Erdélyi és csángó költészet: SOMOSDI VERESS KÁROLY

A közös Forrás-kötet borítója

Született Somosdon, 1954 – meghalt 1993,  Marosvásárhelyen; költő. Középiskoláit Marosvásárhelyen végezte. Dolgozott mint autóbádogos, újságárus, majd a marosvásárhelyi Állami Színházban volt díszletező munkás, kazánfűtő, közegészségügyi alkalmazott. Az Igaz Szó Hídverők irodalmi körében tűnt fel, verseit 1975-től közölték erdélyi irodalmi folyóiratok. Versei – a kényszer diktálta „takarékosság” eredményeként – közös kötetben jelentek meg Demeter József induló kötetével; Idővel megtudod címmel (Buk. 1985 = Forrás). Markó Béla szerint "legnagyobb erénye talán a tömörség, pontosság, az a ritka képesség, hogy alig néhány szó mögül is elő tudja villantani szenvedélyes változtatni akarását, azt a termékeny elégedetlenséget, ami nélkül költő… nem is létezhet... Tulajdonképpen a szülőföldet írja…, de nem az ódai elragadtatás, nem a közhelyeket szájba rágó semmitmondás szintjén, hanem aggodalommal, szenvedéllyel és reménykedéssel” (Igaz Szó 1985/6). 1990 után cikkeit Veress Berekesi Károly néven is szignálta. (A RoMIL nyomán)

présházban

présben
szőlőszemek helyén
merő véletlenből

ijedelem?
ropogás?
törés?
csak az ujjakra tekerhető
bábuk          babák
gumiarcú gumicsontúak
csak a levegő sivítása
egy-egy likon
szalmával tömöttek
elnyújtott grimasza —
semmi lé
vagy méltatlankodás
hihetetlen


szabálytalan fogyatkozás

a felszántott papiros — mint egy csatatér
nem tudni ki kivel ütközött
ki a győző
ki a vesztes
csak a tintafoltos égen gyülekező felhők
csak a füst — a köd
így is különvágányon . . .
sorok között —
alatt
fölött
arcod már a túlsó
oldalon
nyílzápornak
mennykőnek odadobva
nagyhegyi felhőkhöz drótozva
hosszabbítva acélzsinegekkel


nem is olyan borzasztó

a rúd mellől
elapad az igavonó
nyolc elárvult patkó árulkodik
ez nem a senkiföldje . . .
a lökhajtásos repülőgép
eltakarja az útszélre dőlt szekérkereket
s az elhantolt falut —
vadzab
bürök
és bogáncs
e testvéri hármas
a földeken
a szulák itt kisebbségben él
nincs kukoricás
amely egy kis árnyékot nyújtna
a kenyérgabonára emlékeztető pipacs
magára is boldogul
a katáng elél az út közepén

nem is olyan borzasztó ez a holnap 
amely tegnap kezdődött


nem szeretkeznek a lovak

szekérhez kötik a kancát
két hátsó lábát bogozzák istránggal
csitítják
hozzák a csődört
emelik
odaigazítják

szomorú csikó lesz . . . 
legalább a hámot 
legalább a zablát —
de semmi

eke
borona lódul odébb

ereszkedik az oldal

rúd mellett páráll nyolc patkó


tusa

ki űzi
csalja
lépre
világgá
színteleníti idegen rongyokkal
lopkodja szavait
törli az ékezeteket
cseréli a magánhangzókat
így gyúrva
milyenné is
hogy apja
anyja
szavát nem érti
csak áll hüledezve
két boldogtalan
s csak ontják
szaggatják magukból
az anyaföldet
az egyetlen felejthetetlen utókort
hogy majd beleszakadnak


színpadi jelenet

belépsz
az ismerős tárgyakon hivatali pecsét,
nézed az idegent
a szavairól lógó jégcsapokat
léghuzatban állsz
megüt a nyáladzó idegenség
keresed a szemüveg mögé rejtett tekintetet
az arcon nyirkosodó mosoly
letörülnéd
de csak állsz
esetleg jegyzetelsz
írod hogy itthon vagy
s nem tudod ki ez az idegen
az otthonodban
ki helyezte ide
s mért pöffeszkedik a székedben
miért


kiűzetés

suhogásos
ágak közt szítáló reggelen
csapásokon
vágásokon
zsörtölődő tölgyek tövén
mégis mintha hangversenyen

mohás felén észak 
másik felén dél 
itt a tisztás 
az már irtás 
lóg a tábla 
fenyeget

fűrész sikolt 
madár rikolt 
disznó koslat 
apróvad
és csenevész

odalett a hangversenyem 
közelít a fejszevész


X  monológja

uram
csak jó legyen a papagáj
nekem kitüntetéseim vannak
csak nekem vannak kitüntetéseim
ez nagy szó
nagy szó ez uram
én nyitott szemmel járok a világban
behunyom a szemem
szemet hunyok
hunyorítok
ha kell
és akkor is
ha nem kell
tanuljon tőlem
fiatalember
én utcaseprő vagyok
akit boldoggá tesz a szemét

(A folytatáshoz a További bejegyzések-re kell kattintani!)

Még egy Drótos-interjú

Egyet ugyanis már készítettem korábban a néhai Új Magyar Szó Színkép mellékletének, s a régi urszu 2 blogban is megtalálható. Az újabbat a nyáron követtem el, a Korunk felkérésére, amelynek idei 10. számában most meg is jelent. Közhasznú eszmeisége miatt szeretném, ha minél szélesebb  körben terjedne. Ezért ide is beillesztem.

*

Digitális önkéntesek a Széchényi Könyvtár MEK szolgáltatásában

A Korunk kérdéseire válaszol

Drótos László

Hagyományos elképzelésben egy könyvtár helyszíneként önkéntelenül is egymásba nyíló, méretes termeket látunk magunk előtt, könyvektől - régitől az újakig - zsúfolt, magasba nyúló polcokkal, amelyek között apró emberkék, porvédő munkaköpenyt viselő csöndes "manipulátorok" cirkálnak fel s alá, az olvasói igénynek megfelelően. Ez a vízió amennyire sematikus, annyira hamis is, hiszen jó pár évtized óta a könyvtárak sokszorosan túllépték eredeti korlátaikat, s bár elnevezésük központi magja a könyvet jelöli meg létük és elhivatottságuk fő értelmeként, tulajdonképpen roppant információs adatbázisok, amelyekben a klasszikus adathordozóktól - kéziratok, könyvek, fotók, grafikai illusztrációk, hang- és filmfelvételek, digitális dokumentumok és tartalmak - kapnak helyet. Ennek megfelelően könyvtár és olvasóközönség viszonyában is gyökeres változás állt be: az olvasótermekben, a szokott könyvtári élet mellett megjelent a digitális technika - a számítógépsorok, az e-olvasók, szkennerek, audió- és videóberendezések egész hálózata -, az internet révén pedig a könyvtár gyökeresen nyitottabb lett, s bizonyos értelemben akkor is a közönség szolgálatára áll, amikor valóságos kapui zárva vannak.

A hivatalosan 1802 óta létező budapesti Országos Széchényi Könyvtár - Magyarország első nyilvános nemzeti közgyűjteménye és közintézménye - a maga során ugyancsak átment ezen a természetes és nem egyszer ellentmondásokkal, nehézségekkel, radikális szemléleti váltással járó folyamaton. A változást pedig, mint az úttöréseket általában, lelkes önkéntesek vitték keresztül puszta szenvedélyből, s első eredményeik láttán maga az intézmény is felkarolta törekvéseiket. Így lett az e-könyvtár, e-könyvtáros fogalmakból Magyarországon is kézzelfogható valóság, s ebben Moldován István mellett oroszlánrész jutott Drótos Lászlónak, az OSZK munkatársának.

Drótos László (sz. 1959, Miskolc) iskoláit, akárcsak az egyetemet, szülővárosában végezte. Ezután geológusként dolgozott Budapesten a Földtani Intézetben, leginkább számítógépes munkakörben, ahonnan a Miskolci Egyetem Könyvtárába igazolt vissza 1990 körül, nagyrészt azért, mert ott már elérhető volt a világháló. Itt az adatbázisokban való keresés volt a fő feladata, de a tájékoztató munka mellett írni és tanítani is kezdett, valamint különféle internetes szolgáltatásokat fejleszteni. Köztük egy magyar e-könyvtárat, amit 1999 végén az OSZK felkarolt, és azóta távmunkásként ennek építését szolgálja. A MEK-ért legutóbb az eFestival 2008 életmű-díját kapta meg a társalapítóval, Moldován Istvánnal.

*

17 évvel ezelőtt a Magyar Elektronikus Könyvtár a jó értelemben vett önkéntesség és lelkesültség hullámán írta be a nevét az e-könyvkultúra magyarországi meggyökereztetésének történetébe. Miként tudnád leírni az kezdeményezés fejlődésgörbéjét – honnan indultatok és hová jutottatok most?

Amikor a kilencvenes évek elején megjelent az internet Magyarországon, még csak egy kiváltságos körben volt elérhető (felsőoktatási és tudományos intézmények), néhány szolgáltatást lehetett csak használni (levelezés, fájletöltés, adatbázisok lekérdezése), és a dokumentumtípusok száma is igen szűk volt a mai kínálathoz képest (szoftverek, technikai dokumentációk, tudományos információk, hírlevelek, rossz minőségű képecskék, sőt betűkből és számokból rajzolt grafikák...). Nem volt web és nem voltak keresőgépek sem, évekig grafikus felület sem létezett, mindent begépelt parancsokkal lehetett elérni vagy működtetni. Magyar nyelvű tartalom jórészt az volt, amit a Nyugaton élő magyarok létrehoztak, mert ők ott már korábban hozzáférhettek a világhálóhoz. (Meg kell azért jegyezni, hogy az internet megjelenése előtt is volt már online világ nálunk is, mert például a telefonvonalakon elérhető BBS rendszereken élénk szubkultúra virágzott ki a nyolcvanas években, az X.25-nek nevezett csomagkapcsolt hálózaton pedig a rendszerváltás környéki néhány évben az ún. akadémiai szféra, köztük a könyvtáros közösség is, már többféle szolgáltatást és adatbázist létrehozott.) De az igazi robbanás az 1990-es évtized közepén indult, amikor kezdett elterjedni a web technológia és megjelentek nálunk is az internet hozzáférést kínáló cégek. Akit érdekel ez a (h)őskorszak, annak a „Magyar tartalom” c. tanulmánykötet olvasgatását ajánlom a MEK-ből (mek.oszk.hu/01200/01279).

Két jellemzőt szeretnék kiemelni ebből az időszakból, ami a kérdésedben is szerepel. Az egyik az önkéntesség: minden és mindenki teljesen önzetlenül (ahogy most mondanánk „non-profit” módon) osztotta meg munkáját és tudását a többiekkel, mivel cserébe ő is szabadon hozzáfért mások munkájához és tudásához. Például begépelte a „János vitéz”-t (a szkennerek még nem igazán voltak elterjedve) és elküldte egy fórumra, hogy mindenki olvashassa. A másik a lelkesültség, amit a technológia által megnyitott új univerzum benépesíthetősége váltott ki az emberekből. Ezzel magyarázható, hogy egy fizikus a magyar képzőművészetet bemutató digitális képgalériát kezdett építgetni, egyes informatikusok angol–magyar szótárt barkácsoltak, egy geológus (vagyis én) meg elektronikus könyvtár fejlesztésébe vágta a... kalapácsát. A megosztási hajlam és a lelkesedés még most is jellemző a neten, sőt a webkettes közösségi színterek hallatlan népszerűségét részben ezek motiválják, de időközben megjelent a szabályozás és az üzleti (for-profit) érdek is, ami sokszor konfliktusokhoz vezet. Mindenesetre az a jelenség, hogy amint erre egy új technológia lehetőséget teremt, megindul rajta a kultúra minden formájának áramlása – még akkor is, ha azt a technológiát eredetileg egészen más célra szánták –, igazán biztató és jó érv azokkal szemben, akik féltik a hagyományos kultúrát a műszaki eszközöktől. Az interneten gyakran idézett szlogent: „Information wants to be free” némileg átfogalmazva ezt is mondhatjuk: „A kultúra terjedni akar.”

Úgyhogy, amikor néhány kollégámmal együtt észleltük a magyar kultúra terjedését az újonnan megnyílt csatornán és láttuk a külföldi digitális szöveggyűjtemények, mindenekelőtt az internettel szinte egyidős amerikai Project Gutenberg fejlődését, úgy döntöttük, hogy ezeket az alapvetően szöveges dokumentumokat könyvtárba kell szervezni – vagyis gyűjteni, katalogizálni és megmenteni a jövőnek. Ezért jött létre a Magyar Elektronikus Könyvtár, aminek első látható szolgáltatása 1995-ben jelent meg, az Információs Infrastruktúra Fejlesztési Program segítségének köszönhetően. Öt évvel később az Országos Széchényi Könyvtár karolta fel a kezdeményezésünket és létrejött ott egy önálló osztály. Emellett egy közhasznú egyesületet is szerveztünk az önkéntesek, ill. a digitális dokumentumok és könyvtárak iránt érdeklődők összefogására.

A „külső munkatársaktól” kapott digitalizált anyagok és egyéb segítségek, a partnerintézményekkel való tartalmi és technikai együttműködések a kezdetektől fogva mindmáig meghatározó tényezői a MEK gyarapodásának és fejlődésének. Azzal, hogy az OSZK befogadta a projektet, illetve hogy a MEK Egyesületen át az internet szolgáltatók is szponzorálják a tartalom bővítését, lehetőségünk nyílt digitalizálási munkák helyben való elvégzésére vagy ilyenek megrendelésére is. De a MEK alapvetően nem egy digitalizálási projekt, ahogy szinte minden más hazai és külföldi e-könyvtár, hanem leginkább digitális megőrzéssel foglalkozik. Vagyis aktívan gyűjtjük különféle forrásokból a már digitális formátumban levő dokumentumokat (pl. a már említett Project Gutenberg gyűjteményéből a magyar önkéntesek által szkennelt és kijavított szövegeket), illetve befogadjuk a szerzők, fordítók, kiadók, könyvtárosok és egyéb személyek vagy szervezetek által beküldött műveket. Ma már nemcsak könyvjellegű dolgokat őrzünk, hanem időszakosan megjelenő kiadványokat és képi dokumentumokat is az EPA és a DKA nevű gyűjteményünkben. Rajtuk kívül egyéb webes szolgáltatások (pl. virtuális kiállítások, sajtómúzeum, adatbázisok, webhelyek tükrözése, internetes tájékoztató szolgálat, könyvismertetők) is kapcsolódnak a MEK-hez. Tulajdonképpen a digitális kultúránk egy kis szeletének archiválását végezzük már 17 éve. (Az OSZK egyik közeljövőbeli nagy feladata lesz majd a magyar web ha nem is teljes egészének, de egy jelentős részének rendszeres begyűjtése és megőrzése egy magyar internet archívum keretében.)

A tartalom gyűjtése és feldolgozása mellett folyamatosan teszteljük a megjelenő új technikai lehetőségeket is és beépítjük a hasznosnak bizonyulókat a szolgáltatásainkba, úgyhogy egyfajta kísérleti műhelyként is felfogható a MEK, ahol a jövő könyvtárát kutatjuk.

A laikusok részére kérlek, mutasd be, milyen mozzanatokból és folyamatokból tevődik össze egy-egy e-könyv elkészülte a MEK gyakorlata szerint?

Mivel sokféle forrásból érkeznek a könyvek, sokféle formátumban és állapotban, ezért nincs egyetlen egységes munkamenet. A teendők még attól is függnek, hogy várhatóan kik és milyen célra akarják a dokumentumot használni, illetve hogy milyen kiadványról/műről van szó. Mert más formátum optimális egy tudományos kutatónak és más egy diáknak; mást igényel az, aki nem lát és ezért géppel olvastatja fel magának a szöveget, vagy aki egy mobil eszköz kisméretű képernyőjén böngészget; és más formátum alkalmas olyankor, amikor a könyvek külalakját is meg akarjuk őrizni, mint amikor csak a tartalmukat.

Amikor mi digitalizálunk valamit, akkor persze a szkenneléssel kezdődik a folyamat, de gyakori az is, hogy már beszkennelt könyvoldalakat kapunk valahonnan, ilyenkor csak az oldalképek egységesítése, egyenesre igazítása, körbevágása, az esetleges hiányok pótlása jelent plusz feladatot. A következő fázis a betűk felismertetése egy erre alkalmas szoftverrel, ami persze nem lesz tökéletes, maradnak hibásan felismert karakterek. Ha fontos, hogy a szöveg minél hibátlanabb és bármilyen eszközön olvasható/felolvastatható legyen (ilyen például a klasszikus szépirodalom), akkor a javítási és szerkesztési feladatot kiadjuk külső korrektoroknak – ez a legidőigényesebb és legköltségesebb munkafázis. Egyéb könyveknél (pl. szakirodalom, muzeális kiadványok) az oldalképet és az automatikusan felismertetett szöveget együtt mentjük el egy erre alkalmas formátumba (PDF, esetleg DjVu), így az olvasó az eredeti könyvlapokat látja, de emellett – a felismerési hibáktól eltekintve – keresni is tud a szövegben, sőt ki is másolhatja azt. Amikor oldalképek helyett már eleve számítógépes szöveget kapunk, akkor is elvégzünk rajta különféle ellenőrzési és hibajavítási műveleteket, majd ha technikailag lehetséges, legalább négyféle formátumot (HTML, Word, RTF, PDF) konvertálunk belőle. Újabban – szintén külső segítséggel – visszamenőleg néhány száz könyvből a most divatos e-olvasókon jól böngészhető EPUB és PRC formátum is készült.

A kész könyveket azután katalogizáljuk, ellátjuk metaadatokkal (pl. tárgyszavak, ismertető szöveg), egy kis címlapképpel, és hasonló dokumentumokat kapcsolunk hozzá, hogy ha egy érdeklődő rábukkan, akkor a linkeket követve könnyen találjon további hasznos olvasnivalókat akár a mi gyűjteményeinkben, akár máshol az interneten.

(A folytatáshoz a További bejegyzések-re kell kattintani)

Muzica nopţilor / Éjszakák zenéje (8)

A mutatvány legvégéhez értem: a kötet összeállt, Francisko átrágta magát rajta, finom, diszkrét megjegyzései nagy segítségemre voltak s minden esetben kinyitották a szemem. Elvégre szerkesztő ember ő maga is. Sikerült így még inkább a román nyelv szelleméhez igazítani azokat a kérdéseket, amiket a bevezető interjúban tettem föl neki. Ugyanakkor jobb megoldásra sarkallt utolsó, nemrég megjelent verseskönyve címének átültetésében (szó szerint ezt írta, sugallta: Melancolii în formă continuată – n-ai putea găsi o altă formulă? Mă refer la forma juridică, penală, de formă continuată în ilegalităţi. Poezia ca atitudine înrăită, continuată în ciuda oricăror dificultăţi, ameninţări sau şi mai rău: pedepse. Suntem adevăraţii recidivişti!!! ), így lett aztán a Kitartó búbánat helyett Kísértő búbánat.Igaz, hogy a "búbánat" szót a Francoise Sagan regényét magyarító fordító használta a "tristesse" (szomorúság)-re és a melankóliának jobban megfelel a mélabú, viszont nem érzem benne eléggé a hosszan kitartást, mápedig a melankólia nem csupán pillanatnyi hangulat, hanem életérzés is. Így aztán maradjon a "búbánat")

Jöjjenek alább az utolsó fordítások a kötetből, amely már a Magyar Elektronikus Könyvtárnál található és terv szerint a ma kezdődő heten kerülne föl az állományba.

*


Octombrie 2010

În noapte,
pacea stelelor stătătoare
în luciul apei, întunecat,

ca nişte
ochi ajuraţi de cucuvaie
încremeniţi în zbor suspendat

pe dedesubt,
pe sub oglinda-ncreţită
mărunt de-o goană-nchipuită

de năluci
în holograme translucide,
plutind în goluri placide

de gânduri
care în jocul de-a viaţa
imaginează sincope,

abateri
de la temei, dislocând
colosalele metope

dintre lumi –
trecători deschise-n zori
prin bezna de la cântători.

2010 október

Az éjben
békés állócsillagok
a víztükrön, sötéten,

mint gyűrűk
a röptükbe dermedt
baglyok szemében

alant
a megborzongó tükör alól
egy képzelt hajsza nyomán,

látomások
tünékeny hálórajza
lebeg egyik a másik után

a gondolattal
amit az élet-játékban
a képzelet kipontoz

eltérve
alapoktól, s ettől kimozdul
helyéből minden oszlop

világaink közül - 
hajnali homályban a madarak
dalukkal nyitnak utakat.

Tărâmul subpământului

răsare neagră
steaua sacră

a tărâmului
subpământului,

ceru-i luminos,
stelele pe dos,

neviul e viaţă,
seninul ceaţă,

gândul e stană,
piatră funerară.


A földalattiság vidéke 

feketén villan
szentséges csillag

lenti világban
földalattiságban,

az ég hogy ragyog
fordított csillagok 

élettelen az élet
a tiszta légből köd lett

szikla a gondolat 
sírkőként megmarad

Regula simplă

regula simplă e să nu te repezi la gâtul celor ce te lasă-n pace,
nu ţi-i face duşmani câtă vreme indiferenţa lor poate fi egală 
cu o favoare după care ai tânji în condiţii răsturnate, 
nu tulbura adiaforia lor grea ca o beznă 
prin care se pierde drumul spre confesionalul lăuntric 
în care vechii greci căutau eudaimonia 
la care ştiau că au dreptul şi-i acceptau fără crâcnire preţul 
fixat de zei nu foarte miloşi; regula simplă spune aşadar
să respecţi răzorul fiecărei fiinţe şi să nu ţi-o cauţi cu lumânarea
ca bătrânul din Sinope, chiar dacă butoiul tău e de beton armat
şi-ţi poate deveni buncărul temporar în care ţi se virează
ajutorul de şomaj, facturile, somaţiile, sentinţele -,

dar nu te lua de unul singur nici de cei ce nu te lasă în pace şi-ţi trimit
toate aceste dovezi de legare de glie la fel de durabilă 
ca robia dobândită prin naştere, 
învaţă de la greci cum să întorci realitatea-n ficţiune 
ca să poţi transforma pământul de sub picioare 
în al nouălea cer 
măcar în chip efemer, cât o lună de miere;

iarba nu foşneşte la etaj, doar mobilele trosnesc când se schimbă vremea
şi-n unele nopţi ţi se pare că auzi vibrând oţelul tensionat în beton
de parcă o strună de contrabas s-ar răsuci în somn
ciupită de-un deget translucid de nălucă,
iar florile te cred un straniu zeu al ploii străbătând universul
cu un flacon de plastic în mână,

ştimele destinului creionează extreme eclatante şi veghează
să-ţi împlineşti fără rest înscrisul, te învaţă 
că totul e-o subtilă creanţă scrisă-n oglindă 
care te invită 
să-ţi aperi şi cu moartea răzorul de viaţă -

Az egyszerű szabály

az egyszerű szabály abból áll, hogy ne ragadd torkon azt, aki nem bánt téged,
ne csinálj magadnak ellenséget, ameddig közömbösségük kedvezménynek
tűnhet, amely után fordított helyzetben áhítoznál,
ne zavard éjsötét nemtörődömségüket,
amelyben elvész a belső megismeréshez vezető út,
amelyben a régi görögök az eudaimoniát keresték,
úgy tudták, joguk van hozzá és fenntartás nélkül elfogadták az árát
amit a nem túl kegyes istenek szabtak; az egyszerű szabály tehát úgy szól,
hogy tiszteld mindenki körét, s ne hívd ki magad ellen a sorsot
a sinopei öreghez hasonlóan, még ha hordód vasbetonból is készült,
s ideig-óráig bunkered lehet, ahová átutalják
a munkanélküli segélyt, a nyugtákat, a felszólításokat, az ítéleteket –

de önmagadban azokba se köss bele akiktől nincsen nyugtod és mindezen
bizonyítékokat a földhöz kötöttségről neked címezik,
mely súlyosabb, mint a születésből eredő rabság,
tanulj a görögöktől, hogyan változtasd fikcióvá a valóságot,
hogy átalakíthasd a földet amelyen állsz
a kilencedik mennyországgá
bár csak egy pillanat – akár a mézeshetek – erejéig.

a fű nem zizeg az emeleten, csupán a bútorok recsegnek időváltozáskor
s bizonyos éjszakákon hallod az acélt rezegni a feszülő betonban
mintha egy nagybőgőn megfeszülne a húr
egy áttetsző látomás ujja alatt
a virágok meg az eső fura istenségét látják benned amint áthatolsz a világmindenségen
kezedben pillepalackkal,

a sors dallamai nyilvánvaló végleteket írnak le és őrködnek,
hogy maradéktalanul beteljen az írás, megtanít rá,
hogy minden csak egy tükörre írt huncut törlesztés
mely arra késztet 
hogy akár halálod árán is megvédd életed köreit.

Despre schimbare

Draga mea,
lumea nu s-a schimbat aşa cum sperai
la douăzeci de ani;

nici la patruzeci de ani 
nu dă semne că ar putea fi schimbată 
de copilul nostru care tocmai face 
douăzeci de ani;

nici când nepotul nostru 
va avea douăzeci de ani 
lucrurile nu vor sta altfel,

dar toate acestea nu sunt motive 
să crezi că nu se va întâmpla cândva, 
dar nu va mai fi cine
s-o facă la loc.

A változásról

Kedvesem, 
a világ nem változott meg, miként remélted
húszévesen;

negyven évnél se úgy néz ki,
mintha megváltoztatható lenne
gyermekünk által, aki most éppen
húsz éves;

ha majd unokánk is
húsz éves lesz,
a helyzet mit sem változik;

de mindez még nem ok rá
hogy azt hidd, nem kerül rá sor valamikor,
ámde nem lesz, aki
később visszacsinálja.

Puşca

Curăţ cu exagerată grijă puşca
şi baioneta cu şanţ prin care ştiu sigur
că n-a curs niciodată sânge,

ung cureaua cu ulei vâscos,
lustruiesc patul cu postav rusesc 
impregnat cu ceară,

verific cu migală fiecare îmbinare,
ca totul să fie în perfectă ordine
când cocoşul va trebui declanşat –

nici cu mine, nici cu ceilalţi
nu negociez nici un fel de cedare,
puşca trebuie să fie în perfectă stare,

să funcţioneze cu cel mai spectaculos
efect cinematografic
în creierul meu înarmat cu toate descrierile,

recrutat să ilustreze cu veridicitate 
şi rigoare gramaticală
şi situaţiile exclusiv virtuale.

A puska

Túlontúl buzgón tisztítom a puskát
szuronyán a vércsatornát, amelyen, tudom,
vér még sose csurgott,

sűrű olajjal kenegetem a szíját
a puskatust viasszal átitatott
orosz nemezzel subickolom

apróra ellenőrzöm az összes illeszkedést
hogy minden tökéletes rendben legyen
mikor meg kell húzni a ravaszt -

se magammal, se mással
nem alkuszom, nincsen pardon,
a puskának tökéletes állapotban kell lennie,

hogy működése a lehető leglátványosabb 
mozihatást érje el
zsúfolt képzeletemben, melyben a leírások 

azt szolgálják, hogy hűen és nyelvtani
pontossággal leképezzék
a kizárólag virtuális helyzeteket is


Mama

Mama e singură, 
seara cu vânt anemic se caţără pe streşini 
şi scotoceşte în podul casei. 
La telefon îmi spune însă altceva, 
că au alunecat probabil iar vreo două ţigle 
şi trage curentul, poate au rămas nişte hârtii 
ori coceni de porumb şi se rostogolesc 
printre grinzi imitând paşii de om; 
paşi uşori, furişaţi, ca mersul pe vârfuri
când vrei să te strecori neobservat;

nu-i nimeni, 
dar nu poate alunga din gânduri fantasma 
că totuşi e, pentru că-i prea multă linişte
după ce se astâmpără suflarea, 
de parcă s-ar ascunde cineva;
şi mai bine să umble om decât vreo cucuvea;

ea crede că graniţele dintre lumi nu se află chiar atât de departe
cum ne face văzul să credem,
că poate chiar în preajma noastră
se află locul prin care se trece,
de parcă ai ridica o ţiglă şi ai privi în grădina vecinului,
în lumea de peste gardul care nu se vede
în dimensiunea aceasta modulară;

şi cum aş putea s-o contrazic
când n-am nici o dovadă că-i altfel,
când aud vântul călcând tiptil în receptor
la şaizeci de kilometri distanţă;

îi spun că voi pune ţiglele la loc, dacă-s mişcate,
voi da jos şi ultima pânză de păianjen, cuiburile de viespi,
dar nu voi putea muta nici un hotar
nici de-ar fi să trec de partea cealaltă
prin deschizătura lăsată de vreo ţiglă alunecată
pe unde să fi pătruns în pod vreo pasăre, vreun liliac
ori câteva frunze de măr de pe creanga lăsată pe casă.

Anya 

Anya egyedül van,
a gyönge esti szél az ereszre kúszik
s a padláson motoz.
A telefonba viszont mást mond nekem,
hogy biztosan ismét meglazult két cserép
és huzat van, tán némi maradék papiros
vagy kukoricakóró zörögnek
a gerendák között akár az emberi léptek;
könnyed, lopakodó, lábujjhegyes léptek,
szándékolt észrevétlen surranás;

nincsen ott senki,
de nem tudja kiverni fejéből a képzelgést,
hogy mégis csak van, mert túl nagy a csend 
miután elcsitul a szél,
mintha rejtőzne ott valaki;
és jobb, ha ember az, mintha bagoly;

ő hiszi, hogy a világok határai nincsenek is tőlünk annyira távol
ahogy a szemünk láttatná velünk
és talán épp a közelünkben  van
az a hely ahol meghúzódik,
mintha fölemelnénk egy cserepet és rálátnánk a szomszéd kertjére
a kerítésen túli világra amely nem látszik
e moduláris rendszerben;

hogyan is mondhatnék neki ellent,
amikor semmi bizonyítékom rá, hogy más a helyzet,
mikor meghallom a telefonkagyló mélyén surranó szelet
hatvan kilométeres távolságból;

azt mondom, helyükre igazítom a cserepeket, ha elmozdultak,
eltüntetem a legutolsó pókhálót, a darázsfészkeket,
de nem tudom elköltöztetni azt a határt
akkor sem, ha a túlsó világba lépek át
egy elcsúszott cserép nyitotta résen át
ahol a padlásra tévedhetett egy madár, egy denevér talán
vagy néhány almalevél a házra hajló fáról.

Frig
Letiţiei Ilea

Cuvintelor noastre li se face frig în biblioteci  
cum iarna i se face frig pielii de om  
în încăperi neîncălzite.

cuvintelor noastre din biblioteci  
gerul le îngheaţă sensurile, nuanţele,  
rostul de a fi,
dacă nici un cititor pătimaş nu le face loc  
în cuibul cald al palmei sale.

de aceea să nu te mire că modestele noastre cuvinte
îşi iau soarta în mâini
şi evadează uneori din biblioteci
şi încearcă să i se adreseze omului de pe stradă
şi constată că se înţeleg atât de dificil
de parcă ar vorbi dialecte foarte îndepărtate deja
ce tind să devină limbi diferite,

de parcă ar fî nimerit într-un alt timp,
poezia se simte ca şi cum ar fi decăzut în statutul de minoritar
ori condiţia de limbă neoficială,  
de parcă bibliotecile s-ar afla  
la capătul lumii,  
dacă nu chiar pe lumea cealaltă.


Hideg
Letiţia Ileának

a könyvtárakban szavainkat a hideg rázza
az ember bőre is így borzolódik télen
egy fűtetlen hodályban

a könyvtárakban megdermed
a fagytól a szó értelme, minden árnyalata
létének egész értelme
ha egyetlen szenvedélyes olvasó sincs kinél otthonra lelne
a tenyerek fészek-melegében

ne csodálkozz hát ha szerény szavaink
kezükbe veszik a sorsuk
és olykor elmenekülnek a könyvtárakból
és leszólítják az utca emberét, 
és úgy találják, hogy annyira nem értik egymást
mintha egymástól jócskán távol került nyelvjárásban
már-már önálló nyelveken szólalnának

mintha más idősíkba tévedt volna a vers
úgy érzi kisebbségi sors vár rá
vagy nemhivatalos nyelvvé züllene
mintha a könyvtárak a világ
végén lennének
ha nem épp ama másikon odaát


Octombrie 2011

Măşti desfigurate umblă pe stradă,
teatrul tragic a dat pe dinafară;

hipnotic son, ca o limbă străină,
s-aude după teribila cortină

dintre un om viu şi omul celălalt,
stă între ei ca un munte de bazalt;

unul tace, celălalt ascultă,
bolboroseşte doar ploaia măruntă;

ce stranie urbe, ce oraş ciudat,
teatrul a ieşit din scenă, a evadat,

actorii umblă pe stradă haihui,
trist jucându-şi fiecare rolul lui;

două jumătăţi, întreg niciodată,
o lume măruntă ca o erată.

2011 október

Elfajzott álarcok kószálnak az utcán
minden sarokról színjáték köszönt rám;

bűvölő dallam, mintha idegen nyelven
szólnának s a szörnyű függöny szétlebben

két ember között, egyik él, mint a másik,
a függöny mégis bazalthegyet játszik;

az egyik hallgat, a másik meghallgat,
mokány eső csapódik a falnak;

szokatlan város, fura egy vidék,
a színpadokról megszökött a nép,

utcákon csatangoló színészsereg
szomorúan játssza ki-ki a szerepet;

két fél csupán, soha se egység,
picinyke világ, akár egy hibajegyzék.

Seară cu lună plină

De parcă s-ar ridica din măcelul unui câmp de bătaie,
luna răsare ca-ntr-un poem de Ady Endre,
aruncă peste noi umbra sângerie a unui nor ajurat
şi cenuşa fină a înserării;

pe creste de valuri încremenite, peşti ciudaţi cu aripi 
înoată în marea dispărută în văzduh,
de parcă ar fi strămoşii albatroşilor imperiali;

caligrafii străvechi stau scrijelite pe copaci,
vântul le citeşte murmurând cu voce stinsă
înţelesuri pe care fructele le memorează-n sâmburi;

iarba ştie toată întinderea lumii, se teme numai
de strigătele terifiante ce se aud din grotele negre
în care n-a pătruns nimeni din neamul ei;

luminile periferiei ies pe câmp, ademenesc fluturi
şi gâze şi apoi le incinerează aripile
ca unor îngeri naivi la prima ieşire în lume.

Teliholdas éjszaka

Mintha csak vérbe fagyott harcmező fölé,
a hold égre kúszik akár egy Ady Endre-versben,
egy beszegett felhő véres árnyát hinti ránk
az esteledés finom hamujával;

megdermedt hullámok taraján, furcsa repülő halak
úsznak a mindent elnyelő légtengeren,
mintha a királyalbatroszok ősei volnának;

régi feljegyzések a fák törzsére vésve,
a szél olvassa őket halk mormogással
s értelmüket a gyümölcsök magvai őrzik;

a fű ismeri a világ minden kiterjedését, félni csupán
csak a sötét üregekből előtörő szörnyű kiáltásoktól fél,
ahol még egyetlen őse se járt;

a városszél fényei a mezőre tévednek, lepkéket és bogarakat
szédítenek magukba, majd szárnyaikat leperzselik
akárha naiv kis angyaloknak kik először kapnak kimenőt.

Fordította Cseke Gábor