 |
| A Belügyminiszter értesíti Csík vármegye közönségét a szarajevói merényletről (távirat) |
Daczó Katalin: A háború velünk van, csak elfeledtük (Szubjektív előszó)
Azt ígérték nekik, halhatatlanok lesznek, de seperc alatt elfeledték őket – ezt tapasztaltam csaknem mindannyiszor, amikor munkám során háborús hősök/áldozatok nyomába eredtem.
*
„A székelyföldi ezredek megállták helyüket”
Az 1914. július 28-án kiadott hadüzenet századik évfordulójára emlékezve Nagy József gyergyóremetei helytörténészt vallattuk a Monarchia hadseregének felépítéséről, a székely fiúk 1914-es csatáiról, valamint arról, hogy mennyire is ismerjük eleink Nagy Háborúját.
A Lövéstől a Nagy Háborúig. Harminc nap Csíkban
„Bomba és revolver” – ezt a címet adta vezércikkének a Csíki Lapok, beszámolva a Ferencz Ferdinánd trónörökös és felesége ellen 1914. június 28-án elkövetett merényletről. A revolver Gavrilo Princip húszéves szerb nacionalista kezében dördült el. „Ez a merénylet az osztrák–magyar monarchiát s vele a Habsburg dinasztiát akarta felrobbantani.” – vélekedett a cikkíró.
*
Hollók a háborúban
„Kedden este 10 órakor hire jött, hogy Szerbiának megüzentük formálisan is a háborut – számolt be az egyik helyi lap a Nagy Háború kitöréséről. – A város már jórészt lenyugodott, de a hir annyira felvillanyozta a még sétáló közönséget, hogy csakhamar nagy csoportokba verődve, zajos énekszóval, rendkivül lelkes hangulatban bejárták a várost, mindenütt éltetve a háborut.” „Az országnak ilyen népszerü háborúja alig volt”- tette hozzá a lap újságírója. Nem csoda, ha a következő hetekben, a felfokozott hangulatban tömegesen jelentkeztek önkéntesnek a fiatalok, köztük a csíktaplocai Holló Bálint.
Ladó István szerencséje
A népmesékben nagyon gyakori, hogy a székely legény az uralkodó udvarában csinálja meg a szerencséjét, de a valóságban kevés olyan személyről tudunk, aki valóban eljutott a császári udvarba. Ezek egyike Ladó István volt.
Portrék az olasz frontról
1915-ben, a világháború második évében Olaszország hadat üzent az Osztrák–magyar Monarchiának. Hamarosan megkezdődtek a harcok az Adriai-tenger északi medencéjében található Karszt-hegység nyugati nyúlványánál a Doberdó-fennsíkon is. Itt a front mintegy 80 km-es szakaszán a Monarchia 820 ezer, az olasz haderő 650 ezer katonát veszített 1915 és 1917 között. Ezen a frontszakaszon töltötte katonaéveinek jó részét Márton Áron, a későbbi püspök.
„A sok lemondás megöregítette lelkünket”. A Péter család katonái
Nem tudjuk, hogy pontosan hány hónapot, hány évet katonáskodtak és sínylődtek fogságban alig több mint nyolcvan év leforgása alatt – 1880 és 1944 között – a várdotfalvi Péter család férfitagjai, de nagyvonalú számítások szerint is a három nemzedék öt tagja több mint huszonöt évet töltött távol családjától, hazájától, idegen érdekekért. Ehhez még hozzászámíthatjuk a család egyik női tagját, Erzsébetet is, aki az első világháború alatt az olasz fronton vöröskeresztes nővérként tevékenykedett és ott szerzett fertőzés következtében, fiatalon hunyt el.
Szántó Lőrinc vitézsége
Szántó Lőrincre hónapokkal ezelőtt figyeltem fel. Pünkösdi világháborús oldalt terveztem volt, de csak az első hírig jutottam: elolvastam, hogy száz évvel ezelőtt, éppen pünkösd másodnapján tüntették ki harmadjára a kozmási Szántó Lőrincet. Csakhogy a hozzátartozókat megtalálni kissé időigényesebb volt, mint gondoltam, s a kitüntetés alkalmából készült fényképekre is újabb heteket kellett várni... Végül is, megérte, mert annak ellenére, hogy a vitéz alakjával már Gottfried Barna történész is foglalkozott, sikerült újabb adalékokra bukkannunk.
*
A rím döcög, az érzés őszinte
„Vezényszó nélkül is haptákba állt a század, mikor 14 karácsonyán olyan békeköszöntőt vágott ki, hogy bőgött ott mindenki, mint a gyermek. A standbéli vén csontok a vállukra emelték s ugy ünnepelték a költőt..” Ezt a néhány sort nem Petőfiről vagy valamely híres költőtársáról írta a Csíki Lapok újságírója, hanem az egyszerű csíkszentdomokosi harangozóról, Szabó Gergelyről, akit éppen a fegyverszónál, lövészárokban csókolt homlokon a múzsa, s el sem hagyott 1958-ban bekövetkezett haláláig... De nem a 12 gyermeket felnevelő Szabó Gergely az egyetlen csíki katonapoéta: a csicsói 1891-ben született Kelemen Mátyás rokonai is jókora füzetet őriznek, a másik 82-es baka rímeivel.
Művészek a harctéren
Bálint János, Bálint Lázár, Márton Ferenc, Nagy Imre, Nagy István – valamennyien csíki származású képzőművészek, akik az első világháborúban frontszolgálatot teljesítettek. Bálint János soha nem tért haza a Magiera hegyről, Bálint Lázár szobrászművész a háború után a román fővárosban próbált szerencsét, Márton Ferenc és Nagy István Csonka-Magyarországon vált híressé, Nagy Imre örökre zsögödi maradt.
*
Az asszonyok és a háború
Az asszonyoknak a háborúk idején elsősorban a hátországban kellett helytállniuk: megművelniük a földeket, nevelniük a gyermekeket, néha viszont frontközelbe kerültek: ápolónőként, a sebesült férj látogatására, szerelmes asszonyként, vagy, mert éppen lakóhelyük vált háborús övezetté.
Egy szerelmes asszony nyomában
Nem tudjuk ki volt, s azt sem, hogy egyáltalán létezett-e az a szerelmes asszony, akiről egy régi krónika szól. Megpróbáltuk kideríteni, nem sikerült, de így, talányosan is jellemzi a korszakot, s annak sajtóját.
„Az eszme nálunk is megértőkre talált...”
Már-már közhelyszámba megy, hogy a nőknek a front mögött kellett tartaniuk a frontot, s külön háborújuk a gyerekneveléssel, a gazdálkodással és a háztartással, férfiak nélkül – legalább olyan gyötrelmes volt, mint a férfiak frontszolgálata. A határőrvidéken élő székely asszonyok a történelem folyamán nem először kerültek ilyen helyzetbe, ám ezúttal ők is kezdtek rácsodálkozni a világra, s akárcsak egész Európában, Székelyföld társadalomtörténetében is meghatározóvá vált a Nagy Háború.
Menekülő asszonyok: János Gergelyné tragédiája * Krausz Jánosné viszontagságai
*
Menasági történetek
Csaknem minden székely faluban kötetnyi anyagot lehetne összegyűjteni az első világháborút megjárt katonákról, az otthon maradt s majd menekülésre kényszerült asszonyaik, családjaik mindennapi betevőért vívott küzdelmeiről, de Csíkmenaság mégis kiemelkedik e falvak sorából, már csak azért is, mert, miközben vannak települések, ahol egyetlen háborús emlékmű sem áll, Csíkmenaságon kettő is van.
Csíkszentmárton és Csekefalva hősei
Világháborús emlékmű, temető, kiállítás – mindezeket megtalálja Csíkszentmártonon mindenki, akit a két világháború története, emléke érdekel, sőt, ha éppen járható az út, a világégések emlékezete a szintén Csíkszentmártonhoz tartozó Úz-völgyébe is elvezetheti. A múlt felidézésében Pál Zoltán aligazgató-történelemtanár volt segítségünkre.
Gyimesbükki pillanatok
Gyimesbükkön, az Ezeréves határ környékén, és a település több távolabbi pontján száz év teltével is él az első háború emléke. Gyimesbükkiek százai vesztek oda, magyarok, bajorok, románok, olaszok és más nemzetiségűek százai estek el itt a határ védelmében és támadásában. Rövid emlékhely-túránkon Bilibók Ágoston volt a túravezetőnk.
Élő emlékek Csíkszentimrén
Szinte nincs olyan székelyföldi család, amely ne őrizne valamilyen világháborús emléket – ez derült ki Csíkszentimrén is, ahol András Éva történelem-tanárnő kérte arra tanítványait, hogy kutassanak fel katonatörténeteket családjuk múltjából, illetve mutassanak be az iskolában háborús emléktárgyakat.
Magyarörmény hősök emléke
A szépvízi örmény templom Szentsír kápolnájában található egy feketemárvány emléktábla, amelyet a Szentháromság Egyesület állíttatott az első világháborúban elesett hősök emlékére. Öt név szerepel rajta: Fejér Gerő orvostanhallgató, Fejér Gábor gyógyszerész, Fejér Sándor érettségizett tanuló, dr. Száva István – ügyvéd és Szebeny Lukács –járásbíró neve. Közülük három személyre (Fejér Gerőre és Gáborra, valamint dr. Száva Istvánra) Ajtony Gábor csíkszeredai nyugalmazott gyógyszerész hívta fel a figyelmünket.
Csíki zsidók a monarchia hadseregében
Egy kedves olvasó hívta fel a figyelmünket A magyar hadviselt zsidók aranyalbuma az 1914-1918-as háború emlékére című, 1941-ben megjelent kiadványra, amely néhány csíkszeredai, gyergyószentmiklósi és gyimesi első világháborút járt izraelita katona adatait is tartalmazza. Ennek kapcsán villantjuk fel a székelyföldi zsidóság jelenlétét a monarchia hadseregében. Köztük volt pl. a százhúsz éve született és harmincöt évvel ezelőtt elhunyt, sokak által ismert csíkszeredai orvos, dr. Adler Miklós, de eljutunk általuk cári ezredeshez és Lenin-közeli tiszthez is.
*
Alispáni engedéllyel felgyorsított igenek
Szádeczky Kardoss Tibor adatai szerint az első világháború idején Magyarországon nagymértékben csökkent a házasságkötések száma: 1915-ban csaknem egyharmadára (60 948-ra) esett vissza ez a szám az 1913-ban kötött (172 050) házasságokhoz képest. Pedig, a levéltári adatok szerint, soron kívül, a kötelező kihirdetés nélkül is egybe lehetett kelni – természetesen megfelelő engedéllyel.
Bajok a hadsegély körül
„Sok baj van még ezideig a hadsegély körül” – fogalmazott a Csíki Lapok egyik cikkírója a világháború kitörése után néhány hónappal, 1914 decemberében. És való igaz, sok baj volt a segélyezéssel – akárcsak manapság minden segéllyel –, ezt támasztják alá a levéltárban fennmaradt dokumentumok is. Az alispáni hivatalhoz ugyanis tucatszámra érkeztek különböző megkeresések: mikor a hadbavonult férj, mikor az otthon maradt feleség, adott esetben élettárs vagy idős szülő panaszolta, hogy nem kap segélyt. Ezekből az esetekből mutatunk be ezúttal néhányat. A dokumentumokból az is kiderül, hogy sem az itthon maradottaknak, sem a segélyeket megítélő közigazgatási alkalmazottaknak nem volt könnyű dolguk.
Öncsonkító próbálkozások
Gyergyósalamási Márk János, békási Radu Miklós, Czepes György és Muntyán Miklós öncsonkításának kipuhatolása” – ez a tárgya egy, a csíkszeredai levéltárban található ügycsomónak. A téma felkeltette a figyelmemet, annak ellenére, hogy a korabeli helyi sajtó az öncsonkítás kérdésével nem foglalkozott.
Katonatemetők – árnyékban és fényben
A Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztályának adatai szerint Erdélyben közel 400 olyan haditemető található, amelyben magyar katonák (is) nyugszanak. Van, ahol a helyi közösség felvállalta egy-egy katonasír vagy egész temető gondozását, máshol, például Brassóban egy hatezer fős katonatemető tűnt el csaknem teljesen. Csíkban jó és rossz példát is találunk.
*
„Átkoztam azokat, akik elkezdték…”
Kozán Imre (Csíkzsögöd, 1897. szeptember 23. – Csíkszereda, 1984. november 20.) háborús emlékeiből. A hadnagy, agrármérnök, mezőgazdasági szakíró szerző 1915. július 15-én frissen érettségizett önkéntesként vonult be Brassóba a 24. honvéd gyalogezredhez. 1916-tól a 310. komb. gyalogezred kötelékében az orosz hadszíntéren küzdött. Többszörösen kitüntették, 1918. december 5-én a Székely Hadosztály kötelékéből szerelt le. Közben Kassán megkezdte felsőfokú tanulmányait is. Önéletrajzi írása 1978-ban Fekete ugar címmel a Kriterion Könyvkiadó gondozásában jelent meg.
A bakfiskor vége
Filep Judit, később dr. Hirsch Hugóné (Csíkszereda, 1897. ápr. 3. –Szászrégen, 1989.) a háborút eladósorba érett kisasszonyként érte meg, s ez minden bizonnyal meghatározta az özvegy édesanyjával együtt élő lány további életvitelét. A korábban Márton Ferenc festőművész csodálatát is kiváltó szerző ezekben az években ismerkedett meg dr. Hirsch Hugóval, a jeles sebésszel, akivel 1918-ban házasságot is kötöttek. Ezt követően a jótékonykodásnak és népművelésnek szentelte napjait: többek között a csíkszeredai népkonyha fenntartója és a Katolikus Népszövetség alelnöke volt, emellett számos színielőadást rendezett. A háborús évekből származó emlékeit nagy kifejező erő jellemzi.
Gyermekévek a határon
Debreczy Sándor (Kászonújfalu, 1907. február 23. – Kolozsvár, 1978. augusztus 30.) pedagógiai író, Csoma Sándor-kutató, egyetemi tanár; a nagy háború kitörését és első éveit Szépvízen élte át s csínyektől sem mentes rácsodálkozását a katonavilágra önéletrajzi feljegyzéseiben örökítette meg. „Gondoltam, miért ne tudnának rólam halálom után többet az én jó gyermekeim s unokáim?...Hátha tanulnának tévedéseimből, hibáimból, esetleg sikereimből? Leírom hát a tényeket, s vonjanak le következtetéseket maguknak, hogy az ő életük tökéletesebb, jobb és boldogabb legyen, mint az enyém volt.”
Beszélgetés az életemről…
Orbán József (Csíkszentmiklós, 1901. október 13. – Eger, 1974. január 19.) szobrászmester önéletrajzi jegyzeteit másfél évtizeden keresztül Gyurkovics Lajos miskolci régiségkereskedő őrizte, majd 2011-ben, amikor egy érdeklődő forgatócsoport kereste fel, a dokumentumot a szülőfalunak adományozta. Szerzője serdülőként élte át a háborút, s éppen az 1916-os menekülése vezetett oda, hogy a mai Magyarország területén találjon munkát, s végül ott is élje le az életét. Feljegyzéseit, amelyből részleteket közlünk, 1926-1928 között Budapesten, a Százados úti Művésztelepen, szobrásztanulóként vetette papírra...
*
Daczó Katalin – Bács Béla János:
Katonavilág Csíkszeredában – 1916–17.
*
Cseke Gábor: A múltidéző előre néz (Gondolatok Daczó Katalin első világháborús dokumentumkötetéről)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése