Kölcsönsorok: Kocsis Francisko

Költői levelek / Epistole

Kedves haza / Dragă patrie

kedves haza, írásban tudatom veled, hogy rosszul megy a sorsom, s ne halljam később, hogy nem volt róla tudomásod (nem is kellene erről szólni, neked kellene efelől érdeklődni), elmondom neked, mekkora igazságtalanság ért jogszolgálatod egyik palotájában, de rám szóltak, hogy lassabban a testtel, mert halvány gőzöm sincs a bonyolult dolgokról, pökhendien szóltak rám, mintha rászolgáltam volna, hogy szembe köpjenek, amiért csak a költészethez konyitok, ez úgy hangzik, , mintha azt olvasnák a fejemre, ki tudja, milyen gaztett tapadna a kezemhez, amiért jókora verést érdemelnék, hogy legalább egy ideig örök tanulság legyen; ámde nincs más szándékom, minthogy megtudd és vedd tudomásul, hogy rosszul megy a sorsom, hogy szomorúan érzem, miként fogy ki belőlem az irántad érzett szeretet;

kedves haza, egész életemben hő vágyam volt, hogy ne érezzem, mit jelent tűrni, ne legyek kénytelen megtudni, hol és milyen gondolatok közepette ér véget a türelmem, s ne legyen annyira rossz a sorsom, hogy megérezzem a bosszúállás viszketegségét, hogy valakiket epével öntsek nyakon, nem tudni, hogy jutottam erre a küszöbre, veszélyes vagyok, akár egy földrengés, mint egy nukleáris robbantás;

azt mondják, kedves haza, hogy minden igazságtalanság elévül egyszer, s a vétkes megfizet érte, de ez engem hidegen hagy, egy életem van, itt és most (tudom a mondás latin megfelelőjét is!), és semmi kedvem ahhoz, hogy szenvedéssé változtassam, nincs az az érv, ami kellően megalapozott lenne ahhoz, hogy elfogadjam a pokol előlegét, ezért is beszélek veled ilyen szépen, hogy tudd meg: dühbe gurultam, és bármelyik pillanatban elszabadulhatok, az az igazság, azt sem tudom, milyen szerencsétlenségek elinditására volnék képes, s jó lenne, ha együttesen elállnánk ennek a megismerésétől, s higgyél nekem, mindaz, amit elmondtam, csak kérés, nem fenyegetés

dragă patrie, îţi aduc la cunoştinţă în scris că-mi merge prost, ca să nu te poţi preface mai târziu că n-ai ştiut, că nu ţi s-a spus (nici n-ar trebui, tu ar trebui să te interesezi); îţi spun că mi se face o mare nedreptate chiar într-unul din palatele tale de justiţie, dar mi se spune să-mi văd de lungul nasului, pentru că n-am habar de treburi atât de sofisticate, mi se spune flegmatic, de parcă aş merita să fiu scuipat în faţă, că mă pricep numai la poezie, sună de parcă aş fi acuzat că am săvârşit cine ştie ce ticăloşie; pentru asta ţie ar trebui să ţi se tragă o mamă de bătaie, ca să ţii minte măcar o dărabă de veşnicie; dar acum nu vreau decât să afli şi să-ţi pese că nu-mi merge bine; că deplâng să simt cum mi se scurge dragostea de tine;

dragă patrie, toată viaţa m-am rugat să nu fiu nevoit să aflu cât pot îndura, să nu fiu nevoit să aflu unde şi cu ce gânduri mi se sfârşeşte răbdarea, să nu-mi meargă atât de prost încât să simt mâncărime de răzbunare, dorinţă de a scălda nişte entităţi în fiere; cum-necum, m-ai adus în pragul acesta, sunt periculos ca un cutremur devastator, ca o explozie nucleară; 

se spune, dragă patrie, că fiecare nedreptate se oblojeşte odată şi-odată şi cel vinovat va plăti, dar asta nu mă încălzeşte, am o singură viaţă, acum şi aici (ştiu şi latineşte vorba asta!), şi nu-s dispus cu nici un chip s-o transform în chin, nici un argument nu-i destul de întemeiat ca să cunosc iadul cu arvună; de aceea îţi vorbesc atât de frumos, ca să afli că m-am înfuriat şi pot fi declanşat în orice clipă; adevărul e că nici eu nu ştiu ce dezastre sunt în stare să provoc şi ar fi bine să evităm să le cunoaştem împreună; şi crede-mă, tot ce-am spus e rugăminte, nu ameninţare

Költői levél Cseke Gáborhoz / Epistolă către Cseke Gábor

kedves barátom, buzgó inas volnék, s nem ijedek meg a kései tanulástól sem, rengeteg túlélési trükköt sajátítottam el, közülük egyesek roppant hatásosak voltak, másokhoz apró, személyes fogásokat is bevetettem, mint amilyen egy sebhely vagy egy siri csönddel elegyes mélyből feltörő lárma, a tűrés leckéjéhez még hozzácsaptam a dúdolás ingerét, miközben a legnagyobb fájdalom gyötör, s a legártatlanabbul állítom, hogy méltóságon aluli éppen akkor jajveszékelni, amikor belülről marcangolják az embert; az Úristen vagy a lelkiismeret. Olyankor a hallgatás – nemes cselekedet. Akár az élet ajándékainak zokszó nélküli elviselése. Hogy egyformán örvendezhess az ajándéknak és a büntetésnek. És ha csak lehet, légy erős, akár a 31. zsoltárban.

Tudom, hogy te is belekóstoltál a léggömbutazásba, amiként azt is, hogy mily kudarcosan végződött az a számodra; mindent kihajigáltál a vesszőkosárból, majd te is a mélybe vetetted magadat, hogy a léggömb fölemelkedhessék, de az üvöltés, amitől képtelen voltál megszabadulni, meghiúsította már-már kétségbeesett erőfeszítésed, s ebből az következik, hogy összeférhetetlen a repüléssel. 

Az én léghajózásom némileg sikeresebb volt, semmi értelme, hogy rossz emlékeket ébresszek bizonyos részletekkel, maradjunk a ténynél, hogy a ballon könnyű anyagból készült, és segítettek azok a személyek is, akik a felszálláshoz szükséges meleg levegőt gerjesztik; egyesek ezt ihletnek is nevezik. Ennyiből áll a nagy titok. Itt még be kell neked vallanom valamit, amit a versben elhallgattam: odafönt, ahol meglazultak a magasság kerítéslécei, a kiáramló levegő csak úgy ontotta az eperillatot. Úgy, ahogy azt te is tapasztaltad valamikor, arrafelő vetődve egyszer.)

Hagyd hát a nosztalgiát, hadd színezze be az elszürkült emlékeket, és nevess azon, hogy az elme próbál rácsokat helyezni a kihunytnak vélt, még visszajáró érzelmek útjába – tanuld meg, hogy ez lehetséges; mert képesek vagyunk akként szólani, miként a rómaiak, s akként fordítani, ahogy szokás: timor et amor, félelem és szeretet; íme, mily egyszerű fölfedezni  az okokat, melyek gáncsot vetnek nekünk, letepernek, teljességgel felőrölnek bennünket, apróra, mint a húsdaráló – akkor meg miért viselkednénk úgy, mint holmi kuglibábok? Miért nem viselkedünk lándzsák módjára, vagy akár a szablya, a kés? Súlyos kérdés ez, de ne hagyd magad, amíg nem értél egészen a végére. Magam is ezt teszem, amíg erőm s napjaim engedik.

dragă prietene, sunt un învăţăcel harnic şi nu mă dau în lături nici de la studiul suplimentar, am învăţat multe trucuri de supravieţuire, unele de o subtilitate de-a dreptul încântătoare, unora le-am adăugat şi mici şiretlicuri personale, cum ar fi o cicatrice sau o combinaţie de tăcere mormântală peste zarva din străfunduri, iar la lecţia de a îndura am mai adăugat şi abilitatea de a fredona când te doare mai tare, susţinând cu cea mai candidă seninătate că e lipsit de demnitate să urli când eşti jupuit pe dinlăuntru. De Dumnezeu sau de conştiinţă. Atunci e nobil să taci. Să înduri fără crâcnire darul de viaţă. Să te bucuri în egală măsură de dar şi de pedeapsă. Să fii tare, ca în psalmul 31, dacă se poate.

Ştiu că şi tu ai luat lecţii de zbor cu balonul şi ştiu şi cât de prost ţi-a reuşit, ai aruncat din nacelă totul, la urmă te-ai aruncat şi pe tine în hău ca să se ridice, dar urletul de care n-ai scăpat a zădărnicit efortul aproape disperat, de unde deducem că-i incompatibil cu zborul. Plimbarea meu cu dirijabilul a ieşit mai bine, n-are rost să stârnesc piaza-rea cu detaliile ajutătoare, să rămânem numai la faptul că a fost dintr-un material uşor şi am primit ajutor şi de la fiinţe care furnizează aerul cald al înălţării, zisă de unii inspiraţie. Ăsta-i tot secretul. (Aici trebuie să-ţi mai spun ceva trecut sub tăcere în poezie: acolo sus, pe unde s-au desprins şipcile de la gardul raiului, văzduhul era potopit de aroma căpşunilor. Aşa cum ai simţit şi tu când ai fost pe-acolo cu altă ocazie.)

Lasă nostalgia să pună culori în griul amintirilor şi râzi de teama că mintea ar putea încerca să pună zadarnice gratii în calea revenirii sentimentelor crezute stinse – învaţă că se poate; pentru că suntem în stare să vorbim ca romanii şi să traducem ca noi: timor et amor, teamă şi iubire, iată cât de simplu descoperim motivele care ne pun piedici, ne doboară, ne toacă mărunt pe dinăuntru ca maşinile de carne – şi-atunci de ce ne comportăm ca nişte popice? De ce nu reacţionăm ca nişte suliţe, spade sau cuţite? Grea întrebare, dar nu te da bătut până nu-i dai de capăt. Asta fac şi eu până mai am putere şi zile.