Viszont az ára ugyanúgy 1 lej, mintha a mellette lévő Váci Mihály válogatott verseit tettem volna a táskámba;
ezt is, azt is csak ennyiért viszik (ha viszik).
A Rilke kötet, úgy tűnik, nem illett bele az 1989 (a rendszerváltás) előtti irodalompolitikába, vagy csak az volt a baj, hogy a rendszerváltással nagy hiátus állt be a könyvkiadásban (-nyomtatásban), pontosabban egyfajta szellemi-üzleti zűrzavar, mert a kiadók, s köztük a Kriterion is, a leállított, cenzúrán fennakadt korábbi köteteket szerették volna gyorsan piacra dobni, mellette viszont produkálni kellett valami újat is.
Tudja a fene, hogy történt, tény, hogy Rilke Herbst/Ősz. Tíz lap a képek könyvéből c. füzetnyi válogatása 1990-ben jelent meg, kétnyelvű kiadásban, 5000 példányban, 8.50 lejes árban, most meg itt van a karosszékemben, időnként belelapozok és azon gondolkodom, mi késztethette a szerkesztő Egyed Pétert, hogy:
1. elvégezze a válogatást (netán a fordítóra bízta?)
2. megrendelje az illusztrációkat
3. kihegedülje a fordítást.
(Meglehet, a válaszok pofonegyszerűek e kérdésekre, de aki illetékes lenne megadni, már nem teheti meg...)
Tény, hogy a Képek könyve Rainer Maria Rilke egyik meghatározó műve, mely korszakot nyitott költészetében - de erről itt olvashatni bővebben, nincs miért mások mondatait ismételgetnem... S hogy miért ebben a válogatásban és ilyen sorrendben kerültek a vékonyka kétnyelvű kötetbe, legyen a könyvkiadás megfejtetlen, örök titka. Mi lapozzuk fel és értékeljük a benne található nagy szellemek találkozását... (Egy biztos: nem ettől roskad az a karosszék.)
*
Iniciálé / Initiale
Oszd a szépséget, pazarold,
szótlanul, számolatlan.
Hallgatsz, megszólít: Nézd. vagyok.
S végül mindenből rádragyog,
ezernyi árnyalatban.
Elalvás előttre / Zum Einschlafen zu sagen
Szeretnék valakit becézni,
ülni és lenni valakivel,
téged szeretnélek dallal igézni
és álomba ringatni el.
Szeretnék az egyetlen lenni, aki
tudná: hideg volt az éj.
Szeretnék rádfigyelni s odaki:
mit mond a Mindenség s a Mély.
Az órák egymást hívó hangja bong,
látni az Idő fundamentumát.
És lenn egy idegen bolyong,
és riaszt idegen kutyát.
Mögötte csönd. Nagyra tárt
szemem rád zárom, köréd;
szelíden őriz s mindjárt elbocsájt,
ha valamit megmoccant a sötét.
Magány / Einsamkeit
A magány olyan, mint a régen
készülő eső, alkony ellenében
a tengerből kél s át a messzi réten
honába föl, az ég felé tolul.
S az égbe érve a városra hull.
Megáll a semmilyen órán, szemelget,
mikor hajnalba fordul minden utca,
s mikor a test, amely semmit se lelt meg,
csalódva búsan magát félrehúzza;
mikor egy párnak gyűlöletbe fúlva
hálniok mégis egy ágyban, együtt kell:
a magány akkor elfoly a vizekkel…
Szorongás / Bangnis
A hervadt erdőn egy madársikoly,
értelmetlenül száll a hervadt erdőn.
És egy ideig mégis úgy honol
a gyűrűződő bús madársikoly,
akár egy tágas ég a hervadt erdőn.
Minden e kiáltásba csillapul:
hangtalan terül a környék alája,
s mintha a vad szél is belejuházna,
belesápad a perc, mely élne még,
s mintha a dolgok sejtenék e csendben:
meg kell és meg fog halni minden,
magából messze szállva.
A Szent /Die Heilige
A nép szomjazott, s akkor az egyetlen
nemszomjazó lány indult, hogy epedten
váró népének vizet esdene.
De a fűzág kezében rezzenetlen
maradt s az út már gyötörte a lányt,
s csak őrá gondolt kétségbeesetten:
a sápadt fiúra, kivel egy esten
szemük sejtetőri egymásra talált. És akkor a fiatal fűzfaág
szomjas állatként görbült le eléje:
már vérében virágzón ment tovább,
s alatta mélyen zubogva a vére.
Strófák / Strophen
Valaki van, ki mindent kézbe vesz,
s mint ujja közt a homokot lepörget.
Kiválasztja a legszebb királynőket,
fehér márványból faragtatja ki,
fekteti csöndes köpeny költeménybe
s oldalukra, egyazon kőbe vésve,
király uruk is odafekteti.
Valaki van, ki mindent kézbe vesz,
hogy mint a rossz harangot törje-verje.
Ő nem idegen, mert a vérben van —
az életünk hol megáll, hol rohan.
Nem hihetem, hogy igazságtalan;
bár annyi rosszat hallani felőle.
Őszi nap / Herbsttag
Beteljesült. Bő nyár volt s vége van.
Vond árnyaid a napórákra némán
s fújjon a rónán újra szél, Uram.
Rendeld a még éretlent: érjenek;
adj bár kétnapi délies verőt még,
sürgess tökélyre és nyilazz a tőkék
nehéz borába végső édeset.
Kinek most nincs, nem épít házat már.
Ki most magányos, lesz hosszú időre,
olvas, hosszú levéllel bíbelődve
virraszt, s riadtan meg-megállva jár
a fák alatt, ha lombra lomb süvölt le.
Ősz / Herbs
A lombok hullnak, hullnak, mintha fönt
a messzi égnek kertje hervadozna,
nemet legyintve hullnak mind halomba.
S a csillagok köréből elbolyongva
magányba hull a súlyos éji Föld.
Mi mind lehullunk. Nézd emitt e kart.
S amott a másik: hullva hull le minden.
De egyvalaki végtelen szelíden
minden lehullást a kezébe tart.
Őszutó / Ende des Herbstes
Látom, mint változik
egy idő óta minden.
Valami munkálva serken,
gyilkol, sajnálkozik.
Minden kert napra nap
másabbat ölt magára;
a sárgulók lassudan sárga
színre váltanak:
utam be messze vitt!
Most a fasor kopárlón
üres útjait járom.
Majdnem tengerig tárón
engedi magát látnom
a komor tilalmas ég.
Záróvers / Schluszstück
Nagy a halál.
S mi az Övéi:
víg mosolyok.
Életünk teljében, mikor élni
kezdünk remélni —
belénkzokog.
*
(Megjegyzés: az illusztrációkból csak válogattam; a reprodukálás minősége a nyomdai kivitelezés lelkén szárad...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése