Domi 70. éves születésnapjára
Annyi saját könyvet kaptam már Bölöni Domokostól, hogy meg sem tudom számlálni őket.
De ha meg is tudnám számlálni, ahhoz egymás mellé kellene állítanom, kivétel nélkül, mindazon köteteket, amiknek ő a szerzője s amelyekben az ő nekem szóló dedikációja szerepel.
Az ilyenek, mint például:
„Egy rossz könyvet – egy jó barátnak…”
Ez 1981 májusában íródott be egy vékonyka, keskenyke, Páll Lajos fekete-fehér grafikájával megtisztelt Forrás-füzetecskébe, melyet 1980-ban dobott piacra a Kriterion könyvkiadó.
Ez volt Domi első könyve, a Hullámok boldogsága.
(Akkor azt mondtam neki: – Váljék egészségedre! És lőn határtalan a szerző boldogsága is…)
Na, ezt például sikerült előállítanom!
S mindjárt melléje viszont csak a legutolsót, amit kizárólag baráti használatra jelentetett meg az elmúlt hetekben, abban azt írja a Mester, ugyanazzal megjuhászodott zsinórírással, hogy „tisztelő szeretettel”.
Csak így, egyszerűen és minden cifrázás nélkül.
A tisztelet s a szeretet – azért az nem semmi!
Ezeken kívül biztosan már mindent elmondott, amit számomra tartogatott, a korábbi könyveinek első lapjain.
De a többi könyve úgy szét van széjjedve a könyvespolcaimon, hogy jobb se kell! Az okok pedig bonyolultak és sokrétűek:
– a könyvek sajnálatosan különböző méretűek, s nem mutatnának jól egyazon polcon,
– más-más időben érkeztek hozzám,
– évente 2-szer leporolom a könyvtáramat,
– ilyenkor egyúttal át is rendezem (vagyis oda teszem vissza a könyveket, ahová éppen érem),
– ha alkalomadtán leemelek egy könyvet olvasás (böngészés) céljából, akkor biztos, hogy nem ugyanoda teszem vissza,
– valahányszor keresek egy éppen szükséges könyvet, minden mást megtalálok, amit máskor az istennek sem találtam meg, de a most keresettnek még a nyomát sem lelem…
stb.
Gondolom, ez elegendő magyarázat a kialakult és gondosan ápolt rendetlenséghez.
Melynek következtében most be sem tudom mutatni dedikáció-gyűjteményemet, amely mind egy szálig ugyanattól az egyetlen embertől származik, akinek ma a 70 éves születésnapját méltatjuk.
(Közben, egy-egy mondatom lekerekítésén fáradozva, még reménykedve tovább kutattam: hátha-hátha előkerül néhány rejtőző könyv, de a sors kegyetlen, s Murphy törvényei talán még kegyetlenebbek: meg kell most elégednem az életmű alfájával és pillanatnyi ómegájával.)
Sebaj, majd ha más szerzőtől keresek, gondolom, rendre előkerülnek, és akkor még visszatérhetünk a témára.
Addig csak annyit, hogy rég nem röhögtem olyan jól, mint amikor A rablóhús fogyasztásának darabjait olvastam. Bárhová nyitottam ki, pár mondat után minduntalan elfogott a röhögés. Pedig egyedül voltam a szobában, ahol csend honolt – mondhatni elmélyülten olvastam. És mégis.
Az első könyvet, az 1981-est, még csak összevont szemöldökkel studíroztam, mondhatni fogyasztottam, s néha-néha csöppet el is mosolyodtam. Az egy komolyabb, líraibb Bölöni arcot mutatta nekem.
(Tény, hogy Bölöni olyan író, aki megadja a módját mind az írásnak, mind az olvasásnak és a belőlük fakadó szellemi örömöknek. És ez ma különösen nagy szó!)
A legutolsó könyvében Domi viszont bukfencesen kíméletlen, harsány, meghökkentően szókimondó, gúnyos, sokkoló. Beérett a humora: lehengerlő.
Valakinek kölcsönadtam, szintén röhögtetés céljával, s e szavak kíséretében adta vissza:
– Bevallom, én nem igen szerettem, ahogy ez a Bölöni írt. Legtöbbször olyan furcsán elfacsarintotta a dolgokat, na. Kacagós is volt, meg nem is. Nem az én zsánerem… De ez most… hát le a kalappal… na, sokat röhögtem…
Még jó, hogy bevallotta!
Ui. Pár órával a születésnapi elmefutam papírra vetése után a szerencse istene mégis megkegyelmezett nekem és rávezette a tekintetemet egy vékony, fekete sarkú kötetre, valahol az egyik legfelső könyvespolcon. Létrát nyitottam, hogy kézbe vegyem, s mit látnak szemeim? Bölöni Domokos Micsobur reinkarnációját tartottam a kezemben! Úgy van, ama bizonyos mákföldi történeteket… Amelyet 2010. február 6-án vehettem kézhez, az alábbi bejegyzéssel: „Ilonkának és Gábornak szeretettel Domitól.”
Ui. 2. Délutáni jártomban benéztem a város nagy könyvesboltjába, a Corvinába, ahol 1 lejtől már egészen jó (alig) használt könyveket lehet kapni. Öt percnyi turkálás után rá is bukkantam Bölöni Domokos Egek, harmatozzatok! című válogatott novelláira, amely 1995-ben tulajdonképpen a Népújságból kinőtt Impress kiadó elindítója volt. Belelapoztam, s egyből a dedikációnál nyílt ki: „Elvirának, míg elvirálnak, szeretettel Bölöni Domokos.” És bár én csak sejtem, a szerzőnek meg tudnia illik, hogy ki a kötet volt gazdája, ez maradjon a mi titkunk.
Csíkszereda, 2016. augusztus 10. Megjelent a Káfé főnix portálon
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése