Aki egész
életét szerkesztőségek szűkebb vagy lazább kötelékében élte
le s pályafutásáról különféle szerkesztőségek nyújtanak
bizonylatot, óhatatlanul átél személyesen is egy vagy több
laphalált is. Én sem lehettem kivétel.
Az első
ilyen „halál”, amely testileg-lelkileg alaposan megrázott, 1989
decemberében következett be, amikor az addig „bombabiztosnak”
tudott központi Előre egyik pillanatról a másikra megszűnt
létezni. Méghozzá nem attól, mintha ellehetetlenült volna
további megjelenése, hanemn egyszerűen a rendszer omlott össze,
amelyet kiszolgált és amelynek mindennap megjelenő faliújságja
volt.
Ám a
pillanat nem csak rombolt, hanem egyben épített is: a fölöslegessé
vált napilap kereteiből percek alatt megvethettük főnixmadarunk
ágyát, s minden hatalmi beleszólást mellőzve új napilapot
avattunk: a Romániai Magyar Szót.
Ami,
mellesleg, pont úgy készült, mint „felejthetetlen emlékű”
lapelődje, éppen csak az ideológiai iránytűzés és ellenőrzés
maradt ki a játékból – legalábbis, nekünk akkor úgy tűnt –
, cserében viszont kénytelen volt az ember beszállni egy mind
gyorsabban pörgő mókuskerékbe, ami a mindenkori lapkészítés
örömét és átkát jelenti.
A sors
tizenöt esztendőt szabott ki az RMSZ-nek, ezalatt a lap mindenféle
fizikai változásokon ment keresztül – az utolsó hét
esztendőben már az interneten is olvasható volt, amitől nem vált
ugyan világhálós lappá, csupán a naponta megjelenő papírújság
dokumentumaként át lehetett tekinteni a benne foglalt
információkat. Ennek tudható be, hogy amikor az új évezred
hajnalán, egy terjesztői fizetésképtelenség következtében az
újság kinyomtatása papírhiány miatt szünetelni volkt kénytelen,
pár napon át csakis az internetes változat jelezte, hogy az RMSZ
nem halt meg, csupán hibernál.
Annak idején
a digitális tartalmak mifelénk még csak egy meglehetősen szűk
réteghez jutottak el – az internethozzáférés korlátozottsága
okán -, a pár napos leállást, internet ide vagy oda, a lap
megérezte. Semmi nem ment már olyan simán, mint annak előtte. A
„gyengélkedés”, a kiszámíthatóság megbicsaklása tovább
rontotta az újság ázsióját, ami anyagiakban is egyre inkább
megnyilvánult, míg 2005 júliusának végén utol nem érte a
laphalál, amelyet immár nem egy rendszer pusztulása váltott ki,
hanem a piac „végtelen szabadsága”.
A Bukarestben
szerkesztett országos magyar napilapra való igény sokkal
erőteljesebb érv és ütőkártya volt annál, hogy az RMSZ halála
ne nyisson új utat a folytatáshoz. Igaz, nem másnap, nem is egy
hét múlva, de ősszel már a kimúlt napilap romjait maga mögött
tudva, elindult az Új Magyar Szó, jelentvén új fejezetet és
egyúttal nemzedéket/szemléletet is a bukaresti magyar
lapkészítésben. Az ÚMSZ hamarosan ismét internetre került, sőt
internetes portált is indított, most pedig napok választják el
attól, hogy belátható ideig elbúcsúzzon megszokott
papírköntösétől.
Ismét egy
laphalál – és mi, újságírók még mindig élünk.
Lapok pedig
mindaddig nem halhatnak meg tartósan, amíg vannak, akik
feltámasszák, tovább éltessék őket.
Az Új Magyar
Szóra most kimondott internetes pályafutás vár. Ez pedig annyiban
lehet majd sikeres és nagyközönséghez szóló, amennyiben a
társadalmi közegben egyre nagyobb szerephez jut a digitális média.
De ennek az
új lapnak a jövőjét nehéz megjósolni. Bukaresti magyar
napilapra, meggyőződésem, továbbra is nagy szükség van. Hogy
ezt a szükséget ki képes finanszírozni, az az ezutániakból fog
kiderülni. Az interneten ugyanis még nagyobb harc dúl az
információ elsőségéért, a kattintások szaporításáért. Az
internetes sajtó másfajta üzlet – annak olvasásáért botorság
pénzt kérni, mint a papírújság esetében. Az az internetes lap,
amely csak előfizetésért, pénzért hagyja magát olvashatóvá
tenni, előbb-utóbb becsukhatja a boltot. A világhálón annyian és
annyiféle csomagolásban kínálják sokszor egy és ugyanazt a
hírt, egy-két szó eltéréssel, de legtöbbször ugyanazokkal a
melléütésekkel és helyesírási hibákkal, hogy valami nagyon
egyénit kell nyújtani ahhoz, hogy egy netes lap híveket
toborozzon.
Próbáld
meg, ÚMSZ!
Cseke
Gábor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése