Az történt, hogy megjelent legújabb könyve, A teljesség sóvárgása (micsoda jó cím, verseskötethez is kiválóan illene!). Irodalomtörténeti tanulmányok 1981-2016 (megj. 2019), amely bevallottan szellemi folytatása a Borongós ég alatt c. sajtótörténeti tanulmányoknak 1980-2014; mindkettő a Nap Kiadó emblémáját viseli, mindkettő poétikus hevületű, s a nagyközönség előtt addig ismeretlen eseményekkel, irodalomtörténeti mozzanatokkal terhes - a közelmúltból.
Miben állt a sértés?
Egyszer azt találtam volt mondani, hogy nem tartok igényt dedikált szerzői példányokra, egyáltalán új könyvekre, mert könyvtáramban helykrízis mutatkozik, így is csak gyűl az olvasni és az elhelyezni való, s már nincs hová... Annyira mellre szívta, hogy magára vette s új könyvéről már csak beszélni mert, engem viszont - érthetően - égetően érdekelt mind a téma, mind a Péter által felfejtett eseményháló.
(Az az igazság, hogy CSP szinte valamennyi könyve meglepetés és sajátos megközelítése az irodalom történetének: témáit vizsgálva nem hagyja a küszöbön riporteri kíváncsiságát, az végig kitart mellette, ezért tud mindig az események mögé (alá,főlé) nézni.
Mikor ezt megjegyeztem előtte, nevetve dobta vissza a labdát: de hiszen Beke György, az egykori riportertárs is ezt mondta róla! Riporter az irodalomtörténet írásban...
Örvendek azért, hogy CsP túltette magát a nyilvánvaló sértésen, s elküldte számomra A teljesség sóvárgása elektronikus korrektúra-dokumentumát, ami ügyesen meghúzza magát a számítókép egy kis rekeszében, fizikailag nem növeli a karosszéken halmozódó könyvek oszlopait, de épp úgy elolvasásra vár, akár a többi.
Nem fogom ideírni a tartalomjegyzéket, azt viszont muszáj megemlíteni, hogy a kötet nagy fejezetei (Jancsó Béla holdudvarában, A teljesség sóvárgása) jelzik a szerzői figyelem megoszlását a két világháború közti irodalmi események és a második világháború utáni erdélyi irodalmi fejlemények között.
Különösen tanulságos számomra a második csokor, amely a hiszékeny, még alig kinyílt kamasz szemeim előtt zajló politikai-irodalmi játszmákról fejti le a sztaniolt, amit - most látszik - jócskán megrepesztett az idő, de még mindig meg tudott téveszteni embereket - olvasókat és ítészeket egyaránt -, rámutatva arra, mennyire hamisak voltak egykori irodalmi vitáink és értékítéleteink, mennyi szánalmas szubjektivizmus szorult nagy formátumú tehetségekbe, amiktől képtelenek voltak megszabadulni, s végül a vesztüket okozták. A rendszerváltásig tartó kemény irodalomirányításról, illetve egy többszörösen sorsdöntő 1957-es irodalmi vitáról szóló "felfejtés" nem csak hivatkozási alap, hanem olvasmány is annak, aki némileg otthonos az irodalom világában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése