Erdélyi és csángó költészet: NAGY JÓZSEF LEVENTE

1957-ben született Marosvásárhelyen . A marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceumban érettségizett . A kolozsvári Protestáns Teológia elvégzése után 1981-től Marosvásárhelyen, Szászludvégen, Pókában, 1991-től ismét Marosvásárhelyen református lelkész.
Versei 1981-től jelennek meg romániai és magyarországi lapokban. Szerepel az Az eltérített felvonó (2011) című antológiában. Dénes Előd által megzenésített versei 2012-ben CD-n jelennek meg. Csillagok közt kifeszítve című kötetét a Pallas-Akadémia Könyvkiadó adta ki 2015-ben.


BÚJÓCSKA

add a kezed
van egy tervem
bújjunk el egy
pici versben

ülj közelebb
jó szorosan
érezzelek
százszorosan

ha az anyád
kezd keresni
úgysem talál
reánk senki

csöndben leszünk
időnk örök
ki-kilesünk
két sor között.


NOCTURNO

szép volt veled a tegnap este
lelkem a lelkedet kereste
homlokodon nevetett a hold
s a csillagok (sok pajkos kobold)
hol összeért álom az éggel
a titkomat ragyogták széjjel

most sűrű hó szitál és fázom
magamra terítem magányom.


CSILLAGOK KÖZT KIFESZÍTVE

Út lennék, hogy el ne tévedj,
Pirkadat, hogy velem ébredj.
Madár lennék, ha te dallam,
Dallanálak szakadatlan.

Ha te kés vagy, én a kenyér,
Kerék leszek, ha te szekér.
Ha te hal vagy, vízzé válnék,
Ha fa volnál, én az árnyék.

Lennék szemeidnek kékje,
A ruhádnak csipke-éke.
Lennék fájás, mosoly, s átok,
De sötét van, alig látok.

Kerestelek, s nem talállak.
Űzött vagyok, mint egy állat,
Ösvényt, csapást elveszítve,
Csillagok közt kifeszítve.

Dénes Előd - Nagy József Levente: Csillagok közt kifeszítve (yourube)

LAKÓTELEPI BLUES

itt lámpa ég és zene szól
ott sokan vannak egyedül
egy macska lustán araszol
s a tetőn kobold hegedül

itt az anya tűzhely mellett
ott hirtelen pofon csattan
csiklandós lány halkan nevet
tyúkról álmodik a kappan

itt fázósan bújnak össze
ott szó döngeti a mennyet
nővérét lesi az öccse
s tévé okádja a szennyet

itt a függöny be van húzva
ott éppen most vacsoráznak
szétnyílott az asszony blúza
egy erkélyről abroszt ráznak

itt sötét lett – lefekszenek
ott beszélnek telefonon
leckét ír a fáradt gyermek
beáztak a másodikon

itt a költő nagyot ásít
ott haldoklót búcsúztatnak
lent elment fent jött egy másik
adásban van a sok ablak

Dénes Előd - Nagy József Levente: Lakótelepi blues (youtube)


A KOLDUS

Egyik markomból a másikba számolom,
Amit aprópénzben adott a szánalom:
Pár jó szó, szelet kenyér, féldeci öröm,
És van egy biztos helyem kívül a körön.

Hűvös éjeken mindig arról álmodom,
Hogy az árva Isten alszik a vállamon,
Mert én vele lakom és ő velem lakik,
Megosztott magányban didergünk hajnalig.

A harmonikámat néha el-elkéri,
Éneke szomorú, de dallama égi.
Utcasarkon táncba visznek az angyalok,
S ilyenkor úgy érzem – talán boldog vagyok.

Dénes Előd - Nagy József Levente: A koldus (youtube)


BEREKSIRATÓ

emlékeimben áll még a berek,
a nagy fák alatt épp delel a csorda,
s a vízparton bóklászó emberek,
mintha mindenik ismerősöm volna.

a folyóban mosnak az asszonyok,
kivillan a keblük – hófehér márvány,
sulyok csattog, kacajuk elcsobog
és szétfecsegi titkukat a sármány.

itt göbbenő, ott egy súgó, örvény,
oly világ hol minden kiszámítható,
s amelyben a rend maga a törvény,
mit egyaránt ismer gazda és a ló.

hol vagy Maros ölelte félsziget,
Rozsnyai-berke, Udvarfalva éke,
horgászó suttyó, pancsoló gyerek,
első szerelem, bokoralji béke?

mindent kivágtak idegen kezek,
kékesen lángolt a fejszéjük vasa,
s a gyep helyén holdbéli kráterek,
hogy ez a táj többé ne legyen haza.

most mindenütt bűz van, kosz, műanyag,
mocsokban vigadó hangos társaság,
s a kifosztottnak szólni sem szabad,
mert sértő itt a múlt, s gyalázat, ha fáj.

üres a part – nincsenek emberek,
rég elvitték őket ringó csónakok,
emlékeim gyöngysora szétpereg,
s az égen egy fényes messzi pont zokog.


KISZÁMOLÓ

fűzek tölgyek fenyvesek
cinkék csízek verebek
ez csak táj s már nem haza
erdők mezők halmaza
utcák házak és terek
itt senkit sem ismerek
árva lettem nincs honom
de a kaput benyitom
emlékeim udvarán
derékig ér a csalán
régi írás a kövön
az új gazda nem köszön
szembejön és int nekem
de a szava idegen
a kutyája megugat
nem találom az utat
árokparton fakereszt
a pléhkrisztus kinevet
büszke zászló a hegyen
mért hagytuk hogy így legyen
a madár is mást dalol
elvétettük valahol
magasságos teremtő
nincs sehol a temető
itt már halni sem merek
kiszántják a testemet
az ég talán befogad
rátok hagyom sorsomat.


RÉSZBONTÓ

fele föld és fele égbolt,
félig távol, félig itten,
félig most van, félig rég volt,
fele köd és fele Isten,

fele csak rész, részben minden,
haragszol rám, szeretsz mégis,
az örömöm fele szégyen,
szívem megfagy, ha elég is,

mellettem, vagy velem szemben,
egészen, vagy csupán félig,
nélküled, vagy mégis ketten,
örökre, vagy másnap délig,

fele élet, fele ábránd,
ott egy haza, itt egy ország,
eddig Várad, onnan Ártánd,
a sorsomat széjjelhordták,

félig csöndben, mégis zajban,
félig ördög, félig angyal,
minden rendben, mégis baj van,
tele vagyok hiányoddal.


MINT HIMBÁLÓ LEVÉL

egy sóhaj – ami még hátra van
fonnyadt száron himbáló falevél
ki ég és föld között társtalan
kisiklott álom annak a remény

az elmúlás mindig vértelen
maradék létünket fújja a szél
kapaszkodik még az értelem
a lélek kész és csöndben útra kél

csak álom a kisiklott remény
annak ki ég s föld között társtalan
fonnyadt száron himbáló levél
a sóhaj és ami még hátra van

a lélek kész s csöndben útra kél
kapaszkodik semmin az értelem
maradék létünk fújja a szél
mert az elmúlás mindig vértelen.


HA ELMEGYEK

mit hagyok rád ha elmegyek
hiányomat vagy több teret
nevet mely egy fejfán korhad
örök éjben fogyó holdat

mit hagyok rád ha elmegyek
lehangolódott verseket
életem ecetes borát
húrok nélküli zongorát

mit hagyok rád ha elmegyek
a gaztól felvert kertemet
s benne sok tücsköt bogarat

a térdre roskadt házamat
– s a ronggyá mosott vászoningem
szemfedélként száll az égen


VÉGRENDELET

ha majd kiterítenek holtan
add reám azt a versemet
amelyikben a legszebb voltam
amikor megismertelek

szemfedőm legyen az őszi ég
varjak üljenek a fákon
sirasson meg sok kis semmiség
s rólam a csend prédikáljon

a szellő ökörnyálat lenget
rajta egy zsoltár száll tova
hantolj rám csillagokból mennyet
s fényt herseg Szent Mihály lova

öledben már hervad a katáng
dérként hull alá hiányom
virrasszon szemedben gyertyaláng –
ma még fájni fog az álom.

Dénes Előd-Nagy József Levente: Végrendelet (youtube)

Egy roma költőnk volt s most ő sincs...

(Rafi Lajos korai halála kapcsán)

Rafi Lajos. Fotó Gergely Tamás

(Naplósorok helyett) Ma, június 24-én, a gyergyói kánikulában - ami azt jelenti, hogy ha ott tűzött a nap, az egész világ főtt a levében - Rafi Lajos roma költőt halva találták a vasúti pályán Gyergyóditró és Gyergyószárhegy között. Élt 42 évet. Két megjelent kötete (A földhöz vert csoda, Az élet számlája), verseinek svédre forditott válogatása és az általa képviselt költői jelenségnek egész legendaköre őrzik az emlékét, kellően még föl nem mért költői jelentőségét. De még életében megérte, hogy doktorandusz-dolgozat készüljün róla „Költői bádogos”, „csodaroma” – Rafi Lajos költészetének recepciója cimmel, Köllő Zsófia tollából. Egyik megállapitása szerint "a róla szóló beszédmód ... alapvetően néhány séma körül forog, hiszen egyrészt mint egzotikumot mutatják be, pl. „a székelyföldi romák egyetlen költője” (Duna TV), „költői bádogos”, csodaroma” (kultúra.hu), másrészt a sztereotípiák leküzdésével fáradoznak, több-kevesebb sikerrel, mint például Zsigmond Attila és Bajna György róla készített dokumentumfilmje."

Halála napján szivbéli jó barátja és egyik istápolója, Bajna György költő-újságiró a következő szavakkal búcsúztatta őt a Káfé főnix portálon:

" Nem a szíve ült a semmi ágán, hanem ő maga. Egész valójában. Ráadásul állandó kettősségben. Pedig tisztában volt azzal, hogy ki is ő, mégis állandóan gyötörte ez a kérdés is. Ezt is nehezen értették még tisztelői is, akik sokat bosszankodtak – főleg az önpusztító életvitele okán... Rafi Lajos kérdéseket hagyott maga után. Mint minden versével. A válaszok ott bujkálnak, a titok ott lappang épp a költeményeiben. Élete ugyanis nyitott könyv volt, szétszórt lapokon keringett a szemünk előtt, s hullott néha sárba. Halála ellenben megrázó volta ellenére sem válasz semmire. Talán csak arra, hogy nem figyelünk eléggé egymásra. Lajos csiszolatlan gyémánt marad immár mindörökre. Köztünk járt, nézett, látott és hallott, aztán üzent. Mi néztük, de nem láttuk és nem hallottuk. Ha pedig igen, akkor rosszul. Ritka és tétova üzeneteink valószínű ezért voltak hiábavalók."

(Mit jelentett nekünk Rafi Lajos?)  Rendhagyó, s egyben etnikai toleranciára ösztönző jelenség volt a magyarul is költő roma alkotó, aki a Gyergyói medence egyik nagyközségében – Gyergyószárhegyen – élvén, igazából mindennapi mesterségével, a bádogossággal kereste meg nyolc tagú családjának (feleség és 6 gyermek) a mindennapi betevőt. Költő mivolta isteni adottság, ráadás volt amúgy a népcsoportja életmódjához igazodó személyes sorsra.

Miközben az anyaországban egész sor roma író-költő alkotott külön réteget a magyar irodalmon belül, Rafi Lajos megmaradt erdélyi unikumnak, akinek lelkesen járnak a csodájára, akit körülrajonganak ugyan, de akihez nem igazán tudnak érdemben hozzászólni. Kuriózumszámba ment a hír, hogy Svédországból érdeklődnek utána, majd hamarosan svédre fordított válogatott verseivel (fordító:  Ove Berglund) találkozhatott a közönség Stockholmban - no meg később a költővel magával is, akit a lelki jóbarátjává lett Gunnar Svensson költő és világutazó korábban azért keresett fel, méghozzá Gyergyószárhegyen, hogy saját szemével győződjön meg: létezik az a csoda, amit a svéd Rafi-kötet megjelenése világszenzációvá emelt.

Svensson és Rafi. Fotó Gergely Tamás

Svensson 2011-es gyergyói látogatása nagy esemény volt a Rafi családban, de az egész gyergyói szellemi élet ráérzett a nem mindennapi gesztus jelentőségére. A  történtekről a Gyergyói Kisujságban beszámoló Bajna György nem is az eseményekre, hanem a jellegzetes körülményekre helyezte a hangsúlyt: azt írta le, hogy a svéd vendég jelenléte miként szabadította fel az erdélyi vidékiesség beidegződéseitől a vendéglátókat. Svensson a szoros barátság jeleként ölelte meg mindannyiukat a gyergyói állomáson, amikor végül a Coronával távozott, s hagyott maga után legendás benyomást, amit Rafiné Zsuzsa asszony ekként fejezett ki: „Látszik rajta, hogy nemes ember”.

Rafi Lajosnak amúgy nem volt kimondott vátesz-tudata. Nem akarta költőként megváltani a világot, talán még saját magát sem, de mindenben engedelmeskedett a benne élő csoda vak törvényének, s népét próbálta valamiképpen felébreszteni ösztönös pillanat-élményéből: roma-magyar szótárt kezdett összeállitani, versein mind magyarul, mind roma nyelven ő maga dolgozott. Egy, az Új Magyar Szónak adott hajdani – mára már elérhetetlen – interjúban pedig nyíltan is kimondta: "Az vagyok, cigány." Nem engedte, hogy kisajátítsuk.

Kisebbség volt ő a kisebbségünkben, de annyira példa nélküli, hogy már maga ez a tény eleve védetté tette akaratlan többségi szemléletünkben. De védtelen maradt a saját démonokkal szemben.

Rafi és a svéd tenger. Fotó Gergely Tamás

(Az első Rafi-vers) Rafi Lajos első versét – amit az egykori Hargita napilap közölt – magyar tanárnője biztatására írta meg és a békéről szólt. Az ő szavaival elmondva, a Hargita Népe nyomán egészen kerek kis történet:

“Még a rendszerváltás előtt történt, négyszöget kellett formálnunk Ceauşescu tiszteletére és a béke dicséretére. A magyartanárnőm, Pál Anna megkért, hogy írjak egy beszédet a békéről, és olvassam fel a diákoknak. Hazamentem és elkezdetem gondolkodni, de semmi sem jutott eszembe, ami a békével állt volna szoros kapcsolatban, csak az, hogy Ceauşescu miatt tulajdonképpen éhezünk. Ilyen körülmények között a békéről kicsikét nehezen lehet bármit is írni. Időközben eljött az este, és én még mindig azon töprengtem, mit is mondhatnék én másnap az iskolában a témáról. Édesanyám észrevette, hogy szomorkodom, megkérdezte, mi bajom van. Elmeséltem neki, mi az iskolai feladat, és hogy nem tudok megbirkózni vele. Elmagyarázta, hogy a béke milyen szép dolog és hogy az egyik legszebb szó a magyar nyelvben. Akkor már jött is a vers, csak úgy magától.

Pál Anna, a tanárnőm javasolta, hogy a verset postázzuk el a Hargitához. Egyed Bandi barátom imádta a cukorkát, bármire képes volt érte. Odajött hozzám és mondta, hogy te, Rafi, ha mondok valamit, veszel nekem egy dobozzal. Megígértem neki az áhított cukorkát. Na, és akkor hozta nekem az újságot, amelyben benne volt a Béke című első versem. Én nem vettem annyira komolyan ezt a verset, legalábbis nem olyan mértékben, hogy lapokba kerüljön… Aztán egy óra múlva az egész iskolai folyosó az újságot olvasta.

Édesapám nagyon örült, kivágta az újságcikket, amelyet mai napig a pénztárcájában őriz. Aztán azokat a verseket, amelyeket tizennégy éves koromtól írtam az iskola ideje alatt, elégette, de nem azért, mert nem szerette őket, hanem mert félt a hatalomtól, aggódott: nehogy bántódásom essen. Nagyon közel lakott hozzánk a rendőrség is…”

(Rafi Lajos egy versantológiában) Első kötete megjelenése után megkértem Bajna Györgyöt, hogy Rafi költészetének jó ismerőjeként állítson össze egy kifejező verscsokrot tőle az Erdélyi és csángó költészet című internetes antológia számára, amely a Magyar Elektronikus Könyvtár állományában, állandó gazdagodással áll az olvasók rendelkezésére. A versgyűjtemény elkészült, s a MEK-kel párhuzamosan az anyag felkerült a Káfé (majd a Káfé főnix) portálokra is. Idővel az Irodalmi Jelen is bekapcsolódott Rafi Lajos költészetének népszerűsitésébe. Sajnos, hogy a népszerűvé válás nem segítette túlságosan a költő társadalmi beilleszkedését, életvitelének normalizálását – annak ellenére, hogy mind gyakrabban kapott hivatalos felkérést, hogy bemutatkozzék az érdeklődő közönség előtt, barátai, jó ismerősei pedig egyre nagyobb aggodalommal szerették volna visszafogni életének  önpusztitó ámokfutását.

Gergely Tamás stockholmi prózaíró, a svéd Rafi kötet értelmi szerzője és szorgalmazója egy 2012-es jegyzetében így emlészik vissza a svédországi könyvtárban tett látogatás egy jellemző mozzanatára:

Rafi Lajos a stockholmi városi könyvtár előtt. Fotó Gergely Tamás

"Már az előadására készülünk a Stockholmi Városi Könyvtárban, a felszólalások sorrendjét beszéljük meg, előttünk a svéd nyelvű plakát, rajta egy képpel, ugyanazzal, ami a könyvborítón: Rafi egy lokálban (gyergyói kiskocsma?), előtte papír, ceruza, láthatóan alkotás közben tehát, keze ügyében cigaretta, és egy – pohár. A pohár vizespohárnak néz ki, de kiívva, úgyhogy nem tudni, hogy víz volt benne vagy pálinka, ez utóbbi, ugye, serkenti az alkotókedvet… Óhatatlan arra asszociálunk, főleg, hogy tudjuk, hogy a költő is hasonlóképpen gondolja…

Szóval ha már odáig jutottunk a barátkozásban (harmadik napja kocsizzuk be a várost), hogy intimebb dolgokról is kérdezni lehet, somolyogva felteszi a  kérdést:

”Miért mindig ez a pálinkás kép kerül be a könyvbe és újságokba?”

Jó kérdés, nem?! Mit is válaszolhatnék neki? Hogy ez van raktáron… a számítógépemben? Hogy ösztönösen történik… Nálam is, és ezek szerint másoknál is…

Hogy ő már hét hónapja nem néz a pohár fenekére…Nem vádol, csak közli az adatokat. Helyükre akarja tenni a dolgokat.

Persze jobb lenne, ha látszana kicsi kávézacc a pohár alján. Hogy kávét ”fogyasztott” volna, szokták azt is serkentő gyanánt a költők, nem?"

A kávézacc láthatóan azóta se jött be. A hajnali vonatgázolás legalább is erre utal...

Kegyeleti gesztusként, összegyűjtöttem az interneten fellelhető verseinek (majdnem) teljes gyűjteményét - kis Rafi-breviáriumba szervezve...

Kis Rafi Lajos-breviárium

Erdélyi és csángó költészet. DEMETER JÓZSEF

Sz. 1947, Magyardellőn. Újságíró, író, költő (DeJó-ként is ismert). Iskolai és egyetemi tanulmányait Kerelőszentpálon, Radnóton, Gyergyószentmiklóson, Piatra Neamţon, Marosvásárhelyen és Bukarestben végezte. Népdal- és -táncoktató is volt. 1990-ben áttelepült Magyarországra, a Kecskemét melletti Ballószögön él. Verskötetei: Szóletétel (1985, Kriterion, Forrás sorozat - Somosdi Veress Károllyal közös kötetben); Ecetfaméz (2001), Sziklaszószék (2003); Magyardellői népdalok (I - 2006; II - 2007; III - 2009); Hazatévedtem (Hungarovox, 2011). Válogatásunk induló és legutolsó kötetei alapján készült.

Láthatár partján

Láthatár partján

Lovakat cserél

Apám

Egy út sem él

Valaki

Vágtat vissza mégis

Kezembe nyom

Egy lehangolt

Cirok-hegedűt

Versek visszhangját hallani

Fönn

Valahol egészen

Alant

A búcsú madarai

Vergődő

Aranyhalak

Kutyák

Mért ugatnak úgy a kutyák az udvaron, kérded

és kilépsz az udvarra.

Mért ugatnak úgy a kutyák a kert alatt, kérded

és hátramész a kertbe.

Mért ugatnak úgy a kutyák a falu határában, kérded

és kimész a faluból.

Házamban a kutyák, ugatod és a másik feledre

fordulsz.

Olvadás

Égre nyitott arccal ebben a nagy olvadásban

csak állunk, állunk. Senki nem siet.

Hirtelen sírni kezdtek a disznók.

Bőgnek a tehenek. Rikácsolnak a tyúkok.

Egyedül a kakas kukorékol.

Ja' igen, az aklokban juhok bégetnek.

Gyorsított felvétel, hurrá! — hurrá! — a mi

tájunk ez!

És —

Mindent, de mindent elölről kezdtünk. Nem

kapcsoltuk be a tyúkokat, sem a disznókat,

sem a teheneket. . .

Új kenyér

A hegytetőn ég a válasz.

Föld előttünk, föld utánunk.

És mindenki a tűz köré gyűlt.

Hopplá, hopp, arcomról tapssal mosom le a

bőrt, hopplá-hopp a szomorúfűz-eső között. . .

kenyértésztává változtatom a sarat, kenyérré

a köveket.

Na de ez már plagizálás.

Vegyétek és egyétek . . .

Tovább!

Lábujjhegyen, állig csendben, nehogy

leverjünk valamit, szorította mutatóujját a

szájára Z.

Nehogy leverjünk valamit, visszhangoztuk

önmagunkban és mentünk tovább.

Inog az ősz, csendórák zuhannak... súgtam

lebukott versemet az ősz viaszos hallóüregébe.

Hahó! Hahó! Visszhangozta a rét. Még! Még!

A karórákat megfojtani! — csapott ránk

tekintetével Z.

A karórákat megfojtani! — ketyegtük szájról

szájra és mentünk tovább.

Szívéről a hangszórót mindenki tépje le,

robbant egy láthatatlan hangosbemondó.

Szívéről a hangszórót mindenki tépje le! —

véreztük össze a telet.

Ne szuszogj!

Nem szuszogunk. Nem szuszogunk! — repdeste

tekintetünk és mentünk tovább.

Z. felemelt tenyere REFLEKTORKÉNT VAKÍTOTT

SZEMÜNKBE.

EDDIG A VERS. NINCS KIÚT, nyögte valaki a

hátunk mögött.

Leszállás

Fehér galambban, álmaink röptére fölött, nem

kapunk leszállási engedélyt. Alattunk

valami dúl.

... És percenként érkeznek a fehér galambok,

héjaraj keringhet így a dög fölött. Rétege-

sen köröznek egyre többen, az összeütközés

veszélye fenyeget.

Fehér galambban, álmaink röptére fölött,

nem kapunk leszállási engedélyt, nem.

„Őrizzük meg józanságunkat. Én csak légi-

kisasszony vagyok. Itt ugyanis pompásan süt a nap."

... És percenként érkeznek a fehér galambok,

héjaraj keringhet így a dög fölött,

rétegesen köröznek, hely sincs a nap alatt, az

összeütközés öröme fenyeget. . .

Vadvirág-szerelem

I

Keresnek a vadvirágokba te arcodat akarják,

ünnepeidet rád törik, ő az, ő az — kiabálják.

Óceáni verőfényben vadvirág fürdik előtted,

menekülsz az öröm elől —örömödből örömökbe ...

Szónyújtásnyira a vétek..., de ez a sok

kúszó-mászó ..., lábaidat tapogatod — elnapolt

kígyómarások — nyomdokidban méreg buggyan.

Koraszülött púpos évszak, véres szirmú meztelen-

ség, forrásba bukó hajnalok, kiért félek, kiért

félek? Hahó, hahó! ... Hallgatózol, ajkad recésre

fent sarló, búzatábla éhét feledd, billen a

hegy, keresgélnek.

Keresnek a vadvirágok, a te arcodat akarják,

ünnepeidet rád törik, ő az, ő az — kiabálják.

Árny-testedhez forrad a fény, csapda rothad,

mélyül a mély. Visszatapsolod a tavaszt, pólyás

remény, pólyás remény.

Szemeidet eltakarod, ikerablak két tenyered.

Árnyék loccsan át a tájon, árnyék-zajlás, kia-

bálod. Óceáni verőfényben itatóspapír a tested,

a kikeletet összekened, degenyeges, degenyeges...

És szusszanni sem hagy az öröm, újrafogalmazol

mindent, tájak súlypontja megtagad, késve jöttél,

késve jöttél?

A tisztás is csak a tiéd, erdők vonulnak előtted,

vadvirágok hadirendben, égi muzsikaszó-fényben,

kik hallgatóznak körötted...

Keresnek a vadvirágok, a te arcodat akarják,

ünnepeidet rád törik, ő az, ő az! — kiabálják.

Lyukkártyák a hét napjai, bátran felcseréled

őket, s a leigázott ős-virágzást újra nézed,

újra nézed. És kezdődik elölről minden ...

Keresnek a vadvirágok, a te arcodat akarják,

ünnepeidet rád törik, ő az, ő az! — kiabálják.

Útjaidat keresztezik, milyen nyelven értekeznek? –

ösvényedet nemesítik? . . . Homlokodon liheg a

nap, idegenek tapogatnak. Hol vagy, hol vagy? —

sziszeg a had, múltad nélkül mit sem érnél,

térdig süppedsz félelembe, embertől emberig ,

lépkedsz, nyújtsd a kezed, miért sietsz?

Ünnepeddel körülvéve, lobogótól lobogóig a

frissen aszfaltozott mezőn kit keresgélsz,

kit keresgélsz?

Nyomdokidat radírozzák, a réteken úthengerek,

mint a tankok, jaj, úgy jönnek. Ágyúdűzniben

gólyahír, igyekezzél, igyekezzél! Légkalapácsok

zúgása, repedezik, omlik az ég ...

Keresnek a vadvirágok, a te arcodat akarják,

reád ontanák a napot, könyörögj értük egy

nagyot.

II

Utam feléd visz s te nem vagy, a tavasz

rejteget előlem. Mezőről mezőre dőlök, de te

nem vagy, de te nem vagy. Pihenni ha volna

erőm . . ., hová ültettek át, hová? Tenyeremben

jövőd földje, most próbáld ki gyökeredet.

Pillantásod szívemig nőtt, gyökerezzen,

gyökerezzen ... Őserdők riasztó titka, hová,

merre bújtogatna?

Keresnek a vadvirágok, az arcomat nem feledik?

Ünnepeimet rám törik, ő az? — ő az? — kérdezgetik.

Utam feléd visz, s te nem vagy..., a tavasz

rejteget előlem, verstől versig keresgéllek,

de te nem vagy ... de te nem vagy...

De —

Keresnek a vadvirágok, a te arcodat akarják,

ünnepeidet rád törik, ki az, ki az?! — kiabálják...

Feneketlen magasság

Erőss Zsoltnak

A Hegy le-

Nézi az embert.

A legmagasabb

Hegyről is már

Sokszor lenézett az

Ember.

A vágy az igazi

Hegy. Csúcsa az ég,

De! Az élet, akár

A tó, csak a

Mesékben feneketlen -

Mennyei kaptató!

Az óceán arca

Az óceánt nem lehet

hasonlatokkal érzékeltetni

Márai Sándor

Az óceán arca olyan, amilyen. Az

Óceán arca nem olyan, amilyen…

Az óceán arca nem olyan, amilyennek a

Tengerész látja – kisimultan, ráncosan -

Lelki szemeivel. Sem! Az óceán arca

Nem olyan, amilyennek integető tengerész-

Feleség látja egy-egy könnycsepp

Mariana-árok mélységeiben. Az óceán

Arca nem olyan, amilyennek az

Ég tükrében a Föld önmagát

Látja – kozmikus szirének

Csábító énekeiért cserében. Az

Óceán arcát csak a Vers látja, melyet!

Meg nem írtak, meg nem

Írnak, noha! Az óceán arca

Sosem olyan, amilyen valóban,

Hogyha netán még oly valótlan is

Volna, mint(h)a…………………

Hazai vonat

Álmaimban mindig

Lekésem a hazai vonatot.

Csomagomat elveszítem. Újabb

Jegyre már nincs pénzem.

Munkát! Munkát! Hogy!

Kikeressem. Halálfogytiglan,

Akár életem árán -

A mennyei jegy árát -

Tartva attól, nehogy!

Megébredjek. Én

Látnám ennek is a

Kárát. Ó, micsoda gondok!

Álmaimban mindig

Lekésem - a forgalomból

Kivont utazási

Alkalmatosságot.................

A kés torka

Szögre akasztott cifra-

Járom helye - a le-

Meszelt pajta oldalán.

Őseid árnyéka -

Égre vetülő temetőből -

Cipőd talpán. Otthoni

Föld, itthoni homok -

Simogatások alkonyatainál.

Vén szív lüktető

Melege. Idők nyomdokiban:

Emlékezet, mely!

Mindenkit, minden

Állatot, tárgyat meg-

Illet. Mért szegte

Saját torkát a Kés, amivel! Házi-

Kenyeret még

Te is szel(etel)tél - Édes-

Apád asztalánál

Hontalan éhezőknek.

Nem csak Szentestén.

Szögre akasztott cifra-

Járom rég nincs

A helyén. Jaj, né, ó,

Istenem! Milyen alacsonyan

Röpül az a tehén.

Virág-bilincs

Rabok dolgoznak a

Természet tömlöcében.

Jól látni a dombról,

Innen, ahol!

Eszterláncfűre

Verten - mi a

Leggyengébb lánc-

Szem bennem...

Kérdem. Odébb

Már - hanyatt, tisztások

Tisztásán, ó, virágzó

Szerelem, és! Hogy

Fut, fut a fény,

A nyár előlem, mily!

Rettenetesen. Mondd -

„Rabok legyünk vagy..."

Elég, elég! Minden oly

Egyetemesen halad.

Feléd. Csuklódon egy

Virág árnyéka -

Rezzen. Eszterlánc-

Fű szeme se szebben.

Rabok dolgoznak a

Természet tömlöcében.

Kora nyári díszlet

Virrad.

Kivégző

Osztag előtt egy -

Fa. Fölötte éneklő

Madárka. Az

Utolsó kívánságát

Dalolja. Süt. Minő

Fényorgona! Csövében

Golyó. Pacsirta.

Egyetlen

Egyetlen

Forradalom sem

Forrja ki jól magát. Túl-

Buggyan. Nem buggyan.

Sok a hab. A cukor. Kevés

A hab. A cukor. Fortyog a

Világ. Forty, forty! Egyetlen-

Egy vershatalom sem forrja

Ki magát? Sok a metafora.

Cukorra cukor. Émelyeg.

Kevés a metafora.

Ecetre ecet. Cibere.

Szél lengedez, sár van

A haja hosszú

Volt és szőke, mint

Egy Istennőé.

Horgasináig ért, de!

Én a barnákat

Szerettem. Nem tudom

Miért.

A haja hosszú

Volt és fekete -

Horgasináig ért, de!

Én a szőkéket

Szerettem. Nem

Tudom miért.

Közös bennük a

Hosszú,

Istennői haj, de!

Én a rövid hajúakat

Szerettem. Nem tudom

Miért.

Fűszálakat cirógat a

Szomorúfűz sárga levele. Az

Élet sín nélküli vonat, és!

Én már csak a legszebb

Istennőkhöz

Szeretnék utazni vele.

Virtuális helyzet

Életünk - csupa ajtó

(-)

Ajtó - tokostól a

Réten. Előtte gyékény.

És bent - mögötte csak a

Csönd. Már a semmi is sok.

Egyelőre. Ki kopogtat?

Lábát súrolja, csapkodja. Egy!

Ösvény.

Bemegyek. Ki-

Jövök. Eső volt. Hol ott,

Hol itt. A májusi

Áldás mindig is kincs. Kí-

Elégetlenül maradt

Virág? Úgy érzem,

Suhunn sincs...

Szemed repes az örömtől. Lepke-

Kék. A szivárvány

Olajos bár, de! Fényesen

Ragyog az ég. Pocsolyában -

Tükröm, tükröm a földön,

Lics-locs..., össze ne

Törjön. Tenyeremben csillogó

Táj. Még termékeny - temető,

Rét....................................

Szárítókötél. Frissen mosott

Szivárvány. Felhőtlen. Édesanyám-

Tiszta, áldott állapotú, májusi

Kedvesem. Sulykolja, és!

Szellőztet. A természet. Ön-

Magát szárítja. A frissen mosott

Felhőket térkamera vigyázza. Ajtó

Ajtót kilincsel. A táj

Nincs bezárva Nem

Magánterület -az ég... Itt a

Földön, Magyardellőn - még.

Fénye kell

Néma dallam

Fénye kell - útját

Nem téveszti el.

Tövismagok a

Csillagok? Zenébe

Botlasz - nem hallod?

Szíved egén

Az ablakok - földre

Néznek, mert! Nem vakok.

Szivárvány festi a Napot.

Nézem a repülők

Hasát. Hátamon

Hajnalpír fut át.

A világ?

Dalból született. Hogy!

Melyik az. Te lükteted.

A régi dal -

Meddig is kell?

Mindig is kell. Ébredj!

A Nap csak veled kel.

Szerkesztette: Cseke Gábor

Erdélyi és csángó költészet / Biró Ferenc

1960. április 9-én született Kolozsvárott. A Brassai Sámuel Líceumban érettségizett 1979-ben. 1978 óta közöl romániai lapokban több-kevesebb rendszerességgel verset, kritikát, esszét. Szerepelt a Kimaradt Szó című antológiában. Volt esztergályos és villanyszámla-kézbesítő, szakképzetlen munkás. Kötete: Suttogások. Kriterion, 1983, Forrás-sorozat. Válogatásunk ennek alapján készült.




TALAPZAT


fölötte szürkés merev a kéz
  vigyáz
  ahol csak ünnep
  színhelyünk 
földként csupasz


fölötte hogy csak árny a völgy
  keze libben halovány
  matat még száradó
  levelekre tipor a nyugati szél
  elhalkuló hidegben
  amíg csak füstölög 
állhat nagy micisapkában kertben
  kuszán
  a kányafőn
  míg szemében
  a micélium a fényes partra tör
  száraz fehéres domb 
és lenn örök árny a völgy




DÉLRŐL ÉSZAKRA - ÉSZAKRÓL DÉLRE


bölcs nem vágy idegenbe lao-ce 
tovatűnt a messzi hágón 
avagy nem ö csak utolsó 
levedlő burka tudod hiszen


én itt vagyok
tudod — hogy ősszel B-ben jártam
s szerethettem mint még soha
a városból meg alig láttam valamit


most csak a régi fák vedlő rongya 
s e szürke ég födi be arcom 
és elföd egyként embert és falat 
csak úgy — ülök egy bodzaág alatt 
míg valahol valamin fönnakad 
a fény — akár egy pitypang-bóbitán 
avagy levélen s végképp elmarad 
mi befejezés lehet — ne nézz


pupillám szűkül egyre élesebb a kép 
s ,,a jobb kéz szinte eltöri a balt"




LENYOMAT


  Nem is volt tavasz. Tél után 
nyár jött, meleg és csönddel terhes. 
Nem volt tavasz, csak voltunk — 
együtt s külön-külön. Jóllakottan 
és hallgatag.
  És fényes délben összejárva 
mindazt a helyszínt, hol történt valami 
valamely este —, 
mint aki nem a földet lakja — 
az út fölött lebegve (és egyre távolabbról 
látva): tisztán és oly közel: 
a repeszdarabot a szem. Előtte még.
  Az arcot.
Mi fölszívódik — de az arc mögötti! — 
vérerek       csont       ideg 
közel — elnéztem mint érinthetetlent 
(s már nem is voltam ott!) 
csak gyűrött bőr s karikás, lezárt szemek, 
és már túl mindenen, zihálás. S ,,csak ezt feledni!"


  Tudom, nem tavasz; 
de később, ha múlt a déli óra 
semmi nem épül, csak hideg ragyogás van 
s egy emlékezet képei,
  távoli s oktalan napokba 
fölivódva.




A VÉGSŐ CSELEKMÉNY


még van esélyünk és semmi más — hogy
  egyedül maradva 
nincs semmi élet mi megóvna
  e gyanúsítástól — csak az esély 
hogy semmi más esély ne legyen


beszédünk senki sem értheti már
túl a feloszlás s égés utolsó állomásán
  túl azon
amit elhallgatunk        amivel elhallgatnak 
még van esélyünk de semmi más




KÖZEL


közel vagyunk
idegen -------------
kérdezz
miért találna még 
szavunk
az észnek téli álmot 
hoz minden reggel 
nedves homokban 
hajunk 
éles kövekbe 
sárga kéregbe födve
közel vagyunk


idegen
nem szól a szó
süvöltve eltalál
nem tér vissza alakja
nehezül
mint kéz
fekete vérben


nem éri ajkunk 
üresen vagyunk


semmi se nehezebb 
mint az álom 
kövek árnya 
lenyomva 
arcunk helyén
kereshet
az kihez visszatérnénk
nem hallható
mit elgondoltál magadnak


ki
mondja
hogy mindenünk elhalt
a szél felébred
szólni kezd
bennünk
és csak
a szél


kezünkben 
megtörik a vér 
nem volt-e szinte 
név 
alakja


ami mint kútszem 
rádszegezve


kit megtalálsz majd 
nem tud erről itt 
ki szólít


a hang tompa benne
ezer irányba
ütközik
kit érintsz
csak a visszhang —
aki még volna
túl rég benned dobban
hosszú utakban
szerteszét
---------------------------
közel vagyunk
ó idegen
a szó iránya tán
még fogható
alakja egy
és pora mintha ép
név helyett
porban égő
vér
s üszök


közel vagyunk 
hozzád -----------------
nem szabadulsz




A RÉGI KERT


hogy éje csak végtelen árny 
e nap ne menjen le haraggal 
fénye még éltet de túlról 
késő válaszok árnya födi át 
és eltűnik az út a vágy — 
akár egy büntetés után 
ketten ülve az alkonyatban 
most igyen épp ily alakban 
zárványként fülledt fű között 
az estben — és mi megeshet 
számos e más — feledtet mát 
és holnapot — beérsz e kertbe 
s karod már örökre kinyújtva




UTÁN


mi jöhet még e tett után? 
vakondokok talán 
szemükben fekete fénnyel 
átnézve rajtad — 
csak köztes
jövevény
ítélnek hangtalan — 
te majszolsz valamit 
vársz szótalan 
moccannod nem szabad 
vakondok jár szívedben 
kinéz és bólogat 
őszül az éj 
készül valami fölötted

Szerkesztette: Cseke Gábor