Tűnődés
egy jeles publicista erdélyi leveleit olvasva
A
huszadikszazad.hu négy éves születésnapjára ajánlom szeretettel
Érdekes
sors jutott az olyan embernek, mint amilyen néhai Hegedüs Nándor,
aki alig fél évszázada (1969) hagyta itt az árnyékvilágot,
miután cselekvő tanúja - s nem is akármilyen! - volt a huszadik
század első felének. Ha végignézünk mozgalmas életútján,
akkor némileg kiábrándító az az egyoldalúság, amivel
pályatársai elegyengették földi maradványai fölött a hantot:
az Irodalomtudományi Közlemények 1970/1. számában, az Intézet
életéből rovatban, valahol hátul közölt
nekrológban az Ady-kutatót siratják benne (joggal), s miután
irodalomtörténészi érdemeit becsületesen felsorolják, mintegy
mellékesen megjegyzik: "A
Holnap-alapítók közé tartozott: mindig büszkén emlékezett
erre. Gazdag, munkás életet élt utolsó órájáig. Volt
főszerkesztő, több nagyváradi lap tulajdonosa, a bukaresti
parlament Magyar-párti képviselője."
Holott,
alaposabban megismervén a Hegedüs-életmű valódi dimenzióit, ez
a mellesleg odavetett pár mondat legalább annyit - ha nem többet -
takar és jelent, mint az Ady-kutatásban jeleskedés. És nem azért,
mintha Adyt helyesen értelmezni, munkásságára értelmesen fényt
vetni nem volna dicséretes, egész embert próbára tevő feladat,
hanem mert az a cselekvő személyiség, aki élete alkonyán, a
társadalmi aktivitás peremére szorulva, szülőhelyét odahagyva
törvényszerűen fordult szinte teljes egészében az
irodalomtörténet felé, pályafutása delelőjén, hosszú
évtizedekig olyan sokoldalú tevékenységet folytatott, ráadásul
kézzelfogható eredményességgel, amit a fontosságához mérten
legalább ma illik értékelni és értékesíteni.
Hegedüs
Nándor azok közé a jó értelemben vett, a legnehezebb körülmények
között helyben maradó muszáj-herkulesek
egyike, akik a "lehet - mert kell" elve mellett kötelezték
el magukat és ez a beállítódás irányította következetesen
egész életében.
A Romániai
Magyar Irodalmi Lexikon szerint "jelentős
közéleti szerepet vállalt a két világháború közötti
időszakban. Előbb mint a Városi Tanács tagja Nagyvárad színházi
hagyományainak folytonosságáért szállt síkra, majd az Országos
Magyar Párt Bihar megyei tagozatának alelnöke és 1928-tól több
cikluson keresztül parlamenti képviselője. Pártállástól
függetlenül támogatta a romániai magyar baloldali mozgalmakat. A
város kulturális életében fontos szerepet játszott az általa
létrehozott Hírlapiroda és az azzal kapcsolatos Kölcsönkönyvtár."
Egy fehér
hollónak számító mai értékelés szerint (Szilágyi Aladár -
Erdélyi Riport, 2006. június 1.) "Hegedüs
Nándor annak a zsidó származású, magyar identitását az
impériumváltás után is következetesen vállaló, Váradon
különösen jelentős értelmiségi rétegnek volt az egyik
legtekintélyesebb képviselője, amelyre nem hatott bénítólag a
diktátum okozta trauma, amely nem süllyedt el az önsajnálat
mocsarába, amely nem szökött a dicső múltba, s a Magyarországra
tántorgás útvesztőit sem választotta menedékül...
Mindenekelőtt – bár az impériumváltás előtt keveset értett
románul – az új helyzetben nagyon hamar és nagyon jól
megtanulta az állam nyelvét. Közíróként, pártpolitikusként,
parlamenti csaták résztvevőjeként a folyamatos, szerteágazó,
naprakész tájékozottság jellemezte. A közelmúlt, a ma
történéseinek, a román politikum eseményeinek, egyáltalán: a
többségi nemzet mentalitásának jobb megértése végett egy
történész igényességével tanulmányozta át a román nemzeti
törekvések históriáját a kezdetektől a
jelenkorig. Stúdiumai közben rá kellett döbbennie, hogy mennyire
a szűklátókörűség, a realitásérzék hiánya, a hibát hibára
halmozás, végső soron mekkora tehetetlenség jellemezte a
nemzetiségi kérdés szempontjából a kiegyezés után önállósult
magyar bel- és külpolitikát. Hegedüs Nándor vette magának a
fáradságot, újból és újból átnézte az utóbbi fél évszázad
erdélyi és regáti román, illetve külhoni sajtójának minden, a
kérdéskörrel kapcsolatos anyagát, s következtetéseit éppen a
jogsérelmek elleni hatékonyabb küzdelmet elősegítő önrevízió
jegyében fogalmazta meg. Eljutott odáig, hogy legtöbb kortársánál
alaposabban ismerte azt a „román közeget”, amelynek
mozgásterében cselekednie adatott."
Kántor
Lajos egy tanulmányában idézi Gáll Ernő, az 1957-ben
újraindított Korunk főszerkesztőjének emlékezését Hegedüsről:
"Elfogultan és elutasítóan néztem
mindig Hegedüs Nándor, a Nagyvárad, majd (...) Szabadságra
változtatott című másik helyi napilap főszerkesztőjének magas,
de kissé hajlott alakjára. Nekem ő és lapja túl konzervatív
volt. Sok víznek kellett a Körösön, illetve a Szamoson lefolynia,
míg megtanultam becsülni és tisztelni Magyar Párt-i képviselőként
vívott kemény parlamenti csatái, karakánsága, majd később ama
tudós könyve okán, amelyet Ady váradi éveiről írt".
De elismerő szavakat olvashatni ugyanebben a tanulmányban a kortárs
Ligeti Ernőtől ("megbízható ember,
“elméjének biztonságában, életérzésének
fegyelmezettségében” sohasem lehetett csalódni..."),
illetve egy 1936-os interjúban is, amit Tamási Áronnal készített
a Független Újság riportere, Kovács György a Németh László
Magyarok Romániában című tanulmányával kapcsolatos vita ürügyén
("Hegedüst Szabó Bénivel együtt a
legőszintébben nagyrabecsülöm, és elsősorban ez a kisebbségi
politikus jelenti nekem azt a felkészültséget és önzetlen
munkavállalást, amelyet az egész Magyar Párt kebelén belül
példaképnek lehetne odaállítani. Ha jól érzem, Hegedüs Nándor
becsületbeli kérdést csinál a maga részéről abból, hogy
egyrészt a Magyar Pártot, másrészt pedig, az erdélyi magyar
zsidóságot Németh Lászlóval szemben megvédje. Tiszteletre méltó
kiállásnak látom az övét még akkor is, ha nem érthetek vele
egyet...").
Az itt-ott
elszórt múltbeli és jelenkori értékelések összegyűjtése és
egybevetése fontos feladat, de még fontosabb az életmű
kézzelfoghatóan érzékelhető vonulatainak feltárása,
megismerése.
Az
újságírással magát fiatalon eljegyző Hegedüs szülővárosában,
Nagyváradon, a legendás Sas Endre mellett tanonckodott, s 1918-ban
már a lap főszerkesztőjeként tevékenykedik. Újságírói vénája
a negyvenes évek közepéig gyakorlatilag kiapadhatatlan, akkor is
inkább azért hallgat el, mert a sors kihúzza alóla azt a
valóságot, amiben otthonosan érzi magát. Leginkább a Nagyvárad
(később: Szabadság), a Magyar Kisebbség és a Pesti Napló
teremtenek pástot ahhoz, hogy elmondhassa meglátásait, elemzéseit,
gondolatait a romániai magyarság kisebbségi létéről, a
román-magyar kapcsolatokról, a történelmi megbékélés
módozatairól és etikájáról. Munkásságának ez a része, bár
szabadon kutatható, jószerint még feltáratlan és inkább jelzés
értékű kiadványokban elérhető: publicisztikai írásaiból
1941-ben rendezett két kötetet sajtó alá Nagyváradon - az
Erdélyi levelek a
Pesti Naplóban megjelent cikkeit, a Nincs
béke igazság nélkül pedig a Magyar
Kisebbség számára készített tanulmányait tartalmazza. A zöm
azonban ott rejtőzködik, névtelenül vagy álnéven, a
nagyközönség számára gyakorlatilag már elérhetetlen
lapgyűjtemények mélyén, igen gyakran azonosításra és
feldolgozásra várva. 2006-ban történt a Nagyváradi Ady Társaság
részéről kísérlet arra, hogy válogatást adjon közre Hegedüs
újságcikkeiből és parlamenti felszólalásaiból (Magyarok
a román parlamentben, Ágoston Vilmos
előszavával), ami mintegy meghosszabbítja Hegedüs Nándor
utóéletét.
Ehhez
szeretném hozzáfűzni olvasmányélményeimet azzal kapcsolatosan,
hogy sikerült hozzáférnem az 1941-ben Nagyváradon kiadott Erdélyi
Levelek-hez a csíkszeredai Kájoni János
Megyei Könyvtár Dokumentációs Osztálya révén, Kelemen Katalin
jóvoltából.
A közel 200
oldalas kötet anyagát a szerző előszava szerint a Pesti Naplóban
éveken át megjelent erdélyi leveleiből válogatta, melyek
inkognitóban jelentek meg. "Minthogy a
román lapok sűrűn polemizáltak ezekkel a cikkekkel és
követelték, hogy írójukat vonják felelősségre, a román
politikai rendőrség szorgalmasan kutatta a szerzőjüket, és
bevallom: nem lett volna számomra kellemes, ha felfedezték volna"
- emlékezik Hegedüs. - "Budapesti
cikkeimben igyekeztem tárgyilagosan írni, főleg adatokkal dolgozni
és ezeket az adatokat túlnyomórészt éppen az erdélyi románok
múltjából merítettem".
A
továbbiakban néhány idézettel, mozaikszerűen kísérlem meg
összerakni azt a képet, amit a harmincas évek derekán Hegedüs
Nándor a román-magyar kapcsolatokról, a románság tudati
sajátosságairól az anyaország felé közvetített, s amelyben
szikrányit sem vádolható érzéketlen revansizmussal - egyszerűen
dokumentált, mértéktartó és konstruktív véleményt mond.
„Mi nem
követjük a hajdani román publicisztika példáját, amely minden
politikai pör nyomán, amely a régi magyar időben megesett, a
magyar bíróságot gyalázta és a világ előtt meghurcolta.
Politikai perekben nem várunk elfogulatlanságot a bíróságoktól,
mert hiszen a törvényeket rendszerint az uralkodó hatalom szelleme
dirigálja és így azoknak a végrehajtása sem mentes a hatalom
szolgálatától. Tudjuk azt is, hogy Ghibu minden külső
hatásvadászatot igénybe vett, hogy a szegény magyar újságírókra
mennél szigorúbb ítéletet csikarjon ki. Saját személyének
pereskedését nemzeti üggyé fújta fel és nem úgy állította
fel a kérdést a bíróság előtt, hogy Daróczi Kiss Lajos
újságíró a vádlott és Ghibu a főmagánvádló, hanem Daróczi
Kiss Lajos a vádlott és a főmagánvádló: a román
nemzet.”(Legyen igazság, 1937)
