt, amit elméletileg bevezetőben fölvázoltak. Így aztán remek demonstratív muzsikálás közben ismerhettük meg az át- és feldolgozások, a variációk, a cifrázások, az előadói szabadosságok alkotó szerepét minden idők zenéjében és más-más földrajzi betájolásban. A kísérletezés sokrétűségéből táplálkozó komplex műsor felépítettsége a Codec részéről nagyfokú tudatosságra és professzionalizmusra engedett következtetni - nem csoda, ha a közönség még szívesen hallgatta volna az esti fellépőket.
Igaz, folytatásban nem volt hiány: a koncertek után reneszánsz táncházzal folytatódott a késő éjszakába nyúló zenés piknik.
2012. július 13.
Hatodik nap: Búcsúzik az egyetem
A fesztivál nyári egyeteme - a hallgatók életkorát tekintve némileg furán hangzik ez a megnevezés az egy heti intenzív hangszeres foglalkozásra - ma zárta kapuit, hiszen holnap, a hetedik napon már a vizsgahangversenyek következnek, illetve az oklevelek átadása. Ez volt az apropója annak, hogy Ádám Gyula ellátogatott a zárókurzusokra és fotóriportot készített a tanfolyamokon folyó munkáról (a képsor, a csütörtöki Montanaro koncerten készült riporttal egyetemben itt tekinthető meg).
A második hangversenyen a nagykárolyi Collegium együttes játszott, persze nem úgy, mintha vezetője, Deák Endre állt volna az élén. A lelkes zeneszerző és -szervező június közepén, a fesztiválra való készülődések teljében váratlanul elhunyt, s társai ezzel a szomorú örökséggel érkeztek Csíkszeredába, hogy folytassák azt a munkát, amit évtizedek óta, a régizenélés hűséges pártolóiként kifejtenek. Műsoruk (Dallamrokonság a gyulafehérvári latin himnuszok és a korabeli német világi dalok között) egyben kimondatlan, de mélyen átérzett zenei párbeszéd volt örökre eltávozott barátjukkal, Deák Endrével, aki bizonyosan megértő lélekkel, szívesen fogadta a zenei ajándékot.
A húros-pengetős hangszerekre (hárfa, lant, fidula, gamba) alapozott énekes előadás végtelenül egyszerű, bensőséges és felemelő érzést keltett a közönségben s szinte természetesen vitte át a hangulatot a koncertet követő rövid megemlékezésbe. Deák Endréről az egykori intézeti tanára, Brandner Nóra mondott rövid méltatást és búcsúbeszédet, felemlítve a lelkes zenei animátor fiatal éveit, amikor még jó barátjával, a korán eltávozott Babrik Józseffel együtt zenéltek, s akinek törekvéseit aztán Deák Endre nagykárolyi évtizedei alatt tovább folytatta. Szólt a Búgócsiga együttest vezető egykori könnyűzenészről is, hiszen Deák Endre sose szégyellte azokat az éveket, amikor a fiatalok számára szerzett tiszta forrásból származó, tőröl metszett erdélyi magyar tánczenét s nyert vele nem egyszer díjakat a Siculus fesztiválon. (Jellemző, hogy az akkor született könnyűzenei darabok ma is élnek, 2010-ben a Moiras Records készített 21 számukból, 1972-74-es rádiófelvételek alapján nagylemezt, s ez volt az azóta már csak emlékekben élő együttes első nagylemeze is!)
(Halkan tűnődve jegyzem meg, és csak magamnak - vagy mégsem? -: Deák Endre biztosan nem vette volna zokon, ha a rá emlékező szavak úgy is fölröppennek a teremben, hogy a jelenlévő román kollégák, zenésztársak, barátok is értsék - annak a szellemiségnek a jegyében, amit Erich Türk olyan magától értetődően képviselt és gyakorolt, amikor nem a saját anyanyelvéhez, hanem a hallgatóságéhoz igazította magyarázó beszédét.)
2012. július 12.
Ötödik nap: Most jön a java?
2012. július 11.
Negyedik nap: Tanárok vetélkedése
Harmadik nap: Bemutatkozások
A délelőtt ilyenkor, fesztivál idején, rendszerint a laza várakozás hangulatában telik el. Edzi az ember a gondolatát a várható délutáni hőséghez, amit az esti előadások idején még ugyancsak el kell viselni (kb. este tíz után lesz elviselhető odakint a levegő - nagyjából akkor széledünk széjjel a jól sikerült koncertek után.)
2012. július 9.
Második nap: A fesztiválzenekar Bachot játszik
2012. július 8.
Első nap: minden a helyén
De azért mindenki szólt, akinek kellett, s a kétnyelvűséggel sem volt semmi hiba. (A város nevében Antal Attila, a megyei tanács nevében Ferencz S. Alpár beszélt, majd szót kapott a fesztivál művészeti vezetője, Filip Ignác és a HMKK igazgatója, Fedrencz Angéla.) Ha valaki nem értett valamit, magára vessen... A bemondók között régi ismerős: Radu Radescu, magyar partnere ismét új név: ha jól jegyeztem le, akkor Bocskor Salay Ilonának hívják. Ezúttal ők se húzzák-nyúzzák fölöslegesen a szót.
2012. július 7.
Nosztalgiázás
2012. július 6.
Sajnálom az elmulasztott 2009-es koncertet
2012. július 15.
Nyolcadik nap: "Háromgarasos" búcsú
Azon kívül, hogy vasárnap van, s a koncertsorozat záró napja, ráadásul még különleges élményeket is kínál - még hozzá nagykanállal; rivaldafénybe állít mindent, amire a hét folyamán nem volt keret és hely.
Lyceum Consort |
A búcsú ideje mindig szomorúságot kelt, de felemelő is egyben: ennek a zenei hangulatát árasztotta a húsz éves Lyceum Consort kiválóan összeválogatott egyházi zene fűzére (Justus ut palma florebit), amitől aztán a déli csíksomlyói kegytemplom még meghittebb hangzatokkal telítődött. Öllerrer Ágnesék kipróbált, egyszerű és finom művészi eszközökkel élő csapata - a hangszereken kívül - határozottan mellőzött minden fajta műszaki segédeszközt, ami zenélésük spirituális üzenete és a befogadó közé állna. Tisztán csengő énekhangjuk, a hangszeres dallamok felröppenő keletkezésük eredeti szépségében és természetességükben érvényesültek.
Kájoni Consort |
Gyöngyharmat (Árgirus királyfi és a tündérleány) |
Trei Parale |
És ekkor következett a nagy meglepetés: a bukaresti Trei parale együttes (három piculának, három pénznek, de akár három garasnak is fordíthatjuk), s mindjárt eszünkbe is juttatta Brecht Háromgarasos operáját, de éppen csak egy képzettársítás erejéig, mert az eredeti kifejezésnek annyira erőteljes román hangulatisága van, hogy amint briliáns bemutatójuk időben és játékstílusban haladt előre, tökéletesen megértettük és elfogadtuk a négy tagú együttes szakmai törekvéseit: zeneileg feldolgozni és hitelesen közvetíteni a román zenei gyökerek hagyományait, keleti, illetve később nyugati behatásokkal fogant hangzatait. Tették ezt annyi lelkesedéssel, hozzáértéssel és energiával, hogy valósággal tűzbe hozták a színháztermet, a közönség alig volt hajlandó megválni tőlük. Nagyon jó lenne, ha ezentúl a következő fesztiválok kiemelt, megbecsült családi vendégeivé válnának. Első, revelációszerű jelentkezésükben máris annyira ráéreztek a csíkszeredai rendezvény szándékaira, mintha egyenesen nekik találták volna ki ezt a fesztivált.
Florin Iordan, Daniel Pop (Trei Parale) |
Beatrice Iordan (Trei Parale) |
Végül jött az est és a fesztivál zárköve, a Svédországból, Magyarországból és itthonról (részben) összesereglett Barozda, akik utoljára két éve szerepeltek a fesztivál színpadán s mostani, némileg elegyes műsoruk arról tanúskodott, hogy a földrajzi távolságok ellenére igyekeznek újra önmagukra találni, sőt, akár új utakat is keresni. Meglehet, hogy a közönségnek az a része, aki a hajdani hőskorra emlékeztető Barozdát kérte volna számon az előadástól, némileg csalódott maradt; akik viszont skatulyázott vélemény mentesen hallgatták őket a nézőtéren, új belső szépségeket, a zenei érettség teltebb értékeit tapasztalhattak zenélésükben. Sikerült percek alatt lebontani mindenfajta korlátot a színpad és a közönség között, az új Barozda azzal vált hűvé a régihez, hogy átlépett a saját árnyékán, határozottan elmozdulva a meghaladás irányába.
Barozda * Ádám Gyula fotói |
Nyolc napi egyenletesen magas színvonalú, új és jelentős zenei élményeket nyújtó rendezvénysorozat végén mi mást kívánhat az ember, mint azt, hogy esztendő múltán hasonló zenei kalandban lehessen része, amely a problematikus hétköznapoktól eltérően az ember magára eszmélésének és szépségigényének különútjait járja.
Csíkszereda, 2012. július 16.
2012. július 14.
Hetedik nap: Vizsgák, játékok, zenés piknik
Jelenet a játszóházból |
Ahogy az lenni szokott, az utolsó napokhoz érve a fesztivál ideje megsűrűsödik: az utolsó két napba kell belezsúfolni mindazt, amik aztán elvarrják az eseménysor szálait. Szombat délelőttre esett a nyári egyetem ének és tánc tanfolyamot végzett hallgatóinak vizsgaelőadása a Mikó vár udvarán, ami mindig hangulatos és .látványos előadás keretében valósul meg; mindehhez szükséges a megfelelő tér, a nagy színpad, a megnyilvánulási lehetőség. Na, az ott mind megvan.
Ezért nyílt ott, a vizsga után mindjárt reneszánsz játszóház is a gyermekeknek, ahol a bábozástól kezdve mindenféle bolondozásban részt vehetett a kicsik közönsége.
Az egyetemi vizsga délután a Márton Áron középiskola dísztermében folytatódott. Sorra kapták meg az okleveleket az ütőhangszeresek, a barokk hegedűsök, az oboások, a furulyások-fuvolások, a csembalósok, a gambások és a basso continuosok. Az oktatók leleményességére bízott egyéni vagy közösségi bemutatkozás laza spontaneitása folytán friss volt és tanulságos, egészségesen megmozgatta a kánonok állóvizét. Az örömmel learatott tapsok és a szép fényes oklevél mellett az egyetemni haszon mindjárt célszerűséggel is mérhető: az évről évre visszajáró hallgatók mostanra olyan szintre jutottak, hogy pl. az ütőhangszeresek szinte egész csapatát az esti nagykoncerten meghívott előadókként látta vendégül a budapesti Musica Historica együttes, amikor műsorában bemutatta Solakzade: Pesrev c. török harci zenéjét. A különböző ütőhangszereket megszólaltató lelkes fiatalok olyan remek harci hangulatot gerjesztettek pillanatok alatt, hogy a közönség csak ámult-bámult... Hát ennyit egyetem és élet kapcsolatáról.
Az esti előadásokra ismét reménykeltően benépesült az akkorra már kellemesen árnyékba borult várudvar. A megszokott, szinte személy szerint ismert közönség mellett nagyon sok fiatal szülő jött 1-2-3-4 éves csecsemőjével is, s az udvar gyepén hamarosan lelkes zenehallgatás mellett vidám piknikhangulat uralkodott a gyermekek és felnőttek között. A szabadtéri előadásra szánt műsorok eközben zavartalanul szárnyaltak a szabadtéri színpadról a közönség felett.
Előbb a Musica Historica jól ismert, szívesen visszavárt, mindig valami újdonsággal jelentkező csapata mutatta be Hallod-e, pendítsd a lantot! c. műsorát, amelyben végvárak, udvarházak és városok zenéje hangzott fel a XVI.-XVII. századi Magyarországról. Az együttes változatlanul hozta megszokott erényeit: frisseségét, előadói virtuozitását, szakmai hitelességét és pontosan bemért időgazdálkodását. A jól összeillesztett, egymásból építkező számok épped annyi időt töltöttek ki, amennyi a műsorelőzetesben szerepelt. Az ilyen fajta kiszámíthatóság, mely egyben kellő előadói rugalmassággal és spontaneitással is társul, ritka ajándék és nagy elismerést aratott.
Codex * Ádám Gyula fotói |
Reneszánsz táncház * Ádám Gyula fotói |
2012. július 13.
Hatodik nap: Búcsúzik az egyetem
Ilse L. Herbert és tanítványa |
Este két hangversenyt is tartottak a református templomban. Az elsőn a kolozsvári Transylvania Barokk Együttes nyújtott ízelítőt legújabb CD-jéről, mely a sokszínű erdélyi barokk zenét illusztrálta. A régizene régi barátaiból - Majó Zoltán, Bartha Mátyás, Ciprian Campeanu, Erich Türk - álló kvartet, mely a számoknak megfelelően váltakozó felállásban játszott, elegánsan könnyed és mindvégig profi szintű zenéléssel illusztrálták az erdélyi zene XVIII-XIX. századi állapotát, fennmaradt eredeti erdélyi kottáskönyvek alapján.
A játszott darabok előtt a csembalós Erich Türk (a képen balról a második) néhány találó mondattal elhelyezte az illető zeneművet a kor és a zeneirodalom megfelelő rendszerében, ami egy pillanatig sem tűnt fölösleges időtöltésnek, még kevésbé szájbarágásnak, hiszen a magyarázatok minden esetben egész sor új információt hordoztak az együttzenélés történetéről. Itt láttam (ismét) igazolódni azt a meggyőződésemet, hogy bár egy műalkotás esetében hagyni kell a művet beszélni, az soha sem fölösleges, ha az alkotó megosztja gondolatait, ismereteit a bemutatott alkotással kapcsolatban.
A Transylvania Barokk együttes |
A játszott darabok előtt a csembalós Erich Türk (a képen balról a második) néhány találó mondattal elhelyezte az illető zeneművet a kor és a zeneirodalom megfelelő rendszerében, ami egy pillanatig sem tűnt fölösleges időtöltésnek, még kevésbé szájbarágásnak, hiszen a magyarázatok minden esetben egész sor új információt hordoztak az együttzenélés történetéről. Itt láttam (ismét) igazolódni azt a meggyőződésemet, hogy bár egy műalkotás esetében hagyni kell a művet beszélni, az soha sem fölösleges, ha az alkotó megosztja gondolatait, ismereteit a bemutatott alkotással kapcsolatban.
Deák Endre és Babrik József egy archív felvételen |
A hárfások, balról jobbra: Keresztesi Ildikó, Karácsonyi Ildikó, Kóbori Ágnes |
Deák Endre Búgócsigája játszik (Háromszor hívom...)
Az elhunyt zenészbarát emlékére végül zenével búcsúzott mind az együttes, mind a terem: még sokáig visszhangzott bennünk a közismert, slágerré vált Babrik–Deák szerzemény, a Virágom, virágom...
(Halkan tűnődve jegyzem meg, és csak magamnak - vagy mégsem? -: Deák Endre biztosan nem vette volna zokon, ha a rá emlékező szavak úgy is fölröppennek a teremben, hogy a jelenlévő román kollégák, zenésztársak, barátok is értsék - annak a szellemiségnek a jegyében, amit Erich Türk olyan magától értetődően képviselt és gyakorolt, amikor nem a saját anyanyelvéhez, hanem a hallgatóságéhoz igazította magyarázó beszédét.)
In memoriam Deák Endre * Ádám Gyula fotói |
Ötödik nap: Most jön a java?
Ha eddig jó volt a fesztivál, akkor az előzetes műsortervbe tekintve leszögezhetjük: volt, ami volt, de most jön a java! Reménykedek, hogy a ma esti trubadúrkoncertet nem fújja el a vihar, mert egész délelőtt tombolt a szél, de csak úgy szárazon-porosan, pedig már nagyon kellene az eső.
Még pár óra van Kobzos Kiss Tamás és Miquèu Montanaro okszitán énekes közös fellépéséig. A Magyarországon élő Montanaro vérbeli trubadúr, először teszi tiszteletét Csíkszeredában, s bár Kiss Tamással kb. húsz évvel ezelőtt nagyban együtt muzsikáltak, a kapcsolat megszakadt közöttük, most izgalmasnak ígérkezik az újabb egymásra találás.
Tegnap, a tanári koncert végén a törzstagok nagy lelkesedéssel köszöntötték Öllerer Ágnest, a bukaresti Lyceum Consort vezetőjét, akik vasárnap délben koncerteznek a csíksomlyói kegytemplomban. A nemrég húsz éves fennállását ünneplő együttes kis emlékező füzetben - "hajónaplóban" - számolt be évről évre kifejtett tevékenységükről. Lenyűgöző végig olvasni a leltárt, látva az együtt zenélés összetartó erejében való kitartó hit eredményét. Épp ezért máris kiigazítom azt a téves adatot, ami az együttesről a műsorfüzetben megjelent, mely szerint "15 éves múlttal" rendelkeznek, mialatt "300-nál is több" hangversenyt adtak. Ha az együttesről szóló tavalyi információt vették volna alapul, akkor is 400-nál több hangversenyre hivatkozhattak volna s az alakulás pontos évére: 1992-re. Fontos az ilyen "apróságoknál" elidőzni, mert az a könnyelműen elcsaklizott öt év is komolyan nyom a latba egy közösségi teljesítmény életében.
Ma délelőtt kíváncsiságból elkalandoztam a jól szerkesztett fesztiválhonlap rekeszei között, s meglepetten láttam, hogy a bal alsó sarokban, legalul szerepel egy Körpanoráma nevezetű menűpont; ha ki rálép, a vasárnapi megnyitó előadás zenei aláfestéssel kísért körpanoráma fotójának kellős közepében találhatja magát, s megkeresheti saját magát illetve ismerőseit - feltéve, ha jelen voltak az Ensemble Renaissance előadásán...
*
Az esti koncert újra telt házat vonzott. Ez a "zsinórban telt ház" másoknak is feltűnt. S amíg Kobzosék a szabadtéri színpadon hangoltak, örömmel állapítottuk meg, hogy mennyivel több most a fiatal arc más évekhez képest. E friss, eleven hallgatói energia minden bizonnyal kedvezően befolyásolja a produkciókat is. A másfél óra erejéig vérbeli trubadúrrá vált két előadó a lehető legegyszerűbb művészi eszközöket választotta: párbeszédben egymással és a közönséggel, tökéletesen megérttették velünk, hogy miért vonzódik a provanszál/okszitán lírai hagyomány a szerelem megvallásához, az incselkedő játékhoz, a dalhoz. Kobzos Kiss Tamás és Miquèu Montanaro tudatosan felépített közös szereplése egyúttal nagyszerű zenei lecke is volt sajátos népi hangszerismeretből, előadási módokból, szövegértelmezésből, az előadók természetes humorából. Semmi látványos csillogás, minimális effektusok, sőt, még a délután feltámadó, heves viharmelléki szél alapzaját is a maguk hasznára tudták fordítani azáltal, hogy a hagyomány kedvéért bevállalták a szabadtéri zenélést - úőgy, ahogy azt a trubadúrok tehették, minden időkben és minden körülmények között.
*
Kobzos Kiss Tamás és Miquèu Montanaro * Ádám Gyula fotója |
2012. július 11.
Negyedik nap: Tanárok vetélkedése
A szerda estével - bárhogy is néznénk - a fesztivál félidejéhez érkeztünk. A nap eseményének helyszíne: a Márton Áron gimnázium frissen renovált, még festékszagú díszterme, amelynek hangulatára az égbolt magasát sugalló tágas boltozat és a csodás, helyreállított üvegablak mozaikok. Csak azt sajnálni, hogy a teremnek nincsen az érdeklődés fokához méltó befogadóképessége, illetve hogy a szellőzés nincsen megoldva - amúgy a többi "tökéletes".
De tényleg...
Az is csak enyhén zavaró, hogy a tavalyhoz képest, a Fesztivál nyári egyetemének tanári koncertjére nem tudott elkészülni legalább egy sokszorosítható, eligazító műsorrend - és csak egy kézzel rótt, ugyancsak nem végleges változat állt a műsorismertető Filip Ignác Csaba rendelkezésére. Így, a vájtfülű értőket leszámítva, inkább csak fül után sejtettük, a roppant zenei birodalom mely ösvényein és szépségei között járunk a jobbnál jobb előadók jóvoltából. (A kézirat segítségével rekonstruáljuk a szerda este történteket)
1. G. Ph. Telemann: Concerto for Violine, Oboe D'Amore, s.c. TWV 42:A9
(Ulrike Titze, Guido Titze, Paul Al. Cristian, Csata István)
Angyali üdvözlet |
2. Heinrich Ignaz Franz Biber: Sonate Maria... / Buna vestire - Angyali üdvözlet
(Ulrike Titze, Paul Al. Cristian, Csata István)
3. John Bull: Chromatic Pavan
(Fülöp Mária)
4. Török zene
(Sudár Balázs, Kasza Roland)
5. J. M. Hotteterre: IV. Suite op. 2: Prelude, Allemande, Rondeau
(Széplaki Zoltán, Kovács Gábor, Ilse L. Herbert)
6. J. Ph. Rameau: Cantata L'Impatience (részletek)
(Ramona Eremia, Amalia Goje, Ilse L. Herbert)
7. Jacob Van Eych: Bravade
(Széplaki Zoltán, Csörsz Rumen István, Kasza Roland)
8. G. Ph. Telemann: Sonata g-moll - oboa + B.C. + Tafelmusik
(Guido Titze, Paul Al. Cristian, Csata István)
9. Thomas Tomkins: Ground
(Fülöp Mária)
Fülöp Mária |
10. Forlane
(Szabó Anikó tánc, kísérik: Ulrike Titze, Paul Al. Cristian, Csata István)
11. Marin Marais: Tombeau par M. de Sainte-Colombe
(Ilse L. Herbert, Amalia Goje, Csata István - Deák Endre emlékére)
12. A záró számot szép számú csapat (Széplaki Zoltán, Ulrike Titze, Guido Titze, Ilse L. Herbert, Csengeri Kostyák Zsuzsa, Amalia Goje, Csata István) adta elő, majd mindenki, akinek köze volt az előadáshoz, felsorakozott a díszterem színpadán, egy közös meghajlás és csoportkép erejéig (l. alant).
Ádám Gyula fotói |
Ami ezen felül föltétlenül az esti tanulságokhoz kívánkozik, az az, hogy a tavalyhoz képest (talán a hely megilletődést keltő komolysága folytán?) csökkent az esemény spontán játékossága, viszont nőtt az előadói igényessége. Valódi koncerttel vetekedő volt ez a mégis csak "házizenélés", ami nem csak a nyári egyetem hallgatói számára volt igazán tanulságos, hanem az egész fesztiválközönséget meggyőzhette arról, hogy a tanulók jó kezekben, nem csak tapasztalt oktatók, hanem kiváló művészek irányítása alatt vannak.
2012. július 10.Harmadik nap: Bemutatkozások
Mercurium együttes (1) |
Szóval, reggel óta böngészem a lapokat, mindenek előtt internetes formájukban, továbbá az internetes portálokat, hogy megtudjam, hogyan látják ők a Régizene Fesztivált. Nyomok és jelek szerint pedig - nem nagyoin látják. A megszűnt, de interneten maradt Új Magyar Szó egy múlt heti kurta farkú előzetest leszámítva mintha nem is akarna tudomást szerezni a rendezvényről. Tudom, nem könnyű nekik, de azért mégis - lelkük rajta. Nem áll sokkal jobban a még működő, papiroson is olvasható Krónika - Szőcs Lóránd hétfői tudósítása dióhéjban elmondta, mi várható a héten, így aztán a feladat - kipipálva. A kolozsvári Szabadság, a marosvásárhelyi Népújság, a sepsiszentgyörgyi Háromszék számára egyáltalán nem újság a fesztivál - mintha nem is létezne. A helyi lapok közül a Hargita Népe hétfőn hozott egy előzetest az aznap esti Barokk Fesztiválzenekar koncertjéről. De már a vasárnapi, eseménynyitó Ensemble Renaissance európai szintű játéka nem kapott semmilyen visszhangot. Egyedül talán a székelyhon.ro az a portál, mely lépésről lépésre odafigyel a fesztivál eseményeire.
És közben már eltelt két kemény, sűrű, emlékezetes fesztiválnap, és az élmények nem váltanak át erdélyi szintű kultúrkrónikává. Őrizzük őket romló emlékezetünkben, ahogy tudjuk...
*
Este, a hangversenyekről hazatérőben már nem volt erőm folytatni a keddi beírást, ami mégis csak a lényegről szólna. Azt mondtam, aludjunk egyet, majd nyugodtan, tiszta fejjel... Nem csak a meleg tette: a keddi műsor enyhe zsúfoltsága sem kedvezett annak, hogy úgy érezzem: egy újabb tökéletes napot tudunk magunk után.
Két bemutatkozó koncertet kaptunk, egy füst alatt, ugyanott - a már hagyományosan kedvelt, jó akusztikájú, egyszerű református templomban. Mindkét hangverseny a barokkról és a rokokóról szólt. Ez lehet jó is (avatott fülben elmélyíti a zenei élményt), de épp úgy vissza is üthet (az amatőr, az alkalmi zenehallgató egy idő után belefárad a rá zúduló, hasonló zenei élménybe). Mindkettőt fokozott figyelemmel követte a közönség, hiszen bemutatkozásról volt szó: a Mercurium fellépte egyben azt jelentette, hogy immár csíkszeredai identitású régizene együttes is a prérire lép; a nemrég alakult csapat, Péter Ernő helybeli hegedűművész vezetésével színesíteni kívánja azt a palettát, amit Csíkszereda jelent a zenei életben. (Ehhez mindjárt tegyük hozzá, hogy harmadik éve nem lép már fel a fesztiválon - korábban hagyományosan ők zárták a rendezvényt - a csíki filharmonikusok; egy részük a Barokk Fesztiválzenekarban, más részük új utakat keresve hallatja hangját a régizenélésben.) A Mercurium tagjai nyitottak bármilyen együttműködésre, hiszen még az elején vannak, s ehhez mérten bemutatkozásuk igen jól sikerült. Talán valamivel több, külsőleg is megnyilvánuló lelkesültséget vár el a közönség a fiatal előadóktól. Különösen az együttesvezető zenei animátor szerepét lehetne láthatóbban is megerősíteni. Mindenképp előnyükre vált, hogy ők indították a keddi műsort - igaz, a hátrányát is megérezték, mert a korai műsorkezdés miatt szerényebb volt a közönség érdeklődése, mint a második koncert esetében.
A Rovátkay Adrian–Bodoky Gergely Márk–Fülöp Mária–Sam Chapman kimondottan e fesztiválra összeálló négyese inkább akart egyedi demonstráció lenni, mint tartós előadói keret. A két jól ismert hangszer mellé (csembaló, fuvola) két kevésbé használatos hangsúlyos, mesteri szintű jelenléte tette még izgalmasabbá a zenei élményt (barokk fagott és theorba; ez utóbbi egy hosszúnyakú, basszus változatú lantféle). A barokk stílusgazdagságát mindenek előtt művekkel és briliáns játékmóddal érzékeltették. Mindvégig a két fúvós brillírozott - a csembaló és a theorba számomra megmaradtak a kísérő hangszerek hamupipőke szerepében. Némileg rontott a zenei élményen a gyakori hangolgatás, ami a csembaló esetében furcsának hatott; személy szerint még sose éltem meg, hogy egy-egy koncert során kétszer is felhangolták volna a csembalót! Elvégre, ugyanebben a templomban, ugyanilyen nyári melegben, kizárólag csembaló szólókoncerten minden további nélkül, elejétől a végéig, akár két órán át is játékképes maradt a hangszer. Az ilyen és ehhez hasonló zavaró közjátékok mit sem vontak le a zenei teljesítmény értékéből, ám csorbították a zenei élményt, ami lehetett volna akár az önfeledt, feltétlen ünneplésé is.
*
Este, a hangversenyekről hazatérőben már nem volt erőm folytatni a keddi beírást, ami mégis csak a lényegről szólna. Azt mondtam, aludjunk egyet, majd nyugodtan, tiszta fejjel... Nem csak a meleg tette: a keddi műsor enyhe zsúfoltsága sem kedvezett annak, hogy úgy érezzem: egy újabb tökéletes napot tudunk magunk után.
Bemutatkozó Mercurium (2) |
Balról: Rovátkay Adrian, Sam Chapman, Fülöp Mária |
Bodoki Gergely Márk, a "mesterfuvolás" * Ádám Gyula fotói |
2012. július 9.
Második nap: A fesztiválzenekar Bachot játszik
Tavalyi blogomban eltűnődtem, hogy az ad hoc szerveződött Barokk Fesztiválzenekar, mely az idén ismét újjá alakult - mindig a lehetőségek, a felkínálások és a preferenciák szerint, vagyis ez a zenekar nem az a zenekar, és mégis -, miként tud olyan rövid idő alatt hatásos és minőségi zenei kohéziót teremteni egy nem kis számú zenész közösségben! Sejtettem, hogy amit mi látunk-hallunk, az csupán a jéghegy csúcsa, amit láthatatlan, de igen alapos együtt munkálkodás egészít ki.
A Hargita Népe mai számában Kovács László csíkszeredai hegedűművész és Ulrike Titze barokk hegedűs, a zenekar vezetője elárulják: gyakorlatilag már az év eleje óta szerveződnek, a földrajzi távolságokat interneten hidalják át, egyénileg készülnek, aztán pár nappal a koncert előtt "összedobják" a külön-külön elsajátított szólamokat. Most is ez történik a Johann Sebastian Bach és fiai című koncertjükön, amikor is az idei zenekari együttes 5 első hegedűsből, 5 másodhegedűsből, 3 brácsásból, 2 gordonkásból, 2-2 fuvolásból, oboásból és kürtösből, egy-egy viola da gambásból, nagybőgősből, csembalósból, fagottosból áll...
Este van, kevéssel éjfél előtt. Nemrég tértem haza a koncertről, emelkedett hangulatban. Nagyszerű volt a helyszín: az ember méltónak érezte magát arra, hogy kultúrlénynek tartassék. A zenekar egyforma fekete ingben-blúzban-nadrágban-szoknyában, diszkréten jelent meg a Szt Ágoston oltára előtt, körülbástyázván egy csinos csembalót és az egymásra találás lendületével, egymás után adák elő a Bach família válogatott darabjait. A szívvel-lélekkel előadott zene törvényszerűen szépítette meg a zenészek arcát; a feladatból játszók arcára (alig egy páran voltak) valósággal kiült a savanyú közöny.
Külön figyeltem a közönséghez legközelebb elhelyezkedő csembalós játékát: úgy működött, elejétől a végéig, mintha ő vinné a fő dallamot. Figyelt, tiszteletben tartotta a kottát, mindenét beleadta a játékba, annak dacára, hogy hangszere a zenekar általános tonalitásában alig hallható, diszkrét vonulat csupán. De azt hiszem, biztosan megérződne, ha olykor-olykor felületesen kihagyna, a könnyelműség vizeire tévedve. Elnézve őt, jobban átéltem azt a lelki kötődést, ami egy zenekar tagját a közösséghez láncolja. A legapróbb gesztusokból, hangzatokból áll össze a nagy egész - a mai estén a Bachék megálmodta muzsika -, amelyről nem lehet tudni, hogy a zeneszerzők zsenialitása élteti, vagy az előadók mesteri játéka emeli ki a hallgatás tengeréből.
Tanulságos est volt, minden szempontból.
(Akit érdekel a részletes műsor és az előadók névsora, az idekattintva megtalálja a fesztivál hivatalos honlapján a koncertrendet.)
Este van, kevéssel éjfél előtt. Nemrég tértem haza a koncertről, emelkedett hangulatban. Nagyszerű volt a helyszín: az ember méltónak érezte magát arra, hogy kultúrlénynek tartassék. A zenekar egyforma fekete ingben-blúzban-nadrágban-szoknyában, diszkréten jelent meg a Szt Ágoston oltára előtt, körülbástyázván egy csinos csembalót és az egymásra találás lendületével, egymás után adák elő a Bach família válogatott darabjait. A szívvel-lélekkel előadott zene törvényszerűen szépítette meg a zenészek arcát; a feladatból játszók arcára (alig egy páran voltak) valósággal kiült a savanyú közöny.
Külön figyeltem a közönséghez legközelebb elhelyezkedő csembalós játékát: úgy működött, elejétől a végéig, mintha ő vinné a fő dallamot. Figyelt, tiszteletben tartotta a kottát, mindenét beleadta a játékba, annak dacára, hogy hangszere a zenekar általános tonalitásában alig hallható, diszkrét vonulat csupán. De azt hiszem, biztosan megérződne, ha olykor-olykor felületesen kihagyna, a könnyelműség vizeire tévedve. Elnézve őt, jobban átéltem azt a lelki kötődést, ami egy zenekar tagját a közösséghez láncolja. A legapróbb gesztusokból, hangzatokból áll össze a nagy egész - a mai estén a Bachék megálmodta muzsika -, amelyről nem lehet tudni, hogy a zeneszerzők zsenialitása élteti, vagy az előadók mesteri játéka emeli ki a hallgatás tengeréből.
Tanulságos est volt, minden szempontból.
A Szt. Ágoston bejárata * Ádám Gyula fotói |
(Akit érdekel a részletes műsor és az előadók névsora, az idekattintva megtalálja a fesztivál hivatalos honlapján a koncertrendet.)
2012. július 8.
Első nap: minden a helyén
Jobban nem is sikerülhetett volnba az indítás: minden a helyén volt. Az, hogy a délután torlódó felhők rendre eloszlottak, s az iszonyatos meleg fokozatosan megenyhült; az, hogy a Mikó vár udvara lassan megtelt és rendre feltűntek az ismerős arcok; az, hogy az utóbbi 1-2 évben nagyon sok gyermek született, akik - úgy tűnt -, mind ott lebzseltek a várudvaron, élvezvén a zene, a ritmus és az udvari sokadalom romantikáját.
Az is nagyon rendben volt, hogy az idei megnyitó beszédek - más alkalmaktól eltérően - rövidek és velősek voltak, mert akik tartották őket, "elfelejtették" beletenni az üresjáratot. Ez valahogy mindjárt bizakodóbbá tette az embert.
Ensemble Renaissance * Fotó Ádám Gyula |
Végére hagytam a lényeget: az Ensemble Renaissance-ot. Vérprofi társaság. Műsoruk, a Marco Polo utazásai remekül átfogja a balkáni, a közel- és a távolabbi keleti zenéket. Akkora beleéléssel és lelkesedéssel varázsolták elénk a régi olasz, görög, perzsa, arab, kínai, mongol, kisázsiai, török dallamokat, hogy csak úgy porzott, döngött az udvar a színpad deszkájától. Egy újhrát adtak, a fergeteges görög táncokat, mindenkinek viszketett tőle a talpa.
A fotósok ugyancsak nyüzsögtek jobbra-balra. Első benyomásaimat siettem beillesztenbi a blogba. Ádám Gyulának éjfél előtt aztán megjelentek a HMKK blogjában az első napról készített fotói. Ahogy láttam, nem volt hiány a témában - elejétől a végéiig fotózott.
2012. július 7.
Nosztalgiázás
Ma, a holnap kezdődő fesztiválra gondolva elővettem az elmúlt esztendők fesztivál-emlékeit. Személyes kötődésem igazából csak 2005 óta van a rendezvényhez, akkortól mondhatni egészen közelről figyelhettem meg a zenei élet eme kis, de hatásos oázisának a működését. Feljegyzéseket, fotókat, dokumentumokat is őrzök róluk, de most mégis inkább azokra emlékezem, akik sokat tettek a régizenéért, de ma már nem lehetnek köztünk.
Mindenek előtt Deák Endrére, a nagykárolyi régizenélők lelkes mentorára, aki az idei fesztivál előestéjén dőlt ki a sorból. Tavaly még hallhattuk, tapsolhattunk neki - ma már csak emlék.
Ugyanígy emlékszem vissza László Ferenc zenetudósra - most már leírhatom ezt a szót, életében nem nagyon szerette, ha ezzel illették -, mert ha valaki értett a zenéhez, hát akkor az ő volt. Mekkora lendületet vetett bele fesztiváligazgatóként, hogy megreformálja, európai szakmai színvonalra emelhesse ezt a lelkes, de hellyel-közzel amatőr rendezvényt. Milyen csalódott volt, amikor látta, hogy törekvéseinek komolyságához nem találtak a támogatók szeszélyei. Betegsége, aláásott egészsége nem segítették szenvedélyes munkájában. De útmutatásai, tanácsai, évről évre látom, megmaradtak tanítványai, utódai emlékezetében. És ez a legfontosabb.
Nosztalgiázásomat két kedves Ádám Gyula fotóval egészíteném ki. Az egyik a 30 éves fesztiválra emlékező Barozdát ábrázolja, hangolás közben (2010), a másik az ugyanabban az évben rendkívüli zenei élményt jelentő Unicorn együttes koncertjének miliójét idézi.
Sajnálom az elmulasztott 2009-es koncertet
2009-ben, amikor először megfordultak a Régizene Fesztivál háza táján, nem voltam idehaza és sajnáltam, hogy elmulasztottam az Ensemble Renaissance élő koncertjét. Pedig igazán nagyon kíváncsi voltam a legrégibb szerb régizene együttesre, amely annyifelé megfordult már és annyit tett a műfaj ügyéért. Szerencsére, a jútubon szép számmal találni kisebb-nagyobb videó felvételeket, egyeseket éppen a csíkszeredai élő koncertjükön rögzítették. A fesztivál eseményeire várakozva, ide is felteszek egy számot (Skomraska Igra), addig is hallgassunk bele...
2012. július 5.
Kezemben a hivatalos meghívó
2012. július 3:
Sajtótájékoztatót tartottak Csíkszeredában
Kezemben a hivatalos meghívó
Három nap van még hátra a fesztivál megkezdéséig. Tegnap megérkezett az elektronikus úton továbbított meghívó, ma pedig, amikor benéztem a Hargita Megyei Kulturális Központba, hogy a műsorfüzet után érdeklődjek, kezembe nyomták a vasárnap estére szóló nyomtatott - most is elegáns - meghívót. Nemrég érkeztek meg a nyomdából a magyarul, románul és angolul megjelentetett műsorfüzetek is, úgy hogy alaposan felpakolva jöhettem el, hagyván a vezérkart, hogy a kezdés előtt sűrűsödő menet közbeni problémákat megoldják. Ha az időjárás velünk tart, akkor kellemes megn yitónk lesz a frissen restaurált Mikó vár udvarán egy szerbiai régizene együttes (Ensemble Renaissance) társaságában.
Műsorfüzet 3 nyelven. Szerkesztette: Péter Boglárka, Krézsek Erika
Arculatterv, grafika, fotó, tördelés: Ádám Gyula,
Botár László
Sajtótájékoztatót tartottak Csíkszeredában
(Megjegyzés: Figyelemreméltó mozzanat, hogy a fesztivál eddigi közvetlen finanszírozói kilátásba helyezték: ezután csak uniós forrásból zenéljenek a következő fesztiválokon, mert az adófizetők pénze másra való. Az én olvasatomban ez azt jelenti, hogy az idei rendezvény még lezajlik úgy ahogy, aztán jövőre majd meglátjuk; homály borítja be 2013 horizontját. De talán így van ez rendjén - honnan tudhatunk mindent előre, amikor így, utólag se biztos semmi?)
Fellépő együttesek és előadók:
Barokk Fesztiválzenekar
Kobzos Kiss Tamás (Magyarország)
Musica Historica együttes (Magyarország)
Lyceum Consort (Románia)
Codex együttes (Románia)
Collegium együttes (Nagykároly, Románia)
Ensemble Renaissance (Szerbia)
Miqueu Montanaro (Franciaország) és Kobzos Kiss Tamás (Magyarország)
Adrian Rovátkay, Bodoky Gergely Márk (Németország), Fülöp Mária (Sepsiszentgyörgy) és Sam Chapman (Anglia)
Transylvania Barokk Együttes
Barozda együttes (Svédország-Románia-Magyarország)
Trei parale (Bukarest)
Kájoni Consort (Barót)
Mercurium együttes (Csíkszereda)
Műsorok:
18:00 - A fesztivál ünnepélyes megnyitója
Helyszín: Mikó-vár udvara / rossz idő esetén Csíki Játékszín
19:00 - Ensemble Renaissance (Szerbia)
Helyszín: Mikó-vár udvara / rossz idő esetén Csíki Játékszín
Fellépő: Ensemble Renaissance (Szerbia)
2012. július 9., hétfő
20:00 - Barokk Fesztiválzenekar
Helyszín: Szent Ágoston templom
Fellépő: Barokk Fesztiválzenekar
2012. július 10., kedd
18:00 - Mercurium együttes (Csíkszereda)
Helyszín: Református templom, Csíkszereda
Fellépő: Mercurium együttes (Csíkszereda)
19:30 - Adrian Rovátkay, Bodoky Gergely Márk (Németország), Fülöp Mária (Sepsiszentgyörgy) és Sam Chapman (Anglia)
Helyszín: Református templom, Csíkszereda
Fellépő: Adrian Rovátkay, Bodoky Gergely Márk (Németország), Fülöp Mária (Sepsiszentgyörgy) és Sam Chapman (Anglia)
2012. július 11., szerda
19:00 - A Régizenei Nyári Egyetem tanárainak hangversenye
Helyszín: Márton Áron Gimnázium
2012. július 12., csütörtök
19:00 - Miqueu Montanaro (Franciaország) és Kobzos Kiss Tamás (Magyarország)
Helyszín: Mikó-vár udvara / rossz idő esetén Csíki Játékszín
Fellépő: Miqueu Montanaro (Franciaország) és Kobzos Kiss Tamás (Magyarország)
2012. július 13., péntek
18:00 - Transylvania Barokk Együttes (Kolozsvár)
Helyszín: Református templom, Csíkszereda
Fellépő: Transylvania Barokk Együttes
19:30 - Collegium (Nagykároly)
Helyszín: Református templom, Csíkszereda
Fellépő: Collegium együttes (Nagykároly, Románia)
2012. július 14., szombat
10:00 - A Régizenei Nyári Egyetem zárókoncertje, I. rész
Helyszín: Mikó-vár udvara
11:00 - Reneszánsz gyermeknap. A Boszorka bábcsoport (Csíkszereda) előadása
Helyszín: Mikó-vár udvara
11:30 - Reneszánsz gyermeknap. Reneszánsz játszóház a Pörgettyű Egyesülettel és a Talentum Alapítvánnyal
Helyszín: Mikó-vár udvara
16:00 - A Régizenei Nyári Egyetem zárókoncertje II. rész
Helyszín: Márton Áron Gimnázium
19:00 - Musica Historica (Magyarország)
Helyszín: Mikó-vár udvara / rossz idő esetén Csíki Játékszín
Fellépő: Musica Historica együttes (Magyarország)
19:00 - Barozda együttes (Csikszereda-Székelyudvarhely-Svédország)
Helyszín: Lázár-kastély, Gyergyószárhegy
Fellépő: Barozda együttes (Svédország-Románia-Magyarország)
20:00 - Codex együttes (Sepsiszentgyörgy-Csíkszereda)
Helyszín: Mikó-vár udvara / rossz idő esetén Csíki Játékszín
Fellépő: Codex együttes (Románia)
2012. július 15., vasárnap
18:00 - Trei Parale együttes (Bukarest)
Helyszín: Mikó-vár udvara / rossz idő esetén Csíki Játékszín
Fellépő: Trei parale (Bukarest)
12:00 - Lyceum Consort (Bukarest)
Helyszín: Csíksomlyói Kegytemplom
Fellépő: Lyceum Consort (Románia)
17:00 - Gergei (Gyegyai) Albert: Árgirus királyfi históriája - a Kájoni Consort és a Gyöngyharmat gyermekegyüttes előadása (Barót)
Helyszín: Mikó-vár udvara / rossz idő esetén Csíki Játékszín
Fellépő: Kájoni Consort (Barót)
19:00 - Barozda együttes (Csíkszereda-Székelyudvarhely-Svédország)
Helyszín: Mikó-vár udvara / rossz idő esetén Csíki Játékszín
Fellépő: Barozda együttes (Svédország-Románia-Magyarország)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése