Roskadó karosszék (8)

Alon Schmuckler ismeretlen szerzőként hangzott a fülemnek, de nem tudtam megállni, hogy kézbe ne vegyem, méghozzá soron kívül Rekviem ​Theophilért avagy Wolfgang Amadeus Mozart második élete című könyvét, amelyet 1991-ben, egy évvel az eredeti megjelenése után adott ki az Európa Könyvkiadó. 
Az alkalom a lehető legbanálisabb: 1991-ben emlékezett meg a világ Mozart kétszáz esztendeje bekövetkezett haláláról. Ez a halál pedig, ahogy a könyv beállítja, csöppet sem volt egyértelmű, hiszen a sírját a mai napig nem ismerik, halotti maszk sem készült róla, temetéséről nem maradtak kortárs feljegyzések.

Titokzatosság, rejtélyesség ez - a köbön.

Hát még, amikor megismerjük az 1918-ban Németországban született, 1933-ban Palesztinába emigrált, konzervatóriumi tanulmányokat végzett, televízióssá lett, majd 1966-ban repatriált szerző minden képzeletet felülmúló elméletét – miszerint Mozart igazából nem is halt meg 1791-ben, csupán csak felesége tudtával és sógornője hathatós segítségével – akibe a zeneszerző igazából szerelmes volt – a legapróbb részletekig megrendezték a halálát, felravatalozását, majd a „halottat” elrabolták, aki hamarosan új életre kelt, méghozzá eredeti nevének anagrammáját használva (Teophil Zamrot néven – ebből a Teophil az Amadeus név görög megfelelője, a Zamrot pedig a Mozart betűiből összeálló anagramma-kombináció).

Miként a könyvből kiderül, Mozart és szerelme melléfogtak, eredetileg csupán ketten tudtak a turpisságról, de mert közben a feleség is megneszelte a tervet, csak azzal a feltétellel egyezett bele az őrült kalandba, ha özvegyként ő örökli meg a teljes Mozart hagyatékot,s a zseniális zeneszerző ünnepelt özvegyeként, a zeneművekből befolyt jövedelemből vígan élheti világát.

A ravaszul „feltámadt” Mozartnak így valós élete végéig rejtőzve kell élnie, eredeti lakóhelyétől távol, szerelmével csak ritkán és titokban találkozhat, zenei egzisztenciáját távoli királyi-fejedelmi udvarokban kénytelen megteremteni. Szó se róla, mindenütt sikere van, de Mozart hírneve olyan magasságokban szárnyal, amelyeket még maga a hús-vér Mozart sem képes utolérni. 

„Zamrot tehetséges muzsikus – áll a könyv fülszövegében - ; jeles tagja lesz Mozart »hivatalos« halálát követő fél évszázad zeneéletének, Budától Itálián, Konstantinápolyon át Szentpétervárig, sőt az Újvilágban is; érdekes zenebarátságokba keveredik – Rossinival, Schuberttel például –, szerelemre gyullad több hölgy, köztük a híres szoprán énekesnő, Maria Malibran iránt; csak egyvalami nem sikerül neki: sehogy sem tudja felülmúlni saját magát, az időközben zenetörténeti szentté kanonizált Mozartot – és ebbe a tudatba végül belebolondul.” 

Valódi, immár öregkori halála utáni eltussolt temetésén hozzátartozók és barátok nem vehettek részt, a sírt nem volt szabad megjelölni. A legendának tovább kellett élnie...

A merész elmélet kitűnő alkalom a szerzőnek, hogy olvasmányos, izgalmas műben népszerűsítse a nagyszabású mozarti életmű fontosságát, s arra is jó, hogy fölkeltse az érdeklődést a jeles zeneköltő iránt. Akár igaz, akár csak regényes kitaláció az egész, annak tökéletesen megfelel, hogy olvasmányként fogadjuk be a könyvet s elgondolkozzunk a tanulságos paradoxonon, ami egy nem minennapi művészi sorsból következik,s amit ekként lehertne a leghétköznapibb formában megfogalmazni: „senki se lépheti át a saját árnyékát.”

A könyvet elolvasva valósággal óhajtaná az ember, hogy Schmuckler tollából olvashasson még valamit. Sajnálattal kell konstatálnia, hogy a Mozart-mű (eredeti címe: Requiem Für Theophil: Das Zweite Leben Des Wolfgang Amadeus Mozart, 1990) bestseller lett ugyan, de nincsen párja a szerző irodalmi életművében.

Sebaj, maradt még elég olvasni való a roskadó karosszékben!