Ami nem jelenti azt, hogy bármelyik könyvet, ami csak a kezembe került, „megmézesítettem” volna, mert csak azok estek áldozatomul, amelyek valami oknál fogva kiváltották belőlem a továbbgondolás véleménymondó ingerét.
Ilyen könyvhöz jutottam nemrég, barátaimnak köszönhetően, bár első lapozgatásra nem gondoltam volna, hogy egy gyerekolvasmány valaha is a hálómba kerül.
Hadd áruljam el: Gergely Tamás Szépvölgyi mesék című könyvéről van szó. Kiadta az Üveghegy Kiadó (2014-ben), illusztrálta Damó István, szerkesztette Gergely Éva.
*
Próbálom magammal elhitetni: egyetlen szerzőt se sértek azzal, ha valamely művét gyermekolvasmánynak titulálom – még akkor sem, ha a végén kiderülne, hogy márpedig ő nem is annak szánta. A gyermekirodalom , a meseíró – gondolom – nem tartoznak kimondottan a szitokszavak közé, s hogy tévedek-e, amikor Gergely könyve kapcsán az ajkamra veszem őket, arra maga a kiadó ad nemleges választ, mert olyan stílusban és célközönséget megszólítva fogalmaz, ami minden kétséget eloszlat. „A meseíró hosszú sétákat tett Szépvölgyben…” – indul a hátlapon a reklámszöveg, amelyből ráadásul azt is megtudjuk, hogy a könyvben szereplő, összefüggő mesék korábban rendre a Szivárvány című kolozsvári gyermeklapban láttak napvilágot. Benyomásunkat tovább erősítik Damó István míves, szellemes gyermekkönyv-illusztrációi is; amelyekből mindegyre azt szűrtem le magamnak, hogy a szöveg értelmezését ő is a tartalmi elemekből, a környezet és a szereplők elsődleges jelentéséből vezette le.
Ha a továbbiakban itt-ott eltérek majd e szemlélettől, az talán nem válik a mű kárára…
*
A színhely, Szépvölgy a neve után csakis szép lehet. A szerző nem írja le a számunkra, nem kápráztat el lírai finomságokkal, hogy kényelmesen magunk elé képzelhessük a kies völgyet: elégedjünk meg annyival, amennyit a könyv főszereplője, a Köd lát belőle: „ Felcsillant a szeme, amint megpillantotta, annyira csodálatos volt. Futárai jelezték ugyan, hogy szép hely, mint ahogyan a neve is mutatja, ám ő remélni sem merte, hogy ennyire elbűvölő.” Ebből is látszik, hogy a történet központi alakja maga a Köd: ha ő azt mondja, hogy a völgy, amelyre bukkant, az csodás, akkor biztosan az. Hát még, ha mintegy díszítésképpen beteríti az egészet áttetsző, könnyű palástjával!
És ezzel benne is vagyunk a mesevilág kellős közepében, ám e világról mégsem mindjárt a mese jut eszünkbe, hiszen a köd maga nem elképzelt figura, mindenütt látható, tapasztalható természeti jelenség, amelyről mindannyiunknak vannak ilyen-olyan élményei, benyomásai, fogalmai.
A Köd nem olyan, mint egy farkas, amelyik beszélni tud és emberként viselkedik egy fantáziadús történeten át, hanem egyszer csak jön, letelepszik, lazábban vagy áthatolhatatlanul, ahogy a kedve diktálja, a környezetünk nem vitatkozik vele, helyet ad neki, szabadon kitölthet minden szabad teret, addig ülhet, ameddig jónak látja. A valódi köd tehát nem sokat teketóriázik: megjön és addig boldogít bennünket, amíg meg nem unja.
Ez az a Köd, amely a Szépvölgyben is tiszteletét tette – ám hogy mégis csak mesével állunk szemben, azt abból is tudhatjuk, hogy nem pofátlan, hívatlan vendégként érkezett, hanem udvariasan bejelentkezett a Rétnél és a Tónál, s azt ígérte, hogy amennyiben szabad letelepedést kap egy hétre a völgyben, akkor palástjával beteríti s védelmezi őket. A Rét és a Tó aggodalmaskodásait kedvesen leszereli, megmagyarázza, hogy az egy hét az tulajdonképpen hét napot jelent, addig kell elviselniük az ő ártalmatlan jelenlétét, s mindjárt szent a béke, nagy az öröm – s indulhat a mesevonat.
Amelyben immár mi is benne ülünk: úgy szálltunk be, hogy észre se vettük. Egyszerűen becsöppentünk a Szépvölgybe és a köd minket is meglepett. Csak tudjunk majd kimászni!
*
Nem árt egy alapos névsorolvasás. A színen sorra jelennek meg Őzite és butuska gidája, majd Kalendula, Mókus és Ürge következtek, de ott élt Fűszál Apród, Szellő és Cseppecske. Azután mindjárt a Galóca család lépett a színre, továbbá Szomorú Szemű Spániel, aki Őzitéék nyomában szimatol, és nem hagyhatjuk ki a Nádast, a szarkát, Vadkacsát, Gacsit, sügérecskét, Csóré Csigát, Őzlábgombát, Gesztike, a vadgesztenye termése, hirtelen megjelenik Nyuszita is, aki hencegő, Ezüst Kis Lazac, Hangya Hanna és lurkói, Félig Rothadt Almával együtt. És találkozunk Szitakötőékkel, Bukórécével, Byíefácskával, Csókával, Vörös Fenyő, a koncérok, Csuka, a Szarka, Fenykőt, dongót és darazsat, s ha valakit kihagytam volna, az csak azért lehetséges, mert kézen-közön eltűnt, mint… szamár a ködben!
*
Felületes ítélkezésre az az ember első benyomása, hogy Gergely könyve a Fodor Sándor-féle Csipike-történetek nyomvizein halad majd. Ott találunk ennyi szereplőt erdő-mező lakói közül, egyesek még rokoníthatók is a szépvölgyi figurákkal – talán csak elnevezésükben különböznek –, de aztán, amennyiben a gyors összehasonlítást alaposabb vizsgálat követi, rájövünk, hogy ezen állítás csak akkor érvényes, amennyiben elfogadjuk, hogy Csipike, a gonosz törpe és az ő műközpontú, kényelmes gomba-lakosztálya – létező valóság. Erről azonban mindannyian tudjuk, hogy egyszerű fikció – a legközönségesebb meseelem. (Ennek dacára, a Fodor-féle Csipike-történetek remek írások, egy feltétellel: ha nem ismételjük, nem utánozzuk azokat.) Ezzel szemben a Köd – mint már említettem – hihető, látványos és bizonyíthatóan létező valami. S vele együtt az egész díszes szépvölgyi sereglet. Egy null tehát a Szépvölgyi mesék javára…
*
A Szépvölgyi mesék-ben kettős cselekménybonyolítás – valójában valóságlátás – érhető tetten. Az egyik a történetből magából adódik: a könyv szereplői rendre megismerkednek a Köddel. Ebből a szempontból pedig két nagy csoportra oszthatók: az egyikbe azok tartoznak, akik tudják ugyan, hogy mi fán terem a köd, arról viszont fogalmuk sincs, hogy miképpen viselkedne hét napi közöttük tartózkodás idején; a másik csoportba tartozók viszont egyszerűen semmit sem tudnak Ködről, majd csak ezután ismerkednek meg vele.
Ámde, amint a Szépvölgy lakói rendre számot adnak a Ködöt illető tudásukról, úgy bonyolódik a helyzet is a völgyben; kiderül, hogy ha vendégük nem is árt senkinek, vendégeskedése során, kihasználva azt, hogy az addig látható dolgok homályosakká, sőt egyenesen láthatatlanokká válnak, mindenféle huncutságot, sőt talán agressziót is elkövethetnek egymás ellen. A Rét például attól tart, hogy a Köd leple alatt a Tó majd ravaszul elönti a partot. Mire a Tó „esküdözött égre meg földre, hogy ”nem”. De csak az segített, hogy még egyszer meghúzták kettejük között a határt, továbbá megbízták a Nádast, hogy susogja meg Rétnek, ha észlelné a veszélyt.”
Galócáék abban érzik a fenyegetettséget, hogy a nedves Köd, bár kedvez az egészségüknek és szaporodásuknak, de távol tartja tőlük a rovarokat, amelyek mindennapi táplálékukat jelentik. Szóval, ha a Köd önmagában nem is, ám következményeiben csöppet sem veszélytelen vendég: jó lesz vigyázni, szépvölgyiek!
*
Mit csinál a Köd? Paradox, de a könyv alapján elmondhatjuk: elleplez és leleplez.
Ha mindez nem járna komoly következményekkel, akár paradoxon is lehetne. De nem az.
Amint egyszer megtelepedik, hiába tűnik nyugodalmasnak, békésnek, olvatagnak, mozdíthatatlannak, áttetszőnek, mégis diszkrétnek, kellően titokzatosnak, azt lehet mondani, hogy a Köd az egyik legnagyobb rendbontó, amit valaha ismertünk.
A Szépvölgyi mesék-ben erről is bőven olvashatni – elsősorban apró történeteket, megjegyzéseket, véleményeket, melyek a völgy lakóinak megváltozott életminőségét kommentálják. A Gergely -féle, ártatlannak tűnő történetből kitetszik, hogy mennyire összefügg minden mindennel (amire József Attila óta, már-már megszállottan, az ő sorait idézgetjük, nem is tudomn, miért: „Akár egy halom hasított fa / hever egymáson a világ,/ szorítja, nyomja, összefogja / egyik dolog a másikát / s így mindegyik determinált…”)
Példára van szükség? Íme: Spániel erdei szimatolásai jóval eredménytelenebbek az eddiginél, mert az elterpeszkedő ködben szellő se rebben. De ugyanígy szenved a Nádas is, amely egyik legfontosabb ténykedésétől fosztatott meg: a susogástól, a hajladozástól. Vadkacsa és Hattyú megtréfált látásuk – ködbeli látomásaik – miatt lamentálnak. Hangyáék kénytelenek Félig Rothadt Almától menedéket kérni, hogy lurkóik végleg el ne ázzanak a ködben…
A furcsa eltűnések és előbukkanások közben, a ködben való viselkedés folytán pedig a világ rendre lelepleződik: krízishelyzet van, amelyben kénytelen nyíltan megnyilvánulni bárki, ha ember az illető, ha csupán a Szépvölgy ködborította lakója…
*
 |
| Damó István könyvillusztrációiból |
És ez nem dac, mert mind a két állítás: igaz.
E kettő között húzódik meg számomra (is) Szépvölgy. Ellentett irányok mentén rajzolódnak ki erővonalai. Mintha mágnespatkó lappangana valahol, egy láthatatlan zugban, nem is olyan nehéz elrejtőznie, a köd mindenhez alkalmat teremt: bűnhöz, jótetthez, örömhöz, bánathoz, cselszövéshez, lustasághoz, rajongáshoz, félelemhez. A szoros, kis tereket fölnagyítja, a tágas, már-már végtelen térségeket összezsugorítja, a hangot lefojtja, a légzést nehezíti, saját minőségét pedig állandó átváltozásnak teszi ki … A tehetetlen, mozdulatlan ködből, sűrűsödés folytán lassacskán vízcseppek válnak ki, a cseppek búcsút mondanak korábbi milétüknek és egy új világ, új élet felé csöppennek-csurognak. Ez az átváltozás a köd lassú búcsúját, „szökését” jelzi, mintegy figyelmeztetve a környezetet, hogy a köd sem tart örökké, és ami késik, az nem múlik.
Gergely Tamás Szépvölgyi meséi sem tartanak míg a világ: takarékos szerkezetük a gyermeki figyelem tűrőképességéhez méretezett. A könyv nem ürügy ahhoz, hogy a szerző parabolákban ábrázolja azt, amit mások direktben valósítanak meg. Az ő parabolái benne rejlenek a Ködben magában, a szerző szerencsés húzással válogatta meg főszereplőjét, ebben látom én hatásának legfontosabb titkát.
*
Évtizedekkel ezelőtt láttam egy 1975-ben készült, azóta világot járt orosz rajzfilmet a televízióban (megtekinthető itt), aztán annyi év után most hirtelen elém bukkant. De nem azért maradt meg emlékezetemben, mert hogy irigylésre méltóan egy sor tekintélyes díjat sepert be. Egyszerűen – elbűvölő és hátborzongatóan egyszerű. Ilyen egyszerű már alig lehetne valami. Nagyon emlékeztet engem a Szépvölgyi mesék-re, meglehet, hogy Gergely Tamás némileg maga is ihletődött ebből a filmből, de ha így is van, nagyon jól tette – a két mű, a Jurij Norsteiné meg az övé, persze nem sziámi ikrek, egyszerűen csak – egymásba játszanak. Méghozzá sikerrel.
Cseke Gábor
Forrás: Káfé főnix
