Roskadó karosszék (24)

Benedek István – Marcell fia, Elek apó egyik unokája, tapasztalt elmeorvos – egyik kedves szerzőm. Művei pedig kedvenc olvasmányaim közé tartoznak. Szeretem sokoldalúságát, széles körű irodalmi érdeklődését és érzékenységét. Mindenre odafigyel az életben, és amit fontosnak tart belőle, arra határozottan, tanulságosan és értelmesen reagál. Úgy tűnik, mindenhez ért. Pedig inkább csak elvei vannak, amelyek szűrőjén át szemléli a világot.

Irodalmi tanulmányai, kritikái, esszéi külön kötetbe kívánkoztak a Magvető indította életmű-sorozatban, s 1978-ban jelentek meg, Az író lelke átfogó cím alatt. Ebben nem átallja bevallani, hogy bárkiről írjon is, az egyúttal róla szól. „Büszkén vállalom – írja –, az »író lelke« mindig két íróé, a másik én magam vagyok.” 

Képzett lélekismerőként nem csak a beteg lelkek ismerője és gyógyítója, de az alkotó, a művész-lelkek sajátosságainak is a felismerője. Ha felsorolnánk alább néhány kedvencét, rájönnénk, hogy az emberi lelkeket levetkőztető, különös személyiségű szerzők vonzzák elsősorban. Mint amilyen például Dosztojevszkij. Nagy figyelmet szentel a nagy orosz klasszikusnak. De csodálja Thomas Mannt is, egyik nagy kedvence Antoine de Saint-Éxupéry, izgatja a Karinthy család alkotóinak a sorsa, egymáshoz való viszonyuk, egymás művészetére gyakorolt hatásuk, kedveli Bálint György publicisztikából emelt irodalmi életművét, érdeklődve boncolgatja a neurotikus irodalmi jelenségeket, melyeket a társadalmi bomlás jeleiként könyvel el, érdekes fejtegetést tesz közzé az irodalmi szemérmesség és pornográfia tárgykörében – de ezzel csak azt jeleztem mostanig, hogy a sokoldalúság Benedek István mindennapi kenyere. Pótolhatatlanok személyes és hiteles adalékai az általános Benedek Elek-portréhoz, s bár szubjektív, de fontos megállapításokat tesz Bartók Béla zenei zsenijéről, alkotói környezetéről. 

Ő az, aki éveken át vendégül látja „Aranyketrecében” Karinthy Frigyes nagyobbik fiát, Gábort, az igen tehetséges, ma már kevéssé ismert lírai költőt, akit József Attila és Radnóti Miklós között és nagyjából ezek magasságában helyez el értéklétráján.
Megrendítő esszét olvashatunk a Karinthy család magyarországi és párizsi ágának egymásra találásáról is, mint ahogy olvasásra és figyelemre érdemes minden, amihez a szerző csak hozzányúl. A Találkozás a Kis herceggel nem csak Saint-Exupérynek állít emléket, hanem magáról is elárul valamit: a végtelen magányosságot, amelyből művei által próbál kitörni. Jeles francia kedvencéről írja, de Benedek Istvánra is érvényes az alábbi megállapítás: „Egyedülálló jelenség. Az »egyedülálló« szónak kettős az értelme: Saint-Ex lényének, életfilozófiájának, irodalmi működésének egyaránt legfőbb jellemzője a magányosság. Nem »elidegenedés«, hanem végzetes egyedüllét, amivel soha sem tudott sem megbékülni, sem megbirkózni.”

Nem véletlenül nevezik polihisztornak is Benedek Istvánt. Egy teljes embert láthatunk magunk előtt, műveit olvasva – olyat, amilyen mi talán csak álmainkban lehetünk.