Az Igazi Péhoward visszatér…
Aki kérdez: Cseke Gábor
Mit gondolsz, mit szólna P. Howard, ha elolvasná az Igazi Péhoward-ot?
Mivel Rejtő csak anyagi célokból írt (manapság vámpír-történeteket vagy szakácskönyveket gyártana), valószínűleg érdektelennek tartaná a piacképtelen regényt. Tudjuk, készült a „nagy mű” megírására, csak sosem volt rá ideje, meg kártyázni is nagyon szeretett, nemigen olvasna olyan könyveket, amelyek csak az idejét rabolják. Talán vannak az enyémben oldalak, amelyeket elé téve, elismerne magáénak, mert mindenre nem emlékszik az ember….
Apropó, milyen szálak fűznek Rejtőhöz?
A magyar irodalom egyik nagy ígéretének tartom. Tíz-tizenöt évente nekigyürkőzik egy esztéta vagy kritikus, hogy behelyezze a kánonba – teljesen sikertelenül. De ugyanúgy 10-20 évenként ki lehet adni, fölfedezi a fölnövekvő olvasóközönség, van benne valami időtálló. Humora van és emlékezetesen megrajzolt karakterei, sok-sok középszerűség, és itt-ott egy zseniális villanás.
Amit megpróbáltam utánozni, az a proli egyszerűség, amely teljesen idegen a kultúra meg a felsőbb osztályok (döntéshozók) világában, de kiválóan tájékozódik és ítélkezik ebből az alsó perspektívából a józan ész nevében.
Hogyan oldanád meg saját módszer szerint az európai válságot?
Maradva a Rejtői eszközkészletnél: jókat és rosszakat külön felsorakoztatni, egyik sor jutalmat kap, a másik két pofont, aztán hazamehetnek. Persze benne van a játékban, hogy eltéveszti az igazságosztó, és akkor csak rosszabb lesz. De a jelenleg ismert megoldási kísérleteknek is ugyanez a kimenete.
Szerinted a világ mely részén lenne érdemes pillanatnyilag élni, hogy az ember azt mondhassa: az élet nagyszerű!?
Szerintem Csíkszeredában, Cseke Gábor dolgozószobájában, irodalommal s más emberi lommal foglalkozva naphosszat. De ez nagyon keveseknek adatik meg, én is csak egyet ismerek. Persze, onnan nézvést, lehet, hogy tűzoltó szeretnék lenni vagy mozdonyvezető.
2011. december 9.
A boldog útkeresésen túl…
 |
| Oláh István fotója |
Kérdez: Cseke Gábor
Téged mindenek előtt költőnek és publicistának, esszéírónak ismert meg az olvasó, bár írtál egy Zsebregényt is, amit a Káfé főnix olvasói közvetlenül is olvashattak. Milyen késztetésed volt a kilencvenes évek elején, hogy a drámai műfajjal is megpróbálkozz?
Túl vagyok már a boldog útkeresésen, hogy úgy próbálgassam a műfajokat, mint szabónál a ruhát, melyik passzol igazából. Én mindig szerettem műfajtalankodni még a versben is, van, ki ezért ragaszkodott szövegeimhez, más pont ezért nem. A csíksomlyói iskoladrámáról csak drámában szabad szólni (az értelmezéslehetőségeket leszámítva). Négyfelvonásos drámát akartam írni, életem első és egyetlen négyfelvonásosát, ami olyasmi bója lett volna nálam, mint első és egyetlen Zsebregényem, csak már nem emlékszem, miért ragadtam le az egyetlen felvonásnál. Lehet, türelmetlen voltam.
Mit mond a számodra ma az üvegHARANGJÁTÉK CSIKBAN, amely III. díjat nyert a Széchenyi Társaság 1992-es drámapályázatán és nemrégiben került fel a Magyar Elektronikus Könyvtár állományába?
Azt mondja, amit 1992-ben is, amikor megírtam. Lehet, hogy életem lényegét írtam meg húsz nyomtatott oldalon. Ahogyan én elneveztem, a prokopioszi irodalmi létezésmodellt. Prokopiosz a VI. században élt, fő műve a Historia arcana (Titkos történet). Udvari történetíróként nyakra-főre dicsérte Justinianust és feleségét, Teodórát, aztán otthon megírta e titkos krónikában a legvalódibb, mondhatom, legvadabb valóságot. Hadd ne részletezzem, mit.
Az a fajta tudathasadásos kettősség az íróknál tehát, ami nagyjából az egész romániai magyar irodalmat jellemezte az ötvenes évektől a nyolcvanasokig, legalább ezernégyszáz éves. A romániai magyar irodalom megmaradásának, s hogy értéket képviseljen, egyetlen lehetősége volt ez az ellentmondásos kettősség. Add meg a pártnak, a hazának, a népnek ami az övé (s a haza, a nép is pártosodott ebben az értelmezésben), ezután, de csak ezután próbálj meg őszinte lenni. Persze a cenzúra és az öncenzúra határain belül. Úgyhogy kedves barátom, Cseke Gábor, maradéktalanul igazad van, ha mondtad, ez egy olyan zsákbafutás volt, aminek ránézésre se értelme, se tétje. Csak egyvalami, hogy néha épp e kettőslátást feledve valami igazán nagyot is megírjon az ember. Valami parabolákba, áthallásokba, példabeszédekbe, utalásokba kódolt ellenzékiséget. A mai s a rendszerváltás előtti korszakra visszavetített értéktörvény szerint a jó irodalom annyi mint ellenzéki irodalom. Csakhogy épp e törvény szigorára figyelve arra is rá kellene jönnünk, hogy negyven évnek nem volt irodalma, még ha van is irodalomtörténete! A leginkább felvállalt álláspont az volt, amit egy kolozsvári író megfogalmazott, nem sokkal a rendszerváltás után: én soha nem dicsértem a kondukátort. Ez lenne tehát a bűntelenség és az igazi irodalom mércéje?
Szerinted játszható darabot alkottál? És hogyan képzelnéd ezt színpadra állítani?
Igen, játszható darabot írtam. A Széchenyi Társaság ajánlása szerint akár iskolások is előadhatják a nemzettudatot erősítendő.
Foglalkoztat-e még a színpadi nyelvezeten való fogalmazás?
Nem írok verset, illetve tíz év alatt annyit írtam, amennyit kb öt és fél perc alatt átfut az olvasó. Drámai helyzeteim nincsenek, kitalálni már nem akarok semmit. Havonta egy oldalt teleírok a városka napilapjában, ennyi mondanivalóm még van ismerősnek-ismeretlennek. De nem több.
2011.december 16.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése