Az irodalom kalandja - Kántor Lajos és Láng Gusztáv értelmezésében

Végre, megjelent a Száz év kaland. Erdély magyar irodalmáról című kompendium (Bookart, 2018), ez a Kántor Lajos és Láng Gusztáv szerzői kettősének laboratóriumában fogant tekintélyes – 800 oldalas! - munka, amely bár bevallottan esszégyűjtemény, jellegben és formában mindjárt odakívánkozik Pomogáts Béla Magyar Irodalom Erdélyben című három kötetes irodalomtörténete mellé. Szomszédságában pedig értelemszerűen elhalványul az 1970-es (és 1973-as, javított kiadású) Kántor-Láng, a Romániai magyar irodalom 1944-1970, benne Réthy Andor tekintélyes, témába vágó könyvészeti adalékával.

Mondhatnánk: ami volt, az elmúlt, s ami benne érték, az megmaradt... 

Hiszen a sokat vitatott első Kántor-Láng amolyan muszájherkulesi teljesítmény: egy átfogó irodalomtörténethez írt erdélyi fejezet könyvvé bővítése és nyilvánosságra hozatala, ahogyan erről Láng Gusztáv a Kántor-Láng című, a mostani esszégyűjtemény élén található előadása (pontosabban: annak írott szövege) lerántja a leplet.

A mostani, a kései Kántor-Láng ettől gyökeresen különbözik: a két szerző nagyjából már befutott életútjának azokat az irodalomtörténeti bizonylatait gyűjti egybe, a kellő rendszerezéssel, amelyeket Kántor Lajos hirtelen halála miatt a szerkesztő Dávid Gyula segítette végleges, összehangolt struktúrához. Valóságosan is virtuóz irodalomtörténészi „kamarazenélés” tanúi lehetünk, miközben e súlyos könyvet forgatjuk, és miután feltérképeztük a szerzők felállította koordináta-rendszert, kitapogattuk az elmélyülésre és részletezésre ítélt csomópontokat, nyugodtan átadhatjuk magunkat a szeszélyes lapozgatásnak – oda nyitva ki a kötetet, ahol az nekünk tetszik –, Erdély magyar irodalmáról hol Kántor Lajos értelmezésében, hol Láng Gusztáv megközelítésében alkothatunk részletekre vonatkozó, hiteles képet. A két szerző mindenek előtt a teljesítménnyel foglalkozik, lehetőleg hátat fordítva mindenfajta illedelmes protokollnak, s mivel könyvüket nem folyamatosan, jelen időben írják, fejezeteit jórészt a kritikusi-irodalomtörténészi életmű legkülönbözőbb szakaszaiból és polcairól válogatják s illesztik össze, olvasóikként mi csak ámulni és örvendezni tudunk afölött, hogy a múlt század hetvenes éveiben történt közös fellépés hálátlan ódiumát vállaló Kántor Lajos és Láng Gusztáv szemmel láthatóan ugyanazt az utat járták, még ha a gyakorlatilag leírt útvonalak sokban olykor el is kanyarodtak egymástól –, amin az 1970-es közös kaland hatására elindultak. Olyan ez az idő fölötti „összehangzás”, mint amikor egy versben összecsendülnek a sorok és egymásra találnak az alliteráló szavak; amikor úgy érezzük, hogy csakis így és nem másként állhatott össze az Erdély sorsába épülő száz évnyi irodalmi vergődés értéktára, művekkel és alkotókkal, erényekkel és tévedésekkel, partnerségekkel és kínzó magánnyal, utánérzésekkel és mellőzésekkel, ideológiai útvesztőkkel. Az összbenyomás mindenképpen biztató: van mit számba venni, van mire hivatkozni és van amit folytatni, illetve meghaladni.

Az új Kántor-Láng immár merészen, minden eszmei óvatoskodás nélkül kimondhatja: Erdély magyar irodalmának nem csak értékei vannak – már régen túljutott a „címek és évek”-en –, hanem irodalmi emlékei, hangulata, miliője, legendáriuma, nyereség- és veszteség listája, vannak kudarcai s vannak vérbeli szerkesztői, akiknek íróasztalán, most láthatjuk: rend van. De ez a jól végzett munka rendje: a nyilván- és számontartás felelőssége. Kántor-Láng ezekhez nagyon értettek. Ezért lehet ma munkájuk valódi kézikönyv. 

Cseke Gábor

(A recenzió a Hargita Népe számára készült)

Interneten a TELJES Romániai Magyar Irodalmi Lexikon

Az ötödik (kettős) kötetet leszámítva a RMIL-ként rövidített Romániai Magyar Irodalmi Lexikon néhány éve interneten is elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtárban. Most, hogy pár hónapja megjelent a sorozatot záró kötet is, a gyors internetes elérhetőség egycsapásra elvesztette addigi előnyét – lévén, hogy a S – ZS betűs szócikkek csak a papír alapú kiadásban elérhetőek.

Egészen mostanig.

A Kriterion kiadó ugyanis, a nagy jelentőségű és dimenziójú munka gondozója most külön honlapot hozott létre a RMIL teljes anyagából, azzal a szándékkal, hogy a vállalkozó kedvű olvasóval (aki hasonló szerepet tölt be e történetben, mint a háborúkban a Névtelen Katona) közösen kikorrigálják-kiegészítsék a lexikon szócikkeit. Ajánlom ezt a nemes foglalatosságot a szellem valamennyi olyan emberének, akik tisztában vannak az erdélyi szellemiség tárháza pontos feltérképezésének fontosságával. A RMIL elkészülte nagy idősávot fog át, amelynek során nagyszámú változás, gazdagodás történt az erdélyi írásbeliségben. Ahogy a befejező köteteket útjára bocsátó főszerkesztő (Dávid Gyula) alább közzétett „mentségében” kifejti, a Noé bárkájára emlékeztető vállalkozás után most már új, korszerű szemléletnek kell érvényesülnie szellemi teljesítményeink számba vételekor – erre pedig mindenképpen a fiatal nemzedékek a hivatottak. Az ehhez szükséges nyersanyagot – a javításokat – már ma megtehetjük, közös erővel és érdeklődéssel. Ennek érdekében hívom fel én is a figyelmet a közös gondra – talán nem is hiába! (Cseke Gábor)

Elöljáró szó – vagy mentség

Amikor a Romániai magyar irodalmi lexikon néven elhíresült vállalkozást lezáró kötet kéziratát elindítottam a nyomdai kivitelezés felé, volt egy olyan elgondolásom, hogy módosítok az eredeti címen, s ezt a zárókötetet ADALÉK A ROMÁNIAI MAGYAR IRODALMI LEXIKON V. KÖTETÉHEZ címmel bocsátom útjára. Hogy miért? – az a továbbiakból kiderül. A lexikon kiadói gazdái nem értettek egyet ezzel, így megmaradt az eredeti cím. Aggodalmaim azonban változatlanok. Ezért „mentség” is ez az elöljáró szó.

*

A jelen kötettel lezárul az a kiadvány, amely negyven évvel ezelőtt, a 200 évvel korábban, 1766-​ban megjelent Magyar Athenas példáját idézve, s egy kedvezőnek ígérkező politikai konjunktúra hátszelét kihasználva, „az írásbeliség tágabb kereteire figyelmező” számbavételt tűzte ki céljául. „A törzset alkotó szépirodalom mellett – írta az első kötet előszavában a lexikon főszerkesztője és lelke, Balogh Edgár – sorra kerül itt a közirodalom (publicisztika, újságírás, bibliográfia, népművelő irodalom), a tudományos irodalom (szakirodalom, tudományterjesztés), a művészeti irodalom, valamint a művészeteknek azok az alkotásai, amelyek tárgyuknál fogva kapcsolódnak az irodalomhoz (könyvgrafika, irodalmi tárgyú képzőművészeti alkotás, irodalmi művek megzenésítése, előadóművészet és színház, rádió, televízió, film, fotóművészet irodalmi vonatkozásai).”

A vállalkozásnak nem volt intézményi háttere. A Babeş – Bolyai Egyetem Magyar Irodalomtörténeti Tanszéke – didaktikai feladataira és szűkös anyagi kereteire hivatkozva – elhárította magától ezt a feladatot, így néhány tucat lelkes önkéntes (szerkesztőbizottság, szakszerkesztők, területi szerkesztők, egy-​egy vidék magyar szellemi életének helytörténet-​kutatója) vállalta, hogy a fent idézett koncepció alapján Venczel József által összeállított eredeti címszójegyzéket megpróbálják egy lexikontól műfajánál fogva elvárható adatokkal kitölteni.

Az alapeszközök sem álltak rendelkezésre, mindössze néhány részleges folyóirat-​repertórium, amelyek államvizsga-​dolgozatként készültek a két világháború közötti erdélyi magyar sajtó egyes termékeinek irodalmi vonatkozású anyagáról az egyetem magyar tanszékének professzorai irányításával. És persze régebbi lexikonok, részbibliográfiák, amelyek Venczel József számára a címszójegyzéknek is alapjául szolgálhattak.

A munka jellegét és főképp eredményeit természetesen befolyásolták azok a politikailag körülírt korlátok, amelyektől a szócikkekbe kerülő adatok értékelése, értelmezése során a szerkesztő és munkatársai nem függetleníthették magukat. A „kedvező politikai konjunktúra hátszele” olykor ellenszéllé vált, s bár 1970-​ben, a Kriterion Könyvkiadó létrejöttével intézményi gazdája is került a tervezett kiadványnak, 12 év telt el, míg az időnként lankadó, majd újra fellobbanó lelkesedésű munkatársak – és persze a Tisztelt Olvasó is – kezükbe vehették az első (A – F) kötetet. Az 1968-​ban alakított szerkesztőbizottságból akkor már egy név, a szakszerkesztők névsorából három, a helyi szerkesztők és munkatársak közül hét név fekete keretben emlékeztetett elhunyt viselőjére. És még fekete keretet sem kapott (mert kifelejtődött a szerkesztőbizottság névsorából) Venczel József, aki a főszerkesztő lelkesedését a tudós felelős egzaktságával a realitás talajára szállította.

Az első kötet megjelenése 1981-​ben újra fellobbantotta az indulás éveinek lendületét, s 1983-​ra kiadásra készen állt a lexikon második (G – K) kötete. Akkorra azonban a felső kiadói (és kiadó fölötti politikai) felügyelet irányából olyan ellenszél süvöltött az egész romániai magyarság felé, hogy ennek a kötetnek (az 1983-​as szövegnek) a megjelenését, még ha vállaltuk volna is a drasztikus csonkításokkal járó kompromisszumot, akkor sem engedték volna meg. Inkább visszazártuk a szekrénybe a kéziratot, s annak megjelentetésére csak a diktatúra összeomlása után, 1991-​ben kerítettünk sort.

Természetes lett volna ekkor, hogy az 1983-​ban lezárt 2. kötet szövege, a kiadás új lehetőségeivel élve, revideálásra kerüljön. Az 1989-​es változással a közlés szabadsága előtt szélesre nyílt lehetőségek viszont akkor már a korábbi munkatársak jelentős részét elvonták a lexikoni munka mellől, ezért a szerkesztőbizottság úgy döntött, hogy az 1983-​as kéziratot érintetlenül jelenteti meg – mintha csak akkor mód lett volna a kiadására.

Ennek a 2. kötetnek a megjelenésekor azonban már ki is mondhattuk – s a kötetet ért kritika is kimondta –, hogy mennyi tehertételt, mennyi ideológiai és politikai kompromisszumot, mennyi öncsonkítást s a jelenségek „átpolitizálásával” mennyi kényszerű torzítást vállaltak az első kötetek szerkesztői és szerzői.

Az 1994-​ben megjelent harmadik (Ki – M) és a sajtó alól 2002-​ben kikerült negyedik (N – R) kötet szerkesztőjének már ezekkel is szembesülnie kellett.

*