BALLA ZSÓFIA
Boldog árnyak
Hallom már, a tóból zene szivárog.
A tél kitol magából: születek.
A szüremlő, táguló fényre váltok.
Anyám vagy te? Te vagy a gyermekem?
Legyél mindaz, ami már nincs velünk.
Egy izzószürke, wolframszálas villany-
körtét s szétfutó higanygömböt hol lelünk?
Az ember kővé, kő a légbe illan.
Kiss Árpád apró doktor bácsink bármikor
tudott csokornyakkendőt kötni s nézd a bő
táskáját: csupa hűs csat, vastag marhabőr.
Cipőmön spicc és patkó… Sokféle idő
látogat engem s mint vadóc lovat, betör.
A tejfog múlt kihull. A jelen újranő.
Balla Zsófia (sz. 1949) barát és munkatárs, akihez őszintén ragaszkodtam, de akit nem tudtam megtartani, mert elégedetlenségünk okán más-más lövészárkokba hengeredtünk...
CSEKE GÁBOR
Szomorú fények
A tó felől a mély csönd szétszivárog,
akár a szívben a sűrű-sűrű vér.
Befednek szutykos, levetett kabátok
mint koldust, aki már csak enni kér.
Apám, anyám elhagytak. Én is őket.
Egy rossz szó volt a kulcs életemen.
Megforgatom, még sokszor. S az elmenőket
már semmi nem hozza vissza nekem.
Lennék, ki voltam: szándékom fénye él még,
sok botlásom szomorúsággal vegyül,
mit szívből adtak, apránként visszakérték,
ettől oly fals ma minden, ami dallam,
némán vergődő lelkem hegedül,
szomorú fények szikráznak alattam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése