Sz. 1947, Magyardellőn.
Újságíró, író, költő (DeJó-ként is ismert). Iskolai és
egyetemi tanulmányait Kerelőszentpálon, Radnóton,
Gyergyószentmiklóson, Piatra Neamţon,
Marosvásárhelyen és Bukarestben végezte. Népdal- és -táncoktató
is volt. 1990-ben áttelepült Magyarországra, a Kecskemét melletti
Ballószögön él. Verskötetei: Szóletétel (1985,
Kriterion, Forrás sorozat - Somosdi Veress Károllyal közös
kötetben); Ecetfaméz (2001), Sziklaszószék (2003);
Magyardellői népdalok (I - 2006; II - 2007; III - 2009);
Hazatévedtem (Hungarovox, 2011). Válogatásunk induló és
legutolsó kötetei alapján készült.
Láthatár
partján
Láthatár partján
Lovakat cserél
Apám
Egy út sem él
Valaki
Vágtat vissza mégis
Kezembe nyom
Egy lehangolt
Cirok-hegedűt
Versek
visszhangját hallani
Fönn
Valahol egészen
Alant
A búcsú madarai
Vergődő
Aranyhalak
Kutyák
Mért ugatnak úgy a
kutyák az udvaron, kérded
és kilépsz az udvarra.
Mért ugatnak úgy a
kutyák a kert alatt, kérded
és hátramész a kertbe.
Mért ugatnak úgy a
kutyák a falu határában, kérded
és kimész a faluból.
Házamban a kutyák,
ugatod és a másik feledre
fordulsz.
Olvadás
Égre nyitott arccal ebben
a nagy olvadásban
csak állunk, állunk.
Senki nem siet.
Hirtelen sírni kezdtek a
disznók.
Bőgnek a tehenek.
Rikácsolnak a tyúkok.
Egyedül a kakas
kukorékol.
Ja' igen, az aklokban
juhok bégetnek.
Gyorsított felvétel,
hurrá! — hurrá! — a mi
tájunk ez!
És —
Mindent, de mindent
elölről kezdtünk. Nem
kapcsoltuk be a tyúkokat,
sem a disznókat,
sem a teheneket. . .
Új
kenyér
A hegytetőn ég a válasz.
Föld előttünk, föld
utánunk.
És mindenki a tűz köré
gyűlt.
Hopplá, hopp, arcomról
tapssal mosom le a
bőrt, hopplá-hopp a
szomorúfűz-eső között. . .
kenyértésztává
változtatom a sarat, kenyérré
a köveket.
Na de ez már plagizálás.
Vegyétek és egyétek . .
.
Tovább!
Lábujjhegyen, állig
csendben, nehogy
leverjünk valamit,
szorította mutatóujját a
szájára Z.
Nehogy leverjünk valamit,
visszhangoztuk
önmagunkban és mentünk
tovább.
Inog az ősz, csendórák
zuhannak... súgtam
lebukott versemet az ősz
viaszos hallóüregébe.
Hahó! Hahó!
Visszhangozta a rét. Még! Még!
A karórákat megfojtani!
— csapott ránk
tekintetével Z.
A karórákat megfojtani!
— ketyegtük szájról
szájra és mentünk
tovább.
Szívéről a hangszórót
mindenki tépje le,
robbant egy láthatatlan
hangosbemondó.
Szívéről a hangszórót
mindenki tépje le! —
véreztük össze a telet.
Ne szuszogj!
Nem szuszogunk. Nem
szuszogunk! — repdeste
tekintetünk és mentünk
tovább.
Z. felemelt tenyere
REFLEKTORKÉNT VAKÍTOTT
SZEMÜNKBE.
EDDIG A VERS. NINCS KIÚT,
nyögte valaki a
hátunk mögött.
Leszállás
Fehér galambban, álmaink
röptére fölött, nem
kapunk leszállási
engedélyt. Alattunk
valami dúl.
... És percenként
érkeznek a fehér galambok,
héjaraj keringhet így a
dög fölött. Rétege-
sen köröznek egyre
többen, az összeütközés
veszélye fenyeget.
Fehér galambban, álmaink
röptére fölött,
nem kapunk leszállási
engedélyt, nem.
„Őrizzük meg
józanságunkat. Én csak légi-
kisasszony vagyok. Itt
ugyanis pompásan süt a nap."
... És percenként
érkeznek a fehér galambok,
héjaraj keringhet így a
dög fölött,
rétegesen köröznek,
hely sincs a nap alatt, az
összeütközés öröme
fenyeget. . .
Vadvirág-szerelem
I
Keresnek a vadvirágokba
te arcodat akarják,
ünnepeidet rád törik, ő
az, ő az — kiabálják.
Óceáni verőfényben
vadvirág fürdik előtted,
menekülsz az öröm elől
—örömödből örömökbe ...
Szónyújtásnyira a
vétek..., de ez a sok
kúszó-mászó ...,
lábaidat tapogatod — elnapolt
kígyómarások —
nyomdokidban méreg buggyan.
Koraszülött púpos
évszak, véres szirmú meztelen-
ség, forrásba bukó
hajnalok, kiért félek, kiért
félek? Hahó, hahó! ...
Hallgatózol, ajkad recésre
fent sarló, búzatábla
éhét feledd, billen a
hegy, keresgélnek.
Keresnek a vadvirágok, a
te arcodat akarják,
ünnepeidet rád törik, ő
az, ő az — kiabálják.
Árny-testedhez forrad a
fény, csapda rothad,
mélyül a mély.
Visszatapsolod a tavaszt, pólyás
remény, pólyás remény.
Szemeidet eltakarod,
ikerablak két tenyered.
Árnyék loccsan át a
tájon, árnyék-zajlás, kia-
bálod. Óceáni
verőfényben itatóspapír a tested,
a kikeletet összekened,
degenyeges, degenyeges...
És szusszanni sem hagy az
öröm, újrafogalmazol
mindent, tájak súlypontja
megtagad, késve jöttél,
késve jöttél?
A tisztás is csak a tiéd,
erdők vonulnak előtted,
vadvirágok hadirendben,
égi muzsikaszó-fényben,
kik hallgatóznak
körötted...
Keresnek a vadvirágok, a
te arcodat akarják,
ünnepeidet rád törik, ő
az, ő az! — kiabálják.
Lyukkártyák a hét
napjai, bátran felcseréled
őket, s a leigázott
ős-virágzást újra nézed,
újra nézed. És kezdődik
elölről minden ...
Keresnek a vadvirágok, a
te arcodat akarják,
ünnepeidet rád törik, ő
az, ő az! — kiabálják.
Útjaidat keresztezik,
milyen nyelven értekeznek? –
ösvényedet nemesítik? .
. . Homlokodon liheg a
nap, idegenek tapogatnak.
Hol vagy, hol vagy? —
sziszeg a had, múltad
nélkül mit sem érnél,
térdig süppedsz
félelembe, embertől emberig ,
lépkedsz, nyújtsd a
kezed, miért sietsz?
Ünnepeddel körülvéve,
lobogótól lobogóig a
frissen aszfaltozott mezőn
kit keresgélsz,
kit keresgélsz?
Nyomdokidat radírozzák,
a réteken úthengerek,
mint a tankok, jaj, úgy
jönnek. Ágyúdűzniben
gólyahír, igyekezzél,
igyekezzél! Légkalapácsok
zúgása, repedezik, omlik
az ég ...
Keresnek a vadvirágok, a
te arcodat akarják,
reád ontanák a napot,
könyörögj értük egy
nagyot.
II
Utam feléd visz s te nem
vagy, a tavasz
rejteget előlem. Mezőről
mezőre dőlök, de te
nem vagy, de te nem vagy.
Pihenni ha volna
erőm . . ., hová
ültettek át, hová? Tenyeremben
jövőd földje, most
próbáld ki gyökeredet.
Pillantásod szívemig
nőtt, gyökerezzen,
gyökerezzen ... Őserdők
riasztó titka, hová,
merre bújtogatna?
Keresnek a vadvirágok, az
arcomat nem feledik?
Ünnepeimet rám törik, ő
az? — ő az? — kérdezgetik.
Utam feléd visz, s te nem
vagy..., a tavasz
rejteget előlem, verstől
versig keresgéllek,
de te nem vagy ... de te
nem vagy...
De —
Keresnek a vadvirágok, a
te arcodat akarják,
ünnepeidet rád törik,
ki az, ki az?! — kiabálják...
Feneketlen
magasság
Erőss Zsoltnak
A Hegy le-
Nézi az embert.
A legmagasabb
Hegyről is már
Sokszor lenézett az
Ember.
A vágy az igazi
Hegy. Csúcsa az ég,
De! Az élet, akár
A tó, csak a
Mesékben feneketlen -
Mennyei kaptató!
Az
óceán arca
Az óceánt nem lehet
hasonlatokkal
érzékeltetni
Márai Sándor
Az óceán arca olyan,
amilyen. Az
Óceán arca nem olyan,
amilyen…
Az óceán arca nem olyan,
amilyennek a
Tengerész látja –
kisimultan, ráncosan -
Lelki szemeivel. Sem! Az
óceán arca
Nem olyan, amilyennek
integető tengerész-
Feleség látja egy-egy
könnycsepp
Mariana-árok
mélységeiben. Az óceán
Arca nem olyan, amilyennek
az
Ég tükrében a Föld
önmagát
Látja – kozmikus
szirének
Csábító énekeiért
cserében. Az
Óceán arcát csak a Vers
látja, melyet!
Meg nem írtak, meg nem
Írnak, noha! Az óceán
arca
Sosem olyan, amilyen
valóban,
Hogyha netán még oly
valótlan is
Volna, mint(h)a…………………
Hazai
vonat
Álmaimban mindig
Lekésem a hazai vonatot.
Csomagomat elveszítem.
Újabb
Jegyre már nincs pénzem.
Munkát! Munkát! Hogy!
Kikeressem.
Halálfogytiglan,
Akár életem árán -
A mennyei jegy árát -
Tartva attól, nehogy!
Megébredjek. Én
Látnám ennek is a
Kárát. Ó, micsoda
gondok!
Álmaimban mindig
Lekésem - a forgalomból
Kivont utazási
Alkalmatosságot.................
A
kés torka
Szögre akasztott cifra-
Járom helye - a le-
Meszelt pajta oldalán.
Őseid árnyéka -
Égre vetülő temetőből
-
Cipőd talpán. Otthoni
Föld, itthoni homok -
Simogatások
alkonyatainál.
Vén szív lüktető
Melege. Idők nyomdokiban:
Emlékezet, mely!
Mindenkit, minden
Állatot, tárgyat meg-
Illet.
Mért szegte
Saját torkát a Kés,
amivel! Házi-
Kenyeret még
Te is szel(etel)tél -
Édes-
Apád asztalánál
Hontalan éhezőknek.
Nem csak Szentestén.
Szögre akasztott cifra-
Járom rég nincs
A helyén. Jaj, né, ó,
Istenem! Milyen alacsonyan
Röpül az a tehén.
Virág-bilincs
Rabok dolgoznak a
Természet tömlöcében.
Jól látni a dombról,
Innen, ahol!
Eszterláncfűre
Verten - mi a
Leggyengébb lánc-
Szem bennem...
Kérdem. Odébb
Már - hanyatt, tisztások
Tisztásán, ó, virágzó
Szerelem, és! Hogy
Fut, fut a fény,
A nyár előlem, mily!
Rettenetesen. Mondd -
„Rabok legyünk vagy..."
Elég, elég! Minden oly
Egyetemesen halad.
Feléd. Csuklódon egy
Virág árnyéka -
Rezzen. Eszterlánc-
Fű szeme se szebben.
Rabok dolgoznak a
Természet tömlöcében.
Kora
nyári díszlet
Virrad.
Kivégző
Osztag előtt egy -
Fa. Fölötte éneklő
Madárka. Az
Utolsó kívánságát
Dalolja. Süt. Minő
Fényorgona! Csövében
Golyó. Pacsirta.
Egyetlen
Egyetlen
Forradalom sem
Forrja ki jól magát.
Túl-
Buggyan. Nem buggyan.
Sok a hab. A cukor. Kevés
A hab. A cukor. Fortyog a
Világ. Forty, forty!
Egyetlen-
Egy vershatalom sem forrja
Ki magát? Sok a metafora.
Cukorra cukor. Émelyeg.
Kevés a metafora.
Ecetre ecet. Cibere.
Szél
lengedez, sár van
A haja hosszú
Volt és szőke, mint
Egy Istennőé.
Horgasináig ért, de!
Én a barnákat
Szerettem. Nem tudom
Miért.
A haja hosszú
Volt és fekete -
Horgasináig ért, de!
Én a szőkéket
Szerettem. Nem
Tudom miért.
Közös bennük a
Hosszú,
Istennői haj, de!
Én a rövid hajúakat
Szerettem. Nem tudom
Miért.
Fűszálakat cirógat a
Szomorúfűz sárga
levele. Az
Élet sín nélküli
vonat, és!
Én már csak a legszebb
Istennőkhöz
Szeretnék utazni vele.
Virtuális
helyzet
Életünk - csupa ajtó
(-)
Ajtó - tokostól a
Réten. Előtte gyékény.
És bent - mögötte csak
a
Csönd. Már a semmi is
sok.
Egyelőre. Ki kopogtat?
Lábát súrolja,
csapkodja. Egy!
Ösvény.
Bemegyek. Ki-
Jövök. Eső volt. Hol
ott,
Hol itt. A májusi
Áldás mindig is kincs.
Kí-
Elégetlenül maradt
Virág? Úgy érzem,
Suhunn sincs...
Szemed repes az örömtől.
Lepke-
Kék. A szivárvány
Olajos bár, de! Fényesen
Ragyog az ég. Pocsolyában
-
Tükröm, tükröm a
földön,
Lics-locs..., össze ne
Törjön. Tenyeremben
csillogó
Táj. Még termékeny -
temető,
Rét....................................
Szárítókötél. Frissen
mosott
Szivárvány. Felhőtlen.
Édesanyám-
Tiszta, áldott állapotú,
májusi
Kedvesem. Sulykolja, és!
Szellőztet. A természet.
Ön-
Magát szárítja. A
frissen mosott
Felhőket térkamera
vigyázza. Ajtó
Ajtót kilincsel. A táj
Nincs bezárva Nem
Magánterület -az ég...
Itt a
Földön, Magyardellőn -
még.
Fénye
kell
Néma dallam
Fénye kell - útját
Nem téveszti el.
Tövismagok a
Csillagok? Zenébe
Botlasz - nem hallod?
Szíved egén
Az ablakok - földre
Néznek, mert! Nem vakok.
Szivárvány festi a
Napot.
Nézem a repülők
Hasát. Hátamon
Hajnalpír fut át.
A világ?
Dalból született. Hogy!
Melyik az. Te lükteted.
A régi dal -
Meddig is kell?
Mindig is kell. Ébredj!
A Nap csak veled kel.
Szerkesztette: Cseke
Gábor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése