Sz. Kolozsvárott (1910?)-mh.?? - Iskoláit szülővárosában végzi, majd Désen él. Egytelen, saját kiadású verseskötetét tartják számon (Kövessetek. Szamosújvár, 1934), amelyről a Korunk, majd a Nyugat is cikkezett. Ez utóbbiban Radnóti Miklós szemlézte, 18 más verselővel együtt ("Farkas Sándor Désről küld verseskönyvet. Rokonszenves strófákat ír a «vastagbokájú május esők»-ról és a munkanélküliségről.").
Puha ágyban álmodunk szépeket.
Fejünkben Szilveszter-esti alkohol,
egy év ismét mögöttünk lohol
s unokája előttünk lépeget.
A szél zuzmarás fákat ingat,
déli árnyékunk torz, iromba,
hóemberekre hóból hull a bomba
és este ágyba temetjük álmainkat.
Száz testvérünk éhezik, fázik,
száz testvérünknek se asszonya, se bére,
száz testvérünk nem tud számolni százig.
Csillogó, fehér, puha égi vatta
borul rá földünk száz sebére ...
Takarónk meleg, álmodunk alatta.
(1928-32)
Kolozsvári erdő
Diákkorom vidám hahója
rajtad zengett, jó, öreg Hója.
Szarvasbogárra lestem
borostás tölgyfakérgen,
s ha megszomjaztam,
az Angyalkút fölé hajlott a térdem.
Öreg Hója, tőled be messze estem.
Szürke város köves útain
csatangol szomjas fiad : Ábel,
mindenütt vasbeton, rádió, villany, kábel
és minden testvér áruló Kain.
Parázna város! — mely hegyeket áthidalt,
mit keresek benned habos, friss italt?
Városerdő, mely vásárol s fizet,
nem fakaszt köldökéből
tükrös forrásvizet.
Karcsú fák, rücskös tölgyfakéreg! —
panaszkodni hozzátok visszatérek.
S te megvigasztalsz, öreg Hója:
másnak is van sírni valója.
(1932)
Este Désen
Csöndet lehel az Este halk szava,
s a Rózsadombon
virágzik a sok-sok bodzafa.
A domb fölölí nyúlfióka :
szürke felleg szalad át,
s a domb alatt a két Szamos
eggyészövi szőke selyemszalagát.
Öntöz, árad, folyik, csobog, csörgedez,
talán Erdély szívéből jön,
talán Erdély vére ez.
Habja fölött szunnyogoszlop,
s puharöptű denevér:
mokány lovát megitatni
talán most is minden éjjel
idejár a hét vezér.
Csillagtalan este jönnek,
mikor alszunk, mint a tej...
Nem látja más csak az uccán
száz gömbölyű, vén kavics:
száz fekete macskafej.
(1933)
Ablak
Jöjjön el hozzánk, nézze meg,
milyen szépre festették
az ablakunkat, — mondotta egy
kisleány nekem.
De, édes Istenem, hát lehet
az ablakot szépre festeni ?
Az ablak legnagyobb
szépsége az, hogy ablak :
átlátszó, tiszta rés
a kemény házfalon.
Rajta át
este a lámpafény kacsint
a csillagokra,
s ha lábhegyre állok,
meglátom a ház titkos rejtekét.
Rajta át
májusi délelőttön
beomlik a fehér napsugár :
a meleg, drága fény.
(1931)
Cselédleány
Faluról jött be
két évvel ezelőtt.
Nem akarom
azt mondani,
hogy barna szemén
a szűz falucskák
tisztasága harmatozik,
de látom,
hogy a dereka egyenes,
kurta, kemény és büszke.
Hétköznap egyedül
megy végig az uccán,
zsinórba lép
és szemébe néz mindenkinek.
Félcipőt visel,
félmagas, de széles sarokkal.
Bokacsontja vastag egy kicsit,
egészségesnek látszik messziről.
A szoknyája földet nem seper,
de nem is túlrövid.
takarít, mosogat, főz,
súrol is kétszer egy héten,
tenyere kérges, széles és lapos.
De azért,
ezt biztosan tudom,
ő is vágyik, álmodik, szeret,
ha nem is olyan szépen,
mint te, vagy én.
De vasárnap délután
találkozik a nagycsizmás
szolgalegénnyel,
karjaik derékon
egymásraillenek
és ő nem törődik semmi
mással a világon.
(1930)
(Forrás: Farkas Sándor: Kövessetek! A szerző kiadása. 1934. Lelőhelye a csíkszeredai Kájoni János megyei könyvtár dokumentációs osztálya, Kelemen Katalin szíves közreműködésével)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése