Erdélyi és csángó költészet: Kádár István (György)

Sz. Kraszna, 1920. április 5. – mh. Jugoszlávia, 1981. október 9.) magyar költő, műfordító, színműíró.Középiskolai tanulmányait a zilahi Wesselényi Kollégiumban fejezte be (1940), egyetemi tanulmányait Kolozsvárt folytatta, majd Budapesten doktorált lélektanból (1944). A szilágysomlyói, krasznai és nagykárolyi líceumokban tanított (1945–52), később Nagybányán, Végváron és Vajdahunyadon református lelkész. Egy jugoszláviai kiránduláson feleségével együtt baleset áldozata lett. Irodalmi munkásságához tartozott román költők – Mihai Eminescu, St. O. Iosif, Tudor Arghezi – verseinek magyarra fordítása is. Írásait az Ifjú Erdély, Szilágyság, Világosság, Előre, Művelődés, A Hét, Új Élet, Szabad Szó közölte. Kötetei: Cronica (versek, Kraszna 1938); Napsugár (versek, műfordítások, Szilágysomlyó 1945); Virradat (zenés színmű, Nagykároly 1952).




KARÁCSONY ÉJJEL


Karácsony est van s repül a szánunk 
A friss havon, gyorsan, haza; 
Szívemben pedig reménykedve várom: 
Hátha ma eljön a krisztusi csoda? 
Vágyódó lelkem a fehér uton 
Egyre csak kelet felé tekint; 
Hátha a betlehemi csillag 
Feltetszik az égbolton megint? 
Hideg az este, de mi nem fázunk, 
Mert a boldogság titkon hevit; 
Újra meglátjuk drága szülőnket, ,
Az áldott est csak hinni tanit. . . 
Álmodni kéne valami szépet, 
Hogy miként csókoljuk anyánk,   — 
Mire egy éles zökkenőnél 
Feltűnik kis házunk, tanyánk. . . 
És elnémul bennünk az ember, 
Mert ének biztat, hogy: ne félj! 
Talán nem is otthonról hangzik: 
„Csendes éj, szentséges éj!"


DÉSI ALKONYAT
Miklós Józseféknek szeretettel


Esti harangszó reszket a légben,
Álmosan suttognak a fák,
Mig Nap-király az ég óceánján
Búcsúzni küldi fáradt mosolyát;
Biborsugárral övezi által
A Rózsadomb kis házait
S halk esti széllel szóratja széjjel
Virágos mezők álmait.
Egy kis fa ágán madár ül árván,
Várja haza szeretteit;
Szívében nóta,  vágyik a csókra,
Lágyan dalolja vágyait.
Imbolygó árnyak kélnek az éjben,
S egymásra lelnek a boldogok;
A  Cichegy hátán, mint régi vártán
Már őrt állnak a csillagok. . .


TETŐN
Dr.  Tavaszy Sándornak szeretettel


Alattunk, mélyen hömpölyög 
Méltóságteljes habjain 
A nagy folyó 
S felettünk a kék ég, 
Mint frissen mázolt térkép 
Oly színes, ragyogó. 
Lassan lépünk a csendben, 
Mint szent imateremben
És egyre felfelé,
Keblünk zihálva reszket,
De a fenséges percet
Nem adjuk semmiért.
Szivünkben egyre éled
A nagyságos természet
Szent szeretete,
Szemünk mélyen kitágul
A. szinpompás csudátul,
Azt hisszük, hogy mese.
S mig egyre feljebb érünk,
Titokban összenézünk,
Bár hangunk elhaló;
Mégis csak felkiáltunk, 
Mert tetőt ért a lábunk: 
Hahó, Erdély, hahó!


A TAVASZ HIMNUSZA


Lelkem még zordon és rideg
Bevehetetlen  vár,
De azért érzem, hogy sokáig
Nem marad annak már.
Valami édes,  bóditó balzsam
Tölti be keblemet,
Talán a rügyek, napsugár közt
A tavasz integet.
Ajtóm kinyitom s a verőfény
Betáncolgat azon,
Kezem kitárom és felkiáltom:
Köszöntlek, tavaszom!
A jégcsap olvad, a hólé tűnik,
Megcsorran ereszem,
Úgy érzem, ismét itt a
Tavaszi szerelem!


MA MÉG ITT ÜLÖK


Ma még itt ülök képed előtt, 
Szövöm az édes álmokat; 
Ki tudja, holnap hol leszek, 
Hogy ámítok el másokat? 
Hamis vagyok. Csalfa betyár. 
Ne higyj nekem, te kékszemü, 
Ma neked, holnap másnak mondom; 
„Élni csak veled gyönyörű!"


(Forrás: Kádár István - Napsugár. Versek, 1945. Nyomatott a Szakszervezeti Könyvnyomdában Szilágysomlyón)