KOLOZSVÁR
Fátyolfüggöny, — az Idő szőtte
sok éven át, avult is most már, —
itt leng a lelkem ablakán
s azon át ködlik rám Kolozsvár...
Mily messziség: húsz hosszú évnyi!
(s hozzá nem is fényévek voltak!)
Árnyévek, sötét utonállók,
be sok kincsemtől megraboltak!
Kolozsvár! Sétatér, ... a kis tó!
(Büszke, hófehér gondolái,
a hattyúk, sűrűn idejárnak
álmaim taván csónakázni!)
Én is oly gyakran arra járok
mostanság s hosszan elbolyongok,
házsongárti virágzó fák közt
körülzsongnak kékfényű dongók ...
Emlékek tán, s e fehér csokrok
mind egy-egy menyasszonyi álom?
Majális utca, kis tanyám
még őrzitek-é ifjúságom?
A függöny sürül egyre jobban,
vagy tán az ablak harmatos már?
(Nem csoda, dért sír már az ősz ...)
Meglátlak-é ismét, Kolozsvár?
TELEFON
Ma megint csengett lelkem telefonja.
— Halló, ki az? — Halló, itt a Remény!
— Remény, te vagy? A hangod muzsikáját
szomjas szívvel be soká lestem én! —
— Halló!... halló!... — már megint nem felel!
Elszállt a hang, az ezüstös, csodás!
Visszateszem a kagylót s felsóhajtok:
nem engem hívott! Téves kapcsolás!
LEVÉL AMERIKÁBA
Magyar testvérem, túl az óceánon,
a préri síkján, vagy a bánya mélyén:
visszahoz-e úgy néhanap az álom?
Látod-e még a hármas hegy keresztjét,
s jársz-e olykor a négy folyó vidékén? ...
Belekondul-e lázas álmaidba
egy fehér torony búgó nagyharangja?
A búzavirág hív-é néha vissza?
S a gyárszírénák szörnyű kórusán át
szívedbe sír-e a tilinkó hangja?...
Tudom: sötét a bánya, mint a börtön,
s ekéd nyomán a bánat varja lépked!
Pipacs nem kacag ott a búzaföldön,
s mint komor felhők, szállanak keresztül
fejed fölött a hónapok s az évek...
És átkísér az árnyék, a világon,
nem futhatsz el már sohasem, előle!
Csak egy helyre: a Duna-Tisza tájon
egy napsütéses, rigófüttytől zengő
akácvirágos, régi temetőbe!
VÁRAK, VÁRROMOK ...
Negyvenkettő, negyvenhárom...
minden évem újabb várrom!
Mennyi várat építettem,
s mind itt maradt építetlen!
Vérem vertem be a mészbe,
nem épült fel soha, mégse!
Egy-egy remény volt a tégla,
mind ott van az omladékba,
szerbe-félbe, szétesőbe,
elveszve a porfelhőbe...
Nem is látom, hány a várrom:
negyvenkettő, negyvenhárom?
LIBÁK
Libák mennek át a réten,
a tó felé nagy serényen.
Lépegetnek libasorba,
egy sincs, aki tolakodna.
Oly nyugodt, ki a sort zárja,
minthogyha az élen járna!
Hát miért is tolakodna?
Neki is van hely a tóba!
Van vizecske, van halacska,
törtetésnek semmi haszna!
... Elnézem a bölcs csapatot
s szégyellem, hogy ember vagyok!
TÜKRÖS, PÍROS SZÍV
Körösztúri nagy vásárból
vásárfiát hoztam!
Hej, leányok, kinek adjam?
Melyik szeret jobban?
Itt a tükrös, nagy piros szív,
ki ad csókot érte ?
Nem adom én ajándékba,
csupán csak cserébe!
Ezt a tükrös, piros szívet
hej, be sokan kérik!
Mindön leján szeret érte
az alszögön végig!
Ezt a tükrös, píros szívet
mégse adom lánynak!
Csak annak, ki mindig szeret:
az édosanyámnak!
/Udvarhelyszéki nyelvjárásban. Megzenésítve./
HEJ, TE ZSUZSI!
Hej, te Zsuzsi! Míg fonóba nem jártál,
mindön röggel édös tével kénáltál!
Az a fonó elvötte a kicsid eszödöt,
aluttével se kénálsz má ingömöt!
Nem baj, Zsuzsi! Eriggy csak a fonóba!
Guzsajasba én is járok azóta!
Jut reám ott öt leány is, hat is, meg egy fél!
Köszönöm, hogy három hétig szerettél!
/ Udvarhelyszéki nyelvjárásban. Megzenésítve./
Forrás: a szerző kötete a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár Dokumentációs Osztályán található; Kelemen Katalin szíves hozzájárulásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése