Sz. Alsójára, 1881. júl. 31. – mh. 1949. máj. 1., Székelyudvarhely; történész. A kolozsvári egyetemen szerzett tanári és bölcsészdoktori oklevelet. Tanított Csíksomlyón, majd 1908-tól a székelyudvarhelyi kat. főgimnázium tanára. Könyvet írt Az Adria uralmának kérdése a 14. században címmel (Kv. 1905); cikkeit, verseit közölték a helyi lapok, a székelyek eredete és a székek kérdése foglalkoztatta. A székelyek hun eredete c. tanulmánya A Székelyföld írásban és képben (Kv. 1941) c. gyűjteményes kötetben jelent meg. Öregkori líráját az Őszi levélhullás (Kv. 1941) c. verskötet mutatja be. (Fia, ifj. Dobos Ferenc neves földrajtztudós és sportoló, az 1936-os Olimpiai Játékok résztvevője.)
Földrengés, vagy villámcsapás alatt
A Hargitán egy szikla meghasadt.
Tenyérnyi rés volt. Az esők, szelek
Mind vittek abba néhány porszemet.
És évek múlva oda hullatott
Madár, vagy szél egy kis fenyőmagot.
Az a mag megszerette ott a földet,
S más tavasszal már mint kis fenyő zöldelt.
Gyökereit sziklába kellett vájja,
— S mégis egyre szebb lett a koronája.
Száz szél, vihar támadta, hogy kidöntse,
De csak annál erősebb lett a törzse.
Őseink az ily fenyőktől tanulták meg talán,
Hogyan lehet megélni a Hargita oldalán.
És mi, mai székelyek is ha élni akarunk,
A kőből is kenyeret kell kiszorítson karunk.
Papirosbéke
A papirokon már rég béke van.
Rajtuk az írás már meg is fakult.
De mindez nem ér semmit, míg a múlt
Háború okai még egyre visszajárnak,
Mint éjféli, rémes, kísértő árnyak,
Féltékenység, irigység, gyűlölet,
S száz más rossz, mi ezek nyomán jöhet.
Nincsenek már győzők és legyőzöttek,
Mert ezen rémek mindenkit legyőztek.
S bármerre tekints:
Köztük egynek is nyugodt perce nincs.
Egyet vesztettek el mindannyian: Krisztust,
S mit Ő hozott, a szeretet parancsát;
És igaz béke nem is lesz a földön,
Míg ezt meg nem tanulják, s meg nem tartják.
A világnak nincs is más menedéke,
Mint a krisztusi szeretet és béke.
Perlekedés — székely átok
Apánk volt a falu legelső gazdája,
Jócskán jutott volna mind a négy fiára
A földekből; ház is; minden, mi szükséges
Egy székely gazdának a földműveléshez.
De mivel apánk nem rendelkezett róla,
Minden fiúnak az egész kellett volna.
Osztozni nem tudtunk. A törvényre mentünk,
S azzal megkezdődött a romlás felettünk.
Falánk állat a per: nem igen válogat
Nagyhamar felfalta mind az állatokat.
Ekébe, szekérbe nem volt, mit befogjunk,
S rák módra ment minden külső, belső dolgunk.
Az állatok után megkezdte a földet,
S ahogy fogyott a föld, úgy nőtt a gyűlölet.
Mindegyik testvér a más hármat okozta,
— S egyszer csak elment az utolsó borozda.
Föld után házakat evett a per sorba.
Együtt laktunk végül a legutolsóba.
S még akkor sem jött meg a testvérek esze:
Vesszen a nyele is, ha oda a fejsze:
Most már e felett is megütték a dobot,
S ki megvette, minket az utcára dobott.
Hej! De hát így jár a perlekedő fajta.
Miénk az országút... Elmehetünk rajta...
Fiamhoz
Mióta elmentél, olyan üres nálunk
A ház..., a kert... minden... Ha össze találunk
Nézni, Édes Anyád szeme könnybe lábad,
S az én lelkemből is sóhaj száll utánad.
Beteg nagyanyádhoz bemegyünk, szegényhez,
S mindig rólad beszél, mindig rólad kérdez.
Mit csinálsz? Lakás, koszt dolgában hogy állasz?
Utolsó lapodra elment-e a válasz?
Megírtuk-e azt, hogy jól ügyelj magadra?
Óv a rossz baráttól, ha olyan akadna.
De a jót becsüld meg ! Afelől is gondba
Van, vajjon vasárnap mész-e a templomba?
Ha asztalhoz ülünk ebéd s vacsorára,
Ott is az üres hely mintha reád várna.
S mikor végzünk, Anyád sokszor így szól: nézze,
Ami megmaradt, az épp a Ferkó része.
Hiába mentél el: itt maradt száz emlék.
Nincsen olyan nap, hogy el ne emlegetnénk.
Hogy említsünk: arra száz okot találunk,
De azóta mégis minden üres nálunk.
Nappal a börtönben
— A kolozsvári katonai börtönben —
Először napokat számoltunk.
Azután hetek következtek.
Már félév lett a hónapokból,
— De mi lesz, ha majd évek lesznek?
Ha évek múlva jösz, szabadság,
Lelkünket már meg sem találod.
Hisz minden nappal eltemetünk
Lelkünkből egy-egy reményt, álmot.
S testünkből is csak egy roncs lesz az,
Mit meghagynak a múló évek.
— De ha így megy ez a leromlás,
Tudom, hogy egy évig sem élek —
Jobb is lesz az, mint roncsolt testtel
Csak vegetálni lélek nélkül.
— Az elmúlás gondolatával
Az ember itt hamar megbékül.
(Forsrás: Őszi levélhullás. Dr. Dobos Ferenc versei. Szent Bonaventura Könyvnyomda, Kolozsvár 1941. Lelőhely: csíkszeredai Kájoni János megyei könyvtár dokumentációs osztálya, Kelemen Katalin szíves közreműködésével)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése